Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-25 / 72. szám

SZERDA, 1992. MÁRC. 25. A VÁROS 5 Az elrejtett vitézségi kisezüst Földműves, katona, révész FOTÓ: SOMOGYI KAROLYNÉ Vitéz Vincze Sándor Akiről a történet szól, s aki a címben sorolt foglalkozásokat mind magáénak mondhatja, egyetlen személy: Vincze Sándornak hívják. Tudomásunk szerint rajta kívül Tápén senki sem szerzett a második világháborúban vitézségi érmet. Igaz, kevés híja, hogy ez is el nem veszett - eldugták, amikor közelegtek az oroszokBár fájlalja még szorosan betekerhetett, trombózisos lábát az orvos fekvést, pihenést rendelt Vincze Sándor a családi ház étkezőjében fogad. „Ugyan, vegyél már föl valami tisztességesebb ruhát...!" - biztatja fényképezés előtt a felesége, Vincze Sándomé Miklós Anna, de aztán mégis marad a hétköznapló, otthoni viselet. Az udvarra besüt a delelni készülő nap, a kutyák is megnyugodtak (a hamisat meg is kötötték, ne okozzon kárt bokákban és nadrágszárakban). Közöttünk az asztalon vitéz Nagybányai Horthy Miklós profilja csillogó érmébe öntve: ez a vitézségi kis ezüst, amely csak véletlenül került elő a igazolólappal együtt egy udvari ládából, amelybe éveken át beesett az eső. Nemcsak ezt rejtették el a fronj közeledtének hírére, de az após, Miklós Imre kitüntetéseit is. O az első háborúban szerzett vitézségi érmet, de neki még a fényképeit is megsemmisítették, annyira féltek az agyonlövetéstől. El is veszett minden. Nem maradt meg más, csak ez a „kisezüst." „A férjem mindig katonáskodott... alig hogy hazajött, már vitték is megint..." - mondja Anna néni, s hozzáteszi még, hogy háromszor kellett újra kezdeniük az életüket. A legnehezebb a tanyán volt, éppen a háborús időkben. De ne vágjunk a dolgok elébe: Vincze Sándor '37-ben vonult be, addig béresként kereste a kenyerét. Vásárhelyről Pestre vezényelték, ahol politikai foglyokat őriztek a Konti utcában. Kun Bélát rendes embernek ismerte, a kommunista fogoly írnokként szabadon járt-kelt odabenn, s amikor Vincze Sándor édesapja meghalt, az őrnagy távollétében maga írta meg a szabadságos papírt. Leszerelték '39 januárban, behívták '39 márciusban. Szegeden képezték át páncéltörő rajparancsnoknak. Behívás, leszerelés egymást érték: erdélyi bevonulás, hazajövetel, majd ismét Nagyvárad. S a következő cél a front, a Don-kanyar... „Tudtuk, hogy kemény harcok vannak, de nemigen fogtuk föl, hová is mögyünk, nem féltünk. Amikor már lászott a front, még mondtam is a cimboráknak: nézzétök, olyan, mint a pesti tűzijáték!" Aztán egy decemberi éjszakán - már a „tűzijáték" kellős közepén - a vakmerőségéről híres zászlós úr tizenhat bátor embert keresett, hogy visszaverjék a támadásba lendült oroszokat. Akkor még mindannyian visszatértek a bevetésről, sőt még két orosz kiskatonát is fogtak. Másnap viszont éppen Vincze Sándor lépett aknára egy öt fos raj élén... Méterekre eldobta a légnyomás, mögötte két embert vágtak ketté a repeszdarabok, egy katona könnyebben sérült, egynek nem esett baja. Neki magának is szerencséje volt: a lábába fúródott néhány szilánk, egyéb sebet nem kapott. Hogy még megvan a lába, annak köszönhető, hogy a katonai kórház műtőjében egy német orvos is volt éppen. A magyar már elszánta magát az amputálásra, de német kollégája még megpróbálta menteni a menthetőt. így csak két lábujjától kellett megválnia... Megszokta már a hiányukat, a járása sem árulkodik semmiről. Harkovban a közelgő front elől mankón menekült a vonathoz. amely meg sem állt az akkori Németországig. Aztán még Bécs városát is útba ejtették, ahol hajón vitték „cseh Komáromba". » Végül csak hazajött, '43 őszén még aratott is - szilánkkal a lábában. Mert egy patkó alakú darab még benne maradt a lábfejében, utólag kellett kivenni. Harminc százalékos rokkanttá nyilvánították (bár nyugdíjat máig sem kap utána), de ettől még '44-ben átvehette az újabb behívóját. Nagyváradon úgy találta egy orvos, hogy újra mehet a frontra. Csak a szerencse, meg egy jó barátja mentette meg: egy másik doktor fölülbírálta az első ítéletet, s jöhetett haza. Aztán következtek az oroszok, meg az új világ. A földosztásnál közölték vele, hogy a családjának már van pár holdja, úgyhogy ő nem kaphat. Ezért aztán belépett a kommunista pártba, adtak is cserébe három hold földet. Bevetette, de aratni„csak egyszer tudott rajta, mert ahogy adták, vissza is vették tőle. O meg a párttagkönyvét vette vissza, hiába, az alku, az alku... A téeszesítésig saját földjükön gazdálkodtak, de Vincze Sándor akkor már a tápai kompot kormányozta, 1952-től 1973-ig volt révész, most éjjeliőr. Anna néni - a csekélyke nyugdíj kiegészítése végett - gyékényt szőtt a háziipamak. Egy kézzel csinálja, ahogyan kell, szem nemigen tudja követni, mint fut keresztbe a szál. Mostmár csak a családnak dolgozik. Mire végzünk a beszélgetéssel, már elharangozták a delet. Az idős ember csöndesen maga elé néz, tekintetéből kiolvasható, hogy lélekben még mindig távol jár, régi időkben, régi emberek között. Az asztalon kiterített „Harctéri szolgálati lap" arról tanúskodik, hogy Vincze Sándor tartalékos tizedes 1942. IV. 26-tól 1943. IX. 10-ig összesen 16 havi és 14 napi harctéri szolgálatot teljesített, s 1942. XU. 14-én a jobb lábfeje és a bal lábszára szilánkoktól sebesült. Az is a papíron áll. hogy „az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért" a Magyar Kis Ezüst Vitézségi Érem és a Tűzkeresztségi I. fokozata kitünetésekben részesült. NYILAS PÉTER Kábeltévés huzavona A szegedi kábeltelevíziós rendszeriek) így vagy úgy, időszakonként újra és újra az érdeklődés középpontjába kerül(nek). A nézők hol a a vétel minőségét szidják, hol az üzemeltetők - a sajtó útján tett ígéreteire figyelnek fel. Most például, egy régi, de „melegen tartott" ügy újabb fejezetének lehettünk tanúi a Szegedi Városi Bíróság tárgyalótermében. A korábbi kölcsönös vádaskodásoktól sem mentes - huzavona eredményeként a felperesként jegyzett Északi Lakásszövetkezet rossz hírnév keltése, és tisztességtelen piaci magatartás miatt pert indított a Szegedi Kábeltelevízió Rt. ellen. Első hallásra furcsa, hogy pont az perel, aki nem fizet, azonban ha meghallgatjuk érveit, akár az adósnak is igazat adhatunk. Az igazságtételre a bíróság hivatott, mely a szakértői vélemény meghozataláig elnapolta a tárgyalást. Az addig hátralévő időben a két peres fél kölcsönös kompromisszummal megköthetné a vitákat utólagosan rendező szerződést. A per tárgyát képező „rossz hírnév keltése" a felperes szerint abból származik, hogy a Szegedi Kábeltévé Rt. saját műsorában több alkalommal azt állította az Északi Lakásszövetkezetről, hogy az