Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-04 / 3. szám

6 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. JAN. 4. Távol Ausztráliától Rajzfilmstúdió - magánkézben - A vállalkozás múltjáról és jelenéről kérdezem Mészáros Tibort, a stúdió produkciós vezetőjét. - Tíz éve települtünk ki családommal Ausztráliába. Ennek oka - mint valószínűleg sok más kivándorló esetében - az volt, hogy Magyarországon az akkori keretek között nem volt lehetőségem egy régi tervemet, a rajzfilmkészítést megvalósítani, és egy stúdiót tető alá hozni. Noha itthon is volt filmes múltam, ezt a tudást Ausztráliában sikerült igazán elmélyíteni; Perthben, a bölcsészdiploma megszerzése után televíziós és rádiós munkát vállaltam. Az itt megszerzett tapasztalatokat és a kiépített kapcsolatrendszert szeretném a rajzfilmstúdióban itthon is kamatoztatni. - Érzelmi okok késztették arra, hogy éppen Magyarországon? - Ennek érzelmi és gazdasági okai egyaránt vannak. Tíz év távollét után az emocionális okokról, gondolom, nent kell sokat beszélni. Ami döntésünk pénzügyi indokát illeti, el kell mondanom, hogy Magyarországon a rajzfilmek előállításának költsége alacsonyabb a nyugat-európai áraknál. A minőségük pedig megegyezőnek mondKecskemét legújabb kori történelmével szorosan összefügg a magyar raj/.filmgyártás története, hiszen ez a város adott otthont a nagy múltú Pannónia rajzfilmstúdiónak. 1990 júliusában azonban egy új nemzetközi animációs műhelyt alapított itt egy, Ausztráliából hazalátogatott magyar házaspár: az I.C.A. (International Cartoon Agency) rajzfilmstúdiót. ható a magas technikai képességekkel és lehetőségekkel rendelkező országok - például Spanyolország, Portugália, Franciaország szintjével. - A legalacsonyabb előállítási költségek a távol-keleti országokban vannak. - Ez valóban így van, azonban mi a távolabbi jövőre is gondolunk. Hiszen az 1992-ben egyasülő Európában a médiatörvény megszabja azt, hogy a bemutatásra kerülő filmalkotások hány százaléka készüljön Európában. Ekkor mi leszünk előnyösebb helyzetben. - Mutassa be, kérem, a stúdióját! - Jelenleg egy 13 részes sorozaton dolgozunk, amelyet a német ZDF tévétársaság megbízásából készítünk. Örömmel mondhatom, hogy a következő 13 rész létrehozására is van előszerződésünk. Az itt alkalmazott több mint 80 ember közül 20 munkatársammal már hosszú évek óta együtt dolgozom. Ők azok, akikre elsősorban támaszkodhat a vállalkozás. Természetesen alvállalkozóink is vannak, jelenleg az átalakult Pannónia rajzfilmstúdió (most K. A. F. Kecskeméti Animációs Filmvállalat) szabad kapacitását is le tudjuk kötni. -A terveik? - Nevünkhöz illően, igazán „nemzetközi" terveink vannak, ugyanis meghívást kaptunk Angliába, ahol 7 ország, Anglia, Franciaország, Belgium, Hollandia, Ausztrália, Németország és Magyarország neves filmműhelyeinek összefogásával nemzetközi filmvállalkozás alapító tagjai lehetünk. TÓTH DEZSÓ Egy kiállítás emlékképei, avagy: Szép, szép, de mi ez? ELSŐ KEP: Ugy léptünk be, mint egy szentélybe. Ahogyan egy múzeumba szokás. Már előre tátott szájakkal. Érdeklődőn, kíváncsian, nem csak a téli hidegtől megdermedve egy kis melegedésre. MÁSODIK KÉP: „Az algériai Népi Hagyományok és Művészetek Nemzeti Múzeuma számára öröm, hogy megmutathatja hímzés-, viselet- és csipkcgyűjtcményét." Néhány megkapóan szép fénykép a múzeum homlokzatáról és belső udvaráról bevezet egy alig két panelszobányi területen berendezett gyűjteménybe. HARMADIK KÉP: Látogatásmenles, meghitt együttlét a két teremőrrel. Gyönyörű, egész falat elfedő szőnyegek, aranypaszományos bársonyzekébe öltöztetett, elfátyolozott nőalakok. NEGYEDIK KÉP: A néprajzi múzeum aulájában rézfúvósegyüttes harsány aláfestő zenéje a „keleti" hangulathoz: „Londonban, hej, van számos utca..." Néhány, dunántúli népviseletbe öltözött asszonyka keringőre fakad. ÖTÖDIK KÉP: Sokatmondó feliratok a kiállított tárgyak mellet: „Kis szalvéta. Kis zsebkendő. Nagy szalvéta. Nagy terítő. Nagy..." Ami ennél kevésbé egyértelmű, azt nem mindig ismerjük fel. Nem is árulja el nekünk senki. Vajon mit szólna ehhez N. Fülöp Katalin muzeológus, aki a Hímzéstörténet című kiadványban szakértőként szerepel? Talán ő elmondhatná, mire használhatók azok a fából - vagy agyagból? - készült eszközök, amelyek két szőnyeg között a kiállítást érdekesebbé tenni hivatottak. Néhány fényevesztett rézedényt megismerünk. Míves vizeskannákat, kézmosó edényeket. HATODIK KÉP: Szűrkén-tompán csillogó, ezüstből kimunkált virágdíszes karkötők Algírból, kék-zöld-sárga-piros, égetett zománccal tarkított nyakékremekek, fülbevalók, hajdíszek Kabíliából. VÉGKÉP: Olykor egy-két helységnév jelzi, az országnak melyik pontjáról származnak a szőnyegek, népviseletek? De térkép sehol, s az avatatlan érdeklődő nem tudja eldönteni, a nevek vajon városokat vagy tájegységeket jelölnek-e? Vagy csak" annak a szűk körnek készült a kiállítás, aki egyébként is tudja, hogy Kabília egy magyarországnyi tájegység, hogy Constantin Algírtól keletre, Oran és Tenes pedig nyugatra fekszik, és az egész ország tízszer nagyobb hazánknál? Valóban túlzás a teljességet várni egy ekkorka kiállítástól. De valamivel több információra, több ismertetőre mégis szükség lett volna. BARTH M. ANNA Alomvilág Krúdy Gyula Álmoskönyve nem csak a királylány álmairól szól. Mint a könyv bevezetőjében is megírta, inkább saját mulattatására, hosszú telek csendes eljátszadozására, esti órák halk elfuvolázására szerkesztette az álmoskönyvet, mint azért, hogy bárki is hitelt adjon annak. Bár az álom: játék, mint az élet... Néha komolyra fordul a játék. Az élet is, az álom is. Hittünk már szép szavaknak, s van, aki hisz az álmoknak, az álomfejtőknek, az álmok látta valóságnak, s a valónak vélt képzeteknek. Riadtan, álomból felriadva, van ki a polcról kézbekapja a könyvet, s lázas kereséssel próbálja megfejteni a titkot. Mert van, kinek kell a bizonyosság arról, hogy mindaz, ami eljön, valóban megálmodott, előre tudott, nem meglepetésszerű. S remélt tükrökben újból felvillan, mintha már a dolog régesrégen megtörtént volna velünk, s rácsodálkozunk: Hiszen ez nem ismeretlen! Jártam én már ezen a vidéken! Vagy csak úgy rémlik? Persze, jó volna tudni, holnap nyerek-e a lottón, vagy csak sejthetném a kihúzott számokat! Oh, azok a csodás milliók! Ezek ébrenléti álmok, hiszen a remény megfogalmazható. Az emberek azonban nem ébren álmodnak, s talán ezért izgalmas az egész. Mert az álom nem irányítható! Nem magyarázhatja be senki magának, hogy: mostan színes tintákról álmodom, legszebb a sárga. Az álmainkat nem tudjuk elvarázsolni, megmásítani, esetleg - tudatlanság miatt - másként értelmezni csupán. S ki lenne az, aki elhinné, hogy álmainkat megfejtve, csupa jó dolog vár ránk? Az esetek többségében az álmok intő jelek, s az édes álmok rosszat, a rossz álmok jót jelentenek. Mert például, ha éppen lenyakaznak, az nagy szerencsét ígér: s ha bezárnak álmomban, akkor véletlen öröm ér: s bitófán látni magunkat (lógva), mindez nagy becsületet, hírnevet rejt. De az éneklés, vigasság szomorúságot jegyez; lakomán ülni nagy harag egy jó baráttal, s a pénz általában nem jó jegy. Ezért is értem meg azokat, akik menekülnek az álomfejttJk elől. Hiszen az eddig leírtakkal ellentétben sokan egyáltalán nem kíváncsiak a jövőjükre, s még visszafelé sem szívesen kacsintgatnak. Mert ki a csoda szeretné ezt olvasni, álomból való felriadás után, amikor ráadásul ott is dolgozott, hogy: Dolgozni bal kézzel: Tévedés, szórakozottság, hiba. Mást dolgozni látni: Veszélyben állásod, azt jelenti. A vigasztaló csupán az leltet, ha jobb kezes az álmodó, mert ezt olvashatja: Jobb kézzel dolgozni: a szerencse jegye. Bizakodnunk kell, mert több a jobb kezes ember Magyarországon lényegesen, mint a bal kezes. Krúdy Gyula Az Újság című napilap hasábjain indított rövid álomfejtés sorozatában - melynek címe „A szegények mosolya " volt, az 1922. augusztus 8-i számhoz mottóként ezt írta: „ Többet álmodnak az emberek Magyarországon, mint valaha, mert az álom a szegények egyetlen vigasztalója." Ma 1991-et írunk, s lehet, hogy újra igazak Krúdy sorai? KOREK MÁRIA Köszönet helyett Az égboltról nyugodni induló nap találkozott a fél szemét homályba rejtő szemüvegének fényével. Sugara narancssárgán, melegen festette át hófehér haját, amikor lehajolt, hogy szemügyve vegye birodalmát. Hányszor megtette régen ezt az utat - a város és a szőlődűlők között -, volt, hogy naponta többször is. Pedig ősei nem a szőlősgazda szerepére tanították, mikor kenyeret adtak a kezébe. Szűcs dinasztia leszármazottja. A neszür szőlőjét a felesége hozta hétköznapjaiba és tette élete részévé. Már 60 éve, hogy a bőrös mesterség mellett a szívéhez nőtt a másik: a szőlőművesség. Hiszen minden fortélyát ismeri már: mikor a legédesebb a szőlőskertek királynője, hogy lesz zamatosabb az oportó vér?, vagy mitől terem gazdagabban a rizling. Egy ideje - amióta az egészsége nem engedi - csak távolról irányítja a munkát. Am a féltő gazda lelki szemei mindennap ott jártak a szőlőtőkéken, mint évtizedeken keresztül. Úr volt ő az elvtársak világában is, megtartotta tekintéylét akkor is, amikor mindent megtettek azért, hogy megcsorbítsák, de csak a földet sikerült elvenni, a hitét, kitartását, emberségét nem. És most is itt áll. Bizonytalan, csoszogó léptei is idehozták. Megműtött szeme szigorral vizslatja a maradék kis birtokot - félek, beleroppan, hiszen a béresek becsülete nem a régi, és a termés látja kárát. Látom az öreg, de még mindig kemény embert egy pillanatra megüti a látvány, hiszen egy fél évszázadnál is több munkája hever itt. Csakhogy nem úgy, mint mikor az ő keze nyoma is benne volt, az ő vigyázó szeme kísért minden műveletet. Hirtelen nekilódul, tépkedni kezdi a tőke hegyén ágaskodó kacsokat, majd ugyanolyan váratlanul félbehagyja, munka cserzette kezével legyint, szól is hozzájuk néhány szót: azt hittem, többen lesztek, de belefértek egy csomagtartóba - motyogja, és eltökélten a roskadozó gunyhófelé indul. Szótlanul nézem. Vajon mi játszódhat most le benne? Úgy érzem, mindjárt elbukom az élet vizsgáján, de ő büszke és erős: csak ennyviel konstatálja a tényeket: itt kellett volna lennem. Majd némán válogatni kezdi a nádtetős viskóban felgyűlt tárgyakat, mintha megmaradt kincseit kersgélné az emlékei között - súlyok, rozsdás horoló, régi szódás üveg gyülekeznek egy permetes vödörben. - S én önkéntelenül nekilátok a szőlőhajtások tördeléséhez, bár tudom, a peronoszpóra fertőzte leveleken és a gyér termésen már nem segíthetek. Néhány nap múlva az élet engem is megpróbált. De nagyapám csendesen ennyit mondott: ma ezt a problémát kell megoldanod, és holnap újak jönnek - ilyen az élet. Láss neki, hogy méltó lehess önmagadhoz. RIGÓ KATALIN Tizennyolc fok Hatalmas lendületéből ítélve azt hittem, az élete függ attól, még tudja-e^ mérni a szoba hőmérsékletét. Ő is meglepődött - döbbent arccal meredtem rá fotelemből. Éppen a lázamat mértem, s a betegségszagot eltüntetendő, szélesre tártam az ablakot. Legalább friss legyen a levegő, ha már meleg nem lehet! A hölgy - vélhetően a hőszolgáltató vállalat alkalmazottja - egy pillanatra megtorpant a küszöbön, majd a váratlan helyezttől ocsúdva odavetette: „Ja, ha nyitva van az ablak, akkor nem mérünk hőmérsékletet." „Jó" - gondoltam. „Én már úgyis mérem az enyémet. A szobáét pedig fölösleges. Az biztosan nem lázas." Egy újabb lendülettel kiperdült, s már csak a szomszéd panaszát hallottam a folyosóról. „Ugyan, asszonyom^' - jött a válasz. „Nekünk rendelet, hogy nem lehet 18 foknál több a lakásban. Ha fázik, arról én nem tehetek." Majd sietősen távozott, mert a házban már őt is átjárta a hideg. B. M. A. Egy jó kis színitanoda Csicsai Antal az eddigi két gyermek és ifjúsági Ki Mit Tud?-on zsűritag volt. Akkor döbbent rá, hogy a gyerekeknek milyen fontos, hogy ismerjék a művészetek nyelvét, köztük a színházét. Sajnos, egy ilyen vetélkedő, bármennyire népszerű, a tehetségek felkarolását már nem tudja megoldani. Csicsai Antal húsz éve foglalkozik színházzal, és álmodik a színházról. Olyanról, amit még csak ő ismer. Sohasem vágyott arra, hogy átlépjen a hivatásosok világába: a Próbatársulatban megtalálta a maga alkotóközösségét. Álmaiban ma egy művészi iskola létrehozása szerepel, aminek fő célja a különböző művészetek kiemelten a színház - segítségével a gyerekek személyiségének formálása. Tehetséggondozás, mélynek szerves része a színitanoda, ahol nem színészeket nevelnek, hanem a művészeteket megérteni és befogadni képes fiatal embereket. Ez egy olyan iskola, melynek alapját a mester és tanítvány viszony határozza meg. A tanoda szeptember végétől működik - egyelőre fenntartó nélkül, így már az is nagy segítség, hogy a Bartók Béla Művelődési Központ a belvárosi klubjában helyet ad számukra. A képzés két részből áll. A gyakorlati órák - beszédtechnika, színésztréningek, színészmesterség, helyzetgyakorlatok és etűdök - mellett a gyerekek foglalkoznak színház- és drámatörténettel, térszervezéssel, dramaturgiával. A tanoda a színházon kívül lehetőséget ad a film-, a videó-, a képzőművészet, a mozgásművészet világával való ismerkedésre és zenetanulásra is. Az alapképzés mellett e félévben elkezdődtek a gitárórák és a pantomimképzés, mely nagyon népszerű a gyerekek körében. A tanoda arra törekszik, hogy a gyerekek tudjanak a művészetekhez közelíteni, de bármi lesz is a dolgok kifutása, érezzék, hogy mindenképpen gazdagodnak általa. Az sem kizárt, hogy némelyikükből évek múlva valóban színész lesz. Német népi kálváriák Beszélgetés egy „Oscar-díjas" fotóművésszel A Dunántúl több nagyvárosában és kistelepülésén nagy sikerrel mutatkozott be a tárlatlátogatók népes tábora előtt Tám László fotóművész, akinek legújabb, vallási témájú diaporáma-összeállítását éppen a napokban mutatta be a televízió. A közeljövőben kiállításával a Dél-Alföldre készül. A Német népi kálváriák Dél-Magyarországon címet viselő tárlat alkotóját a sajátos témaválasztás apropóján kértem szóra. Mindenekelőtt művészi pályájának legfontosabb állomásairól érdeklődtem. - Az első kiállításom 1963-ban volt. 1979 óta a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja vagyok. Három évvel ezelőtt felvettek a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Fotóművészek Szövetségébe. Több mint 20 éve szinte csak diával foglalkozom, illetve egy felettébb érdekes vizuális műfaj, a diaporáma szerelmese lettem. Alkotásaim rendszeresen megjelentek - a nemrégen megszűnt - Új Tükör lapjain. Diaporámáim pedig több-kevesebb rendszerességgel láthatók a Tvl-en. A világ számos részére volt szerencsém eljutni, 14 országban önálló előadóesteket is tartottam. - Kedvelt témája vallási eredetű: a német népi kálváriák. Mi motiválta témaválasztását? - Nem vagyok a riport jellegű képek híve. Hozzám sokkal közelebb áll a természet, a táj. Templomba járó, hívő ember lévén, szoros kapcsolatba kerültem a kálváriák világával. Rendkívül nagyra becsülöm a népi kultúrát. A kálváriaépítmények csupán foglalatot képeznek, megszabják a térbeli kereteket. A szerepet a társművészetek veszik át, a szobrászat és a festészet. Első képeim egy picinyke falucskában/Mecseknádasdon készültek, de sokat kattogott a gépem Bolyon, Szajkón és Pécsváradon is. - Más kedvelt témái? - A Dunántúl Árpád-kori templomemlékei vannak még rám óriási hatással, és lehet, hogy meghökkentő dolgot mondok: több képemnek nélkülözhetetlen eleme a humor. - Melyik kiállítására gondol vissza a legszívesebben? - Mindenképpen az 1980-as franciaországi angoulcme-i tárlatom és az ott kapott díjamra. Ez az elismerés körülbelül a fotózás Oscar-díjának felel meg és az 50 nemzetközi érdem közül ezt tartom a legjelentősebbnek. - Mi a lényege fotóművészeti hitvallásának? - Mi, a politika, gazdaság szürke hétköznapok szorításában létezők, napról napra rengeteg borzalmat élünk meg. Egyre inkáb azt érzem, hogy kezd az emberekből kiveszni a hit (általános értelemben használva), a szép szeretete. A szemeken keresztül az emberi lelkeket szeretném erősíteni, amikor a múló pillanatot a„szépség-hit" igényével igyekszem megörökíteni. NEMES NORBERT