Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-17 / 14. szám

Ki tagadná... hogy a legkellemesebb téli időtöltés a síelés. De mit tegyünk, [ta Szegedet nem kényeztette el a Teremtő, és nincsenek a közelben sem ilyen hegyeink, mint ez a képen látható. Akinek módjában áll, és ideje, pénztárcája engedi, Mohamed módjára bizonyára megtalálja a maga hegyét az idei télen is. Az itthon maradottaknak meg csak azt ajánlhatjuk: szerezzenek futólécet; a sífutás sem megvetendő sport, miként a korcsolyázás, szánkózás sem. s valamennyi űzhető itt a sík vidéken is. • Sífutás A legértékesebb téli sport, az állóképesség fokozásában is nagy szerepet játszik. A sígyaloglás csaknem minden izomcsoportot" ritmusosan megmozgat, de mindenekelőtt a láb-, a kéz- és a vállizmokat. A harmonikus sikló mozgás, a gerinc váltakozó megterhelése ortopédiai szempontból is különösen kedvező. A technikája viszonylag egyszerű és könnyen megtanulható. Ezenkívül ez a sport arra is lehetőséget teremt, hogy a havas vidékeket egészen más szemmel fedezzük fel. • Alpesi sí Nincs különösebben kedvező hatása a szívre és az érrendszerre. Elsősorban a lábizomzatot fejleszti. A kihívás inkább a nehéz technikában rejlik, a dinamika és a gyorsaság ingerében. Ehhez járul meg a hegyekben a friss levegő és barnító napfény okozta megemelkedett cletér/és. • Sérülésveszélv Sífutásnál csekély mértékű. Ez természetesen nem érvényes az újabban divatba jött technikára, melynél a lábakat nem csak előre és hátra, hanem oldalirányba is mozgatják (skating). Emellett rándulás, csípőízület-sérülés is bekövetkezhet. Az alpesi sí esetén a csonttöréssel, lágyrészsérüléssel járó balesetek különösen gyakoriak. A balesetek oka 40 százalékban nem megfelelő síelésre, túlprodukálásra, technikai, szerkezeti hibákra vezethető - Már a szabadság előtt kezdjenek sígimnasztikát és kondicionáló edzést. - A síelést szakembertől tanulják meg. Segítségével a szükséges kritikai önértékelésre is szert tehetnek. - Megfelelő felszerelést kell beszerezniük, bár ez nem sícipőjük árától függ. - A sípályán is ügyeljenek a „közlekedési szabályokra", maradjanak a biztosított szakaszokon. - E közlekedési szabályokat minden körülmények között be kell tartani. - Ha a térd- és csípőízületükben, valamint a gerincen kopási jeleket észlelnének. az alpesi sít inkább hagyják abba. A szalonnától csúszott A sízésről először Janez Vajkard Valvazor (1641-1693) szlovák tudós, a brit Királyi Természettudományos Akadémia tagja tesz említést a Kranj hercegség dicsősége című, 1693-ban megjelent művében. Ez a könyv Kranj városának és környékének a történetét mondja el időrendi sorrendben, s ebben említi meg. hogy Blok faluban sokan sítaplakon járnak-kelnek. E falucska lakói a sítalpat hordódongának szánt faanyagból készítették el. a léceket szalonnával tették csúszóssá, s kötelekkel kötözték őket a lábukra. A sízők sík terepen hosszú botokkal tolták magukat előre. Blok Közép-Európa egyetlen olyan települése volt. ahol már háromszáz évvel ezelőtt vígan folyt a MHHNBMMHMMMMMMHHMMMMHMM Dr. Clive Backster, a hazugságvizsgáló gép amerikai specialistája 1966-ban egy növény leveléhez erősítette az említett berendezés elektródáit. Tudta - hisz előzetesen már több ilyen kísérletet végeztek a világon -, a növények, ha leszakítják levelüket, vagy megsebzik törzsüket, akkor vészreakcióként elektromos impulzusokat produkálnak. Angolul .jtastic rcsponse"nak. rettegésreakciónak nevezik ezt a főképp apróbb növényeknél tapasztalható - jelenséget. Backster ilyen rettegésreakció kiváltásán fáradozott, s úgy döntött, égő gyufát érint a kísérleti növény leveléhez. Ebben a pillanatban hihetetlen dolog történt. A növény „pánikba" esett, a szerkezet mutatói kilendültek. és a regisztrálásra szolgáló papíron megjelentek a rettegés görbéi. A növény megérezte a tudós szándékát! Backster tovább kísérletezett. Csigákat ejtett egy üst forrásban lévő vízbe. A szomszédos helyiségben növények voltak - természetesen elektródákkal teleaggatva. A csigák szörnyű kínhaláláról a növények - a regisztrálókészülék tanúsága szerint - sorra tudoRettegő növények mást szereztek, méghozzá ugyanabban a pillanatban, amikor a csigák beleestek a vízbe. A jelenséget nyomban elnevezték Bcckster-jclenségnck. A kaliforniai San Bernardino Ecola egyetem tudósa G. Lawrenee hipotézise szerint a növények talán még kozmikus telepatikus kapcsolatokkal is rendelkeznek. Ezt bizonyítandó, a Mojavc sivatagban. egy 12 kilométer hosszűságú területen különféle fajtájú növényeket kapcsolt össze hazugságvizsgáló gépekkel. de nem egymással. A „Cyclop-project" kísérlet megmagyarázhatatlan jelenséget eredményezett. Az egymással semmiféle látható kapcsolatban nem lévő növények egyidejűleg ugyanazokat a reakciókat produkálták. Napokon keresztül. és a vizsgálatok szerint nem földi eredetű ingerekre. Lawrence megismételte a kísérletet, azzal a különbséggel. hogy most a növényeket ólomkalitkába zárta. Ennek ellenére úgy tetszett - azok továbbra is vidáman „beszélgetnek" egymással. Rádiócsillagászokat is bevontak a kísérletbe hiába. A kifinomult műszerek ugyanis nem jeleztek semmiféle kozmikus rezdülést a vizsgált időpontokban. Senki sem tudja, valójában mi is áll a háttérben. Talán létezik valamiféle biológiai sugárzás, amely gyorsabb az elektromágneses hullámoknál is? A szakirodalomban bio-telckommunikációnak nevezett jelenséggel számtalan kutató kísérletezett még. Dorothy Retallack az USA-ban zenét játszott a növényeknek, amelyek a rockzenétől abnormálisan, a kellemes, megnyugtató zene hallatára viszont - a hangforrások felé fordulva - intenzíven növekedtek. Pierre Paul Saurin amerikai tudós megtanított egy filodendront. hogy egy relé közbeiktatásával megállítson egy villanyvonatot, mert egy áramütés fájdalmat okozott „neki", vagy - a kísérletező Saurinnak. Hihetetlen, de a növények, akárcsak az állatok, idomíthatok. Egy növényt folyton megégettek, amikor vasérc volt a közelében, egy másiknak megtépték a leveleit, amikor tífuszos beteg tartózkodott a közelében. A növények nem felejtettek, ezután felismertek, amire speciálisan kondicionálták őket. Franciaországban, a clcrmonti egyetemen Mario Desbitez, a növényi, cmlékezőtehetséget vizsgálta, amikor összeszurkálta a kísérleti növény leveleit. majd feljegyezte a lyukak helyét. A leveleket eltávolította. A kinövő levelek többségén apró lyukak voltak láthatók. Egy számítógépes mérnök sokáig ostobaságnak tartotta a növényekkel való kommunikációnak még csak a lehetőségét is. Ma a garázsában apró növény él. Amikor a férfi hazatér, lehunyja a szemét, szeretettel gondol a növényére. amely ennek hatására működésbe hoz egy szerkezetet. A garázsajtó kinyílik. a „gazdi" pedig kocsijával behajt a garázsba. P. T. P. Az életmiki magazint szerkesztette: CHIKAN ÁGNES O-TÖRTENELEM Megkövült fák 1962 májusában Iván T. Sanderson, a neves biológus, világhírű vadász és trópusi ritkasággyűjtó egy levelet kapott J. S. F. Cartertől. a Carter and Nansen Co. Inc. New Yorkban székelő, desztillálóberendezések építésére és szerelésére szakosodott vállalat egyik társtulajdonosától. A levél legérdekesebb passzusa a következő: „Néhány évvel ezelőtt három barátommal együtt Uruguayban jártunk, hogy egy T-modell típusú berendezést szereljünk fel az ország északi felében lévő Salto tartományban. Constitucion városa mellett folyik az Arape nevű folyó. Ennek egyik mellékága rendkívül kii -lönös tulajdonságokkal rendelkezik. A vizében hatalmas, vastag fák is rövid időn belül megkövülnek. Magam is láttam egy 18 inch átmérőjű törzset, mely mindössze egyetlen év alatt megkövesedett. A helybeliek szerint a faágak 3-4 hét leforgása alatt válnak kővé. Megmutattak nekem egy fél narancsot, melyet félig meghámozva tettek a vízbe. A narancs megkövült, de látszanak benne a finom erek, melyek a központból a héj felé vezetnek és megmaradt jellegzetes színe is. A helybeliek szerint ez a folyamat rendszerint három-négy hét leforgása alatt fejeződik be. Úgy gondolom, hogy a furcsa jelenségre a válasz a folyó vizében van, mely nagy koncentrációban kell tartalmazzon kálciumot és más összetevőket. " Sajnos, a levél megkapása idején Sanderson épp a világot járta. így nem tudta felvenni a kapcsolatot, majd pedig az a személy, aki vállalta, hogy maga végez el naranccsal egy hasonló kővé változtatási kísérletet, meghalt, így itt állunk ezzel az egyetlen szöveggel, amelyet Sanderson közölt. (Investigating the Unexplained. Prentice Hall. Englewood Cliffs. N. J„ 1973., 115-116 I.) A történelem előtti időkből maradtak ránk ilyen különös megkövült fák. állati maradványok. De hogy egy narancs ily gyorsan megkövüljön? Hát nem tudjuk, higgyünk-e fiilünknek. Mielőtt végleg döntenének, váljunk. Furcsa esőzéssorozat 1886. október 21-én Charlotte városában (Észak-Karolina. Egyesült Államok) a meteorológia törtenetének egyik legkülönösebb eseménye zárult le. E dátum előtt ueyanis több héten Parabolha keresztül minden délután 3 óra után elindult az eső. S hogy ez ne legyen elegendő, a szemtanúk feljegyezték még. hogy ez egy igen szűk területre korlátozódott mindig: két nagy fa között hullt úgy, hogv ezen a zónán kívül néha egyetlen szem sem esett. Pontosan a két fa közötti távolság felezőpontján volt mindig a legerősebb a csapadék. Egy újságíró, aki a sok szemtanú szavában kételkedve felkereste a helyet, mely leírása szerint a 9-es út és a D-út kereszteződésénél található, saját szemével győződött meg róla, hogy a csoda, látogatása napján, október 21-én is bekövetkezett. 4.05 és 4.25 között a felhőtlen égből csordogálni kezdett az eső. A Charlotte Chronicle riportere szerint: „A; eső mintegy fél holdnyi területen volt tapasztalható, ám kétségtelen, hogy a víztömeg zöme a két fa között hullott le, mégpedig pontosan a köztük levő félúton. Itt volt a legerősebb a csapadék." (Monthly Weater Review. 1886. okt.) Ma már sokat tudunk a felhőképződésről. a meteorológiai holdak segítségével az előrejelzések is egyre pontosabbak nagy teriiletek számára, ám ez a sorozat kétségtelenül az egyik legfurcsább kihívása a halmozott véletleneknek. Hasonlatos azokhoz, amikor a kaszinókban egy szám tíz-egynéhányszor ismétlődik. Ma már leállítják a játékot, s újra beszabályozzák a rulettasztalokat, hiszen a bankok nem akarnak veszteni. De mi hozta létre a természet nilcttusztalán ezt a furcsa csőzéssorozatot. lehet, azt soha nem fogják kideríteni. Vonuló tünemények? 1851. szeptember 4-én reggel 9.30 órakor W. Read tiszteletes amatőr távcsöve látómezőjében szabad szemmel láthatatlan lebegő-vonuló, fényes, fátyolszerű jelenségeket látott. Csapataik több fokot foglaltak el a készülék terében. Egyesek mozgása gyors volt, mások szinte lebegtek. Zömük keletről nyugatra tartott, ám volt észak déli irányba haladó is. Számukat nem tudta meghatározni, hiszen jegyzete szerint a vonulás hat órán át tartott, majd hirtelen abbamaradt. (Monthly Notices of the Royal Astronomical Society, 11. sz„ 48 I.) A különös tüneményt kommentálva, a lap egyik szerkesztője megkockáztatta azt a fel tevést, hogy az egész csupán a megfigyelő szemidegeinck sajátos izgalmi állapotának tulajdonítható, mire Read úr tiltakozott, figyelmeztetve, hogy 27 esztendős megfigyelői gyakorlattal rendelkezik, s ezalatt egyetlen egyszer sem látott ehhez hasonlót. Ami pedig megfigyelési szubjektivitását illeti, a vád elejthető, hiszen a hat óra alatt a család több tagja látta a furcsa menetelést a reggeli égbolton. (Monthly Notic es of the Royal Astronomical Society, 12. sz„ 38. I.) Az ügy újabb fordulata, hogy szeptember hónapban W. R. Dawes tiszteletes látott hasonló vonuló jelenségeket, melyeket szél sodorta magokkal azonosított. (Monthly Notices of the Royal Astronomical society. 12. sz„ 189. I.) Ezek után természetesen. ismét Read úré a szó. aki ezúttal Baden-Powell professzornak küldött levelében utasítja el a magelméletet azzal, hogy a jelenségek zöme a tenger irányából érkezett, s a megfigyelés alatt nem fújt a szél. (Reports of the British Association for Advencement of Science, 1852, 235.1.) Mik voltak ezek a vonuló valamik? Vonuló madarak? A buzgó hit bizonyosan angyalcsapatokat vélt felismerni bennük, a földönkívüli feltevés hívei kozmikus jövevényeket. Mi azonban minderre csak a fejünket csóváljuk hitetlenkedve, s egy meggyőzőbb megoldásra várva. Ködbe ágyazott tárgyak Egy skóciai kőbányában két méter tíz centiméter mélyen a föld alatt egy ismeretlen rendeltetésű, de modernnek ható fémszerkezetre bukkantak. Olyan volt. mintha valaki szerszámait beletörte volna a szénréteg kifejtésébe. De ki próbálkozott e réteg fejtésével a XIX. század előtt? (Proc. Soc. of Antiq. of Scotland. vol. I„ I.sz.. 121.1.) 1851. június l-jén egy erős robbanás Dorchester mellett. Massachussetts állam (E. Á.), a kővel együtt egy harang alakú edényt dobott a felszínre. Az ezüstberakásos, csodálatos virágmintákkal díszített edényt meglepődve regisztrálták a kor tudósai. Vajon hogy került a kőbe? (Scientific American 7. 298. 1.) Ugyanazon esztendőben s ugyanazon államban, csakhogy Springfield városában Hiram de Witt úr egy darab aranytartalmú kvarcrögöt talált. Kettétörve a leletet észrevette, hogy közepében egy emberi ujj vastagságú fémszög található, igen szépen kivehető fejjel. (London Times 1851. dec. 24.) Kaliforniában egy kőbányában, Rutherford Mills mellett, három méter mélyben egy munkás egy aranyhuzalt lelt a kőbe ágyazva. (London Times, 1884. jún. 22.) Sir Dávid Brewster Észak-Angliában a kingoodie-i kőbányában lelt egy furcsa féméket, egy meghasadt szikla belsejében, miközben ásatásokat végzett e helyen. (Rep. Brit. Assoc. 1845.. 51. I.) Végül a legkülönösebb. kőből előkerült tárgy, egypennys nagyságú rézérem, rajta egy nő s egy gyermek alakja, s egy felirat: St. Jordanis Monachi Spaldingie. Hogyan került ez a középkori ereklye a kőbe? (Notes and Queries vol. 11., 1. sz„ 408. I.) Vagy a megtalálás körülményeinek leírása nem elég pontos, vagy valaha ismertek kőlágyító technológiákat, vagy ki tudja, ki. s miért ágyazta oda e furcsa tárgyakat, s főként mikor? Mandics György