Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-02 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, 1992. JAN. 2. VISSZHANG 5 Kinek lesz még bombája Tulajdonképpen már most felállíthatunk egy időrendi rangsort, még ha ez vitatható is: Észak-Korea körülbelül 1993 végére rendelkezik majd célba juttatható atomfegyverrel, öt éven belül már nyíltan is. Irán hat vagy hét éven belül megcsinálhatja a maga bombáját és Algéria szintén. - Ez a pesszimistább Közel-Kelet szakértők véleménye. Az optimisták tíz évet jövendölnek az utóbbi kettőnek, vagy pedig azt, hogy sohasem lesznek képesek a nukleáris fegyver előállítására. De a lehetősége mindháromnak megvan, hogy legkésőbb 2000-ben atombombája legyen. Nyugati szakértők véleménye szerint. Líbia is dolgozik az atomfegyver kifejlesztésén. Kína minden korlátozás nélkül árusítja a közel-keleti államoknak a nukleáris technológiát. Ezenkívül a bomba-várományosok még kooperálhatnak is. A kilátások így igencsak rémisztőek. Megnyugtatásként megjegyezzük, hogy nem végzetszerűen elkerülhetetlen folyamatról van szó. Elképzelhető, hogy nemzetközi nyomásra, néhány lehetséges nukleáris hatalom felhagy az atomprogrammal, mint ahogy úgy tűnik - Brazília, Argentína és Dél-Afrika tette. De ez a folyamat lassú és bizonytalan. A titkosszolgálati adatok sem egészen meggyőzőek, pontosságuk vitatható, nem csak atekintetben, hogy az egyes államok milyen távolságra vannak a bomba kifejlesztésétől, hanem hogy milyen módon is csinálják azt. Ez a tény sem feltétlenül bíztató. A szakértők például 1990-ben úgy vélték, hogy Iraknak 5-10 évre van még szüksége a nukleáris fegyver kifejlesztéséhez. Most az ott tevékenykedő ENSZ megfigyelők azt mondják, hogy januárban, a háború kezdetekor Husszein csak egy évre volt egy egyszerűbb atombomba előállításától. Az amerikai és a Nemzetközi Atomnergetikai Ügynökség szakértői ma úgy vélik, hogy a háború nagyjából megállította Szaddám Husszein atomprogramját, de a megfigyelők nem biztosak abban, hogy minden felszerelést és anyagot megtaláltak, amit az irakiak elrejtettek. így nem tartják valószínűtlennek, hogy Bagdad újrakezd egy nukleáris programot, persze ha valaha is kiszabadul a nemzetközi felügyelet alól. Az elemzőket most az a gondolat kísérti, vajon a többi, kezdődő nukleáris programot is ennyire félreértelmezték? Ez az aggodalom késztette az USA-t arra, hogy szeptemberben a CIA főhadiszállásán létrehozzanak egy szétszóródás elleni központot, 100 alkalmazottal. Cél: a hírszerzési anyag növelése, elemzése és a hírszerzési munka koordinálása. Íme egy rövid felsorolása annak, amit az USA és szövetségeseinek titkosszolgálata énről a témáról tud vagy gyanít: Észak-Korea Műholdfelvételek megmutatták, hogy 1987-ben befejezték egy 30 megawattos erőmű építését. Ez kutatólaboratóriumnak túl nagy az ilyenek 10 vagy kevesebb megawattosak -, ahhoz viszont túl kicsi, hogy áramot termeljen. Az ilyenhez ugyanis legalább 200 megawattos reaktor kell. Másrészt a műholdfelvételek az erőmű mellett nem is mutatnak elektromos generátorokat, vagy az elektromos áram elszállítására szolgáló távvezetéket. Úgy tűnik tehát, hogy a reaktort bombakészítéshez tervezték: plutoniumot termel, hogy a fegyverekben fölhasználhassák azt. A műholdfelvételek