Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-04 / 3. szám

SZOMBAT, 1992. JAN. 4. Áremelő hétfő BELPOLITIKA 3 Áremelő hétfő lesz január hatodikán. Az ú jabb bejelentések szerint ekkortól drágul a benzin, a cigaretta és az egyes távbeszélések díja. A Liberation című francia lap tegnapi száma mégis azt állapítja meg, hogy Magyarországon nyugodtan ment végbe az árak felszabadítása. A lap az oroszországi árfelszabadítás kapcsán közöl elemzést a magyar tapasztalatokról, s az eredményeket arra vezeti vissza, hogy az árak felszabadítása gyakorlatilag már a nyolcvanas években megkezdődött, és a piacgazdaság elemeit már a tervgazdaság mechanizmusába is beiktatták. Január 8-án egyeztető tárgyalások kezdődnek az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége között. A bányászok előzőleg februárra általános sztrájkot helyeztek kilátásba. Az ágazati válság megoldását a szakszervezet szerint az jelentené, ha a bányák hosszú távú - minimum tíz évre és ­évi mintegy 130 pentajoule hőmennyiségre szóló erőmövi szénátvételre kapnának biztosítékot. A minisztérium véleménye ezzel szemben az, hogy nincs szükség a szén- és brikett-termelési mennyiségek központi megállapítására ­szükséges viszont a világpiaci áraknak megfelelő termelői árrendszer. Pénteken reggel Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter fogadta a bányászok képviselőit. A Független Kisgazdapárt országos központja tegnap egy új, párton belüli kereszténydemokrata csoport alapító nyilatkozatát tette közzé. A csoport egyik szervezője elmondta: az alapítók egyelőre - a január 11-én tartandó nagy választmányig ­nem hajlandók tudatni nevüket a közvéleménnyel. Hozzáfűzte, hogy az FKgP pártalkotmánya lehetőséget ad arra, hogy a párt tagjai csoportokat hozzanak létre. Szigorodott szabályok Szegény embert vám is húzza Ennek alapján a szeszes ital, a dohánytermék és a kávé kivételével egységes, 15 százalékos vámtétellel kell a vámot kiszabni az utas- és ajándékforgalomban beérkezett vámáru után, amennyiben annak egyedi értéke az 5000 forintot nem haladja meg. Ötezer forint egyedi érték alatt - összesen 5000 forintos értékhatárig - továbbra is vámmen­tesen hozhatók be a különféle árucikkek. Efölött, tehát, ha valaki például 5000 forintot meghaladó értékben hoz be videokazettákat, a vámmentes tételt meghaladó rész után 15 százalékos vámot kell fizetnie. Vámfizetéssel, a kereske­delmi vámtarifa alkalmazásával hozható be az utas- és ajándékfor­galomban 1 liter égetett szeszes ital és 3 liter bor, valamint 5 liter sör, 500 darab szivarka vagy 100 darab szivar, vagy 500 gramm dohány, egy-egy kilogramm kávé, tea, kakaó. E mennyiség felett utasfor­galomban egyáltalán nem hozhatók be c típusú árucikkek. A szeszes ital után 80, a bor után 70, a sör után 30, a cigarettaféleségek után 75-90, a kávé után 50 százalékos Az első tapasztalatok szerint a megváltozott vámjogszabályok miatt nincs fennakadás a határforgalomban. Mint ismeretes január l-jétől új vámjogszabály lépett életbe. A pénzügyminiszter és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere együttes rendeletben állapította meg a részletes vámszabályokat, illetőleg módosította a vámeljárásról szóló korábbi rendeletet is. vámot kell fizetni. Eddig ezeket az árucikkeket az 5000 forintos vám­mentes keret terhére a mostaninál kétszer nagyobb mennyiségben lehetett behozni. Az utasforga­lomban behozott és vámmal sújtott árucikkek után 25 százalékos áfát és fogyasztási adót is kell fizetni. Ha az áru egyedi értéke meg­haladja az 5000 forintot, akkor a kereskedelmi vámtarifa tételei az irányadók. A vámtarifa mértékei különbözőek, nullától kilencven százalékig terjedhetnek, általában azonban 6-15 százalékosak. Pél­dául a videó vámtétele 12,1, a színes televízióé 25 százalék. A gépkocsi-behozatal vámjellegű szabályai nem változtak. A vámté­tel 1600 köbcentiméter alatti mo­torűrtartalmú személygépkocsi ese­tében - amennyiben az katalizáto­ros továbbra is 13 százalék. Ha az autó nem katalizátoros, a vám mértéke 18 százalék. Ehhez azon­ban az is szükséges, hogy a gép­kocsi négyévesnél fiatalabb legyen. Ha a gépjármű ezen feltételeknek nem felel meg, a vámtétel emel­kedik, és akár a 78 százalékot is elérheti, ha például az importált jármű motorűrtartalma meghaladja a 3000 köbcentit és négyévesnél idősebb. Nem változott az áfa mértéke sem, az továbbra is 25 százalékos. Változott viszont a vámérték alap­ja, mert míg korábban a magánfor­galomban behozott gépkocsi esetében a Schwacke katalógus képezte a vám alapját, január l-jétől a vámfizetés alapja a szám­laérték. A jogszabály szerint a vámáru számla szerinti vételára ügyleti értékként (ügyleti érték részeként) nem fogadható el, ha az eladási országban kialakult export átlagártól a számlán feltüntetett ár 25-30 százalékkal alacsonyabb. Ilyenkor, mint azt a Vám- és Pénz­ügyőrség Országos Parancsnoksá­gának (VPOP) illetékese elmondta: a GATT-érték alapján állapítják meg a vámot. A GATT-értékről azt kell tudni, hogy az ügyleti értéket akkor te­kinti reálisnak, ha az eladó és a vevő egymástól független. Tehát például egy új gépkocsi esetében nem lehet annak értékétől 40 szá­zalékkal eltérni, mondván: a sze­mélyautót baráti alapon vásárolták. Az exportátlagárról, annak módo­sulásáról a VPOP időről időre tájé­koztatja a határon működő vám­szerveket. E tájékoztatás során figyelembe veszik a Közös Piac országaiban számítógépeken nyil­vántartott és összesített export­átlagárakat. Magánforgalomban tavaly no­vember 30-ig 12 720 személyautó érkezett be. A VPOP hivatalai összesen 581,7 millió forint vámot vetettek ki. A szellemi tevékenység adózása A szellemi tevékenységből származó jövedelem utáni adózás ez évi rendjének meghatározásakor a kormányzat a meglehetősen éles viták hatására végül is kompromisszumos készségéről tett tanúságot, így több változatot fogadott el a Parlament, az adózóra bízva a döntést. Választható a költségelszámolás, és ebben az esetben évi 100 ezer forint levonható az adóalapból. De aki rendelkezik 1991-ben megkö­tött szerződéssel, az a tavalyi átalányadózást választhatja az idén is a szellemi tevékenységnél. Ez a kompromisszum azonban elég bonyolulttá tette az egyes jövedel­mek kezelését. A Pénzügyminisztérium illeté­kese az MTI érdeklődésére el­mondta: az érdekelteknek egyelőre nem kell dönteniük arról, hogy miként kívánnak majd adózni jövőre. Az sem kötelezi őket sem­mire, hogy a kifizetők milyen számítások szerint vonják tőlük az adóelőleget. Azt azért jó tudni: aki igénybe veszi az átalányadózás lehetőségét, az hiába rendelkezik más, 1992-es szerződésből szárma­zó jövedelemmel, a 100 ezer forintos adóalapcsökkentő lehető­séggel egyidejűleg nem élhet. Az előzetes számítások szerint 156 ezer forintos pluszjövedelemig érdemes a 100 ezer forintos adó­alapcsökkentő kedvezményt ki­használni, ezen felül azonban a tavalyi szerződéssel rendelkezők akkor fizetnek kevesebb adót, ha az átalányadózást választják. Ugyan­akkor mindenkire érvényes az is, hogy érdemes számítást készíteni, felmérni az igazolható költségeket. Könnyen előfordulhat, hogy sokak­nak a tételes költségelszámolás a legkedvezőbb adózási forma. KÖZÉLETI NAPL DR. KOVÁCS ANDOR jogtanácsos, agronómus ingyenes kárpótlási és"mezőgazdasági szaktanácsadást tart a Kereszténydemokrata Néppárt Eszperantó utca 1. szám alatti székházában minden hétfőn és szerdán délelőtt, pénteken délután. HOLNAP A NEMZETI KISGAZDA és POLGÁRI PÁRT országos nagy­választmányi gyűlést tart délelőtt 10 órakor a Victor Hugó utca 5. szám alatti székházban. A MÓRAHALMI FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT délelőtt 10 órakor találkozót szervez országgyűlési képviselőkkel a művelődési házban. Előadást tart az adótörvényekről, a szövetkezeti törvényről Pintér István, az adó- és költségvetési bizottság tagja; a kül- és belpolitikai helyzetképről dr. Horváth László, a külügyi bizottság titkára; Hol tart a rendszerváltás? címmel Oláh Sándor, a mentelmi bizottság elnöke. Emelkednek a benzinárak Hétfőn, 6-án nulla órától emel­kedik a különféle motorbenzinek és motorikus gázolaj fogyasztói ára. Az Országgyűlés döntése értel­mében a különféle motorhajtó anyagoknál emelkedik a fogyasz­tási adó, mégpedig az ólmozott motorbenzinek esetében 5,1 forint­tal, az ólommentes motorbenzinek­nél 3,6 forinttal, a motorikus gázolajnál 3,5 forinttal literenként. A Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MOL Rt.) a világpiaci üzemanyag árcsökkenés miatt a fogyasztási adóból az ólmo­zott motorbenzinek esetében 1 forint 10 fillért, a motorikus gázolaj és a háztartási tüzelőolaj esetében 50 fillért átvállal literenként. Az ólommentes motorbenzin árkialakí­tásánál viszont 40 fillérrel tovább növeli az adót. így az új árak a következők: A 86-os oktánszámú benzin ára, amely egyébként csak január vé­géig kapható a benzinkutaknál, 57 forint lesz hétfőtől kezdődően. A 92-es oktánszámú motorbenzin 60 forint literenként. A 95-ös oktán­számú, ólommentes motorbenzin az ÁFOR kútjainál 61 forintba ke­rül. A 98-as oktánszámú motorben­zinért literenként 63 forintot kell fizetni. A gázolaj 40 forintba kerül literenként. A háztartási tüzelőolaj ára 21 forint. A Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság a fo­gyasztási adó miatt legközelebb májusban változtatja az üzemanya­gok árait. A Magyar Közlöny már tartalmazza az üzemanyagok május l-jétől érvényes új fogyasztási adóit is. (MTI) Drágul a telefonbeszélgetés külfölddel A Magyar Távközlési Vállalat január 6-ától, hétfőtől emeli az egyes európai országokba irányuló nemzetközi távbeszélő szolgál­tatások díját, mert a múlt évi forint­leértékelés jelentősen növelte a nemzetközi hívások költségét. Ennek megfelelően a szomszédos országokba irányuló egyperces beszélgetés díja az eddigi 35 helyett 45 forint lesz. Európa azon országaiba (mint például Német­ország, Nagy-Britannia, Franciaor­szág, Olaszország és Lengyelor­szág), ahová eddig egy perc díja 50 forint volt, ott 60 forintra emel­kedik. Az Európán kívüli orszá­gokba szóló telefonbeszélgetések tarifája változatlan. Öböl A MEGTILTHATATLAN GYÜMÖLCS. Az elpuhult diktatúra utolsó évtizedének egyik tipikus jelenete volt, amikor a taggyűlés jelöltállító munkájának terebélyesedő gondjai közepette fölállt a dús keblű, mértéktartóan izzadtságszagú és moralizáló hajlamú K1SZ­pénztáros, kijelentvén: „a demokráciát pedig tanulni kell!" Ebből kiderül, hogy egyrészt nincs új a Nap alatt, másrészt pedig a Kádár-éra foglyai vagyunk mintáinkban, reflexeinkben és olykor még ideáinkban is. Mert az például biztos - hiszen természetes -, hogy a maiak, amikor még tegnapiak voltak, úgy viselkedtek, ahogy tegnap elviselhető, sőt örömteli volt, s miért lenne ez a mai új tartalmasabb, ha ezt még meg is kell tanulni. Hisz az az igazság, hogy a kettévált társadalom azon fele, amely az új befogadására kényszerülve a teljes megértés igényével akar élni, mást nem tesz, mint tanul, azaz a tapasztalatait összeveti a szabad­versenyes és a piaci-fogyasztói kapitalizmusról olvasottakkal. A má­sik fél pedig - tulajdonképpen érthető módon - a megértés igénye nélkül pusztán összehasonlít a tegnapi és a mai között. És most valljuk be, mi: politikus népség, hogy egy heti külföldi távollét után már alig-alig értjük, miről is szólnak a hírek, miért üzent Kupa Orbánnak, miért bírálja Horn Szabadot, miért ócsárolja Csurka épp Mester Ákost. Ezért tanulni járni? Ezekért a suta lép­tekért? Szóval a tanulás. Kevés idegesítőbb közhely hagyhat el ajkat, mint hogy „tanuljuk a demokráciát", ugyanakkor be kell ismerni: valóban hasonló dolog történik, csakhogy itt a leckét egy nemzeti önképző­program keretében adjuk föl saját magunknak. Ezért is történhet meg, hogy egy-egy panaszkodó honfitáriunk meghallgatása után ebben az újjászülető országban elemzendő kérdésként vetjük fel: miért oly keserű a szabadság megtilthatatlan gyümölcse? Valóban: Miért? Újévi fogadás Göncz Árpád, a Magyar Köztár­saság elnöke pénteken az Ország­ház Munkácsy termében fogadta a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőit, akik az újév alkalmából jókívánságaikat fe­jezték ki. A fogadáson részt vett Jeszenszky Géza külügyminiszter és a Külügyminisztérium több vezető beosztású tisztségviselője. Az államfő egyenként, kézfogás­sal üdvözölte a megjelent misszió­vezetőket. Elsőként a testület doyenje, a Szentszéket képviselő Angelo Acerbi címzetes érsek, apostoli nuncius lépett az elnökhöz, őt követte a többi magas rangú diplomata, megbízólevelük átadá­sának sorrendjében. Az új eszten­dőt köszöntő koccintás után a vendégeknek alkalmuk nyílt kötet­len beszélgetésre. Kék szalagot az autókra Kék szalagot tűznek autóikra a taxisok január 6-ától, így fejezve ki tiltakozásukat az üzemanyagok fogyasztói adóinak nagymértékű emelése ellen - tájékoztatta az MTI-t pénteken az Autótaxi Dolgozóinak Szakszervezete és a Fuvarozók Országos Demokratikus Szervezete. Mint tiltakozó levelükben meg­állapítják: az érdekérvényesítés ismét egyoldalú volt, mivel hiány­zik az a mechanizmus, amely az ilyen döntések-előtt figyelembe venné a másik fél érdekeit. Az adó­tartalmak növekedésének most is csak a költségvetés szükséglete által diktált bevételi oldal növelése szabott határt. A taxis szervezetek felhívják a figyelmet arra is, hogy az üzem­anyag áremelés nemcsak az autó­sokat, hanem a társadalom minden egyes tagját érinti, hiszen további ár- és inflációnövekedést okoz. Ugyanakkor érthetetlennek tartják, hogy a kormány 1990 októberi ígérete ellenére az üzemanyagárak piaci árszintet követő mozgása nem következett be. Az akkori 29 dollá­ros hordónkénti olajár ugyanis mára 18 dollárra csökkent, hatása nálunk mégsem érzékelhető. Az viszont igaz, hogy az 1990 évi adó­tartam mára közel 200 százalékkal növekedett. Többe kerül a cigaretta Miután a cigaretták fogyasztási adója január 6-ától emelkedik, a cigaretták többsége is drágább lesz ettől a naptól kezdve. Az áremelés átlagosan 14,5 százalékot tesz ki. A füstszűrő nélküli Kossuth cigaretta ajánlott fogyasztói ára például 28-ról 42 forintra, a füstszűrős Symphoniáé 33-ról 37 forintra, a Sopianae ára 37-ről 42 forintra, a Helikoné 45-ről 50 forintra, a Marlboroé 95-ről 105 forintra emelkedik. A Hungarotabac Rt.-tői kapott tájékoztatás szerint az adóemelés ellenére nem drágul néhány ciga­rettafajta, változatlan marad pél­dául a Winston, a Rocky, az Etűd, a Sopianae 100, a Nádor és a Black ajánlott ára. Mivel a cigaretta szabadáras ter­mék. a kiskereskedelemben az árak a nagykereskedelmi forgalmazók által ajánlottól eltérhetnek. Kisgazdaporta Ki az igazi? Értesültünk, hogy a Délmagyarország 1991. december 17-i számában megjelent a „Nagyválasztmány, vagy partizánakció? Botrány - most a nemzeti kisgazdáknál" című cikk Űjszászi Ilona tollából. A cikkben leírtakkal kapcsolatban az alábbi észrevételeket tesszük: 1. A Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt 1991. december 15-i nagyválaszt­mányát a Nyírbátorban, megyei gyűlésen megválasztott 9 tagú előkészítő bizottság hívta össze azért, mert a pártalkotmány értelmében az országos tisztségviselők megbízása 1991. június 30-ával lejárt. 2. A bizottság összetétele 5 fő vidéki (Újfehértó. Nyírbátor, Nyíregyháza, Gyöngyös, Csitár) és 4 fő budapesti tagból áll, tehát nem igaz az az állítása a hivatkozott cikknek, mely szerint a szóban forgó nagyválasztmányt egy szél­sőséges budapesti csoport kezdeményezte. 3. Valótlan, hogy a nagyválasztmány összehívásának kezdeményezésében és szervezésében Benkó Alfréd és Lányi Zsolt részt vettek volna, mert ne­vezettek - bár kizárásuk alkotmányellenes volt - semmiféle ilyen jellegű munkában nem vettek részt. 4. Mint ismeretes, az országos médiákban megjelent, hogy a december 15-i nagyválasztmány második fordulója 1992. január 18-án 10.30 órakor lesz a Jurta színházban megtartva. Ezt a december 15-i nagyválasztmány résztvevői egyhangúlag - ellenszavazat és tartózkodás nélkül - megszavazták. Ezért addig semmiféle nagyválasztmányra vonatkozó lépést, intézkedést a több mint fél éve illegitim volt elnökségtől nem áll a tagság módjában elfogadni. NKgP előkészítő bizottság. Kecskés István, Zlatniczky István

Next

/
Oldalképek
Tartalom