Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-24 / 301. szám

A demokratikus Szerbia ma csupán álomkép Dudás Károly a Berzsenyi-díjról, a jugoszláviai helyzetről, a kisebbségi létről, a halálfélelemről és a reményről - Először fordult elő, hogy három délvidéki kapja ezt a magas elismerést. Tudtommal neked is ez az első külföldi díjad. Hogyan magyarázod[ a kuratórium döntését. - Valóban, ez az az első külföldi díjam, noha ezt sem elsősorban irodalmi munkásságomért adták, hanem közéleti szereplésemért és írói tevékenységemért együttvéve. Noha nem voltam kimondottan az otthoni rendszer kegyeltje, kiadás szempontjából sem. azért meglehetősen szépszámú díjat kaptam. Említem a Szirmai-díjat, a Jártatás című novelláskötetemért, novellapályázatokat nyertem, újságírói díjakat kaptam. Kissé pirulva is mondom most már, három Szvetozár Markovity díjam van (ezt az év legjobb újságírójának ítélik oda). Kevés jugoszláviai magyar újságíró van. aki ezt háromszor is elnyerte. A díjak soha nem voltak túlságosan jelentősek számomra. Ez a Berzsenyi-díj olyan szempontból fontos, hogy végre az anyaország is ráfigyelt arra, hogy vagyunk, létezünk, mi is csinálunk valamit, talán nagy dolgokat is. Az a fájdalmas, hogy be kellett következnie ennek a tragédiának ahhoz, hogy egyáltalán ránk figyeljenek. Tudjuk, amikor az erdélyieket, vagy a felvidékieket „szúrták meg" díjjal, akkor tették ezt, amikor nagy bajban voltak. Pontosan tudom, ez a díj ennek a bajnak is szól, ami ott, a Délvidéken zajlik és nem véletlen az sem. hogy mind a három ünnepelt délvidéki. Az is izgalmas, hogy most, amikor teljesen szétesett Jugoszlávia és amikor a három magyarság, a muravidéki, a drávaszögi és a vajdasági teljesen külön helyekre került, akkor úgy látszik, ez a díj is egy kicsit összehoz bennünket. - A kívülállóknak, külföldieknek hogyan magyaráznád meg, mi történik jelenleg Jugoszláviában, ki kivel háborúzik - hisz Szerbia tagadja, hogy hadban áll -, és miért? - Főleg a nyugat-európaiaknak nehéz megmagyarázni azt, ami nálunk történik. Közben csak az történik, aminek be kellett következnie. Hiszen itt annak idején, 1918-20-ban összehozták az összehozhatatlant. Teljesen más mentalitású, más történelmi és vallási népcsoportokat hoztak egy tető alá, s nyilvánvaló volt, csak idő kérdése, hogy ez az erőszakkal összetákolt kreatúra mikor fog szétesni. Most elérkezett az ideje, szétesett, csak arra nem számított senki, hogy ilyen tragikusan fog ez bekövetkezni. Nem értik az emberek, hogy most, a XXI. század küszöbén, amikor Európában csak tárgyalások útján lehet a politikai problémákat megoldani, akkor itt néptörzsek esnek egymásnak és gyilkolják egymást kegyetlenül. Ez azt igazolja, amit már többször elmondtunk, hogy mi azért azt szerettük volna és a VMDK is sokáig ezt támogatta, hogy Jugoszlávia egyben maradjon, hiszen nekünk, vajdasági magyaroknak akkor van valami esélyünk, mert ha az ország szétesik, nyilvánvaló, hogy Szerbiához kerülünk és ott maradunk. Jelen pillanatban a napnál is világosabb, Szerbia az egyik legsötétebb pontja a Balkánnak. Ezért borzasztó idegesek a szerb elvtársak, amikor ezt hallják. Ok meg vannak győződve és fennhangon hirdetik, hogy a világ legdemokratikusabb népe, köztársasága, vezetése a szerb, közben látjuk, hogy lépten-nyomon megszegik, sárba tiporják az emberi jogokat és más európai normákat. A legjobb tréfa a napokban hangzott el Budimir Kosutity, a szerb kormány alelnöke részéről, aki azt nyilatkozta, hogy ők nem kilincselnek Európához, hogy ismerjék el őket. hisz Szerbia államisága sokkal régebbi, mint az Európai tizenkettek legtöbbjének együttvéve. Egy ilyen nagy hagyományú és múltú ország csak nem alázkodik meg Európa előtt. Elképesztő ez a minden alapot nélkülöző nagyképűség, önteltség. A szerb nép kis nép, csakúgy mint a horvát, a magyar, a román, és úgy is kellene viselkednie. Ez a hatalom - s ezzel nem a népet akarom bántani, mert azt belcrángatták ebbe az őrületbe - mindenképpen nagy népként próbálja bemutatni Szerbiát, és attól tartok, ez nemcsak bennünket, magyarokat sodor tragédiába, hanem a többi kisebbséget, az albánt, a szlovákot, a muzulmánt is, és sajnos katasztrófába sodorja magát a szerb népet. - Ezek szerint teljesen kizárod a különböző kultúrájú, múltú, hagyományú és vallású népek békés egymás mellett élésének lehetőségét? - Nem, dehogyis. Abban reménykedelem. hogy végül is ha bekövetkezik egy újrarendeződés, akkor - a mostani ellentétek, gyűlölködések ellenére is talán Szerbia és Horvátország kivételével újra együtt leszünk valamilyen formában. Az lenne jó, ha ezt önkéntes alapon meg lehetne csinálni, hogy ki-ki azzal köt szorosabb kapcsolatot, akihez közelebb érzi magát, akihez több érdek fűzi. Bízom ebben. Lehet, hogy mi ezt nem érjük meg, de hiszem, hogy újra lesz egy laza szövetség, csak az a borzasztó, hogy ennyi áldozat kell hozzá. Ha nem ez a politikai vezetés van Szerbiában és Horvátországban, akkor egészen másként lehetett volna megoldani ezeket a problémákat. Az újrarendeződés feltétele, hogy a jelenlegi hatalom mind a két köztársaságban megbukjon. - Egyes információk szerint minden ötödik elesett katona magyar, mégis árulással, dezertálással vádolják a vajdasági magyarságot, és szemére vetik, hogy nem lojális a szerbiai hatalomhoz. Hogyan fér össze a kettő? - Ez nagyon izgalmas kérdés, ezért támadtak bennünket legtöbbet. Többször és több helyütt elhangzott, sőt a magyar politika is Európa elé tárta, hogy minden ötödik elesett magyar. Ez egyértelmű volt abban a pillanatban, amikor a szerb parlament egyik zárt ülésén a képviselők pontos kimutatást kaptak az elesettekről. Persze, ez sem volt fontos, hiszen jóval nagyobb volt az áldozatok száma. Abban a pillanatban, az elmúlt hetek során a halottaknak a száma, sajnos, ilyen tragikus mérleget mutatott. Nyilvánvaló, hiába cáfolja nap mint nap a katonai vezetés, meg a szerb politikai vezetés, hogy nem igaz ez az adat, egyértelmű, hogy nagyobb számban viszik a magyarokat a frontra, nagyobb számban mozgósítják a magyarlakta területeket, egyáltalán a vajdaságiakat. Az is világos, hogy az ellenzéki városokat jóval nagyobb mértékben mozgósítják. Mivel minden magyar város ellenzéki, világos, hogy nagyobb számban hívják be a magyar tartalékosokat. Ami a lojalitás kérdését illeti, azt hiszem, a vajdasági magyarság jó értelemben lojális Szerbiához, ezt a köztársaságot érzi hazájának, az itt lévő szerbekkel, horvátokkal, muzulmánokkal és a többiekkel kíván továbbra is együtt élni. Az megint más, hogy nem lojális a jelenlegi kommunista hatalomhoz, de ehhez nyilván nem is lehet lojális, hiszen a VMDK. mint érdekvédelmi szervezet sem lehet az. Mivel azt is hiába cáfolják nap mint nap, egyértelmű, hogy a vajdasági magyarság óriási többsége szavazott a VMDK programjára a képviselők által, tehát úgy érzem az a 80 százalék pontos. Ekkora számban tehát a vajdasági magyarság nem lojális a mostani hatalomhoz. A a szerb népnek legalább 80 százaléka szintén nem lojális, hiszen azt. hogy a választások így zajlottak ahogy, és hogy ilyen nagyarányú a szocialisták győzel mc. az csupán a választási manipulációknak volt köszönhető. Ha ebben a pillanatban rendeznének egy demokratikus, külföldi ellenőrzéssel lebonyolított választást, úgy hiszem, a szocialisták nagyon alulmaradnának. A múlt héten a budapesti Rátkai-klubban Dudás Károly írónak, újságírónak, Csörgits József költőnek és Göncz Lászlónak, a muravidéki magyarság kiemelkedő közéleti személyiségének átnyújtották a Berzsenyi-díjat. Interjúnkban Dudás Károlyt szólaltattuk meg, a délvidéki magyarság sorskérdéseiről, a Jugoszláviában dúló polgárháborúról, a VMDK politikájáról és a mostani díjról faggattuk. - A VMDK-t is egyre gyakrabban támadások érik, fasiszta szakadár politikával vádolják a vezetőséget, mert a békéért száll síkra, az esztelen öldöklés megszüntetését követeli. - Ez a legnagyobb ostobaság. Ez is a nagy szerb és a nagy szerb szocialista politikának a maszlaga. Nyilvánvaló, hogy a magyarság többsége békét akar, mint ahogyan a szerbség többsége is ugyanezt óhajtja. Ha összegyűlik a százezer aláírás, amit a háború ellen gyűjtünk, akkor kiderül, hogy az emberek zöme békét akar és ellenzi a mozgósításokat. Azért mennek el mégis kénytelen-kelletlen a háborúba, mert nem akarják elveszíteni állásukat, nem akarnak börtönbe kerülni. Megfélemlítik őket és ezért ilyen óriási méretű a dezertálás is. Hatalmas a zűrzavar, a katonai vezetés sem tudja, hogyan büntesse az engedetleneket, hiszen ez bármikor visszaüthet. Véleményem szerint nem is dezertálásról van szó, hanem polgári engedetlenségről. Ha az ember tudja és érzi. hogy idegen érdekekért hurcolják a vágóhídra, akkor minden további nélkül joga van megtagadni az ilyen háborúban való részvételt. Más kérdés a haza védelme. Ez szent kötelesség - azt hiszem nem mondtam nagyot -, s abban a pillanatban, amikor támadás éri Szerbiát, Vajdaságot vagy Szabadkát, akkor nyilvánvaló, hogy megyek és védem. De most nem erről van szó. A vajdaságiak nem Dubrovnikban akarják megvédeni hazájukat. Egyre világosabb mindenki előtt, hogy itt nagy szerb érdekek miatt folyik a háború. Némi igazság van abban, hogy fasiszta a horvát hatalom, de ugyanilyen a szerb is, amely militáns és hódító háborút folytat. Szerintem tulajdonképpen egyik sem igazán fasiszta. Ezek a propagandaháború eszközei. Arról van szó, Szerbia mindenáron meg akarja akadályozni Horvátország különválását. Senki sem tagadja, hogy a horvátországi szerbek védelme fontos kérdés, senki sem vonja kétségbe, hogy minden jog megilleti őket és a Tugyman-féle hatalom óriási hibát követett el, amikor ezeket a jogokat nem adta meg nekik rögtön az elején. Most már megtette, de már késő. Az ostobaság, hogy minden szerbnek egy államban kell élnie, hisz akkor ugyanezt mondhatják a magyarok, meg a többiek is. Azt kellene elérni, hogy minden szerbnek demokratikus államban kellene élnie függetlenül attól, hogy az nem Szerbia. Azt hiszem, a horvátok, szerbek, magyarok is elboldogulnának egy demokratikus államban és nekünk sem kellene az anyagországhoz vagy máshova csatlakoznunk. Sajnos, ez a demokratikus Szerbia jelenleg csak álomkép. - A szerb és a horvát értelmiség többsége a hatalmon levő párt szekerét tolja, a kisszámú ellenzéki nem jut szóhoz, elüldözik, megfélemlítik őket. Hogyan viszonyulnak az általános tébolyhoz a jugoszláviai magyar értelmiségiek. - Ahhoz, hogy rendeződjön nálunk a helyzet, a szerb értelmiség hallgató, józanabb részének erélyesebben lépnie kellene. Szerb íróbarátaim vallják, hogy nem mernek kimenni a béketüntetésekre, mert rögtön viszik a fiúkat a frontra. Különböző megtorlások vannak. Eddig a szerb értelmiség józan részét - s ez nem kicsi - sikerült kordában tartani. A vajdasági magyar értelmiség nagyon jól viselkedik ezekben a nehéz pillanatokban. Nem kell elfelejteni, sokszor elhangzott, hogy a VMDK-nak a legnagyobb hiányossága, hogy nem sikerült mozgósítania az értelmiségieket. Ma látjuk, hogy a magyar értelmiség jelentős része fölzárkózott a VMDK-hoz akár a szűkebb vagy tágabb vezetőségéhez, akár pártoló tagként. Az viszont valóban igaz, hogy csúcsértelmiségünk, amely korábban kisajátított magának minden privilégiumot, jogos vagy kevésbé jogos sértődékenységből, esetleg más indokból kifolyólag távol maradt a VMDK-tól. Sokan elvi okokból nem csatlakoztak, más meggyőződésűek, s én ezt teljes mértékben tolerálni tudom. Inkább ezt, mintsem azt a magyarázatot, hogy nem hívták, nem kérték fel őket. Irigylésre méltó, amit képviselőink csinálnak most a parlamentben. Tényleg élet-halál harcot vívnak. Legutóbb Paroski úrnak a diszkriminációs javaslatát egyszerűen azzal toldotta meg egy szerb képviselő, hogy akinek nem tetszik Szerbia és aki szeparatista, annak megvan a válasz: két méter mély, és egy méter széles földdarabocskát kap. Életveszélyes fenyegetésben részesülnek képviselőink, s az egész vajdasági magyarságnak itt helyt kell állnia. Úgy érzem, meg is tesszük derekasan. Ezért fájlalom - noha lehet, hogy ebben mi is ludasak vagyunk hogy néhány csúcsértelmiségi hallgat. Most a Magyar Szó ügyében néhányan megszólaltak, akik eddig hallgattak, de előbb kellett volna, hisz az egyetemes magyarság színe előtt, Európában is tekintélyes akadémikusok vannak közöttük. A mozgósítás ügyében, amely teljgsen törvénytelen volt és rengeteg ember életébe került, a VMDK-n kívül senki sem emelte föl a szavát. Ezzel, óriási kárt okoztak saját közösségüknek. - A VMDK milyen kapcsolatban, viszonyban áll a jugoszláv ellenzéki pártokkal és szervezetekkel, a hivatalos magyar politikával, valamint a Romániában, a Felvidéken és a Kárpátalján alakult magyar érdekvédelmi szervezetekkel? - Korábban az volt a baj, hogy túlságosan elszigetelődtünk. Úgy érzem, most már ez a kapcsolat egész jónak mondható. Kezdem otthonról. A legnagyobb baj, hogy igazán jelentős szerb ellenzéki párt nem létezik. Amikor a nemzeti kérdésről van szó, vagy Nagy Szerbiáról, akkor a Demokrata Párt, a Szerb Megújhodási Mozgalom, a reformerők, de a Népi Parasztpárt is - akikkel együtt lehetett működni - sajnos, begörcsölnek, elzárkóznak és kisebbségi kérdésben az a véleményük, mint a hatalmi pártnak, hogy nincs még egy olyan ország a világon, mint Szerbia, amely ennyi jogot biztosítana a kisebbségeknek. Vannak azért biztató jelek is. Nem véletlen, hogy a békemegmozdulásokat Csanakékkal együtt a VMDK tagsága, hangsúlyozom a tagsága és nem a VMDK mint szervezet kezdeményezte. Közeledés érezhető és ez az egyetlen lehetőség, hogy megpróbáljuk még szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Az albánokkal és a muzulmánokkal nincs igazán jó kapcsolatunk. Amennyiben sor kerül a helyhatósági választásokra, Szabadkán mindenféleképpen együtt indulunk a demokratikus ellenzékkel. Ha ez bekövetkezik, a körülmények biztos még közelebb hozzák ezeket az ellenzéki pártokat a VMDK-hoz és fordítva. Az anyaországgal kapcsolatban a VMDKnak kezdettől az volt az álláspontja, hogy szeretünk minden magyarországi pártot, a kisebbség ezt teheti, de ini a mindenkori magyar kormánnyal tartjuk a legszorosabb kapcsolatot. Ez jelenleg egészen jónak mondható, amit én természetesnek is tartok, ellentétben a szerbiai hatalmi szervekkel, akik kígyót-békát kiabálnak ránk és Magyarország ügynökeinek bélyegeznek meg bennünket. Azt is el kell mondani, hogy a magyarországi ellenzéki pártokkal is jó kapcsolataink vannak. Az elmúlt időszakban találkoztunk az SZDSZ, a Fidesz és a szocialisták képviselőivel. Az utódállamokban élő magyarság képviselőivel talán a legszorosabb a kapocs. Konkrétan az RMDSZ-szel, a felvidéki pártok közül mindegyikkel, most már megalakult a negyedik is. A kárpátaljaikkal is szoros együttműködést építettünk ki. Megalakult a Kárpátaljai Kisebbségek Fóruma, szövetsége, amelynek éppen a VMDK alelnöke, dr. Hódi Sándor lett az elnöke. Azt hiszem, ez is közelebb hozza egymáshoz ezeket a szervezeteket. Mi nem azt hirdetjük, hogy minden magyar egy államban akar élni, viszont azért küzdünk, hogy minden magyar demokratikus államban éljen. - Több tízezer vajdasági, köztük legtöbb magyar külföldre, főleg Magyarországra menekült. Az otthon maradottak hogyan vívják meg mindennapi csatáikat, és mit üzentek a külföldre távozni kényszerülőknek? - Nagy ostobaság elítélni azokat, akik elmennek, hiszen nem tudjuk sokan milyen indítékból menekülnek. Többségük az életét menti. Talán azokat lehet elítélni, akik semmilyen szorongattatást nem éreznek és mégis elmennek. Ezekből, úgy hiszem kevés van, az óriási többség azért megy, mert nagy bajban van, vagy legalábbis úgy érzi. Nyilván átérzem azoknak a tragédiáját, akik elhagyni kényszerülnek otthonaikat. A drávaszögi magyarság még nehezebb helyzetben van, őket életveszélyesen megfenyegették, lebombázták házaikat. Nekik nem volt más választásuk, minthogy elmeneküljenek. A behívót, ha valóban demokratikus európai országban élnénk, az ember megtagadná, elutasítaná a polgárháborúba való menetelt és viselné polgári engedetlenségének a következményeit. Nálunk, sajnos, nem így van. Tudjuk, bilincsbe verve vittek nagyon sok embert egyenesen a frontra. Nagy a tragédiája az otthon maradottaknak is, egyre kevesebben maradunk, egyre gyengébbek leszünk. A múltkor Pesten sétálva rövid idő alatt négy közeli ismerőssel, baráttal futottam össze. Tele van velünk Magyarország, Európa. Ez nyilvánvalóan ennek a hatalomnak a bűne. Amikor véget ér a háború, remélhetőleg felmerül majd a felelősség kérdése is. Óriási bűnt követtek el ezek a politikusok, elsősorban saját népük ellen, és még nagyobb bűnt a kisebbségek ellen, akiket védeniük kellett volna. Olyan hangulatot teremtenek, hogy a kisebbségek halálfélelemben élnek. Mindezek tudatában nem lehet elítélni azokat, akik elmentek. Én azonban reménykedek, hogy ideiglenesen mentek cl - s ha van erre remény - és ha lesz egy kis vagy nagy demokratikus haza, akkor ezek az emberek is visszajönnek. Attól tartok, hogy az otthon maradókkal szemben hamarosan megtorlás következik. Hogy mennyire lesz kemény,,és vetekszik-e a negyvennégyes megtorlással, vagy enyhébb formájú lesz, nem tudom, de a megtorlás szelét máris érezzük. TURI TIBOR