mutatnak még egy nagyobb (50-200 MW-os), építés alatt álló erőművet is, mely a szakértők szerint jövőre lesz működőképes. Építés alatt áll egy plutónium újrafeldolgozó üzem is. A robbanóanyag persze még nem egyenlő a bombával, azt még robbanóeszközzé kell formálni. Egy nemrég emigrált koreai szerint, már meg is épült a célba juttatható tölteteket gyártó földalatti komplexum. Az atomtölteteket repülőről is le lehet dobni, de ha az agresszornak csak kevés bombája van, és ha a leendő áldozat bármiféle légvédelemmel is rendelkezik, a bombázókat még a célpont elérése előtt lelőhetik. A rakétába szerelt töltetek sokkal alkalmasabbak nagy pusztító csapás mérésére - és Észak-Korea gyárt már nukleáris töltet szállítására alkalmas rakétákat, nem csupán saját használatra, hanem exportra is. Ez év elején egy csomó Scud típusú rakétát adtak el Szíriának (ennek is megvan a maga atomprogramja!), mely rakéták nagyobb töltetek szállítására képesek, mint amit Szaddám Husszein annak idején Izraelre és Szaúd-Arábiára lőtt. Mindent együttvéve meggyőzőnek látszik az az állítás, hogy Észak-Korea van a legközelebb a felhasználható atomfegyverekhez azon országok közül, amelyek még nem rendelkeznek azzal. A Nyugatnak arról nem föltétlenül szükséges tudomást szereznie, hogy Észak-Korea vagy bármely más ország mikor állít elő atomfegyvert. Régebben még a kísérleti robbantás volt az áruló jel. De most - mondja Dániel Leshem, a Tel Avivi Egyetem Stratégiai Tudományok Központja egyik szakértője - a számítógépes szimuláció elég az új nukleáris hatalomnak, hogy „biztos legyen abban, hogy a bomba elég hatásos, amikor szükséges", anélkül, hogy egyet is fölrobbantana. Irán Az Irakkal vívott háború „eldöntetlenségének" vagy vereA felbomlott SZU-ban bármi is történjék a nukleáris fegyverekkel, ellenőrzés nélküli szétszóródásuk réme egyre valóságosabbá válik, és ezt a félelmet nem lehet csupán csak egy olyan szerződéssel eloszlatni, mely szerint megsemmisítik a szovjet fegyverek egy részét, és a másik részt pedig megbízható felügyelet alá helyezik. Nemsokára államok egy újabh csoportja fenyegetőzhet majd a bombával, - olyan harmadik világbeli hatalmak, melyek jóval radikálisabbak és kiszámíthatatlanabbak, mint a „Nukleáris Klub" jelenlegi nyolc tagja. ségének lehetőségével szembenézve, Komeini Ajatollah személyesen rendelte el 1987-ben, a még a sah által elindított, nukleáris program teljes körű felújítását. A program túlélte mind az iraki háborút, mind Komeini halálát. Teherán ma már nem nagyon törekszik arra, hogy leplezze szándékait. Sajed Ajatollah Mohaíjerani iráni alelnök Teheránban egy iszlám konferencián a következőket mondta: Mivel Izrael nukleáris fegyvereket gyárt, nekünk muszlimoknak is együtt kell működnünk egy atombomba előállítására, tekintet nélkül arra, hogy az ENSZ meg akarja akadályozni annak elterjedését. Érdekesnek tűnhet, hogy Irán programja, a főellenség, Irak programjára hasonlít. Úgy mint Irak, Irán is kis létesítményekben folytatja a bombaprogramot, melyek állítólag békés kutatásra készültek, és egészen a legutóbbi időkig elkerülték a nemzetközi figyelmet. A szomszédos kémszolgálatok szerint Szaddam Husszeinhez hasonlóan, Irán is többféle módszert próbál a hasadóanyag gyártására, mely