Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-02 / 52. szám

j? Ifjúsági alapítvány Az általános iskola igazgatója, helyettese, valamint a község plébánosa javaslatára iskolai alapítványt hoztak létre Ottömösön a szülők anyagi áldozatvállalásával. Az Ifjúsági alapítványként bejegyzett, tartós közérdekű célra létrehozott iskolai alapítvány a nyelvoktatás fejlesztésére, oktatástechnikai eszköztár bővítésre, a már formálódó ausztriai oktatási cserekapcsolatok ápolására, tanulmányi versenyek és szabadidős programok szervezésére szolgál. A gyerekek érdekében életre hívott, pontosan meghatározott célokat tartalmazó alapítványt a szülők mintegy kilencven százaléka támogatja, anyagi lehetőségeihez mérten. Minden magánszemély, illetve vállalkozás, jogi személy csatlakozhat a nevelési célok megvalósításához. Az oldalt írta: Becsei Péter Fotó: Gyenes Kálmán Öttömösi kanyarok térben, időben HÉTFŐ, 1992. MÁRC. 2. HETEDHÉT HATÁRON 7 Hártlein, a tengerész Amennyiben valaki úgy gondolja, Öttömösön nincsen tengeri kikötő, ördöge van. Nem hét-tenger ördöge, csupán és simán egy ördöge. Mert tényleg nincs errefelé tengeri kikötő. Viszont fáradt, megéhült vándorként betévedve a kisközség Estike nevezetű presszó-vendéglőjébe szerencséje lehet és találkozhat egy hamisítatlan tengerész emberrel, hajószakács mivoltában. Hartlein. a tengerész, avagy hajószakács. Hartlein Pál, kinek némi része van a bérletbe vett vendéglátóhelyen, lévén a vállalkozás családi. A dolgos feleség a családi vállalkozás ilyetén ügyvivője. Mint messziről jött közeli hozzátartozó tűnik fel itt, azaz itthon a férj. Hosszabb tengeri hajóutat követően több hónapos összegyülekezett szabadságon. - Még e pillanatig se tértem napirendre, hogy Ottömösön amolyan tengeri medvét lelek, még ha nem is mondható jellemzőül vénnek. - Medve, vagy nem medve, jó ha elhiszi inkább: tényleg számos tengert végigjártam már, hajószakácsként etetve tengerészek tucatját. Láttam kontinensfelfedező hajót meszszi kikötőben, a Santa Mariát nem téveszteném össze trieszti, vagy netán singapouri halászhajóval. A sorsom úgy hozta: alapmesterségemet, a szakácskodást éppenséggel messzi tengereket járó magyar hajókon gyakorolhatom. Igaz, volt hosszabb szünet is. Amikor megnősültem, 1970-ben befejeztem a hajózást. - Lehetne tán, hogy ne a végével kezdjük ? - Persze, de igazából nem tudnám honnan lehetne indítani az egészet. Az apai dédnagyapám egykoron haditengerész kapitány volt Pulán. A család atyai része Olaszországból jött. talán a nagyapám révén, 1880 körül. Nem Öttömösre telepedtek, szó sincs róla. Pesten éltek, magam is kispesti gyerek voltam, csak már felnőttként, nős emberként kerültem Szegedre, ahol többfelé dolgoztam ven-, déglátásban. Hágiban, Liget étteremben például. Aztán jöttünk erre kifelé, mert bérletre nekünk számottevő pénzünk nem volt. Üllésen, meg ezen a környéken próbálkoztunk és '72-től hosszú időn keresztül itt működtünk. De, hogy szavamat ne feledjem: a vendéglátó szakma, s vele a nyugtalan-nyughatatlan, vándorló igényű természet a családban öröklődő valami. - Vagyis a dédmamától kezdve számosan hajóztak és szakácskodtak ? - Nem éppen, bár anyám azon a Felszabadulás nevű hajón járt Bécsbe felszolgáló munkát végezve, amelyik hajó most Szőke Tisza névvel illetve a szegedi hídlábnál áll. Viszont a nagyapám, édesapám hálókocsikalauz volt, nemzetközi vonatokon. A lényeg a valamilyen területen végzett közszolgálat, utasok ellátása, s mindeközben a munkával összefüggő utazás. Mellesleg, a két testvérem sincs másként. Az öcsém éppen most jött haza a Sajó nevű, lengyel típusú tengerjáróról, a mai napig is tengerész. - Hogy jutott a legidősebb testvér, azaz maga, Pál úr sós vizekre ? - Kedvem szottyant világot látni, kihasználva ezzel a tanult szakma lehetőségét is. Jelentkeztem '64-ben a tengerhajózáshoz. mint katonai szolgálatát letöltött és igen szigorú tengerhajózási orvosi vizsgálaton átesett fiatal. Lett belőlem nemsokára hajópincér, két hónap ilyetén próba után pedig hajószakács. Hol tizenhat, nagyobb hajón pedig úgy negyven embert étellel-italíal ellátó, gondolom e szempontból fontos egyéniség. - Végigjárta keresztbe-lioszszába a világot, s aztán megvetette lábát féltucatnyi hajós esztendő után a szárazföldön ? - Egy időre legalábbis, miután megnősültem így volt helytálló. Azt ugyan a nejem nem állítja, hogy a hajósélet számomra kevéssé munka, csak amolyan passzió. Amikor 70ben az utolsó útra mentem, velem volt mindvégig, látta mivel jár a munkám. így aztán nem ilyesféle „lógós" gondolat jutott eszébe, mikoron újra jelentkeztem, visszamennék a hajózáshoz. Ez 1988-ban volt, negyvennégy évesen ismételten kiálltam a szigorú orvosi vizsgálat próbáját, s megvártam, amíg a hajózó szolgálathoz szükség volt szakácsra. Majd két esztendőt kellett várnom, mert éppen az idő tájt kisebb leépítés volt a hajózásnál. Sikerült visszakerülnöm mégis, s ez töb szempontból is fontos. Először azért, mert nem volt igazából normális megélhetési forrás errefelé. Az lehetetlennek tűnt számomra, hogy bírtam ki Pestre felruccanva majd két évig maszek reiuxásnál a melót. Nem ilyesmire születtem. De munka nem volt, vendéglátásban akkor kevés kedvező eshetőség mutatkozott. így jól jött, hogy visszatérhettem a nagy hajókhoz. - Nehéz lenne úgy fölfogni: jártában-keltében integet Öttömös irányában a családnak. - Integethetnék, csak nem látják. De elég sokat eszembe járnak, akár a mexikói öbölben, vagy a végtelen óceánon hajózunk is. Különbén érdekességként elmondom, hogy a feleségem távirata éppen Houston felől kihajózva ért utol, hogy mit gondolok az öttömösi vendéglő szerződéses bérletének lehetőségéről. A panamai rádióhoz továbbítottam a hívószámokat, s azon keresztül kapcsolták távhívásra a lakástelefonunkat Öttömösön. Ehhez szóljon! Egy régi kép az albumból 11 Őrli a malmot az idő Bizony elszáll az ember feje fölött tíz, húsz, harminc, de még akár kilencven esztendő is. Ahhoz képest az öttömösi Schmidtmalom még fiatalnak számít. Negyvenegyben készült, tíz esztendőt működött, a környékbeli, de messzibb kelebiai, kisszállási vidékekről idehozott terményt, főleg rozsot őrölte. A gazda, Schmidt József főmolnár és két háborút járt férfiember már csak dohog. Kilencvenhárom esztendős, az egészséggel úgy-ahogy megvan. De a malom miatt máig békétlen. Nyilvánvaló, okkal. Jöttek civilben hatan, félreállították a malomházban és csak úgy sungra elvitették a két hengerszéket. Igen, ez ötvenegyben volt. Pedig micsoda jól működő berendezéseket kárhoztatott el az idő és a Rákosista rend. Két év alatt visszahozta a malom az árát. Mert jó helyre is lett építve. Ki lett az számolva, hova kerüljön az ötvenötezer fehér téglás építmény a gépészeti szükséglettel együtt. Amolyan üzleti fogás, hogy a volt társ, hamiskodó másik molnár elébe építtette a malmát, az útja erre vezetett a gazdáknak, nyilván a közelebbinél mondtak a lovaknak megálljt. Megette a szú a berendezést, ami a hengerszékeken túl helyben maradt. Az van, hogy megőrölte az idő a malmot. Pedig a gépezetért még kárpótlással tartozik valaki. Ki van az már nyomozva, hova került a naponta 36 mázsát őrlő két hengerszék. Megalapozott a gyanú, de itt a gazda igen komoly, titoktartó pillantással néz. Akkor bizony: csitt. Fuvar a végeken Vagy az IFA, vagy a Kamaz, de mindig ad munkát, javítgatnivalót otthon is a fuvarozó vállalkozóknak a kocsik valamelyike. Mióta Öttömöst járom, időről időre látom Bálint Istvánt és Fődi Zsoltot, a két fiatalembert. Van, hogy otthon, de előfordult már, amint éppen más településen futottunk össze, ki-ki a maga munkájában. Ez idő tájt nagy szerencsém nincsen, hogy kettejüket egyszerre találnám odahaza a faluban. - István oda van munkaügyben Csólyospáloson. Faanyagot, raklapokat tudunk talán szállítani ottani megrendelésre. Kevés mostanában a fuvar, s egyre inkább fogy - egy szuszra mondja Fődi Zsolt, miközben a jócskán huzatos utcán a sapkája után kap, mert akárha rendelés nélkül is odébb libbentené a fölerősödő szél. - Ha már újabb kocsit is látni a meglévők mellett, nehezebb hinni a munka szűkösségében. - Igaz, vettünk egy önrakodó kocsit egymillióért, de éppen azért, mivel ilyen a környéken másnak nincs, így előnyre tehetünk szert bizonyos fajta áruféleség szállításánál. Teherfuvarozáshoz történetesen rakodni is kell, ezt mindenki tudja. A munkalehetőségért azonban mind többet kell menni, a szállíttatás igénye tényleg visszaesett. Tavaly, tavalyelőtt a szénvásárlás még többeket el tudott látni, most annak már vége. A Füszértnek Répcelakról fuvarozunk állandóban, másnak faanyagot Záhonyból szállítunk, vagyis jócskán kitöltjük az időt kilométerekkel. Nem csupán fuvart keresni, hanem az árut elérni is egyre több időbe telik. Az adóterhek, a költségek meg már ott tartanak, épp hogy megéri fenntartani a vállalkozást. A havi tízezer sztk-tól kezdve nem sorolom. Csak annyit mondok: ha a Kamazt tele tankoljuk, az olyan 16 ezer forint körüli összeg. Nem tudjuk a fuvardíjat olyan ütemben fölfelé srófolni, ahogy a mi költségeink növekszenek. - Igaz, hogy a vállalkozás divatja Ottömösön a teherfuvarozás ? - Van éppen mezőgazdaságból élő is jócskán, de tényleg az a helyzet, legtöbben a fuvarozást próbálják. Legalább tízen működünk ebben a helyieket összeszámolva. De mondom, a munka egyre kevesebb. A mi kapacitásunk sincs háromnegyed részben se lekötve. Akik meg éppen mostanában kezdték, vagy kezdik, nekik még nehezebb. Ténylegesen nekünk se volt könnyű, de négy-öt éve még legalább könnyebb volt fuvart kapni. Innen, helyből, szinte semmi sincs, a végekről jócskán el kell járni munkáért. De mi legalább csak időlegesen, a fuvar idejére járunk el. Azok ugyan mit kezdenek, akik idehaza munka nélkül maradtak, s lehetőségük sincs, legfeljebb végleg elmenni innét ? Ez a falu olyan, itt vagy két év alatt összegészében nem épült két új ház se. - Éppen a szegényesebb környezet miatt, nem kerül túl sok irigyük ? - Eleinte voltak, akik olyanformán nézték a teherkocsikat, hogy nekünk mi mindenre telik. De mivel követni tudták, mit küszködünk a munkáért, meg a korábban bérletbe vett kocsik megvásárlásával, alább hagyott az irígykedés. Egyébként a barátnőink is elpártoltak, miután a többi huszonéves szórakozni indult, mi meg szombat estéken is differenciálművet javítottunk. - Mi lesz, ha még inkább leapad a fuvar ? - Kétségtelen, erre is gondolnunk kell. Nagyapám révén kerül vagy húsz hold szántóföld. Betelepítjük spárgával, annak elfogadható piaca van külföldön. Valamelyik kocsit megtarjuk a három közül és a saját termést magunk szállítjuk külföldi vevőhöz.