Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-04 / 3. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. JAN.4. Célzás és találat A Nemzeti Megmentést Front jelképe, a rózsák jegyében a személyeskedésig menő hatalmi harc bontakozott ki Petre Román, a menesztett miniszterelnök és Ion Iliescu államfő között. A támadó a frontelnök Román, akihez közel áll a Dimineata (Reggel) című napilap amely viszont „frontálisan " lerohanta a deceinberben Bukarestben tárgyaló magyar országgyűlési küldöttséget. A lap véleménye szerint a magyar politikai tényezők Románia teljes elszigetelésére törekednek, s nem átallják az európai és világfórumokon befeketíteni a szomszédságot. Csalódottság észlelhető a Moldáviával való egyesülést óhajtók köréhen. Mircea Snegur államfő ugyanis egyértelműen állást foglalt ez ügyben. Moldávia elsődleges célkitűzése az ország függetlenségének biztosítása - akár Romániával szemben is - hangsúlyozta. Magyar vonatkozású hír Tőkés László üzenete a kisebbségben élőkhöz. A létükben veszélyeztetetteket figyelmezteti: nem szakadhatnak részekre, a sokszínűség és sokféleség csorbítatlan érvényesülését csakis egy rugalmas szövetség biztosíthatja, amely ellen tud állni a bizalmatlansúgnak s az ebbéű fakadó vádaskodásoknak. Mindezt a romániai belpolitikai helyzet érzékeltetésére soroltuk föl. Vajon hogy látja, miként jellemzi az ott tapasztalakat egy, az Újvilág légköréből érkezett világjáró? Jelesül Tom Lantos - akit a múlt hónap közepén Temesvárra vártak a román-magyar kerekasztal szemzői, s ehelyett Nagyváradon látogatott: a református főiskolát s án'aházakat. Tom Lantos nem vádolható azzal, hogy szűklátó, esetleg elfogult lenne. Legalábbis amerikai politikustársai és választói nem röpítették világgá e hírt. Mit állapított meg rövid nagyváradi tartózkodása alatt az USA-beli képviselőház tagja? Például azt, hogy a Tőkés alapította református főiskola épületét amely régi egyházi tulajdon - pereli a román állam. Tom Lantos kijelentette: amint hazaér, magához hívja a román nagykövetet, véleménynyilvánítás végett. A közemberek, akikkel szóba állt az amerikai képviselő, panaszkodtak - megfogalmazása szerint üldözötteknek érzik magukat, s jogfosztottságukat az újkeletű román alkotmány csak fokozza (közismert: a Romániát nemzetállamként szentesítő alaptörvény szót sem ejt a kisebbségekről). Lantos számára elfogadhatatlan az a körülmény, mely közepette megfosztották Király Károlyt szenátori mandátumától. Mivel ő az amerikai Kongresszus ama csoportjának az elnöke, amely az Európai Közösséggel, annak parlamentjével együtt dolgozik, s szavát hallatja az amerikai kormány és Kongresszus előtt közép-európai ügyekben, nyilvánvaló, ezúttal sem rejtette véka alá a véleményét. Messziről indultunk, a lényeghez értünk. A dühödt bukaresti sajtótámadások eredője tetten érhető. Amit a magyar parlamenti küldöttség „kapott", abból másnak is illene „tanulni." Mintha a célzással valami baj lenne... PATAKI SÁNDOR Harcos felhívás - tüzszünetre Megegyezett Milosevity, Tudjnum, Izetbegovity és Cyrus Vance: tegnap délben „életbe léptették" a sorrendben 15. tűzszünetet. (Látszólag) elégedett mindenki. Kisebb engedményekkel ugyan, de a szemben álló felek is elérték céljukat. Ha mindenki betartja a megállapodásban rögzítetteket, akkor két héten belül jöhetnek a kéksisakosok. Tízezer ember. Ennyien hivatottak őrizni a békét (a volt) Jugoszláviában. A legújabb tűzszünetnek igyekezett nyomatékot adni az Újvidéki Televízió csütörtök esti szerb nyelvű híradójában, amikor eminens szakértőt hívott a stúdióba. A jeles katona - Zeljko Raznatovity Arkan, a szerb szabadcsapatok parancsnoka - eleget tett a meghívásnak, s készséggel válaszolt a műsorvezető kérdéseire. Alig hangzott el azonban az első kérdés a békekilátások valószínűségéről, a militáns politikusok és a háborút támogató lakosság köréhen népszerű Arkan belekezdett hosszú monológjába: - Tévednek azok. akik hisznek a békében. Minden tűzszünet csak a horvát fasisztákat segíti. Fegyverkeznek. Ugye, .Tudjmun is kijelentette, hogy visszafoglalnak minden talpalatnyi hónát területet! Ezért nem szabad nekik hinni. Most is ők sértik meg a tűzszünetet és lőnek bennünket. Mégpedig nemcsak hónát területről, hanem Magyarországról is. A múltkor például Mohácsról föld-föld rakétával lőtték szlavóniai állásainkat. Azonkívül ott képeztek ki eddig több mint 20 ezer usztasa terroristát is. Eddig több mint száz alkalommal sértették meg a magyarok a jugoszláv légiteret. Dajkamese, hogy északi szomszédaink nem viseltetnek ellenségesen a szerb néppel szemben!... Szórta volna tovább epébe mártott gránátait a szerb szabadcsapatok megdicsőült parancsnoka a magyar „ellenségre", de a műsorvezető félbeszakította: - Ezt azért bizonyítani kell Arkan úr... - mondta és elvette a szót tőle. Gyorsan képet és témát váltott a híradó. •Azóta nyilván belátták a televíziósok is, hogy melléfogtak. S a fenti valótlanságokra, alaptalan vádaskodásra nemcsak Arkan parancsnoknak kell majd magyarázatot adnia, luinem nekik is... K F. Bush bizakodó Az ország gazdasági nehézségei ellenére bízik abban, hogy - kemény küzdelem után - novemberben újraválasztják, jelentette ki George Bush. Az amerikai elnök egyúttal jelezte, hogy az új világhelyzetben országa jelentősen tovább csökkenti majd katonai kiadásait. Bush még karácsony előtt felvett tévényilatkozatát pénteken. helyi idő szerint este sugározzák. Az előzetesen nyilvánosságra hozott részletek valószínűsítik, hogy az amerikai kormány további tízmilliárdokkal csökkenti majd védelmi kiadásait, s a megtakarításokat szociális célokra fordítják. A korábbi tervek szerint a védelmi kiadások öt év alatt 25 százalékkal mérséklődnek. Az ENSZ-csapatok készen állnak Az Egyesült Államok külügyminisztériuma közleményben szólította fel a tűzszünet betartására a jugoszláviai válságban szemben álló feleket. A közlemény leszögezi, hogy Washington támogatja az ENSZ békefenntartó erők jelenlétét az országban és üdvözli a Cyrus Vance által elért eredményeket. Jólértesült ENSZ-körök szerint amennyiben a legújabb tűzszünet tartósnak bizonyul, a Biztonsági Tanács kész két héten belül meghozni a döntést a jugoszláviai békefenntartó erők kiküldéséről. E kérdésről Cyrus Vance, az ENSZ különmegbízottja, úton visszafelé Jugoszláviából a hét végén Párizsban tanácskozik Butros (Halival, a világszervezet főtitkárával. A Biztonsági Tanácsban egyébként már korábban egyetértés született a mintegy tízezer fős békefenntartó erőről, amelynek egységei a horvát és a szerb frontvonalak között, a jelenleg a jugoszláv hadsereg által megszállt területeken foglalnák el állásaikat. Ennek előfeltétele a tartós tűzszünet, másrészt pedig az, hogy az említett területekről a szemben álló felek kivonják reguláris csapataikat, illetve lefegyverezzék az egyéb harcolókat. A BT célja, hogy a határozat január 15-éig megszülessék, még az előtt, hogy az EK tagállamai elismerik az egy kori Jugoszlávia önálló köztársaságait. A testület ülésén előszűr voltak jelen a BT ú j, nem állandó tagjainak képviselői, közöttük Erdős André, a Magy ar Köztársaság ENSZ nagykövete. Belgrádban eközben a képviselőház nagytermében tegnap megkezdődött az „új Jugoszlávia" konvenció, amelyen a szerb és a szerb irányvonalat követő jugoszláviai pártok, valamint a kommunista utódpártok képviselői vesznek részt. A tanácskozáson egy olyan szövetségi állam létrehozásáról tárgyalnak, amelynek a határait később határoznák meg, s amely így nyitott lenne minden csatlakozni kívánó köztársaság számára. Szilveszteri merénylet Zomborban Elszánt tűzszünet, elszánt harcok A tűzszünetet illetően mindkét fel kötelezettséget vállalt arra. hogy teljes mértékben tiszteletben tartják a fegyvernyugvást földön, tengeren és levegőben egyaránt. A tűzszünetet azonban még alá sem írták, amikor Zeljko Raznatovity Arkan kapitány, a szerb önkéntes gárda parancsnoka arról beszélt a belgrádi televízióban, hogy „hazug" fegyvernyugvásra nincs szükség, s Horvátország csak fegyverkezésre használja a tűzszüneteket. Mint a szarajevói televízió csütörtökön este jelentette, a jugoszláv hadsereg gépei Fiume ipari negyedeit és a város környékét támadták. Aznap este légiriadó volt Zágrábban, fokozódott a harcok hevessége Nyugat-Szlavóniában. Közvetlenül a hivatalos időpont, 18 óra előtt több mint húsz horvát városban jelentettek légiriadót és a szövetségi gépek Zárát, Daruvárt és Verőcét bombázták. Zára kikötőváros ostroma már hatodik napja Péntek este hatkor teljes tűzszünet lépett életbe Horvátországban. Az erről szóló megállapodást csütörtök este a hadsereg részéről Andrija Kaseta tábornok, horvát részről pedig Gqjko Susak védelmi miniszter írta alá Szarajevóban. tart. A horvái rádió jelentése szerint a szövetségi erők és a szerb szabadcsapatok előbb aknavetőkkel és ágyúkkal lőtték a várost és a szomszédos Biograd nyaralóhelyet. Később a levegőből is támadták a horvát állásokat. Horvát hírforrások azt állítják, hogy a támadók szándéka teljesen elzárni Zárát a hátországtól. Miután kiújultak a harcok Sibenik körzetében is. Eszéket is egész nap lőtték, szinte minden városnegyedre gránátok hullottak, halálos áldozatok is vannak. A Vinkovcitól Vukovárig terjedő frontszakaszon a csütörtök este kezdődött támadás során több mint négyezer lövedék csapódott be a horvát állásokba. Dubrovnik közelében is tűzpárbajra került sor. Itt valószínűleg azért, meri korábban a horvát gárdisták visszafoglaltak néhány települést. Fiúméban sajtóértekezleten számoltak be a város elleni csütörtök délután kezdődött támadásról. A szövetségi hadirepülőgépek célja valószínűleg a volt Jugoszlávia legnagyobb kőolajfinomítója volt. Összesen hat rakétát szórtak az ipari negyedre. Mindezek ellenére Imre Agotity, a horvát hadsereg parancsnok-helyettese Zágrábban kijelentette, hogy ennek a tűzszünetnek nagyobb esélyei vannak, mint az előzőeknek. Bejelentette azt is, hogy folytatódnak a tárgyalások Andrija Rasetával, a szövetségi erők ötödik hadseregkörzetének parancsnok-helyettesével, méghozzá minden valószínűség szerint a magyarországi Pécsett - közölték a horvát hírközlő szervek. * Szilveszterkor, éjfél előtt fél órával robbanás rázta meg a zombori Szent István templomot jelentette pénteken a Magyar Szó. A lap értesülése szerint a szerkezetet kívülről helyezték el az egyik ablakban, a vasrács és az üveg közé. A hatalmas detonáció nagy anyagi kárt okozott, de szerencsére nem sebesült meg senki sem, mivel a szerzetesek a templom másik részében tartózkodtak. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöksége csütörtökön erélyesen tiltakozott a merénylet miatt, amely már a második ilyen akció volt. Zomborban óriási felháborodást keltett a pokolgépes merénylet. A rendőrségi vizsgálatról hivatalos közleményt még nem adtak ki. Csökken az olajár Az új esztendő első napjaiban tovább csökkent az olajár a világpiacon - jelentene az APS algériai hírügynökség. Az OPEC-olaj átlagára jelenleg már csak 17.15 dollár hordónként, csaknem 4 dollárral olcsóbb a szervezet irányáránál. OPEC-körökben egyre valószínűbbnek tartják, hogy rendkívüli tanácskozásra ül össze a szervezet piacfigyelő bizottsága még januárban a helyzet megvitatására. Véres tüntetés Tbilisziben Álarcos fegyveresek lőttek bele pénteken kora délután Tbiliszi külvárosában a Zviad Gamszahurdia elnök mellett tüntető mintegy 2000 fős tömegbe. A lövöldözésnek volt egy halálos áldozata is. többen megsebesültek. Az AFP értesülései szerint a tömeg az egyik fegyverest meglincselte. A Tengiz Szigua volt kormányfő vezetésévei csütörtökön megalakult katonai tanács a rend helyreállítására törekszik, mielőtt három hónapon belül kiírná az új parlamenti választásokat - jelentette az AFP az ellenzék főhadiszállását idézve. A TASZSZ jelentése szerint a pénteken 18 órakor járt le az ultimátum, amely szerint Gamszahurdia elnöknek el kell hagynia a parlamentet, ellenkező esetben megostromolják az épületet. • A rendkívüli állapot és a kijárási tilalom bevezetése ellenére egész nap hallatszott lövöldözés Tbilisziben. A várost és a városba vezető utakat az ellenzéki Tengiz Kitovani vezette nemzeti gárda és a Mhedrioni nevű szervezet fegyveresei tartják ellenőrzés alatt írta a TASZSZ. A pályaudvar blokád alatt van, a repülőtér továbbra is zárva. Új árak áruk nélkül Az orosz áremelések visszhangja - Igen komoly recessziót fog előidézni Oroszországban a helyi hatóságok monetáris politikája az elkövetkező fél évben - mondta Andrej Necsajev orosz gazdasági miniszterhelyettes a Libération című francia napilapnak adott nyilatkozatában. A munkanélküliség Necsajev szerint cl fogja érni az ötmillió főt. A rubel stabilizálásához Oroszországnak 3-5 milliárd dolláros alapot kellene létrehoznia, ennyi pénze azonban nincs. A rubel árfolyama a szakember szerint hat hónapon belül dolláronként 150 vagy akár 200 rubelre süllyed, s legföljebb azután várható újbóli erősödése, de akkor is csak abban az esetben, ha a reform kivitelezőinek sikerül kézben tartaniuk az eseményeket. * A; árfelszabadítás Oroszországban abszolút szükséges eleme volt egy gazdaságpolitikai reformcsomagnak, feltéve, ha ellenőrzése megoldott, és további reformok kísérik majd - véli ugyanakkor Jacques Attali. az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, Éppen ezért az országnak a volt Szovjetunió többi tagköztársaságával egyetemben - jelenleg nagyobb szüksége van nemzetközi támogatásra, mint bármikor, különben „társadalmi robbanás" fenyegeti őket. Attali szerint azonban ez a segélyezés nem merülhet ki pusztán a teli nehézségek áthidalásában, intézményesített támogatásra van szükség, amely biztosítani képes, hogy a köztársaságok eljuthassanak a piacgazdasághoz. Attali úgy véli, hogy öt év elegendő lesz a dolgok jobbra fordulásához, addig azonban folyamatosan számolniuk kell a társadalmi forrongás veszélyeivel. Forradalom kezdetén vagyunk - tette hozzá az EBRD elnöke. Egészen biztosan azzal ér majd véget, hogy a volt kommunista rezsimmel kapcsolatban állók végérvényesen eltűnnek majd a politikai életből. * - „Ez is szabadság, csak éppen nem olyan, amilyenről álmodtunk", „az árak nem fel-, hanem elszabadultak", „új árak, áruk nélkül" ilyen és ehhez hasonló vélemények töltötték meg a péntek reggeli orosz lapok címoldalait. A főként lakossági kritikák nagy része negatív és igen éles hangú, de akad köztük bíztató hangvételű is. A bírálatok legfőbb célpontja az áruhiány, amely némileg nevetségessé tette az egész árreformot, hiszen a liberalizáció hatása Termékek híján - gyakorlatilag mérhetetlen. Áz intézkedés például a Szovjetszkaja Rosszija szerint sokkterápiából így válik puszta sokká terápia nélkül, mégpedig olyan sokká - teszi hozzá a Komszomolszkaja Pravda -, amelyre a vezetés még kevésbé volt felkészülve, mint a lakosság. Van vélemény, amely szerint az árak elszabadítása bűnnek beillő cselekedet volt. s van, aki szerint az országot vágóhídra hajtották. A Pravda címlapkarikatúrája igen beszédes: az orosz fogyasztó fölé guillotine emelkedik, amelyet ez esetben egy árcédula testesít meg. / Ujabb aknatelepítés Tovább tart az aknatelepítés a magyar-jugoszláv határon - tudta meg az MTI pénteken a határőrség szóvivőjétől. Legújabban Illocskával szemben helyeztek el aknákat. Zubek János arra hívta fel a figyelmet, hogy újabban már nem botlódrótos robbanószerkezeteket telepítenek, amelyek a legkisebb mozgásra felrobbannak, hanem harckocsiaknákat. Ezek pedig csak akkor lépnek működésbe, ha 150 kilónál nagyobb súly nehezedik rájuk. A szóvivő szerint az ilyen robbanószerkezetek telepítésének az a célja, hogy erősítsék a magyarellenes propagandát, s azzal ijesztgessék a jugoszláv népeket, hogy magyar harckocsitámadástól kell tartaniok. A baranyai háromszögben ugyanis már egyre több helyen vannak ilyen robbanószerkezetek. Ezek telepítése ellen pedig magyar részről nem igazán lehet tiltakozni, hiszen az ilyen aknák felfelé robbannak, így repeszcik - ellentétben a botlódrótos aknákkal - nem juthatnak át magyar területre.