a világpiacon szigorúan korlátozott. Egy plutoniumtermelő erőművet vásárolt Kínától, és hasonló megvételéről tárgyal Indiával. Ugyanakkor három módszerrel kísérletezik, beleértve a kifinomult lézertechnikát is, hogy az uránt a fegyverekhez szükséges sűrűségre dúsítsa. (Az U-235-öt, a fisszióra képes izotópot, a kibányászott urán csak 1 százalékban tartalmazza, ezt kb. 80 százalékosra kell dúsítani, hogy használható legyen.) Iránnak már van egy dúsító üzeme, melyben (a szakértők szerint) a ccntrifugamódszert alkalmazzák Mualem Kilajánál. és egy másik Karajban. Teherán északi részén. Vettek egy kalutront. mely szintén az uránt dúsítja - ezt is Kínától -, de még nem építették be. Amerikai szakértők szerint Teheránnak még legalább egy évtized kell a bomba előállításához, még ha a maihoz hasonló segítséget meg is kapják Kínától. „Kína átvette a világ legnagyobb nukleáris technológia terjesztője' címet a franciáktól" - mondja Kenneth Timmcrman, aki könyvet írt az iraki nukleáris programról. Peking elővigyázatlanul átadja a nukleáris technológiát és szakértelmet bármely országnak, amely azt akarja, és készpénzben tud fizetni. Ha Kínát meggyőzik vagy kényszerítik arra, hogy hagyja ezt abba, akkor - az amerikai hírszerzők szerint - Irán belátható időn belül nem lesz képes az atombomba előállítására. Néhány Közel-Kelet szakértő azonban sötétebben lát. Hallván a jelentéseket, hogy Irán, a Kínától kapott segítség mellett, „forró sejteket" - vastagon páncélozott fülkéket, melyben erősen rádióaktív anyagokat lehet kívülről, távirányítással kezelni - kap Argentínától. És bár ezek a szakértők elhiszik, hogy Teherán kínai kalutronja orvosi izotópokat termel, de Irán képes a terveket megváltoztatni, saját forrásaiból több és nagyobb kalutront előállítani, hogy azok hasadóanyagot termeljenek. Ezen, pesszimistább nézetek szerint, Teherán 6-7 éven belül képes a bomba előállítására. Algéria Amikor Algéria aláírta a 15 MW-os kínai reaktor megvételéről szóló szerződést, az amerikai szakértők kevés érdeklődést mutattak. Ok is úgy vélekedtek, ahogy a kínaiak reklámozták - ez egy kutatóegység. De ez év elején a műholdfelvételek kimutatták, hogy rejtélyes módon légelhárító egységeket állítottak fel az algériai sivatag kellős közepén. Közelebbi pillantás, egy majdnem kész reaktort fedett fel, körülötte növények telepítve, jellegzetesen kínai minta szerint, jól látható jeleként annak, hogy ki építette. A hűtőtornyok méretéből ítélve a reaktor 50-60 MW nagyságú lehet. Egyes szakértők, mint például Leonard Spector a Carnegie Nemzetközi Békealapítványtól, azt mondják, hogy az ilyen méretű reaktor csak egy célt szolgálhat: plutoniumot termel az atombombához. Ugyanúgy, mint Észak-Koreában. itt sincsenek sem generátorok, sem távvezetékek a környéken. Külső szakértők még mindig bizonytalanok a reaktor valódi méreteit illetően. A vitát, hogy Algéria mit fog csinálni, nem lehet lezárni, még akkor sem. ha aláírja az 1968-as egyezményt, amely tiltja az atomtechnika továbbadását, és megnyitja kapuit a Nemzetközi Atomenergetikai Ügynökség ellenőrei előtt. Bemutathatnának például az ellenőröknek egy reaktort, melynek a kapacitása tényleg csak 15 MW, de nagyon gyorsan 50-60 MW-ra lehet bővíteni. A nyugati szakértőket