Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-13 / 88. szám

2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1992. ÁPR. 13. A Honecker-ügy Önként nem tér vissza A „szebb" idők Honecker húsvét után kész elhagyni Chile moszkvai nagy­követségét, de önként nem tér vissza Németországba, hogy ott egy „tárgyalási komédia" sze­replője legyen - jelentette ki va­sárnap az egykori NDK-vezető felesége, a Dresdner Morgen­postnak nyilatkozva. Margót Honecker közölte: férje a hús­véti ünnepeket követően kész elhagyni a külképviselet épüle­tét, de saját akaratából semmi­lyen körülmények között nem tér vissza Németországba. Re­méli, hogy egy harmadik or­szágba távozhat. Bár Margót Honecker nem nevezte meg a lehetséges úticélokat, ezek megfigyelők szerint minden bizonnyal a kommunizmus utolsó bástyáinak tartott Észak­Korea és Kuba lehetnek. Chile olyan kompromisz­szumos formulát javasol a Honecker-ügy megoldására, melyben a volt keletnémet vezető esetleg orosz bíróság előtt felelhetne az ót ért vádakra - jelentette az EFE spanyol hírügynökség. A hírügynökség úgy tudja, hogy a chilei külügyminisz­térium csütörtökön egy bizal­mas dokumentumot adott át a santiagói német és orosz nagy­követnek, melyben az ügynek az ENSZ állampolgári és politi­kai jogokról szóló, 1966-os egyezménye alapján történő megoldását javasólja. A Der Spiegel című német hetilap, amely legújabb számá­ban ugyancsak ír a chilei kez­deményezésről, úgy tudja, hogy azt a német kormány már el is utasította, az orosz igazság­ügyminiszter pedig megerő­sítette, hogy Honeckert kiadják Németországnak, mihelyst ki­teszi lábát a moszkvai chilei követség épületéből. Leértékelték a dinárt A műit hét végén már megírtuk, hogy néhány napon belül várható a jugoszláv dinár 120 százalékos leértékelése. Akkor nem történt meg, de ami késik, az nem múlik. Tegnap majd 140 százalékkal devalválták déli szomszédaink fizetőeszközét, úgyhogy ezentúl egy német márka az eddigi 85 dinár helyett 200 dinárba kerül. A feketepiacon a viszonteladók eddig is a hivatalos árfolyam hatszorosáért árulták a márkát. Amennyiben megmarad ez az arány, akkor egy márka 1200 dinárba kerül majd, azaz egy átlag havi fizetésért 30 márkát sem vehet az ember. Ennyibe kerül a háború. T. T. Tűzszünet Boszniában TUZSZÜNETI MEGÁLLAPODÁST kötöttek vasárnap Szarajevóban a három boszniai nemzetet képviselő pártok vezetői. A tanácskozáson Jósé Cutilheiro portugál diplomata, az Európai Közösség küiónmegbízottja közvetített. A megállapodás vasárnap éjfélkor lep életbe, s 24 órán belül óhajtják megvalósítani. A kétnapos konzultáció eredmé­nyelkent megállapodtak arról, hogy beszüntetnek minden fegyveres akciót, s leállítanak minden olyan tevékenységet, amely veszélyezteti a polgárok biztonságát.' Leszerelik á félka­tonai alakulatokat és visszavonják a tüzérségi fegyverzetet, valamint leállítják a mozgósítást is. Megállapodtak arról is; hogy felgyorsítják a köztarsaság nemzeti egységekre történő felosztásáról szóló tárgyalásokat, és kijelölik a határokat a köztársaságon belül. BOSZNIÁBAN VASARNAP többnyire nyugalom volt, Fo­cában azonban még súlyos harcok zajlottak. Szarajevó utcái néptelenek, csak a repülőtéren és a buszpályaudvarokon van tömeg, rengetegen akarják elhagyni a boszniai fővárost. Vasárnap délután folytatódtak a harcok Visegrádnál, a várost a szerb alakulatok ágyúkkal'és aknavetőkkel lőtték. Horvát hírforrások szerint még mindig súlyos harcok folynak Kup­resnál. A város muzulmán és horvát védőinek sikerült lelőni két ellenséges repülőgépet és megsemmisíteni 20 páncélkocsit. A szövetségi légierő gépei kora délután ismét bombázták ^iroki Brijegót. CATHERINF. LALUMIÉRE és kísérete vasárnap este Bu­dapestre érkezett. Az Európa Tanács főtitkára hétnapos bu­dapesti látogatása során részt vesz az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Budapesten tartandó közgyűlésén. Magyarországi tartózkodása során Catherine Lalumiére-t fo­gadja (iöncz Árpád köztársasági elnök, Antall József minisz­terelnök és Szabad György, az Országgyűlés elnöke. A főtit­kárasszony találkozik Jeszenszky Géza külügyminiszterrel, s látogatást tesz a Parlamentben, ahol a koalíciós és az ellenzéki pártok képviselőivel találkozik. Major újjáalakította kormányát John Major brit miniszterelnök szombaton átalakította kormányát. Az új felállásban Douglas Hurd megőrizte külügyminiszteri posztját, amint Norman Lamont pénzügyminiszter is. Tom King védelmi miniszter távozott, utódja Malcolm Rifkind, eddigi közlekedési miniszter lett, a fia­talítás jegyében. Előbbre lépett Michal Heseltine: Theatcher távozása után csak környezetvédelmi miniszter lett, most pedig a protokollban rangosabb kereskedelmi és ipari tárcát kapta. William Waldegrave eddigi egészségügyi mi­nisztert sokan nem tartották Major barátjának de a jelek szerint nem így van. Új beosztásában - ő lett Lancaster hercegség kancellárja - megbízást kapott az „állampolgári Charta" menedzselésére. Ez Major egyik kedvenc témája és választási ígérete. A Charta számtalan szabályt és szankciót fog meg­állapítani arra, hogyan, miként kell az állami, a tanácsi és a magánkézben lévő közszolgáltatásokat hatékonnyá és a lakosság bürokráciamentes barát­jává tenni, lehetőleg a költségvetés kímélésével. Az egyik leglátványosabb szabály az lesz, hogy az államvasutak tarifa szerinti kártérítést fizetnek az utasoknak, ha késik a vonat, vagy piszkosak az ülések. A közegészségügyi miniszter a bizalomgerjesztő modorú Virginia Bottomley lett - eddig ugyanott államminiszter volt. Ezzel Major azt a vádat is kivédte, hogy a konzervatívok nóellenesek. Theatcher asszony nem szerette a női munkatár­sakat, ezért nem volt régóta nő kabinettag. Nő kapta a foglalkoztatási minisztériumot is: Gillian Shephard, a pénzügyminisztérium eddigi főtit­kára. Szerbiában Gondok a mozgósítással Egyre többen és mind több he­lyen mondanak nemet az értel­metlen háborúnak Szerbiában. A napokban a vajdasági Ómoravi­cáról kaptuk a hírt, hogy 80 tar­talékos fiatal nem volt hajlandó eleget tenni a katonai behívó­parancsnak. Ilyen fellépésüket nemcsak a falu többezres lakos­sága támogatta, hanem a Vajda­sági Magyarok Demokratikus Közössége, több tartományi ellenzéki politikai párt, valamint „sorstársaik", avValjevó (Belg­rádtól délre eső nagyváros) tartalékosai is, akik napok óta éhségsztrájkot tartanak és nem hajlandók a frontra menni! Az ellenállás újabb példájáról értesültünk tegnap a szintén bácskai Kishegyesről. A Bács­topolyától valamivel több mint 10 kilométerre délre fekvő falu­ban már nemcsak a tartalékosok tagadják meg a frontra invitáló behívót, hanem a helyi önkor­mányzat képviselői is tiltakoz­nak, mégpedig úgy, hogy nem hajlandók kitölteni és kézbesíteni a behívási parancsot! Mind szervezettebbé válik tehát az ellenállás a szomszédos Vajdaságban, de az úgynevezett szűkebb Szerbiában is. Az állami hírközlő szervek ezekről az ese­tekről nem tesznek említést, illetve ha igen, akkor a lehető legsúlyosabb vétségnek tüntetik fel az ilyen „hazafiatlan és gyáva cselekedetet". így azután a hazai és a nemzetközi közvélemény a néhány ellenzéki lap, vagy a kül­földi hírközlő szervek útján tá­jékozódik ezekről. A Délmagyar­ország értesült arról is, hogy a VMDK a kishegyesi eset kapcsán közleményt adott ki, amelyben támogatásáról biztosítja a háború ellen fellépő katonaköteles fiata­lokat és segít minden olyan po­litikai próbálkozást, amely hozzá­járul a béke megteremtéséhez. KF Orosz kémek Belgiumban A Belgiumban pénteken le­leplezett kémhálózat, amelyet több mint tíz (egyes jelentések szerint egyenesen 25) éve a tavaly feloszlatott KGB létesített, s amellyel kapcsolatban négy oroszt, köztük két diplomatát kiutasítottak Belgiumból, nem csak a kétoldalú kapcsolatokat veszélyezteti, hanem az Európai Közösség és az Orosz Föderáció viszonyát is - jelentette ki rádió­interjújában Willy Claes belga külügyminiszter. Willy Cleas tűrhetetlennek nevezte, hogy miközben az Euró­pai Közösség országai komoly pénzügyi erőfeszítést tesznek Oroszország és az Államközös­ség köztársaságainak megsegíté­sére, ott még akad pénz ilyen műveletekre, amelyekről ő maga már úgy vélte, hogy csak a múltra jellemzőek. Az ügy kipattanása egybeesett a NATO katonai bizottságának a keleti vezérkari főnökökkel és Saposnyikov marsallal, az Állam­közösség egyesített fegyveres erői főparancsnokával együtt megrendezett első, brüsszeli ülésével. SZEGED-TARJAN, ÉPÍTŐ UTCÁBAN, vagy közvetlen közelében SÜRGŐSEN GARÁZST BÉRELNÉK. Érd.: hétfő-péntek, I7-ig, az 51-034-es telefonon. Britannia visszanéz? ZELEI MIKLÓS Negyedszer is győzött a theacherizmus Bri­tanniában. A Konzervatív Párt négy nagy dá­tuma: 1979, 1983, 1987, 1992. Köztudott, hogy amikor Margaret Theachernek mennie kellett, az a Major került a helyére, aki a korábbi politikát folytatta, megőrizve a korábbi tehetetlenséget is. „A győzelem meglepő" - hogy a londoni köz­hangulatot idézzem. Hiszen az összes jóslás megbukott. A győztesekben vagy a vesztesekben kell keresni az okot? Neil Kinnock munkáspárti vezető nem használt a pártjának. Az újságok is sokat tettek azért, hogy kedvezőtlen tulajdonsá­gaira felhívják a figyelmet. Nem tudott úgy megbotlani a kampányrepülőgép lépcsőjén, hogy az esetlen tánclépésről ne jelenjen meg féloldalas fénykép a lapokban. Egy szóban így lehetne összefoglalni a Kinnockról alkotott véleménye­ket: hordószónok. A választókerületében elsöprő többséggel bejött - 31 ezren szavaztak rá ­Kinnock a hét végén azt fontolgatta, hogy hétfőn lemond a Munkáspárt vezetéséről. A saját kerületében a liberális demokraja, Paddy Ashdown is jelentős többséget ért ei. Őrá 31 ezren, konzervatív ellenfelére 22 ezren sza­vaztak. Figyelemre méltó, hogy alakult, a vá­lasztásokon indult, s a kampány során nem jelen­téktelen propagandát fejtett ki az anti Paddy Ashdown-párt, amely céljául Britannia függet­lenségének és egységének megőrzését tűzte ki. Ennek a gondolatnak akkor is vannak hívei, ha az antipaddy párt Ashdownnal szemben indított jelöltje közelébe se jutott a parlamenti széknek'. Az ország miniszterelnökére, John Majorra 48 ezer 662-en szavaztak. Munkáspárti ellenfele csak 12 ezer 500-at kapott, a maradék nyolc ellenjelölt mindegyike csak néhány százat. A konzervatívok, a theacherizmus semmi újat nem kínált 1979-es nem teljesített ígéreteihez képest. Nem ígérik azonban, hogy támogatni fogják a belső függetlenségi törekvéseket, Skócia és Wales önállósodását, s azt se, hogy készséggel becsat­lakoznak az európai egyesülésbe. És az angolok szívesen tekintenek vissza a múlt század utolsó hatvan évére, Viktória királynő uralkodására, amikor a birodalom hatalmas volt, gazdag és nyugodt. Csillogóan elzárkózott a kontinenstől, s a gyarmatok sírás-rívását miért is hallotta volna meg? Azt a keveset, ami ebből megmaradt, őrizni akarják. A tények, például a Skót Nemzeti Párt csúfos szereplése ezt mutatják. Nem hogy új parlamenti helyet szerzett volna az SNP, de még a régiből is veszített. A skót választók nem rokonszenveztek Skóciának az Euroközösségen belüli függetlenségének, az önálló skót gazda­sági fejlődésnek a gondolatával. Alex Salmond SNP vezető nem kér a '92-es választások ered­ményeiből, aminek következtében - ahogy ő mondja - Skócia a Westmindster-szisztéma börtönének foglya marad. A Konzervatív Párt erre azt válaszolja, hogy a Skóciában is fölényes konzervatív győzelem nem pusztán pártjuk legitimitását, hanem a brit egység skóciai legitimitását jelenti. Ahelyett, hogy megpróbálnék frappáns fél­igazságokat tartalmazó válaszokat rögtönözni, inkább kérdezek. Ki tudna békében megtartani és naponta megetetni egy olyaft, nadrágszíjpar­cellákra szabdalt Eurázsiát, amelyiknek egyik szélén a skót király hozná a törvényeket, a közepe felé a Gagauz Köztársaság követelné a történelmi elégtételt és a segélyeket, a túlsó széléről pedig a szovjet-orosz tüzek és az isme­retlen Kína mögül gáttalanul nyomulna Japán, a mi kultúránkkal és szellemiségünkkel tökéle­tesen ellentétes, az egyéniséget semmibe vevő, bármikor hadra fogható testületi munkafegyel­mével. Egyelőre nem látszanak azok a védőfa­lak, amelyekbe a jó barátság széles kapuit lehe^ beépíteni. Úgy látszik, hogy amíg valami jobbat ki nem tudunk találni, átmeneti konzervatív időket kell élnünk. Úgyhogy a királynő, amint szokta, meg­nyitotta az új parlamentet, sőt már megalakult az új Major-kormány is. A királynő a kétpártrendszerű brit alkotmá­nyos monarchiában a politika fölött trónol. Ül a Buckingham Palotában, szappanoperákat néz a tévében és megáldja az áruházakat. Politikai szerepe reprezentatív. Az egyik vezető párt, a gazdagokat és az arisz­tokráciát tömörítő Konzervatív Párt, a másik a Munkáspárt, amelyik a politikai harcban a libe­rális pártot szorította ki a harmadik, nem túl jelentős helyre. A klasszikus múlt századi egyen­súly a konzervatív liberális küzdelmekből alakult ki. A választók se abba nem tudnak beleszólni, hogy ki lesz a király, se abba, hogy ki kerül a Lordok Házába a parlamentbe, s onnan a kor­mányba. A Lordok Házába születés jogán kerül­nek a tagok, illetve a miniszterelnök választja ki őket. Akiket a nép választ, azok az alsóházi kép­viselők. A demokrácia úgy történik - állítják az angolok -, hogy amikor a két ház között konf­liktus van, az alsóház nyer. A két és fél pártrendszer persze nem akadá­lyozta meg az alattvalókat abban, hogy a vá­lasztásokra 94 pártot indítsanak. A skót nemzeti­ekkel együtt öt jutott parlamenti helyekhez. Kiesett - többek között - a brit iszlám párt, a szörnyeteg párt, amelyik Major ellen is állított jelöltet, s jelszavuk volt, hogy szavazz az őrü­letre, ez fogékonnyá tesz. Megbukott a javító párt is, amelyik a prostituáltakért, s a kábító­szerek szabadságáért küzd. Ez utóbbi ötletnek egyébként vannak hívei Nyugaton. Hiszen ha legalizálják a kábítószert, akkor adózik, s a befolyt pénz jelentős részét a kábítószer elleni küzdelemre lehet fordítani. * A Birodalom meg akarja tartani, ami a múltból maradt. Visszanéz, miközben a jövőre gondol. Az örökséggel azonban nem minden esetben tud megbirkózni. Hiszen az egykori gyarmatok em­berei itt vannak. Mecsetek épülnek Angliában, Skóciában. Újságok jelennek meg az itt született és frissen bevándorolt ázsiaiaknak, afrikaiaknak. A konzervatív párt első fekete jelöltje viszont — egy „tuti" konzervatív kerületben - nem jutott be a partlamentbe. Szereplése a munkáspártot segí­tette, s munkát adott a rendőrségnek, ami a kam­pány alatt terjesztett rasszista nyomtatvány eredetét nyomozza. A parlamentbe került egy-két ázsiai pedig arról beszél, hogy közülük sokkal többnek kellene ott ülnie, hiszen ők a garancia arra, hogy a brit állampolgárságú színes tömegek támogassák a brit politikát. A viktoriá­nus banképületek páncélszekrényei pedig egyre üresebbek. Ezzel szemben Dávid Mellor azzal indokolta győzelmüket, hogy ők nem a nemzetről beszélnek úgy általában hanem a megfogható helyi ügyekért dolgoznak. Ez nem biztos, hogy így van, de az állítás még így is megszívlelendő otthon is. Újra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom