Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-22 / 18. szám

Boldogságos kismama, kétségekkel Január 20., hétfő. A SZOTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának egyik kezelőjében várakozom. Magas, nehéz terhét már döcögve, ám boldogan cipelő kismama lép be a szobába: Hedvig. Az a kemény fából faragott, sportos fiatalasszony, aki három hónapja nem hagyta el a szegcdi klinika épületét, s terhességének csaknem mind a nyolc hónapját intézetben töltötte - angyali türelemmel. - Madarat lehetett volna fogatni velem, amikor terhes lettem. Bátran-vetettem alá magam az ultrahangos vizsgálatnak: a műszer csak megerősítheti csalhatatlan érzéseimet - gondoltam. Igen ám, csakhogy makói kezelőorvosom, dr. Szabó Lajos közölte velem, hogy ő nem egy, hanem négy úgynevezett embriócsomót lát a képen. - Mi volt az első reakc iója ? - A hír úgy ért. mint derült égből a villámcsapás. Első gondolatom az volt: négyszer nagyobb a terhességi rizikó. Aztán: föl is kell nevelni őket, hogy bírjuk majd anyagilag. Bevallom, azzal vigasztaltam magam, hátha egy-kettő majd „fölszívódik", nagyobb esélyt adva a többinek. Hallottam róla, van ilyen... Persze, amióta megmozdultak, egyformán ragaszkodom mindegyikhez. - Mit szólt a papajelölt a váratlan meglepetésnek? - Mit tagadjam, először ő is megdöbbent. Dicséretére legyen mondva: ezután rögtön azon gondolkodott, hogyan tovább. Nem fogta föl tragikusan a helyzetet, praktikus kérdések kezdték foglalkoztatni, az, hogy miként formáljuk majd'át az életünket. - És miként? Isten kezében vagyunk - Jelenleg 55 négyzetméteres panellakásban élünk, fizetésünk az átlagos fiatal értelmiségiekével azonos. Ezzel mindent elmondtam. Ha kapnánk megfelelő anyagi támogatást, szociális kedvezményt, belevágnánk egy építkezésbe. Addig azonban össze kell húznunk magunkat. Sajnos, a szomszédok áldozatvállalására is számítanunk kell, hisz nem hangszigeteltek a falak. - A nagyszülőktől várható segítség? - Mindkettőnk szülei segítőkészek. Az én szüleim vették jelenlegi lakásunkat is, ennél több anyagi áldozatot nem várhatok tőlük, hisz nekik is megvannak a maguk kiadásai. Ok főként a gyermekek gondozásában tudnak támogatni. édesapám ugyanis Szentesen gyermekgyógyász. - Egy szem gyermekét váró • Három a kislány, egy a fiú Négyes ikrek a szegedi klinikán Ambrusné Kovalovszki Hedvig 29 esztendős, orosz testnevelés szakos tanárnő, férje üzemmérnök. A Makón élő házaspár évek óta gyermekre vágyott, de hiába. Tavaly alapos orvosi vizsgálatok után kiderült, nincs megfelelő számú érett pete, ezért nem kopogtat az olyannyira várt gyermek. A három hónapos gyógyszeres kezelés után azonban csoda történt: a magán csalhatatlan jeleket észlelő Hedvig boldogan újságolta férjének: „O, Tibor, anyának érzem magain". mamától is hallottam, nem vesz előre babaruhákat, rácsos ágyát - babonából.... - ... mi se vásároltunk még semmit. Azaz: a kórházban töltött hónapok alatt megtanultam kötni. Négy különböző kocsikabát és négy kis sapka az eredmény. - Most, egy nappal a szülés előtt mi jár a fejében? - Két fő célomat elértem az életben: terhes lettem, kihordtam az ikreket komplikáció nélkül, hála a makói Altmayer főorvos úrnak, aki oly korrektül működött együtt a szegedi klinika docensével, dr. Herczeg Jánossal. A harmadik vágyam, hogy mind egészségesek legyenek. Ez az alap a továbbiakhoz. S miként eddig is vállaltam minden áldozatot: nyugodt és türelmes voltam, ezután is igyekszem az lenni. De tudom. Isten kezében vagyunk. Tegnap még dobogott mind a négynek a szíve... Sírva jöttek a világra Január 21., kedd. Hedvig hat óra körül ébredt, mint máskor. Testileg-lelkileg fölkészült az ikrek világra hozatalára. Reggel 8 óra 30. Készen áll a stáb a műtőben: zöldbe öltözött orvosok, asszisztensek, ápolónők serege állja körül a kismamát. Négyszer többen vannak, mint egy szokásos szülés alkalmával. - Máig feszültségben éltem, minden napnak külön örültem. Büszke vagyok, hogy a 37. hétig így tartottam magam mondja nekem Hedvig ott a műszerekkel körülvett műtőasztalon. - Csak egészségesek legyenek! - fohászkodik a mennyezet egy távoli sarkára szegezve tekintetét. Dr. Kertész Ágnes anaszteziológus orvos a kismama arcára helyezi az altatógép gumimaszkját. A vénába csöpög az infúziós oldat, majd az altatószer. - Császármetszésnél rövid hatású szereket alkalmazunk, hogy az újszülöttek el ne aludjanak, nekik mozogniuk, léleA csökkenő lélekszámú Makó most egyszerre négy állampolgárral gazdagodott. Mit szól ehhez a város polgármestere, dr. Sánta Sándor? - Természetesen örömmel fogadtuk a hírt a városházán is. Az anyukát hamarosan meglátogatom a kórházban. A makóiak nevében egy-egy betétkönyvet nyújtok át gyermekei részére, öt-öt ezer forinttal. A család kétszobás lakásban lakik, ezt most kinőtték. Felajánljuk közreműködésünket abban, hogy nagyobb otthonhoz jussanak. Bármiben készek vagyunk támogatni, segíteni őket. gezniök, sírniuk kell, jelzéseket adni az orvosnak. A hosszú hatású altatót akkor kapja a mama, ha a gyerekek már világra jöttek. Hedvig álomba zuhan. - Szájkendőt az orra! figyelmeztet a fóműtősnó. - Tudod jól lélegeztetni? Az anaszteziológus bólint. - Pulzus, vérnyomás rendben. » Dr. Herczeg János fölnyitja a hasfal rétegeit, majd metszést végez a terhes méhen. Feszült, várakozással teli pillanatok ezek. Az operatőr látszik a legnyugodtabbnak, én, a szakmán kívüli, kishíján roszszul leszek az együttérzéstől, drukkolok a mama helyett is. Mindenki rutinosan teszi a dolgát: szike, tampon jár kézról-kézre, egy forrasztópákaszerű műszer meg csodálatos módon csillapítja a vérzést. A háttérben tapintatos csendben készülődik a négynégy gyermekgyógyász és nővérke az újszülöttek fogadására. Négy kis hófehér, dagadt pólya vár a sorra világra jövő babákra, s tárt „ajtókkal" vesztegelnek a háttérben az inkubátorok. Ott lebeg a levegőben a félsz kimondatlanul is: nehogy akárcsak egy is üresen maradjon! És akkor ebbe az áhítatos hangtalanságba belenyekereg egy gyönge kis nyöszörgés, az első bébi, Nikolett hangja. Nyolc óra negyvennyolc percet mutat az óra mutatója, amikor Herczeg doktor átadja a fóműtűsnőnek Ambrusék első, formás fejű kisbabáját. Hat perc múlva követi őt Dani. újabb hat percre rá veszi kézbe „Rózsi mama" Nórikát. Minden fölhangzó síró hangra fölsóhajt a műtő népe. Várakozással lessük a negyedik, kissé késve érkező jövevényt, aki legfölülre fészkelte be magát. Kilenc óra tíz perckor végül csak előkerül a negyedik testvér. Emese is: lábánál fogva segíti világra az orvos. Testvériesen osztozkodtak Míg a műtét befejező szakaszát végzi Herczeg doktor, a babákat kezelésbe veszik a gyermekgyógyászok. Dr. Veress Ilona adjunktustól megtudom: az ikrek születési tesztje - szívműködésük, légzésük, izomtónusuk, reflexingerük vizsgálata alapján meglepően jó. Nikolett 1720 grammal született és 44 centiméter hosszú, utána következő öccse, valamint két húga igazán testvériesen osztozkodott a „javakon": mindhárman 1900 grammosak és egyaránt 43 centire nőttek. Remélhetően képesek lesznek majd alkalmazkodni ehhez a korábbinál zordabb világhoz. S míg a kicsinyek édes álomba szenderülve inkubátorkerekeken átgurulnak a gyermekgyógyászati klinikára, ébredezni kezd az immár négygyermekes édesanya. Első, ösztönös mozdulatával megsimítja a babák eddigi, immár üres hajlékát, fájdalomtól sajgó hasát. Aztán mintegy jelezve, végre fölfogta a mondatot: „Mind a négy baba jól van", elrebeg egy „hála Isterí'-t. Férje, szülei, anyósa eközben meghatott-boldogan fogadja odakint a gratulációkat. Fáradhatatlan türelmet, odaadást és sok boldogságot kívánunk mi is az egész családnak. CHIKÁN ÁGNES SZERDA, 1992. JAN RIPORT 7 Az édesanya - a nagy nap előtt Teljes a stáb, kezdődhet a csoda A szülés „parancsnoka", Herczeg docens