különösen az aggasztja, hogy Algéria nemcsak magának fejlesztheti ki a bombát, hanem másoknak is segíthet annak kifejlesztésében. Amerikai hírszerzők olyan híreket szereztek, hogy iraki tudósok dolgoznak Algériában, és hogy Irak nehezen megszerezhető nukleáris technológiát adott át Algériának. A rémkép, hogy az ilyen kooperáció egy nukleáris egymást segítő társasággá bővül, különösen az izraeli szakértőket kísérti. Leshem úgy véli, hogy immár létezik is egy „nemzetközi maffia, melynek célja, hogy minden tagjának legyen atombombája", és illegálisan adja tovább a technológiát és a kiképzést. A vásárlók közé tartozik Irán, Algéria és bizonyos mértékig Líbia. Kína a fő árusító, ÉszakKorea pedig mindkét szerepben díszeleg. Az USA és szövetségeseinek az atomfegyverek szaporodásának megakadályozására tett erőfeszítései eddig főleg arra korlátozódtak, hogy rávették az egyes országokat arra, hogy megnyissák kapuikat a Nemzetközi Atomenergetikai Ügynökség ellenőrei előtt. De Iraknak az a sikere, hogy egy titkos programmal eljutott az atomfegyver gyártásának küszöbéhez, miközben megengedte a felügyelőknek néhány létesítmény megtekintését, demonstrálta ennek a módszernek a hiábavalóságát. Az ügynökségnek ugyan elméletileg joga van arra, hogy megvizsgálja a gyanúsított, de be nem jelentett nukleáris létesítményeket is, de sohasem gyakorolta ezt a jogát. Egyébként, ha ezt meg is tette volna - ma sokat beszélnek is ennek megkönnyítéséről -, és elkapott volna egy államot, mely titokban atombombát fabrikál, nincs intézkedés arról, hogy a leleplezett országot milyen módon büntessék, így a probléma az ENSZ Biztonsági Tanácsához kerülne. Az alapvető kérdés az, hogy az USA és barátai elegendő nyomást tudnak-e gyakorolni az atombomba előállítására törekvő, és ezeket segítő országokra, hogy hagyjanak fel törekvésükkel. A kilátások nem teljesen reménytelenek. Japán például figyelmeztette Észak-Koreát, hogy nem kap semmit azokból a japán áruféleségekből és beruházásokból, amelyeket zuhanórepülésben lévő gazdasága kétségbeesetten igényel. Észak-Korea megígérte, hogy beengedi az atomügynökség ellenőreit, ha bizonyságot szerezhet arról, hogy Dél-Korcában nincsenek amerikai atomfegyverek. Ha Észak-Korea tényleg meg is engedi a megfigyelést, és az atomügynökséget az amerikaiaknak sikerül rávenni arra, hogy Phenjan összes nukleáris létesítményét megtekintsék, ezzel bizonyítékokat szerezhetnek arról, amit eddig is föltételeznek, mindezek még nem garantálják a bombagyártás megszüntetését. Az amerikai és brit erőfeszítések Kína meggyőzéséről, hogy hagyja abba a nukleáris technika válogatás nélküli terjesztését - eddig kőfalba ütköztek. Amikor Baker külügyminiszter a múlt hónapban Kínába látogatott, Peking megígérte, hogy még 1992 áprilisa előtt aláírja az atomtechnika elterjesztését tiltó egyezményt. De aztán végül visszautasított minden arra tett ígéretet, hogy bármit is abbahagyjon. Néhány amerikai politikus azonban úgy véli, hogy a legnagyobb kedvezmény megvonása hatásos fenyegetés lenne. Elvük az, hogy Kína több pénzt veszítene alacsonyabb szintű amerikai exportja miatt, mint amit az atomeladások révén nyer. Joseph Biden, Delavvar állam demokrata párti szenátora odáig megy, hogy kijelentette: „Fel kell készülnünk még a legszélsőségesebb esetre is, hogy megállítsuk a veszélyes diktátorokat az atomfegyverek megszerzésében." - Ez Észak-Korea bombázását is jelentheti, ha nincs más megoldás. Ugyan ez igen szélsőséges lépés lenne, de az összes többi lépés indokolt. A nukleáris technika elterjesztésének megakadályozására tett erőfeszítések, egészen a legutóbbi időkig eredményesek voltak. A „Nukleáris Klub" tagjainak száma már körülbelül egy évtizede állandó (Pakisztán belépett, de Dél-Afrika kiesett). Az olyan államok mint Tajvan, Dél-Korea és még Brazília, valamint Argentína is leállították valaha virágzó atomprogramjaikat. Franciaország, Németország és Argentína olyan meghatározó helyre tett szert a technológiai kérdésekben, hogy jóváhagyhatták nem csupán az eladást, hanem azt is. hogy kinek. A fejlődés azonban könnyen megfordítható. Az a gondolat például, hogy Észak-Korea sztálinista rendszere atombombával fenyegetőzhet, nagyon könnyen megijesztheti Japánt és Dél-Koreát, és saját bombájuk kifejlesztésére késztetheti őket. Nagyon ironikus lenne, ha a XXI. század eleje fölélesztene egy régi félelmet, amely a XX. század végén a hidegháborúval együtt eltűnni látszott: a félelem, hogy helyi vagy regionális villongás egy globális nukleáris háborút robbanthat ki. A Time, 1991. dec. 16. számából fordította: PÁL DÁNIEL Hadd ne kezdjem az új, a boldog és új évet jókívánságokkal. Rosszakkal végképp. Mi lesz? Kérdés, mi? Mi lenne? Majd eltelik. Nem lesz hosszabb, mint a tavalyi. Sokkal nem. Ahogy végignéztem az újságok új évi, úgymond, a nyájas olvasókhoz ígért szavait, akkor csak egy dologra gondoltam: hogy mire föl! Vagy mit tennének akkor, vagy mit tettek volna akkor, ha december 31-én közlik velük, ezekkel az írókkal, minddel, hogy az idén az új, a boldog új év már októberben elkezdődött, és most ők, kezükben a pukkanásig feszült pezsgővel és hírlapírói habitussal egyszerűen lekéstek az új, a boldog új évről. Kopp! Leesett az álluk. Szerintem nem kéne hülyíteni egymást, nem kéne titkolózni, hogy mi lesz, hogy mit akarunk. Annak úgyis hazugság lesz a vége. Ránéz az egyik ember a másikra és megkérdezi (megkérdi!) tőle, hogy mit hoz 92" 55 ez az év. Az a másik meg csak nézi annak a másiknak a szemét és arra gondol, hogy de nagy hülye vagy te édes fiam. ahogy ezt mondani szokás. Hát mit hozna? - kérdezi (kérdi!) a másik. Aztán folytatja: semmit. Bölcs ember, ezért hozzáteszi: nem azért telnek az évek, hogy hozzonak is valamit. Ez nem úgy megy, ahogy a megkérdezed otthon a gyereket, hogy Neked, de csak kizárólag neked mit hozzon a Jézuska. Az új, a boldog és új évről beszélni csak úgy érdemes (ha egyáltalán érdemes beszélni) (zárójel bezárva), ha tudjuk, nos, ha azt mondjuk, hogy ennek is vége, tehát a múltnak, a múlt évnek. De ki merné azt (ezt) lezárni, elfordítani a kulcsot, aztán eldobni a francba. Senki. Senki. Senki nem merné. Kicsi halál ez, nem ünnep. Ünnepelni az elmúlást. Micsoda ötlet? Inkább jó korán kell felkelni, megnézni az ablakon a jégvirágot, csinálni egy kávét és vigignézni a nő (fakultatív: férfi) testén, hogy milyen szépen alszik, és nem a mozdulatát, a nem-mozdulását észre venni. Vagy meglátni. Ebben van az új év, ez a folytatás. Ez lesz. Megígérem. PODMANICZKY SZILÁRD