Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-24 / 301. szám

16 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. DEC. 24. Karitatív, jótékonysági tevékenységükre, másoknál is ezt szorgalmazó szavaikra, szervezéseikre már sokan figyelnek a városban. Legtöbbet talán arról az „akciójukról" beszélnek, ami a múlt télen az érdi „Egymásért" nevű alapítvány keretében a nehéz helyzetben lévők megsegítésére filléres ruhavásárral kezdődött, s azóta is tart használt holmik (ruhák, játékok) gyűjtésével és közvetítésével. Pedig ez - mini a szerény, mégis céltudatos, szimpatikus házaspárral folytatott beszélgetés elején István szavaiból rögtön kiderül: - Csak egy része, egy eszköze annak, amit szeretnénk, hogy egymás felé fordítsuk, megváltoztassuk az embereket. - Újkeletüa szándékuk? A kérdésre egyszerre mondanak nemet. majd Ági kezd részletesebb válaszba: - Én tíz éve kerültem a városba, s azóta Istvánnal - aki tősgyökeres mórahalmi mindig is ezt szerettük volna. Lökést adott a szándékunk szélesebb körű teltekre váltásához az, hogy az érdi jótékonysági alapítvány ruhaakciójában részi vehettünk, azt itt folytathattuk és közfigyelmet kelthettünk vele. - És talán segített abban, hogy amit a választások idején elkezdtünk, a bennünk lévő szemlélet továbbadását megvalósíthassuk - fűzi tovább felesége szavait Tanács István. - Ezért vállalt városi képviselő-testületi tagságot, s ezért vezéregyénisége a feleségével együtt a kereszténydemokrata néppárt helyi szen'ezetének? - Igen. A rendszerváltás szerintünk folyamat és sokminden kell hozzá. Például a gondolkodás formálása, ami nehezen indul. Ebbe mi a kereszténységünket szeretnénk belevinni. Azt szeretnénk megértetni az emberekkel, hogy egyedül senki sem lehet boldog, és ha azt akarjuk, az egész város élete jobb legyen össze kell fogni. Ági kiegészíti: . - Nem kifejezetten politizálásra törekszünk, hanem közösségformálásra. A mi körünkben ha összejönnek például az idős emberek nem a napi „nagypolitikáról" beszélnek, hanem az életük ről. és együtt jól érzik magukat, kapnak ezzel valamit. - Mondhatjuk úgy, hogy humanizálva politizálnak? Töprengenek kicsit, aztán István elfogadja a „minősítést": - Valószínűleg így van. Az összejövetelek, az akciók arra jók, hogy felrázzák az embereket, adjanak nekik emberEmberségből példát FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Tanács Istvánéknál Mórabalmon, az Alkotmány utca 13-ban a szavakat egymáséra fűzik. Szeretettel, hittel, a másik iránti figyelemmel, törődéssel. A negyvenkétéves kőműves és felesége. Ági, az óvónő tízévi házasságának hétköznapjaiból ettől sugárzik a máshol csak ünnepekre jellemző meghittség. Körbefonja három gyermeküket, a nyolcéves Benedeket, az ötéves Borbalat, a háromhónapos Ágostont. De nem a külvilágtól elzárkózó módon, hanem a törődés indíttatásával éppen afelé fordítva. Felvállalva abból nem keveset, sőt valami olyasmit, ami példaadó. ségben is valamit. A ruhaakciónak például nagyon szép eredményei voltak. Azzal, hogy az érdiektől kapott ruhákkal rászorulókon próbáltunk segíteni ébresztgettük másokban is ezt a segítő szándékot. Ági hosszabban mesél arról a hét végéről, azt hangsúlyozva, hogy: - Szinte meghatotta a részvevőket, és nem csak azt a tizenöt embert, aki munkájával is segített. Volt olyan, a szociális otthonból jött néni, aki azt mondta, ez volt életének a legszebb napja. És volt olyan, aki azzal fejezte ki a munkánk iránti megbecsülését, hogy friss disznótorost hozott a művelődési házba a ruhákkal dolgozóknak. A mi alapállásunk, a szeretet érződött, érvényesült, átragadt másokra is. És ez jó. István újra feleségéhez kapcsolja szavát: - Mert ez az eszköz arra, hogy az emberek egymáshoz forduljanak. Mi azt szeretnénk, hogy nyitott szemmel járjanak, merjék odaadni amire már nincs szükségük, de más még felhasználhatja. Otthon a garázsban bepolcoztam egy falat, ott tároljuk az adományokat, bárki hozhat, vihet. S mint szavaikból kiderül a segítő, a közvetítő szándékhoz és tetthez már többen kapcsolódtak. Eszter néni például, aki még az újságok hirdetéseit is rendszeresen böngészi, hátha tud kérők és adakozók között közvetíteni. Azok, akik az önkormányzat munkáját segítő úgynevezett szociális kerekasztalnál munkálkodnak. Továbbá az összefogó keresztények. Nemrégiben például ők segítettek lakáshoz jutni, pici gyermekével önálló életet kezdeni egy 18 éves leányanyának, akit a nyomor fenyegetett, s az, hogy állami gondozásba viszik a gyerekét. Mórahalmon vállalták őket előítéletek nélkül, hittek abban, ki tudják emelni a családot nehéz helyzetéből, s most, hogy sikerült és mára a kismama is a szeretetet adni kívánók népesedő táborába tartozik, ebből a sikerélményből is táplálkoznak, töltődnek fel további feladatok megoldásához. Keresik az alkalmakat a segítésre, a törődésre. Ági meséli: - Időseket is felkarolunk. Van közöttük olyan, aki csak azt várja el, hogy néha meglátogassuk, beszélgessünk, másoknak apróbb dolgokkal segítünk. Dc van olyan néni is, kinek nem volt megélhetési forrása, neki szociális járadékot „jártunk ki". Persze ehhez a tevékenységhez végtelen kitartás és türelem kell. Úgy látjuk, egyre gyarapszik ez a mi kis körünkben, családokat kapcsol össze a szeretet, családról családra terjed a segítő szándék. - És ez a kölcsönös szeretet fűzhet össze, adhat értelmet az életnek - mondja tovább Ági gondolatait a férje. - Ezzel életvezetésre lehet példát és célt adni. Én korábban nem politizáltam, de most lehetőséget látok a cselekvésre, ezért vállaltam a képviselőséget is. Ha az emberek azt látják, teszek, áldozok másokért, akkor követnek majd, mozdulnak egymás felé. A városért szívesebben adnának, tennének az emberek, ha fel lehetne őket lelkesíteni és a közvetlen környezetükre kellene áldozniuk. A kisebb közösségeket könnyebben meg lehet mozdítani, csak azoknak, akik a közéletben részt vesznek még nagyobb személyes példamutatást kellene vállalniuk; az a kulcsa a dolognak. - Önök hogyan győzik idővel, energiával ezt a kulcsszerepet? - Néha úgy érezzük, hogy sok az elfoglaltság és sok időt vesz el a családtól. Van olyan is, hogy szinte összecsapnak felettünk a tennivalók hullámai. Ilyenkor erőt merítünk egymásból, a gyerekeinkből, a családunkból, a hitünkből. Ez és a baráti, közösségi lelki támasz átsegít minden nehézségen. Tanácsék példája pedig remélem hozzásegít ahhoz, hogy egyre többen legyenek, akik másokért is tenni akarnak. SZABÓ MAGDOLNA CSATLÓS BARBARA 8. OSZT. PF.N MARIANN JENEI SZABOLCS. 8. OSZT.