Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-31 / 305. szám

4 KULTÚRA DÉLMAOYARORSZÁG KEDD, 1991. DEC. 31. Ha kedd van, akkor ez Belgium. Ahol tizennégy évvel ezelőtt egy Konrád nevű írónak A városalapító címmel jelent meg a második regénye. Ebben a regényben egy állami hivatal tervezője lakótelepet tervez az állampolgárok számára, és a város számára, amelyben él. Végső soron persze az államnak tervez, hiszen ő, mint állami hivatalnok az államé, s akiknek tervez, az állampolgárok, ők is államiak, ahogy az lenne a lakótelep is és a lakások is. Ebben a helyzetben csak az államnak van helye, az álmoknak nincs. Konrád városalapítója mégsem nincstelen. Monológját átvérzik a közép-európai távol- és, közel- és, még közelebb mondatok. Nem emlékezik ő, csak látja egyben azt, ami van. S ettől némileg problematikussá válik az is, aminek lennie kell. Micsoda régi történet ez! Micsoda régi időből! Amikor még az állami ember azt gondolhatta, hogy rajta is múlik a jövő. És ha ő jobb, mini a többi, akkor jobb lakótelepei fog alapítani. Jobb várost. Jobb országot. Államot pedig nem! De nem is ezért jutott eszembe ez a regény. Hanem az utolsó mondatai miatt. A regény végén ugyanis a kis, közép, vidéki, átlagos, manapság már elő-európainak mondott városkában a szilveszter éj végzi dúlását, az, ami akkor volt s ami azóta is, s ami ma este is lesz. Az, amit nem hagyunk abba holnap sem. Az, ami folytatható értelmet ad a holnapi napunknak is. 4;, aminek folytatható értelmét a mai napig is elviseltük. Hogy merünk beugrani a táncporond közepére. S hogy, aki nem ugrik be, az csak magát hibáztathatja. Mert akkor az, aki nem ugrott be, az nem lesz a közepén. Az a szélén lesz. Ott, ahol a forgatagnak csak a szele húz. Mint örvény, s mint centrifuga. Kifelé vagy befelé. S mégis, „szálljuk meg a tőlünk hiányos térségeket" - írja a belga (ró, Konrád, a második regényében. Mert a tér most önmagát ünnepli. Ugye? Csupa ünnep ez a fölszabadult tér. Csupa szabadság, mámor és önfeledt nevetés. Hiszen a városalapító ma igazán választhat. Lakótelepet sem kell már terveznie. Nincs több hely. A véres történelmet pedig visszavesszük. Azok is visszavehetik, akik ma születnek. Kedves ábébéhik - a vérből és mocsokból - vegyétek vissza a mi elhasznált történelmünket és jöjjön el a ti időtök. Benneteket most hideg vízbe tesznek és onnan is kivesznek. Benneteket most meleg gyolcsba tesznek és onnan is kivesznek. Benneteket most etetnek és fü­rösztenek és altatnak és nektek még nincs mit álmodnotok. És onnan is kivesznek. Almotok lesz! De mi most újongva esünk egymás nyakába. Ujongva fújjuk a papírtrombitát. Minden papír trombitál. S talán nemcsak tülkölni tudunk, de a szó is megérkezik. Amely majd értelmei ad a ti álmaitoknak. Álmodjatok szépeket! Arra gondolok, hogy Belgium ma éjszaka átlát magán. Látja a földbe rejtett csontokat, s látja az éltük felhőkbe ütött homlokát. Látja ma éjszaka Belgium a földel és az eget. És fohászkodik. -Mindenki a saját szavaival fohászkodik. S hogy lesz szó, mondat, ige, mely el is érkezik helyére, s betölti azt de mire kifényesedik, a kövezeten üvegcserép, zeneszerszám és maskara biceg a söprőgép előtt, egy kis bolondság, téli majális, dudarevolúció, a tömött villamos jégvirágos ablaküvegére egy utas körömmel új évszámot karcol, majd keresztben áthúzza." Ezek az utolsó mondatok, ebben a regényben. BALOG JÓZSEF Mégsem játszottak Wagnert Vetélkedő - ár Pár évvel ezelőtt, mikor ránkszakadt az ég, akarom mondani égi csatornák. Mikor már nem az volt a válasz a nyugati műholdakra, hogy az oroszok majd lelövik őket. S ha már nem tudták lelőni, hát megtiltjuk az egyéni vevőberendezéseket, úgyis azért olyan nagy az a tányér, hogy ne tudják eldugni és így a feljelentgető szomszédnak legyen könnyebb a dolga. Nos, mikor ezek az idők elmúltak, akkor kezdtem nyugodtan tévét nézni. Megismerkedtem a nyugati fertővel, a végtelen sorozatokkal, a szédítő nyereményekkel kecsegtető kvíz-játékokkal, s átkoztam magam (csak magam!) amiért egyedül oroszul tanultam, mert pont a szovjet műhold adása nem keltette fel a figyelmemet. Azóta itthon is lezajlott egy rendszerváltozás a Magyar Televízióban. Ezügybcn ugyan tamáskodom. ugyanis nem hiszem, hogy attól más egy csatorna, hogy azt a bizonyos színes kettest tizenkétféle módon tudjuk összerakni a kis kockákból. Mert először csak ennyit vettem észre, majd megjelentek a szappanoperák és a vetélkedők is. A nyugaton levetett rétestészták felbukkanása szegénységünk bizonyítéka, de az utóbbiakat a pénzre, a reklámra alapozták. Először vállalkozót kerestek az országban, mintha nem lenne elég. A műsor színvonala egy felmérés alapján: növekvő érdeklődés - csökkenő tetszésindex. Beismerem, hogy kezdők a szakmában, de arra nincs mentség, hogy az egyébként meglehetősen idétlen műsorvezetőnek a legnagyobb gondot sokszor a műsomienctben való eligazodás jelentette. Másodszor Antal, a szupersztár jelentkezett (figyelem, egy l-lel és Imre), mint nyomozót alakító konferanszié. Mert egy művészvilágot sértenék meg azzal, ha szánalmas alakítását színészi produkciónak nevezném. De ezek után jött a sportriporterek atyja, exintendáns, az ideális-vetélkedőjével. Az értékelés minden volt, csak nem ideális, sokkal inkább szubjektív. Iskolában ezt úgy mondják, hogy pofára osztályozás. Azt is.furcsállottam, hogy az első helyezettet elhalmozták minden földi jóval, a többieknek pedig megmaradt a játék élvezete. Most sokan mondják, hát már ennek semmi se jó. Nincs igazuk, mert például a Metropolis játékokkal elégedett vagyok - amit egy kvíz­műsornak tudnia kell, azt tudja. A többivel csak annyi a bajom, hogy betegségeik jellegzetesen magyarok: jó alapötlet - silány megvalósítás, melynek nem financiális okai vannak. Olyan magyarnarancsos. Kicsit...kicsit...de a miénk! Sajnos! Ötvenhárom évi tilalom után még most sem szerepelt Wagner muzsikája az Izraeli Filharmonikusok műsorán. Mint ismeretes, Dániel Karenhoim, aki a december 27-ére tervezett hangversenyen a filharmonikusokat vezényelte volna, Wagner-müveket is műsorra akart tűzni. Fz az elhatározása heves tiltakozásba ütközött izraeli körökben, amelyek követelték a Wagnerrel szemben - amiért Hitler kedvence volt - 53 esztendeje fennálló tilalom további fenntartását. Bár a zenekar tagjai 39 sza­vazattal 12 ellenében, kilenc tartóz­kodás mellett, a tilalom hatályta­lanítása mellett foglaltak állást, a zenekar 12 tagú tanácsa azt kérte, hogy meghatározatlan időre ha­lasszák el a hangversenyt, amíg a filharmonikusok 36 ezer támoga­tója körében közvéleménykutatást nem végez. Barenboim azzal érvelt, hogy Wagner művei túlságosan jelentős részei az egyetemes zenetörténet­nek ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják őket. A műsorra tűzés ellenzőinek véleménye szerint viszont a Wagner-zenét is meg­szólaltató hangverseny borzalmas emlékeket ébresztene a holocaust túlélőiben. A Wagner-tilalom tíz évvel megelőzte Izrael Állam 1948-as létrejöttét. 1983-ban az indiai szár­mazású Zubin Mehta vezetésével az Izraeli Filharmonikusok meg­kíséreltek Wagner-muzsikát is mű­sorukra tűzni, a koncert azonban a tiltakozások miatt botrányba ful­ladt, abba kellett hagyni. (Reuter) Megkezdődött a Taizéi Közösség ifjúsági találkozója Megkezdődött a Taizéi Közös­ség európai ifjúsági találkozója hétfőn Budapesten. A taizéi ökumenikus szerzetes­közösséget Roger testvér alapította 1940-ben. A közösség - amelynek katolikus és protestáns egyházak­hoz tartozó tagjai több mint 20 ország szülöttjei -, a béke és a kiengesztelódés keresésén fárado­zik. A burgundjai Taizé olyan ta­lálkozóhellyé vált, ahová az egész világról fiatalok tízezrei zarán­dokolnak, hogy imádkozzanak és életüknek „értelmet találjanak". A Taizéi Közösség első magyar­országi rendezvénye 1989-ben Pécsett volt, egy „kelet-nyugati találkozó", amelyre 15 ezer fiatal gyűlt össze. • Az idei európai ifjúsági találko­zó január negyedikéig tart, várha­tóan 75 ezer fiatal vesz részt ese­ményeiben. A fiatalokat budapesti egyházközségek, családok és is­kolák fogadják bc. A résztvevők délelőttjeiket az egyházköz­ségekben töltik, esténként a Nép­stadion fedett létesítményeiben és a Hungexpo csarnokaiban gyűlnek össze. Roger testvér minden este néhány szót szól a fiatalokhoz. A közösség alapítója a tizennegyedik - budapesti - ifjúsági találkozó al­kalmából egy fiatalokhoz írt levelet tesz közzé a Szeretet, a szabadság forrása címmel. A levélben aláhúz­za: „Bármilyen szegényesek legye­nek is eszközeink, a következő évek legsürgetőbb feladata az lesz, hogy elvigyük a kiengesztelődést oda. ahol a gyűlölet sebet ejtett az embereken. ...mindent el kell követnünk azért, hogy elejét ve­gyük az újabb testvérháborúknak". RocksaRock Csuhától a lemezstúdióig Még '91 nyarának elején szerepelt Varga Miklós a Roxinpadon. Az utolsó nóta az Európa volt, melyet nem ő, hanem a vendégként meghívott sztárok énekeltek. A nemes gesztuson túl világosan látszott, hogy ezt a számot csak Varga Miklós tudja elénekelni. A többiek küzdöttek és préseltek, de tiszta hang nem csúszott ki a torkukon. A népszerű énekes december végén két ízben is járt Szegeden, először a Macikarácsonyon, majd az IH-ban lépett fel. Az első helyszínen beszélgettünk az év eseményeiről. - A rockszakmán kívül telt az idény. Kezdtem a Jónás könyve című rockoperával, részt vettem Illés Lajos református istentiszte­letén a Margitszigeten. S a legna­gyobb feladat a Julianus barát, hiszen életemben először prózai szerepben kellett megfelelnem, és filmvásznon. - Nem lepődtél meg, mikor erre a szerepre felkértek? - De, nagyon, hiszen annyira jelentős szerepek voltak, hogy talán ezeket is profi színészekre kellett volna bíznia Koltay Gábornak. 0 ennek ellenére minket kért fel, Vikidál Gyulával, s mint később mondta, nem is bánta meg. - Sok kritikában bírálták is ezt a választást. - A kritikusokról mindig az jut eszembe, hogy róluk még soha senki nem állított szobrot. De úgy látszik nálunk hagyomány, hogy amit a kritika „lehúz", az közön­ségsiker lesz. Ez most is beiga­zolódott - ennyit a kritikáról. Én ezt a szerepet baráti gesztusnak értékelem Koltay Gábor részéről, egyfajta jutalom és természetesen nem pályázom prózai babérokra, hiszen énekesnek tartom magam. - A kilengésektől eltekintve rockénekes maradtál. Készülsz-e újabb lemezre? - Természetesen, az új szóló­lemezt februárban kezdjük el fel­venni, és legkésőbb áprilisban remélhetőleg meg is jelenik. Sze­retném szélesre tárni a kaput a ze­ne- és szövegírók előtt, egyetlen szempont a válogatásnál, hogy a számomra legjobbak kerüljenek fel az albumra. - Tervezel-e még mást '92-re? - Amíg valami nem teljesen biztos, addig nem beszélek róla, így most másról nem számolhatok be, s egyébként az év első részét az új lemez lefoglalja, mert bár külső szerzőkkel dolgozom, de azért szeretnék néhány nótát én is írni. - Volt már egy óriási sikered, az Európa. A többi lemezed ezt nem érhette el. Mennyire lehet sikeres a következő album? - A siker ma már teljesen átér­tékelődött, sajnos a piac elkom­mercializálódott. Tisztában vagyok azzal, hogy az én zeném nem a legszélesebb rétegek muzsikája. Viszont akit ez megtalál, annak maradandó élményt szeretnék nyúj­tani, hogy ne csak két hónapig lehessen hallgatni, s utána elfelejteni. T. V. TAKÁCS VIKTOR Géza malac karácsonya „Megváltómat hol lelem?! Egy az irány: Betlehem!" A reklámszlogennek is beillő sorokat egy csodaszép karácsonyi leporellóban olvasom. Igaz, tavalyi kiadás, de ilyen most a kínálat túlnyomó része. A tönkrement kiadók és terjesztők még egyszer kisöprik raktáraikat. Ezt kár lenne bezúzni, nézzük tovább: „Csodálatos csillag fénye jár át hegyet, völgyet, Messze ragyog, észreveszik napkeleti bölcsek. Értik a jelt: megszületik a zsidók királya! Indulnak a Megváltóhoz: boldog, aki látja!" Először azt hiszem, hogy a kanásztáncritmus zavar. Az ötvenes években minden második csasztuskában erre a dallamra fenyegettük meg Trumant és az imperialistákat. Aztán rájövök, nagyobb baj. hogy nem egészen világos a dolog. A csillagból a napkeleti bölcsek a zsidók királyának születéséről értesülnek, aztán mégis a Megváltóhoz indulnak. Aki a két személy azonosságát egy hároméves gyermeknek elmagyarázza, az jutalmul ingyen is megér­demelné ezt a drága kiadványt. v Keressünk egy egyszerűbbet! Szép kivitelű kifestőkönyv. Az első képen a Máriához megérkező mezítlábas angyalt láthatjuk. Alatta nem tudni, hogy az angyal vagy a szerző szájából - a következő szöveg olvasható: „ Tisza szívű Mária József szép jegyese Názáret városának Isten szerelmese Kit Szentlélek száll meg az angyal hírével Magasságos Isten Fiú gyermekével" Az elmaradt központozás jóvoltából a szövegértelmezések igen változatosak lehetnek. Bevallom, én megbuktam. Talán ha a költő megengedné, hogy a harmadik sort Názáret városából-ra javítsam, akkor még próbálkoznék. Több éve hittant tanuló középiskolások számára azonban kitűnő feladvány lenne. Kissé ingerülten vetem félre ezeket a kulturális árucikkeket, és inkább „a szülők és a hitoktatók figyelmébe" ajánlott útmutatót veszem kézbe, amely A Mennyei Atya szeret minket című hittankönyv használatában kívánja eligazítani a gyakorlatlanokat. Természetesen itt is találok karácsonyi verset. Különös módon, mint korábban a jeles evangélikus teológia­professzor-költő, itt a névtelen katolikus szerző is a kanásztánchoz ragaszkodik: „Fenyőgallyas kis Jézuskám, lelkünk drága gyöngye." Egy pillanatra megzavar az egyes- és többesszám keverése, lehetne Jézuskánk vagy lelkem, de aztán megvan az egység: „A szeretet fehér szárnyán szállj, siess a földre. ' Lelkünkben kis jászolocskál készítettünk néked. Puha, meleg takaróba göngyölgetünk Téged." Most már csak egy felkiáltójel hiányzik, ám ezt a művet úgyse maga a gyermek olvassa, a szülő majd hozzáadja a megfelelő intonációt. „Szűz Mária, édesanyja, veled egyesülve Imádjuk a kis Jézuskát, ó légy segélyünkre." Most már zavarba jövünk. Hogy is? Kinek az „édesanyja?". Ami pedig utána következik, az kamaszkorú gyermekek számára kissé furcsán hangzik. Szerencse, a brosúra előszavában említett 3-6 éves korosztály ebből sem ért semmit. A magyar költészet csodálatos karácsonyi verseket alkotott. Ezeket kellene elővenni, ezek hagyományait folytatni! Nem az a baj ezekkel a példákkal, hogy olykor suták vagy döccennek egyet-egyet. Inkább az, hogy szerzőik minden lehetőséget megragadnak, minél több tanítással zsúfolják tele szövegüket. így aztán mondataik túlterhelt csónakocskákként süllyednek el az érthetctlenség örvényeiben. És az ellentétel mindezért semmi. A karácsonyi történet önmagában is bonyolult. Gondoljunk például szegény József szerepére. Nehéz a szeplőtelen fogantatásról beszélni olyan korosztálynak, amely a szeplőben nem etikai, legfeljebb kozmetikai problémát lát. Tanulságképpen hadd idézzek fel én is egy karácsonyi történetet. Az óvodában a fenyőfa alatt Zsoltika azt kérte az óvónénitől, hogy énekeljék cl a Géza malacot. Hosszas nyomozás után sikerült kideríteni, hogy a kisfiú Weöres Sándor Tündér című versének második szakaszára gondol, amely szerint Bóbita „szárnyat igéz a malacra" vagyis gonosz, tudatos Titániaként kínozza, hitegeti, majd kineveti férfiúi gyengeségünket. A többi három szakasszal ellentétben természetes, hogy ezt Zsoltika nem értheti. Azazhogy érti. Bóbitának van két játszótársa: Szárnyati és Röpteti. „Szárnyati Géza malacra ráül, ígér neki csókol..." Fergeteges látvány lehet egy visítva tiltakozó Géza malaccal. Nem csoda, hogy „Röpteti majd' kikacagja". Igaza van Röptctinek. Mi is gurultunk a nevetéstől. Mert a gyerek még egy olyan költőóriást is, mint Weöres Sándor, a maga gondolkodásához idomít, ha nem érti az eredeti szöveget. A magasztos téma ebben nem akadály. Jómagam éveken keresztül úgy énekeltem a zsoltárt teljes meggyőződéssel, hogy „A sifonnak hegyén, Úristen, tied a dicséret", mert a Sionról még nem tudtam, micsoda, a nagynéném viszont a sifon tetején tartotta a birsalmasajtot. De ha valaki nem hisz nekem, olvassa fel ezeket a verseket a gyerekeknek, és kérje meg őket, meséljék el, amit hallottak. Géza malac örülni fog neki. Legalább nem lesz egyedül. RIGÓ BÉLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom