Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-10 / 289. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. DEC. 10. FOTÓ: SOMOGYI KÁRÓLYNÉ Papageno tollai Mozart-vetélkedő színhelye volt vasárnap délelőtt a Somogyi-könyvtár alagsori lapozgatója. Hat szegcdi gimnázium csapata készült október óta arra, hogy összemérjék, melyikük tud többet a kétszáz éve elhunyt zcneszerzózseni muzsikájáról, életéről, koráról és kortársairól. Mozart öt nagy operáját (Szöktetés a szerájból, Figaro házassága, Idomeneo, Don Giovanni, Varázsfuvola) sorsolták ki közöttük, ezekből külön-külön készültek, kamarazenéjét, szimfóniáit, versenyműveit és zongoradarabjait viszont minden versenyzőnek ismernie illett. A zeneművek alapos tanulmányozásához a Somogyi-könyvtár zenei részlege adott segítséget: szerdánként a kamarateremben tartottak róluk előadásokat. A középiskolások nagy igyekezettel oldották meg feladataikat, s közben a játékot és a humort sem nélkülözték: a „zanzásított" operabemutatón például a ságváristáktól valódi kötélmászást láthatott a közönség a Szöktetésből, Papageno és Papagena (a Tömörkény gimnázium tanulói) pedig egymás ruhájából tépkedték ki a madártollakat. A zenei részletek fölismeréséhez a Szegedi Nemzeti Színház énekesei, Vajda Júlia, Szilágyi Erzsébet, Andrejcsik István és Szakály Péter működtek közre, annyival nehezítve a versenyzők dolgát, hogy „álruhában" énekeltek, azaz összekeverték a jelmezeket és a szerepeket. A zsűri tagjai: dr. Keszthelyi Béla. Meszlényi László, Andrejcsik István és Bárdi Sándor végül a Ságvári Endre Gimnázium csapatát találták a legjobbnak (felkészítő tanáruk Balogh Irén). Második a Deák Ferenc Gimnázium lett ( tanár: Beslin Anita), harmadik pedig a Bebrits Lajos Vasútforgalmi Szakközépiskola (tanáruk. Nagy Gizella vezetésével). De dicséret illeti a Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola csapatát is (tanáruk Dohány Gabriella), és a Széchenyi gimnázium tanulói is igyekeztek. A Somogyi-könyvtár zenei munkatársai jövőre már a folytatást tervezik: akkor Kodály Zoltán áll majd a figyelem középpontjában. NY. P. Villanások Most mi van? Lefelé visz az út. Az életünknek azokba a járataiba, amelyekben leszámolunk mindazzal, amit nem tehetünk meg, de végiggondol­hatjuk, hogy a történetek már ké­szülnek, csak még nem tudjuk meg a poénokat. Itt, ezen a vidéken a történetek kettős csattanóját, mert­hogy minden dupla fenekű. Leg alábbis. Bár lehet, hogy már fölta­láltuk a ládát, aminek kizárólag fenekei vannak. Csak még nem tudjuk, hogy ez olyan. Hiszen ben­ne más a perspektíva, nem igazán jók a látási viszonyok. És remény­kedünk, hogy mindez nem így van. De valóságosak-e ezek a remények vagy az életösztön menedékei? Segítik a felejtést. Segítenek megfeledkezni arról, hogy ma is kívül kell maradni az életünkön. Hogy szemünk láttára bármilyen szörnyűség kisarjadhat benne, s nem lehet hozzá szavunk. Akármilyen agyafúrtan szánjuk el magunkat, nem sikerül belülre jutni, fennakadunk. Közreműködésünk nélkül ég a világ, s könnyen lehet, hogy mégis benneégünk. Hát hogy van ez? ZELEI MIKLÓS Charta '91 A Demokratikus Chartához csatlakozni kívánók a támogató nyilatkozatot hétköznap 10-18 óra között írhatják alá az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti szék­házában. (x) Reklám, No. 1. SULYOK ERZSÉBET Úgy érzi magát, mintha víz alatt lenne. Ül az ágy szélén. Ez kétségtelenül az ő ágya. Megtapogatja, a keze ráismer az, anyagra. Bibircsókos - jut eszébe a szó, a gyerekek mondták ezt az ágyról, még régen, amikor megvették, és a két tagbaszakadt fickó sűrű káromkodások közepette fölért vele a negyedik emeletre. Ötödik szint - mondta magyarázatképpen a fekete svájcisapkás. Elképedten meredt a számlára. A lépcsőházban két helyen is leverték a vakolatot, és mindennek a tetejébe még össze se rakták a két részben szállított ágyat, otthagyták a rászögelt hullámpapírdarabokkal, kettőben. Nem bibircsókos, hanem buklé. így hívják a szövetet. De hiába magyarázott, a gyerekek harsány csatakiáltásokkal ugrándoztak körülötte: Bibir­csókós! Bibircsókos! Bibir... Csókos. De hol a hálószoba? Lassan körbefordítja a fejét, a törzse mozdulatlan marad. Bugyborékoló hangot hall, mintha fazék forró vízbe tesznek konzerv­dobozt, húsgombócok paradicsommártásban, melegedjen... Honnan tudom én azt, milyen a víz alatt? A szavak egymástól leszakadva bugyognak elő, mintha egy fuldokló béka beszélne. Visszafordítja a fejét. Megnézek egy bibircsókot - határoz hirtelen, s egyből rájön, hogy lefelé nem mozdul a nyaka. Le van korlátozva. Csak oldalirányú mozgásra képes. Nem tudja, min csodálkozik, ezeken a kifeje­zéseken-e, vagy inkább a fuldoklóbékaszerű hangkibocsátásain. Nincs más hátra, föl kell emelni a bibircsókot. Kitapogatja, három ujjával körbecsippenti és emeli, emeli. Szemmagasságban szétterpeszti az ujjait, és meglátja közöttük a ráncos, nyákos úszóhártyákat. Hányingert érez. Egyszer volt a víz alatt, tényleg. De csak egyszer. Mindössze pár másodperc lehetett, mert vizet se nyelt. Szabályos, halál előtti másodpercek voltak, hiszen minden úgy történt, ahogy szokott: végigpergett előtte addigi élete. Mindenki azt mondja, éz van a halál előtt. De honnan tudja MINDENKI, mi van másodpercekkel a halál előtt? Erős farkcsapásokkal kimegyek a fürdőszobába, hiszen elég aggasztó ez a hányinger - hallja a saját fuldoklóbéka-hangját. De ki beszél valójában? Honnan lehet azt tudni, milyen a fuldoklóbékahang? És mi van a kopoltyúval? Izgalmi állapotba kerül. A feje száznyolcvan fokos fordulatot tesz a nyakán. És akkor meglátja a nyílást a falon. Nyolc egyenlő oldalú, egybevágó háromszög. Kristályforma. Oktaéder. Tetra- kontra oktaéder - bugyborékol a fuldoklóbékahang. Tetravégtagú lény, vigyázz! - hall most egy másik hangot, üvegszerű az állaga, mint amit vízzel telt pohár peremének körkörös símogatásával lehet nyerni. Mereven néz előre, azaz hátra, s a kristályforma nyíláson át meglátja a vizet. Erős hullámok csapódnak a fehéren szikrázó sziklához, habosan fut vissza a szájontörölt víz. Oktagonális, óriás, égkék szem csippent egyet a szikla oldalából. Hamiskás szemcsippentés ez, amolyan „ezzel is elbántunk"-szerű, amilyennel a puha diktátorok akarják becsapni. az alattvalóikat. Valamit tenni kéne - gurgulázik a fuldok­lóbékahang, és izgatottan kérdi: Mért éppen én? Kerültem a víz alá? Ó Rómeó, mért vagy te Rómeó? - fuvolázza az ü veghang. Megérti. Bizonyos kérdésekre elég nehéz válaszolni. Snitt. In saecula saeculorum: ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ. ROSSZ HÍR -Pénteken a szűcsipari szövetkezet Kárász utcai öltözőjéből 25 ezer forintot tartalmazó kézitáskát, a Csongrádi sugárútról pedig egy Simson motorkerékpárt loptak. Szombatra virradóra a Széchenyi téren Lada, a Kazinczy utcában Skoda gépkocsit törtek fel, a Sárosi utcában kiszerelték egy utánfutó kerekeit. Az esti órákban a Pick klub elől Lada Samarát loptak. Vasárnap a szemklinika előtt, valamint a Zoltán és a Dáni János, utcában törtek fel gépkocsit. A megyei rendőrkapitányság csalás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást indított S. András hódmezővásárhelyi lakos ellen, aki a Szegedi Ruházati Szövetkezettől október 18-án és 25-én 1 millió 735 ezer forint értékben, nyolc napon belüli fizetés ígéretével, bélyegzővel vásárolt felsőruházatot. Pénteken a kora reggeli órákban Mindszent és Mártély között a csúszós, havas úttesten megcsúszott, majd a bal oldali árokba borult egy személygépkocsi.A baleset következtében a gépkocsi egyik utasa súlyos sérülést szenvedett. Nem sokkal dél előtt egy Balástya felől Csengele irányába tartó gépkocsi vezetője mulasztotta el az elsőbbségadást, és egy szabályosan közlekedő gépkocsinak ütközött. A vétlen gépkocsivezető súlyos, a vétkes könnyű sérülést szenvedett. Délután Szőregen, a Makai úton csúszott meg egy gépkocsi ps a vele szemben közlekedő nyerges­vontatóval ütközött. A nyergesvontató vezetője, hogy a balesetet elkerül­je, félrerántotta a kormányt és elsodort egy útszéli telefonoszlopot. A gépkocsi vezetője súlyos sérülést szenvedett. Ingyenes bemutató Ingyenes bemutató énerő tréning december 11-én és 15-én 16 órától. Közép fasor 1-3. SZÁNTÁL STÚDIÓ Tanfolyamok Számítástechnikai szaktan­folyamok a SZOFI BT.-nél: - számítógép-kezelői; - szövegszerkesztő; - számítógépes adatbáziskezelő, programozó; - számítógépes táblázatkezelő; szaktanfolyamainkat folya­matosan indítjuk. Jelentős kedvezmények. SZOFI BT. Szeged, PF622. Tel.: 6226-642 (x) I® I t ^Cía A féléves Imperial Casino születésnapi meglepetése: Karácsonyig minden 10. belépő ajándéka 1 üveg pezsgő. Szom­baton esténként újabb meglepetés: tombolasorsolás, értékes nyeremé­nyekkel. Legyen szerencsénk! (x) autómentes, Díjtalanul hívható! A betörők réme Egyre több vagyonvédelmi kiál­lítást rendeznek Szegeden. A kü -lönböző vagyonvédelmi rendszerek gyártói komoly kampányba kezd­tek tehát, ami érthető, hiszen nem­csak a szegények, de a tulaj­donosok, a vagyonosok száma is egyre gyarapszik. Tegnap a Tantusz Művelődési Ház adott otthont a Szegedi Táv­közlési Igazgatóság és a Vagyon­vill Kisszövetkezet közös rendez­vényének, mely ma ér véget. A kiállítással és előadásokkal bemu­tatkozó cégek ma délelőtt 11 órától konzultációs lehetőséget biztosí­tanak az érdeklődőknek. Tegnap ezzel a lehetőséggel a távközlési igazgatóság és a megyei rendőrkapitányság képviselői éltek: a rendőrség elavultnak mondható RK 30-as riasztóközpontjánál jóval nagyobb tudású, jelenleg a táv­közlési igazgatóság diszpécser­szolgálatát ellátó riasztóközpont kipróbálásáról tárgyaltak. Szándé­kuk szerint a rendőrség fél évig, a jelenlegi rendszerrel párhuzamosan működtetve, tesztelné a számító­gépes riasztórendszert. Ha beválik. 30 pénzintézetet kötnek a riasztó­rendszerre. mely a betörők réme V.I. A Forrásban is csak találgatnak... Nem múlik el hét, dc hónap biztosan, hogy az újszegedi hídfőkörnyék valamelyik utcájából, leggyakrabban a Gyapjas Pálról elnevezettből ne lopnának autót - dohog írás közben félhangosan kollégám, aki Rossz hír-rovatunkat gondozza, s aki bizonyos helyeit a városnak a rendőrségi jegyzőkönyvekből túlontúl ismeri. Aligha a csendes, nyugodt környék lakói lehetnek abban ludasok, hogy a tiszántúli városrész központi magja az autótolvajlás gyakori terepe mostanában. De akkor ki vagy mi? - tet­tük fel a kérdést Sándor Péternek, a Forrás Szálló igazgatójának, úgy is, mint a kocsitolvajok fenyegette, legveszélyeztetettebb intézmény veze­tőjének. O is csak találgathatott, hogy tudniillik a szálloda élénk vendégforgalmával együtt járó élénk gépkocsiforgalom, s azon belül is a csábító autótípusok kelthetik fel az éjszakai „meglovasítók" érdeklődését. Meg persze az a tény, hogy a Forrás kinőtte a ház előtti, viszonylag védett parkolót, s a náluk éjszakázó, vagy rendezvényeiket felkereső vendégek jobb híján a környék néptelen utcácskáiban kénytelenek otthagyni autóikat. Nos, így kerülhetnek oly gyakran a rendőrségi jegyzőkönyvekbe a Gyapjas Pál utcai, s környékbeli esetek. A szállodaigazgatónak megoldási javaslata is van - ha már a környék gyakoribb éjszakai ellenőrzéséhez nem fűzhet nagy reményeket - : ha a kertes, nagyobb udvarú magánházak lakói - tisztes díj ellenében, persze - befogadnák a szállóvendégek kocsijait, gyakorlatilag tehát Forrás-garázsnak, vagy kocsitárolónak engednék át ingatlanjuk egy kis részét, a tolvajokat vonzó autókínálat eltűnne a szem elől. Az ötlet elsőre meglepőnek tűnhet, dc talán felkelti a hídfőkörnyéken lakók érdeklődését. Ha így van, a Forrás igazgatóját keressék! VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: kevés felhő A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet várható, csapadékra nem kell számítani. Az általában -11, -16, a szélvédettebb, hóval élénk, időnként erős északi szél kissé borított helyieken -20 fok közelében, a mérséklődik. legmagasabb nappali hőmérséklet kedden -4, Hideg marad az idő. -9 fok között alakul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom