Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-14 / 293. szám

A demokrácia próbaköve a tolerancia, enélkül képtelenség az európai integráció. E szavakkal nyitotta meg tegnap délután dr. Ványai Éva a nemzetiségi napot, s a Tisza Szálló I. emeleti tükör­termében berendezett nemzetiségi néprajzi kiállítást. Szeged alpol­gármestere köszöntötte a magyar­országi németek, szerbek és szlo­vákok. valamint a cigányság kép­viselőit, s kijelentette: a város aktív kisebbségi politikájának közép­pontjában a nemzetiségek kultu­rális autonómiájának biztosítása áll. A megnyitó után a meghívottak és a vendégek politikai fórumra gyülekeztek a földszinti cszpresz­szóban. Az asztaloknál helyet foglalt Kozák Istvánné, a Belügy­minisztérium Önkormányzati Fő­osztályának vezetője, Popovics György kormányfőtanácsos, Rudi Sova, Jugoszlávia nagykövete, Danilo Krstic görögkeleti szerb püspök, dr. Kaltenbach Jenő a németek, Mándity PreJrág és Lásztity Péter a szerbek, dr. Szir­tesi Zoltánné a cigányok, valamint Tóth István a szlovákok képvi­seletében. A kötetlen beszélgetést, amelynek vezérmotívuma termé­szetesen a nemzetiségek magyar­országi helyzete volt, Balogh László, a szegedi közgyűlés nem­zetiségi és etnikai bizottságának titkára vezette. Kaltenbach Jenő a szemlélet­váltás fontosságát hangsúlyozta: nem kirakatba tehető garanciák kellenek, hanem új nézőpontok és új típusú közelítések. Ebben a Nemzetiségek az eszpresszóban régióban éppen a"/ a különléges', hogy itt sokféle etnikum él együtt, s noha ez adhatná erejét, csak problémákat szül. A megoldásra a nemzetállami keretek elavultak, a kísérletek pedig eddig csakis egymás kizárására irányultak, s nem a másság elismerésére, a törvényi garanciák kiépítésére, amely folyamat sajátossága, hogy az európaitól eltérő módon meg­előzi és nem pedig rögzíti a szem­léletváltást. Dr. SzirtesI Zoltán, a helyi cigányönkormányzat egyik vezetője felszólalásában a cigány­ságot Európa árváinak nevezte: ennek a népnek nincs anyaországa - India csak távoli mese -, érdekeit senki nem képviseli. A romániai magyar cigányságért mikor emelt szót a magyar kormány? - tette fel költőinek szánt kérdését. A cigány­ság előtt még az asszimiláció útja is bezárult - állította -. megaka­dályozta ezt a bőrszín; ha valaki mégis megpróbálta, rásütötték: te cigány vagy! A kiutat abban látta, hogy a cigányságnak össze kell fognia az összes kisebbséggel, akkor talán majd komolyan veszik. Szirtesi Zoltánné aktuális gondokat említett: munkahelyteremtést, cigányóvodát, az oktatás és a nyelvtanulás nehézségeit. Tóth István egyenesen a megmaradás biztosítékaként tüntette fel a nyelvet. Népének lehetőségei most nagyok -J tette hozzá -, nem morzsolja viszály, nincs megosz­tottság. Lásztity Péter az autonómia kis köreit hiányolta: a szerbek önálló nemzeti egyházzal bírtak és koronként változó terjedelmű politikai autonómiával - ma újra fel kell építeni ezt a vázat, amelyre életképes formák települhetnek. A hallgatóság soraiból elhangzott legsúlyosabb hozzászólás azt firtatta: érdemes-e nemzetiségi jogokról beszélni, ha ezeknek a néptöredékeknek még országgyű­lési képviselőjük sincs. A kor­mányzat oldaláról Popovics György főtanácsos a készülő nemzeti ségi törvényt mint az orvoslat egyik lehetőségét említette. (Mun­katársunk interjút kért a jelenlevő jugoszláv nagykövettől, de az elutasította, mondván: a nyilatko­zathozfelsőbb beleegyezésre van szüksége.) * A presszó után a társaság újra visszatért a szálló tükörtermébe, ahol a programnak megfelelően kü­lönböző anyanyelvű írók. költők irodalmi estje következett. Az eseményt Bagi Ibolya, a JATE szláv tanszékének oktatója vezette be, s először a talán legismertebb írót. Lakatos Menyhértet kérte föl arra, hogy beszéljen monumen­tálisnak ígérkező vállalkozásáról. Az időközben nyugdíjba vonult író jelenleg mitológiát ír, mégpedig egy nagyszabású cigány mitoló­giát, amely éppúgy a teremtéssel kezdődik, akár más népek őstör­ténetei. Choli Daróczi József, aki bár előbb tanult meg románul, mint magyarul, most Csokonait, Petőfit és József Attilát fordít cigány nyelvre. No és a Bibliát, melynek négy evangéliumi története meg is jelent már. A cigány költőket Juraj Dolnozemsky, magyarul Antal György tótkomlósi költő követte, majd pedig Milosevits Péter szerb költő olvasott fel írásaiból. Este hattól nemzetiségi folklór bemutató következett, ahol cigány, szerb, német, szlovák, szerb és magyar együttesek léptek fel. FÓKUSZ -»v CSOÓRI SÁNDOR, AZ ELNÖK. Tegnap reggel, a hajnali órákban a Magyarok Világszövetsége rendkívüli tisztújító közgyűlése megválasztotta a szervezet új vezetőségét. A világszövetség elnöke Csoóri Sándor lett. A főtitkár a marosvásárhelyi illetőségű Kincses Előd ügyvéd, aki azzal tette ismertté nevét, hogy Tőkés László védője volt. Komlós Attila - aki 1990 szeptemberétől a szervezet megbízott főtitkára volt - az ügyvezető alelnöki tisztet tölti be. Felkérték a Marosvásárhelyen tartózkodó Sütő Andrást, hogy újból fogadja el a tiszteletbeli elnöki címet. A megbízatások 9 hónapra, az MVSZ jövő nyári közgyűléséig szólnak. Ó MAGYAR KÓRUSOK NAPJA. Kodály Zoltán születésnapja alkalmából a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (Kóta) a Magya r Zenei Kamara védnökségével - hagyományteremtő szándékkal - megrendezi a Magyar Kórusok Napját, amelynek keretében, szerte az országban hangversenyeket tartanak. A szövetség ünnepi koncertjét december 17-én este fél nyolckor, a Zeneakadémián tartják, három gyermekkar és négy vegyes kar közreműködésével. A hangverseny védnökei: Antall József, ifjabb Bartók Béla, Kodály Zoltánné és Szokolay Sándor. —v ÉRDEKEGYEZTETÉS. Rendkívül nagy eltérések tapasz­^ylal hatok a munkavállalók és a munkaadók minimál­bér-javaslatait tekintve. A munkavállalók szerint a minimálbért 9700 forintra kellene felemelni január l-jétől, a munkaadók január l-jétől csak a 7500 forintot tudják elfogadni, s július l-jétől a 8000 forintot. NÁLUNK: ZÖLDSÉG TERMÉKTANÁCS. A piaci szabályozási „ . folyamatokban való közreműködést és a kormány munkájának segítését tűzte ki elsődleges célként a nemrégiben megalakult Zöldség Terméktanács igazgatósági ülésén. A terméktanács jogi személyként működik és az ágazatban érdekelt termelők, feldolgozók, kereskedők érdekegyeztető tevékenységét végzi. ~"^NÁLUK: ZÖLD CÍMKE. Az Európai Közösségek Bizottsága «*yjóváhagvta, hogy zöld címke jelezze azokat az árucikkeket, amelyek környezetbarátok, vagy legalábbis kevéssé környezet­szennyezők. A környezetvédők üdvözlik a kezdeményezést, ám már most aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy esetleg nem lesznek kellően szigorúak a címke megszerzésének feltételei. DOHNÁNYI AZ ÉV KARMESTERE. A 62 éves Christoph von ^/Dohnányit, aki 1984 óta a Clevelandi Filharmonikusok zene­igazgatója, „az 1992-es év karmesterévé" nyilvánították. A nálunk is jól ismert német karmester Münchenben, majd az Egyesült Államokban tanult nagyapjánál. Dohnányi Ernőnél. xHÓ A NARANCSLIGETEN. Ket napja nagy pelyhekben ^yhavazik Gőrögország-szerte, s már a vacogó Athént is hótakaró boritja, tovább rontva a görög fővárosban amúgy sem zavartalan közlekedési helvzetet. „Nem élünk a Paradicsomban" Holland professzor az abortuszról, a fogamzásgátlásról Szülész-nőgyógyász szakorvosok gyűltek össze tegnap, pénteken a biológiai központ előadótermében. Itt rendezte meg ugyanis az Európai Szülész-Nőgyógyász Társaság magyarországi tagozatának II. konferenciáját a SZOTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája. Az előadások és poszterek témái ezúttal: a szülés előtti vizsgálatok jelentősége az. újszülöttek károsodásának megelőzésében, valamint a különböző nőgyógyászati diagnosztikus és terápiás lehetőségek. A megnyitón - amelyen jelen volt Farkas László államtitkár és Ványai Éva alpolgármester is - dr. Kovács László egyetemi tanár, a szegedi nőgyógyászati klinika igazgatója átvette a Nemzetközi Gestosis Társaság elnökeként végzett munkájáért a Semmelweis Emlékérmet. Ezután bejelentette: a Magyar Nőorvos Társaság tiszteletbeli tagjává választolta az Európai Nőgyógyászati Társaság főtitkárát, T. K. A. B. Eskes professzort. A hollandiai orvossal előadása elhangzása után beszélgettem. - Professzor úr, az imént ismertették az ön eddigi pálya­futását. Megtudtam, hogy Nij­megenben, a katolikus egyetemen vezeti a nőgyógyászati klinikát, ott, ahol diplomáját is szerezte. Ennek ismeretében kérdezem: mi az ön személyes véleménye az abor­tuszról? - Rettenetes dolognak tartom. Ki szereti elpusztítani az életet? Én soha nem vállalkoztam erre, etikai érzékem tiltakozik ellene. Egyéb­ként vallási meggondolásokból egyetemünkön egyáltalán nem végzünk művi terhességmeg­szakítást. - Úgy tudom, Hollandiában a legalacsonyabb az abortuszok száma, noha törvény nem tiltja ezt. - Nálunk évi 200 ezer szülés mellett 10 ezer az abortusz, de a műtött nők zöme nem is holland... - Ezzel szemben Magyaror­szágon 120 ezer szülésre 90 ezer művi terhességmegszakítás jut. Csaknem minden második terhes­ségből engedik világra a csecse­mőt. Önöknek hogyan sikerült távoltartaniuk a nőket ettől a drasztikus beavatkozástól? - Mi nagyon nyíltan beszélünk a szexuális életről. Fó szerepük van a nevelésben az iskoláknak: 10 éves kortól rendszeres felvilágosításban részesítik a tanárok - nem az orvosok! - a gyerekeket. - Nem tiltakoznak a szülők? Nálunk ugyanis megesik... - Ellenkezőleg! A család is igen nyitott e témákra, a gyerekeknek egész kicsi koruktól kezdve ál­szemérem nélkül beszélnek róla. A tévében, rádióban is külön oktatási program szerint terjesztik az ezzel kapcsolatos ismereteket, az újsá­gokban külön rovatok foglalkoznak az egészségneveléssel. Van nálunk cgv hetente megjelenő női folyóirat - 4 millióan olvassák -, amelyben rendszeresen válaszolok az ezzel kapcsolatos kérdésekre. Meggyő­ződésem, hogy a hiteles szemé­lyiségeknek kötelességük mon­dogatni meggyőződésüket, mígnem az üzenetek el nem jutnak a cím­zettekhez. Ez a megelőzés legjobb módja. Márpedig véleményem szerint az orvostudománynak is fó feladata a megelőzés... - ...miként a nőgyógyásznak az, hogy a nem kívánt terhességet segítsen megelőzni, mintsem utána avatkozzon be a szervezet normális működésébe? - Úgy van: a tudomány, az egészségügy, az. állam feladata, hogy könnyen hozzáférhető, olcsó fogamzásgátló szereket és eszkö­zöket kínáljon a férfiaknak, nőknek egyaránt. Nálunk, ha bemegy bárki a szupermarketbe, megveheti a kondomot, a tablettát, akár a tejet. (Folytatása 9. oldalon.) TARTALOM Tombol a háború 2 Tények az MDF-ről 3 Nobel Alfréd 4 Régi-új utcanevek 5 (Jyöry, a kefekötő 6 Apám halála mécsvilágnál r..„ 7 Cvetajeva önkéntes halála 8 Két ifjú szoprán Philadelphiába megy ...9 Tiszta lelkiismeret 10­Az év húsz sportszenzációja 11 A Délép nem támogatja a lila lapot 16 Sor-rend Sorait rendezte hét végi V. országos gyűlése előtt a Magyar Demokrata Fórum elnöksége. Új ügyvezető alelnököt választott, s megváltoztatta az e címhez tartozó hatáskört is. Für Lajos lett a párt második embere, de megtartja honvédelmi tárcáját is. Horváth Balázst váltotta föl e poszton, ki még szerdán délután is cáfolta a lemondásáról elterjedt híreket. Két új alelnököt is választottak Csurka István és Medgyasszay László személyében, és visszatért az alelnökök sorúba Lezsák Sándor, aki régebben már betöltötte ezt a posztot. Medgyasszay László, ki egyéb.­ként a sajtó ügyeiért felel, el­mondta: ezek a választások az elnökség jogkörébe tartoznak. Az országos gyűlésre egyetlen döntés maradt: megválasztani a 21 tagú elnökség 21. tagját, mely Csengey Dénes halálával üresedett meg. Hárman pályáznak rá: Barsiné Pataky Etelka, Salamon László és Bogárdi Zoltán. A gyűlés ugyanis nem tisztújító, a mostani elnökség mandátuma két évre szól, s ennek még csak a fele telt le. A párt­elnök-miniszterelnök pedig cáfolta a lemondásáról szóló híresz­teléseket. Így aztán a kongresszus - mely sorrendben az elnökségi ülés után következik - megvitatja a párt gazdálkodásáról szóló jelentést, az elnökség beszámolóját, szekciók­ban tanácskozik, alapszabályt módosít. Előbb azonban meghall­gatja a pártelnököt, aki megin­dokolja a mostani személyi vál­tozásokat. Eredetileg Lezsák Sán­dor tartotta volna a a megnyitót, de Antall doktor átverte tőle - „ megokolás végett". Neki akkora tekintélye van, hogy minden bi­zonnyal eloszlat minden esetleg fölmerülő kétséget. Ahogy Varga László, a KDNP elnökhelyettese fejezte ki magát: „a kormányzó párt demonstrálja erejét, egységét, és kifejezi, hogy egy emberként áll a párt elnöke mellett." A pártelnök mellett, aki sor­rendben ma az ország első számú poltikusa. Vagy talán valamivel több is annál. MÁKOK TAMÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom