Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-29 / 24. szám

SZERDA, 1992. JAN. 29. INTERJÚ 7 Miért nem épült le az osztogató állam? Szabó Ivánnal beszélget Kovács András elmaradt az áremelkedés tempójától. Ebből a csökkenő jövedelemből halmozott fel hat százalékot a magyar, szám szerint pedig a '90-es év kilencvenmilliárd forintos lakossági nettó megtakarítása után a '91-et már háromszázmilliárddal zártuk. Vagyis sok pénz pihen a bankokban befektetésre várva, ráadásul ez már-már kovertibilis forint. Merem ezt mondani azért, mert túl vagyunk az állami támogatások leépítésén, csaknem teljes körű az importliberalizáció. - Ön dicséretesen optimista, sajátos szemüvegen keresztül nézi a világot, az országot, a költségvetést látva mégis sokan azt mondják, alig változott valami. - A jövedelmek centralizálásában és újraelosztásában valóban vissza kellene vonulnia az államnak, s az is igaz, hogy a tervezett nyolc százalék helyett csak négy százalékkal sikerült leépíteni az osztogató államot. Nem vitatható, hogy a jövedelmek 62 százalékos újraelosztása túlzottan nagy beavatkozás, amikor egy piacgazdaságban ez normálisan negyven százalék körül mozog. - A minisztérium a negyedév végére ígéri az új iparpolitikai koncepciót, amelynek fő vonalairól éppen a hét elején beszélt. Összefoglalásképpen ismertetne néhányat a súlyponti kérdések közül? - A koncepció alapelve, hogy a magyar ipar igazodjon az Európában, a világgazdaságban zajló folyamatokhoz. Ennek tükrében a lehető leggyorsabban fel kell tárni a piacképes szegmenseket, állást kell foglalni a visszafejlesztendő terű letekről, illetve a támogatási prioritásokról. Mindezek azért sürgetőek, mert már rövid távon is információt adnak a külföldi és a hazai befektetőknek, valamint az állami tulajdonban levő vagyon kezelőinek. Hamarosan a kormány elé kerül a privatizációs törvénycsomag, amely két új törvényjavaslatot és több módosítást tartalmaz. Ennek parlamenti elfogadásával elkülönülhetnek a privatizációs, illetve az állam vállalkozói vagyonának kezelésével kapcsolatos feladatok. A fejlesztendő területek közül néhányat már említettem, a válságágazat jelzőre pedig a kohászat és az acélipar szolgált rá leginkább. Itt már az idén csődeljárásokra, felszámolásokra és ami ezzel együtt jár, jelentős munkanélküliségre kell számítani. Az utóbbi hónapok folyamatainak ismeretében ugyanakkor biztató, hogy a gépipar, amely elviselte a keleti piacvesztést és két év alatt hetven százalékkal növelte a nyugati exportját, továbbra is képes újabb technológiák fogadására. A privatizáció révén az ágazatban erős differenciálódás várható, de a megmaradó cégek stabilak, sikeresek lehetnek. A könnyűiparban a hullámvölgy után vélhetően fellendülés kezdődik az idén, s a magyar textiliparnak perspektívát jelenthet, hogy az Európai Közösséggel sikerült megállapodni a textilkvótákról. Az építőipar nehéz esztendő elé néz, de a feszültség enyhülhet az elhatározott beruházások megkezdésével. - Az importliberalizáció szükségszerű velejárója annak a piacgazdaságnak, amelynek hiányában a magyar ipar sohasem tudta magát megmérni nemzetközi összehasonlításban. A változás útján elinduló volt szocialista országok védekező reflexe nem hasonlít az európai modellhez. Amikor mi iparvédelemről beszélünk, nem kell mást tennünk, mint csatlakozni ahhoz a normarendszerhez, amely a világ számos országában érvényes, természetes és jól megfér a piacgazdaság játékszabályaival. Mi azonban egy kicsit túlságosan is kinyíltunk, s a beözönlő termékekkel kapcsolatos alapvető környezetvédelmi, garanciális szempontokat sem tisztáztuk, s a piacvédelem helyett kezdetben még a minimálisan elvárható fogyasztóvédelemre sem figyeltünk. Most azonban nem is a fejlett Nyugattól kell félteni a magyar ipart, hiszen a versenyképestől tanulhatunk is, sokkal inkább a volt szocialista országok egy részétől, amelyek iparukat máig is óriási támogatásokkal tartják életben. Ezek a szubvenciók versenyeznek a mi, már csaknem teljesen liberalizált, bár nem európai színvonalú gazdaságunk teljesítményével. Itt van szükség a védekező reflexre. A vidéki nagyvárosok önkormányzatai ne cseh villamosokat vegyenek, hiszen azokat éppen a támogatottságuk miatt kínálják olcsóbban. A döntésbe persze nem szólhatunk bele, a Ganznak sem adunk segítséget, hiszen az visszalépést jelentene, de védekezésképpen a cseh villamost sújthatjuk vámmal. Nem a mi eljárásunk lesz ellentétes a GATT előírásaival, hanem szomszédainké. - Szeged éppen a közeljövőben dönt villamos ügyben, ez mindenesetre újabb adalék a városatyáknak. Hol érzi még jogosultságát az iparvédelemnek, a nagy sajtóvisszhangot kapott autókvótán túl? - A szerkezetváltás beruházásainak az első években mindenképpen indokolt valamilyen mértékű támogatás, itt kvótákat is meghatározhatunk, hiszen a nyugat is ezekkel dolgozik. Természetesen mindennek illeszkednie kell az EGK-val aláírt társulási szerződéshez, és a hosszú távú cél a GATT keretein belül a vámok és a szubvenciók leépítése. Az autó egyébként nagyon nehéz ügy, az utóbbi években azonban olvasatlanul jöttek be a határon a rosszabbnál rosszabb gépkocsik, mindenféle alkatrészellátás, garancia biztosítása nélkül. Elsősorban a használt autók dömpingje ellen kell majd védekeznünk, hiszen hamarosan nem lesz hova tennünk ezt a temérdek öreg, a környezetvédelmi követelményeknek sem maradéktalanul megfelelő járgányt. Ugyanakkor indul az új hazai járműprogram, a Suzuki, a General Motors és mi szeretnénk, ha ezek az autók gurulnának a magyar utakon. - Az új kocsik behozatalát is korlátozhatjuk ? - Ebben is igazodhatunk Európa egészéhez, ahová például távol-keleti autó nem jöhet be. Ha mi társulunk a Közös Piaccal, ezt nekünk is tudomásul kell venni, hiszen azután már nem csak magyar, hanem Ilyen könnyen még nem beszéltem miniszterrel. A szombat délutáni kisteleki fórum részletes programját előző nap telefonon nem sikerült megtudnom, így a biztonság kedvéért már háromnegyed órával a rendezvény kezdési időpontja előtt benyitottam a reprezentatív polgármesteri hivatalba. Nálam korábban csak Szabó Iván érkezett, aki megijedve a borongós hangulatú időjárási előrejelzéstől, jóval hamarabb indult, mint azt a Budapestről vidékre ránduló miniszterektől megszoktuk. A földszinti előadóterem még üres volt, éppúgy mint a vizeskancsó az asztalon, s a kihalt ház emeletén is mindössze hárman múlatták idejüket: az előadó, a házigazda városi MDF-elnök és a gépkocsivezető. „Annyi időnk van, hogy akár a nőkről is beszélgethetünk" - fogadott a nagy vihar kavart MNB-elnökváltás után bársonyszékében alig-alig megmelegedő ipari és kereskedelmi miniszter. Először az iparvédelemről kérdeztem, mégpedig abból az alkalomból, hogy a területen mégiscsak elkezdődött valami, hiszen a gépkocsibehozatal kvótarendszere egyértelműen a lassan csecsemőkorba lépő hazai autógyártást támogatja. európai ügy is lesz. Lezárva az iparvédelem témáját, meglehetősen heves támadások érték a kormányt azért, mert nem a BHG-ra bízta a hazai telefonhelyzet megoldását, hanem az Ericssonnak, illetve a Siemensnek adta. Azt már kevesebben tudják, hogy magyar kivitelezésben minden egyes telefonvonal százharminc dollárral drágább lett volna. - A statisztikák az utóbbi években már rendre csökkenő ipari termeléssel kezdődnek, miközben a kisvállalkozások teljesítményét nem sikerül megnyugtató módon mérni. Mekkora lehet a valóságos termeléscsökkenés? - Az elmúlt évre körülbelül 17-20 százalékos visszaesést lehet számítani, ami a nehézipar egyes ágazataiban esetleg harmincig is elmegy. Alapvető probléma persze az, hogy az ötven embernél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások statisztikai megfigyelése ma sem biztosított Magyarországon. Ezekről csak informális, vagy közvetett úton szerezhetünk adatokat. Az egész GDP-ben lehet csak valamit mondani, hiszen azt sem tudjuk, mennyi ebből az ipar, a kereskedelem vagy a szolgáltatás. A GDP szempontjából ez egy háromnégy százalékos többletet jelent, mint amit a statisztika ki tud mutatni. Valamit lehet következtetni abból, hogy az ipari termelés körülbelül 17-20 százalékkal csökkent, a GDP pedig nyolccal, amiből négy nem igaz... Természetesen ez így nem feltétlenül arányos. - Ön a bársonyszékkel együtt sok mindent örökölt, s ennek bizonyára vannak kellemetlen, nehezen elfogadható csomagjai is. — Voltak programok, amelyeket fél- vagy háromnegyed kész állapotukban is újra kellett gondolni. Ilyen volt például a Magyar Villamos Művek Tröszt átalakításának kérdése. Az ügy már az Állami Vagyonügynökség asztalán feküdt, január elsejével változott volna minden, de visszakértem és most új variációban, megfelelő garanciális elemek beépítése után tárgyalják ismét a 29-i ÁVÜ-ülésen. Volt egy kormány-előterjesztés a bányászati kutatásokkal kapcsolatban. félig összhangban a bányatörvénnyel, ezt is visszakértem. Talán más kérdés, de mindenképpen valahova ide kívánkozik az, hogy még az idén döntenünk kell egy alaperőműről amely, eltekintve most a szigorú környezetvédelmi és egyéb előírások maximális betartásától, tíz évre meghatározza, hogy milyen költségű lesz Magyarországon az elektromos áram. Kicsit távolabbra nézve most dől el, hogy milyen drága, milyen hatékony lesz az ipari, a mezőgazdasági és az egyéb termelés. - Mi a véleménye a privatizációról? - A tempója nem rossz, s az érdeklődésekből úgy látom, hogy idén fel fog gyorsulni az a fajta privatizáció, amely most már a termelőszférát érinti. Remélem, hogy a folyamatban lévő tárgyalások eredményeként, a külföldi tőkebevonás sokat segít majd a válság tompításában. Megjelentek olyan befektetők is, akik hosszabb távon gondolkodnak, s iparunk romjain valóban valami újat akarnak elkezdeni. Ezek egymásra épülve előbb-utóbb bővítik a mögöttes beszállítók életterét, élénkítik a vállalkozásokat. - Kiárusítjuk az országot hangzik sokszor a vád, miközben a kormányzat sem egészen biztos abban, hova engedi be a külföldi tőkét és hova nem. - Ezt én nem így gondolom, határozott elképzelésünk van mindenről, s az új privatizációs törvénycsomag kivételi listája nagyon sokat változott a közelmúltban. Az ipari tárcánál a százszázalékos tilalmat mind levertük s ha jól emlékszem, csak tizennégy 51 százalékos van a kivételi listán, körülbelül ugyanennyi 25 százalékos, a többinél szabad az út a külföldi befektetők előtt. A lista valóban kivételest jelent, de az országot lefedő óriás vállalat, a Magyar Villamos Művek Tröszt, vagy a MOL Rt. is csak 51 százalékos. Ez természetesen nem végleges, elegendő külföldi tőke beáramlása esetén újragondolható, különösen akkor, ha ez régi monopolhelyzetek oldását hozhatja magával. Korábban például kormányhatározat döntött arról, hogy az alumíniumipari magyar majoritás maradjon. A közelmúltban volt a Hungalu rendkívüli közgyűlése, mely közgyűlés egyébként én vagyok egy személyben, de nem ez a lényeges, hanem az, hogy a válság talán könnyebben megoldható külföldi tőkebevonással. - Sokan abban látják a privatizáció kívántnál lassabb ütemének okát, hogy kevés a mobilizálható hazai tőke. - Ezt korábban mi is így gondoltuk, de 1991 után már sok mindent másképp látunk. Tavaly Magyarországon a belföldi tőkefelhalmozás minden várakozást felülmúlt. Három évvel ezelőtt még úgy számoltunk, hogy a privatizálásra váró vagyon 21 százalékát fedezhetik a hazai megtakarítások, ma ez az arány a szakemberek nagy meglepetésére megközelíti a hatvan százalékot. Nem lesz tehát az egész ország a külföldieké, sőt, szerintem a különben elfogadható egyharmados arányt sem érjük el mostanában. Visszatérve '91-re, elsősorban azért meglepő a lakossági tőkefelhalmozás, mert a jövedelmek növekedésének üteme legalább tíz százalékkal