nem tesz eleget fizetési kötelezettségének, mivel nem fizeti meg számára a 36-ról 80 forintra emelt, 270 lakás után járó díjat. Az „északiak" véleménye szerint ez az irreálisan felemelt sugárzási díj viszont nem áll arányban a „kábeltévések" szolgáltatta műsorok minőségével, mely a magyar szabványt messze alulmúlja. Saját indoklásuk szerint, mint adósok, ezért nem fizetnek. Mint mondják: nem lennének ilyen helyzetben, ha az rt. nem élne vissza monopolhelyzetével, de a lakókat képviselve nem tehetnek mást. A Szegedi Kábeltévé Rt. képviselői minderről, de különösen a kártérítésről hallani sem akarnak. Szóba került még az is, hogy a vitás kérdések feloldása végett a felek állítsák vissza a szerződésük előtti állapotokat, melyekről persze mindketten másként nyilatkoztak. Most a szakértőkön a sor. V. I. Szökne ez a gyerek, mindenáron - Hozzám szökött az öcsém. Ópusztaszerre. De mi is ide készültünk, Kübekre. Az anyósom befogadott bennünket. Látja - mutat a viselős asszonyka három pici fiára -, ezek az enyémek, jön a negyedik. Nekem ezekre kell gondolnom. Ehetett, alhatott, csokit is úgy evett, ahogy az enyéim. Bővíteni kell a házat, alig férünk magunk is. A férjem munkanélküli, én gyesen vagyok. Attila nővére érzi, nem vállalhatja a gyámságot. Szívességből lakik ő maga is családjával együtt az anyósa házában. Hatan szorongtak Attila nélkül is. Befogadták, de többre tőlük valóban nem telik. A szükség az úr. Se pénz, se energia..., érzelmeiből se futja már, hiába oly riasztóan fiatal. Hatalmas portán roggyant, régi módi ház. A kert végéből kisgyerekek szaladnak előre, a gazda is onnan ballag befelé. Várják a traktort, fölszántatják a kertet. Kemény a föld, látszik, még sosem vették művelés alá. Majd most, az új gazda! Attila bátyja megmutatja a házat is. Kopasz villanykörte világít, dobkályhában lobog a tűz, erős pisiszag terjeng a hevenyészett bútorozású szobában. Csecsemő cumizik békésen. Ebben a családban ő a harmadik gyerek, de hamarosan születik a negyedik. - Igazából magához húz Attila, tudja-e? - Magam sem tudom, mit csináljak. Nézzen szét, így élünk. Én mégis azt mondom, ami van, legalább az enyém. Megállapodtam. Az az igazság, egy évi börtönt kaptam négy évre fölfüggesztve, még kettő van hátra. Elmenjek Debrecenbe, helyre tenni anyámékat? De annak verés lesz a vége. így voltam én is, mint Attila. Szökdöstem, nem jártam iskolába... Tizenháromévesen álltam munkába... Egy a sorsunk nekünk. Nem merem vállalni! Azért vitettük el a rendőrökkel is, amikor beivott, mert féltünk: csinál valamit és mi leszünk a felelősök. Tud ez olyanokat, hogy...! Még Ópusztaszcren történt, kiszívta a nyakát a kislányomnak. Ah, nem vállalom én! Attila erős, fejlett gyerek, és olyan, mint az űzött vad. Állítólag egyszer így tett: azt várom, hogy elvigyenek. A kívánsága, ha ez volt, beteljesült. A rendőrség Szegedre, a Bal fasori Gyermek és Ifjúságvédő Intézetbe szállította. A gyámhatóság intézkedéséig ideiglenes elhelyezést nyert. Mostanában, reggelente Londoni körúti intézetben ébredt. És két év .... tíz év..., húsz év múlva vajon hol virrad meg neki? - Ugyanitt ültem, akkor is. Furcsa zajokra lettem figyelmes. Mintha valaki beugrott volna a kapun. Láttam a mozgást is. Gondoltam, a macska. A sötétben lopakodó árny Attila volt. Addigaddig kortyolgatta bátyjáéknál a maradék konyakot, míg egy csöpp sem maradt az üvegben. A tizenkét éves kölyök maradék józan eszével felfogta a veszélyt. Nővéréék házába már az ösztöne hajtotta vissza. Bemenni nem akart. Részegen osont, lábai rogyadoztak, de csak elérte az ólat. Ha kivirrad, visszamegyek, ez volt az utolsó gondolata. - Mikor derült ki, hogy Attila bújt az ólba? - Jöttek a vejemék - mesél tovább a kübekházi történet rangidős szereplője: a lányát Attila bátyja vette feleségül, a fiának pedig Attila nővére a felesége -, Atit keresték. Mondom, itt nincs, mire ők, „biztos hátul van". „Megitta az összes konyakot", így a vejem. Na, elmegyünk mind oda, hátra, hát, ott fekszik a szalmán, az ólban. Egy törött meszelő nyelet szorongatott álmában. Hívogattuk, gyere ki. Attila lassan magához tért, a hangokat egyre tisztábban hallotta, az embereket fölismerte. Válaszolt volna, ha bír: ne haragudjanak, csak ki akarta próbálni a konyakot, de most hagyják békén, hányingere van, zúg a feje... Nem mozdult a nyelve. Azok egyre hívták, hát nagy nehezen föltápászkodott, kitámolygott a disznóólból. A meszelőnyél a kezében maradt. - Rászólt a fiam, valahogy így: „Te, tedd azt a nyelet le, mert úgy végig vágok rajtad vele, hogy elreped!" Csak azért, hogy tudja, mihez tartsa magát. Be akartuk vinni, lefektetni. - Észrevették, hogy részeg? - Persze. Hadonászott a nyéllel, nem szólt az egy szót sem. Ahogy kilépett csöndben, hajts!, menni akart, szökött volna el. Ki tudja hova? Elkapták. Az én fiam átfogta, elestek mindketten, Ati a földön maradt. Akkor aztán összekötötték a kezeit, a lábait. Attila legalább olyan rosszul érezte magát, mint hetekkel ezelőtt, Debrecenben. Ugyanígy éjszaka volt, amikor összekapaszkodott anyját, apját szedte szét, ki tudja hanyadszor. Jani is mondta, tiszta szeszt isznak, attól megy így el az eszük. Februárban eldöntötte, elég volt. Ellopott kéterez forintot, fölült a vonatra, irány Ópusztaszer. Nekiindult ő már máskor is, ugyanígy. Mindig nagyot néztek, na, az Attila megint itt van, de befogadták. - Tulajdonképpen hol lakott Attila? Itt vagy az utca másik végén, a bátyjáéknál? MAG EDIT Ki darabolta fel Jónás Mátyást? (12.) Holttest az autóban - Lementek tehát az autóhoz. Nyilván Jónás Mátyás kérte a pénzt. - Nem. Én rögtön megmondtam, hogy nincs nálam, haza kellene érte menni. Vecsés után lakom, Ecser felé. - Előtte már járt arra? Kiválasztotta azt az utat? Kiválasztotta azt az elhagyott területet? - Jártam többször arra. Megnéztem magamnak. Kiválasztottam. Eldöntöttem... Hallgat egy sort megint. Kicsit hátradől a széken, néha meghintáztatja a felsőtestét. Szája örökösen keskenyre húzva, mintha fegyelmet parancsolna magára. - Jónás Mátyás vezette az autót Ecser felé. Maga ott ült mellette. A pisztoly még benne volt a diplomatatáskában? - Már a nadrágom övében volt. A korcában, ahogy mondani szokták. Korábban oda tettem. - Befordultak arra a keskeny, töredezett útra. Mindenütt gaz, szemétkupacok. Itt mondta maga, hogy hadd vezessen. Jónás ráállt. - Igen. Mennyire magabiztos lehetett ez az ember! Semmi nem riasztotta meg Jónást. Sem az elhagyott hely, sem a néptelenség, sem az a hozzá képest kicsi ember a sötétben. Meg sem fordult a fejében, hogy ez a Kiss Mihály, ez a vézna fickó őt már halálra ítélte. Napokkal korábban. -Jónás kiszállt... - Kiszállt és az én oldalamra került. Ahogy átjött, már a kezemben volt a pisztoly. _ - Ó meglátta. Mit tett? - Semmit. Nem tett semmit. - Megijedt? - Nem látszott rajta. - Látta a pisztolyt és nem szólt semmit? Nem könyörgött? - Nem. Semmit sem szólt. - Megmondta neki, hogy le fogja lőni? - Nem. ^ Kiss Mihály egyre szűkszavúbb. Szinte megfogható az erőfeszítése, ahogyan a mázsás súlyt taszítaná el magától. Ez a kicsi, összeesett ember, akit még szájon vágni is restellne bárki - ő lett volna AZ? - Valamit csak mondott neki! - Annyit: csak a kocsi kell! Kell az autó! Erre felelte rögtön, hogy jó, rendben van. Aztán már semmit sem szólt többet. - A földre parancsolta. - Szóltam neki, feküdjön arccal a földre. Hasra. Meg is tette. Akkor sem szólt egy szót sem. - Közvetlenül az autó előtt feküdt? - Oldalt. Mellette. - Feküdt a földön. Maga odalépett mögé... - Egyszer lőttem. Én őt nézem, ő a földet, a padlót. Felső ajkát - maga sem veszi észre - beszívja. Talán újra játssza most azokat a pillanatokat? - Milyen távolságból? - Talán egy méterről. Mint egy kihallgatás. Röviden kérdezek, ő röviden válaszol. Én beszélgetni szerettem volna, de ebből, úgy tűnik, nem lesz beszélgetés. Ez az ember azt mondja, lelőtte Jónás Mátyást. Mintha azt mondaná: jó napot kívánok. - Ágyonlőtt egy embert. Nem gondolt annak az életére? Az édesanyjára? Azokra, akik szerethették? - ...Nem. - Betette a holttestet az autóba. A csomagtartóba. - Igen. - Egyedül? - Egyedül. - Maga, azt a nagy testet? Hány kiló volt? - Nem tudom. Vékony ember volt. Egyedül tettem be a csomagtartóba... Mintha magát erősítené az ismétlésekkel. Egyedül. Egyedül. Nem, ez az ember egyedül nem bírt volna Jónás Mátyás holttestével. És ha mégis...? - Azonnal meghalt? - Úgy éreztem. - Megnézte a pulzusát. - Nem, nem néztem meg, de amikor raktam be az autóba, már halottnak gondoltam. - Beült a volán mögé és Szolnokra kocsizott? - Igen. Annak az autónak nem volt rendszáma. Igaz, beesteledett már, hét-nyolc óra körül járt, de hát miféle bátorság kell ahhoz, hogy egy rossz közbiztonságú országban valaki rendszám nélküli autóval száz kilométeres útnak nekivágjon? Csomagtartójában egy hullával! A pisztoly, amivel szabályosan kivégezték Jónás Mátyást, ott van az autóban, talán éppen megint viszszakerült Kiss Mihály diplomatatáskájába. Ez a Kiss Mihály ennyire bízott volna a szerencséjében? Á józan ész szabályai szerint a nagy forgalmú négyes számú úton rendőrrel kellett volna találkoznia, akinek kutya kötelessége tisztázni a gyanús körülményeket. De nem találkozott. Ha minden így történt, ahogyan Kiss Mihály mondja, akkor profi. No, persze... hiszen rendőr volt. Maga tudhatta legjobban, mire számíthat az utakon. És jól számított. Senki a száz kilométer alatt meg nem állította, senkinek nem volt föltűnő, hogy egy vadonatúj BMW rendszám nélkül robog Szolnok felé. A csomagtartóban pedig ott hevert Jónás Mátyás hotteste. Akkor már valóban az volt. A lövés ugyanis azonnali agyhalált okozott, ám a test még tovább funkcionált. Szíve vert, izmai rángtak. Ott. ahol a kivégzés történt, temérdek vérnek kellett elfolynia. A Browning golyója ugyanis a tarkón hatolt be és az arcon röpült ki, magával szakítva az arckoponya nagy részét. Iszonyú. (Folytatjuk) HORTOBÁGYI ZOLTÁN