Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-03 / 232. szám

6 HETEDHÉT HATÁRON DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1991. OKT.3. Palackszellem Régi mesék szerint némely palackokban gonosz szellemek vannak, s kiengedni őket veszélyes. Újkeletű valóságunk szerint - mint a környékbeli falvakban „ mesélik" - a palackokat beengedni veszélyes. Azazhogy válogatás nélkül engedélyt adni bárkinek palackok, szeszes szellemet tartalmazó italok árusítására. A palackok többsége ugyanis ott helyben kinyittatik. S akinek már a sokadik korty csúszik le tartalmukból a torkán, az bizony a szesz szelleme szerint viselkedik. A palackozott nedűket árusító falusi boltok - tisztelet a kivételnek! - előtt egyre inkább ez a szellem uralkodik: megveszi, megissza a piát a dolgozó, „bátorságra" kap tőle, hogy hangját (rosszabb esetben hólyagjának tartalmát is) kiengedje ott helyben. Napszaktól függetlenül, de főleg este. Amikor az áruda körül lakók már pihenni szeretnének. Volt, hol szép szávai elcsitítani nem tudván a napra-nap dajdajozókat a polgármesteri hivatalhoz fordultak segítségért, nyugalom, csend és béke teremtéséért. Ment is az elöljáróság illetékese kötelessége szerint szót érteni a palackból szabadított szellem ügyében. Hivatkozott rendeletekre, miszerint ugye közterületen szeszes italt fogyasztani tilos, a bolt engedélye csak árusításra és nem kocsmásításra szól, s különben is a jó szomszédság, meg a közrend... Meghallgatták, s elismerték, igaza lehet. Csakhogy - mondotta az italokat „csak" árusító - őnem veheti el a megvásárolt piát senki kezéből, aki azt ott helyben, az utcán poros torkába akarja dűteni. Az árokparti vizelés ellen sem tehet semmit. Az meg aztán végképpen magánügye, ha a saját udvarán este megiszik egy-két pohárral a jó ismerőseivel és közben „beszélgetnek ". Való igaz - volt kénytelen elismerni a hivatal embere. Arról, hogy mindez mégsem való nem tudott meggyőzni senkit. A palack szelleme erősebb volt nála. S azóta is kószál szabadon, veszélyesen - egyre többfelé. Biztos, hogy nem lehetne valamilyen módon „újrapalackozni" ezt a szellemet ? SZABÓ MAGDOLNA Utak, házak, telefonok Egy önkormányzat lehetőségei „Minden vállalkozásélénkítés alapja: az infrastruktúra kiépítése" - fogalmazta meg tömören Czifra László, Deszk polgármestere, amikor sorra vettük az utóbbi 3-4 év közműfejlesztési eredményeit. Menjünk vissza 1987-ig: ebben az évben kezdődött a község gázvezetékeinek önerős tehát lakossági finanszírozású - építése. Az akkori szabályok szerint a közműfejlesztéshez adott lakossági hozzájárulás összegéből az állam a vállalatokon keresztül az építőközösségi tagok részére a befizetett pénz 30%-át visszautalta - tekintve, hogy olyanért fizettek az emberek, ami elkészülte után állami tulajdonba került ám csak azoknak, akiknek személyi jövedelemadójuk is volt. (Tehát például a nyugdíjasokra nem vonatkozott a visszatérítés!) Az említett rendelkezést 1990-ben módosították: mindenki kedvezményezett lehetett, ám annak mértéke lecsökkent 15 százalékra, s ezt a pénzt attól fogva az önkormányzaton keresztül kapták vissza a lakosok. Az eredmény: 1988 végére a házak mintegy 80-85 százalékában volt gázfűtés, s ma fnár csak egyetlen, jelenleg még telekkiárusítás alatt álló utcában nincs. Ugyanez a konstrukció érvényesült a telefonvonalak esetében is, amikor a 60-70-es központot 400-asra bővítették. Csak a szervezést - és az esetleg hiányzó pénzre a garanciát - kellett az önkormányzatnak vállalnia, mert ebben az esetben is önerős beruházásról volt szó. (Azt is megtudtuk a polgármester úrtól, hogy 1993-ra, feltéve, ha ezt a szegedi 'központkapacitás megengedi, 900-950 lakossági vonalat tudnak biztosítani a majdani ezerállomásos központban, ami Deszken, ahol 1060 ház található, nem csekélység. Jelen pillanatban egyébként minden 2,5 lakásra jut egy telefon.) Egyetlen terület van, ahol nem várható javulás, ez pedig a csatornahálózat: mint megtudtuk, még a pályázattal elnyerhető ötven százalékos állami támogatással is 50-60 ezer forintba kerülne lakásonként a szennyvízelvezető csatorna. így aztán maradnak a házaknál kiásott emésztőgödrök. Az esővízelvezető árkok kijelölését az utak elkészülte után nyomban megkezdték, s ezeket is az ott lakóknak kellett aztán kialakítani. Apropó, úthálózat. Ennek kiépítése nemsokára befejeződik: az utóbbi pár esztendőben évente 1500-2000 méter kohósalakkal, illetve aszfalttal fedett út épült a faluban, s így - ha az eddigihez hasonló lesz a lakossági hozzáállás - kb. 2 év múlva szilárd burkolatú lesz a község összes útja. Egy-egy utca építőközösségbe tömörült lakóinak ezért négyezer forintot kell fizetnie házanként - ez a bekerülési költségnek kb. 15%-a, a többit az önkormányzat fedezi -, s ennek a pénznek az áfával csökkentett összegéből lehet visszaigényelni a cikk elején említett 15%-ot. „Annak idején a teho-hozzájárulás miatt nagy volt a felháborodás, mert nem ott látták az emberek az eredményt, ahol laktak. Pedig ők hajlandóak többet is fizetni annál a 600forintnál, ha tudják azt, hogy ott, helyben lesz eredménye" - mondta beszélgetőpartnerem. Deszk példája bizonyítja az előbbi megállapítást, itt valóban minden közműfejlesztés a lakosság anyagi hozzájárulásával készült el. A járdák építésénél más eljárást választottak. A képviselő-testület először is fölmérte, hol van szükség ezekre, tájékoztatta az érintett környék lakóit a lehetőségről, majd megvette s kiszállította az anyagot - az emberek pedig munkaerejüket adták (s adják) hozzá, hogy kényelmesebben lehessen gyalog közlekedni. (Az egyik előnye ennek a módszernek, hogy a ház tulajdonosának is elsőrendű érdeke az alapos munka, hiszen nem kell állandóan toldozgatni-foltozgatni, emellett az ingatlan értékét is növeli az előtte húzódó járda. Lakossági és közérdek tehát egymásra talált - s oly jólesik ezt leírni, amikor nap mint nap ennek az ellenkezőjét tapasztalhatjuk!) Az év végére kiépül a kábeltévé-hálózat első szakasza is: az alapítványi formában történő beruházás 300 családhoz - házanként 16 000 forintért - viszi el a műholdak, illetve a városi tévé adásait. S hogy mi állt minden infrastrukturális fejlesztés mögött, mi volt az a szándék, az a mozgató erő, amely - természetesen az itt élők kényelmén kívül! - motiválta a beruházásokat? „El kellett döntenünk, hogy az adókból és az állami támogatásból - amelynek összege évi kb. 33 millió Ft, a helyben befizetett személyi jövedelemadó 50%-a - akarunk-e megélni, vagy pedig vállalkozásbarát lesz az önkormányzat, s akkor nem adóztatunk, hanem fejlesztünk. Mi az utóbbi mellett döntöttünk. A falu fejlődésének alapja a jó fekvés és a magas színvonalú infrastruktúra - ekkor várható, hogy élénkül a vállalkozási kedv, máshonnan is idejönnek a vállalkozók, s így például enyhül a munkanélküliség gondja" - fogalmazta meg Deszk polgármestere a lényeget. POZSIK LÁSZLÓ Utóhang a Kisteleki Költségvetési Üzem megszűnéséhez FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Bordányi pékség Vállalkozás - kenyéren és vízen „Örülni kéne, de mégsem felhőtlen az öröm az újraindulással". A bordányi pékség magánvállalkozó újraindítója, Rácz Gyula ugyan odaállva a keverőcsésze mellé derűs képet vág a felvételhez, de első szavai mégis a gondokról szólnak. Lehetséges, éppen a mögötte hagyott bő félév rengeteg idegeskedése, intéznivalója, s a kölcsönteher eléggé félelmetes nagyságrendje teszi most kissé lehangolttá. A szoboravató Szent István-napi próbasütés és ünnepi kenyérkóstoló után most már a folyamatos üzemhez szükséges engedélyek és tanúsítványok birtokában valósággá váll a rég elképzelt álom: szeptember utolsó hetével a magánpékségben ismét helybéli, bordányi kenyér sül. - Megvalósult, amiért titkon a régi kemencét magába foglaló sarokházat a 80-as évek elején megvette, s amiért január óta igencsak megkínlódott. Talán csak nem éppen most bizonytalanodott el, amikor kész a mű ? - Nem elsősorban bizonytalankodás ez, hanem a drukk: miként fogadják újra a bordányiak a helybéli kenyeret. Megnyugodhatnék, hiszen az első sütések után a fogadtatás jó és mivel a régi pék szakemberek dolgoznak az újraindított, most már magánvállalkozásként működő sütödében, nincs is okom kishitűségre. Csupáncsak idő kell, amíg jobban fölfuthat a termelés. Kezdetként napi négy mázsa kenyeret sütünk, s ahogy az igényt látjuk, úgy változtatjuk a mennyiséget. A választék négyféle, rozskenyér, valamint fehér kenyér készül kilós és kétkilós súlyban. Ennek szintúgy megvan a magyarázata, mint az engedélyek, működtetési költségek igen széles változatának. Amit persze maradéktalanul fizetnem kell. Ha egyetlen példát akar, tessék: bármely kenyér- illetve pékáru változatért külön-külön tízezer forint bevizsgálási díjat kell fizetnem a KERMI-nek. Még ha történetesen ugyanabból a tésztából készül is kifli, zsömle. - Amikor először tett konkrét lépéseket a pékség kialakításáért, számított a sok költségre. Azt mondta, ha jól emlékszem: három-négy évig a pékségből haszonra nem számíthat? - Lehet hogy így mondtam, s nyilván nagyot nem tévedtem. Még szerencsém is volt, mert megkaptam a vállalkozásfejlesztési alapból pályázott pénzt. Tehát, ha netán valaki irigyli a vállalkozást, elmondom: csak ez a kölcsön egymillió hatszázezer forint, húsz százalékos kamatra. Egy év türelmi időt kaptam, vagyis addig a kölcsön tőkerészt nem kell fizetnem, csak a követő három évben szükséges maradéktalanul visszafizetnem. Arra viszont nem föltétlenül számít az ember, hogy a vállalkozószellem támogatása fejében a kölcsönfelvétel pillanatában máris ketyeg az óra, s a kamatot történetesen február óta fizetni kell. Pedig hol van még akkor a sikeres indulás, amikor egyáltalában valamit hoz a sütöde. A könyveléstől kezdve az energiáig, az alkalmozottak utáni költségekig mindent fizetni kell. Magam hordom a lisztet az Aro kisteherautómmal Makóról, ezt már nem is számolom, akkor is temérdek a kiadás. Megvettem azokat a gépeket, amelyek a folyamatos jó sütőüzem-működéshez kellenek. Egy részük felújított, rfe a kiflisodró, amelyik akár franciakenyeret is formál, vadonatúj olasz gép. Az ára se lebecsülendő: kettőszáznyolcvanezer forint, plusz a vám. - Mondhatni, nyitva áll Rácz Gyula bordányi pékségtulajdonos előtt az adósok börtönének kapuja ? - Remélem azért arra nem kerül sor, hogy mögöttem csukják be. Amikor a Privát profit című lap alapos tanulmányozásával a rengeteg, eleinte hiábavaló utánajárással nekikezdtem a vállalkozásnak, tudtam milyen terhet veszek a vállamra. Most őszintén kicsit kezdem érezni azt is, mekkora ez a teher. De ismétlem, magamnak is, hogy a pékség egyelőre még nem fogja eltartani önmagát. Ha kenyéren és vízen élnénk, az sem segítene. Ezért van a bálásruha és palackozott italáru üzlet, s a mezőgazdasági termelést folytatom, mert csak így, többféle forrásból tudunk létezni és az adósságot törleszteni. Tehát a pékség beindítását én még nem bántam meg. Úgy gondolom, aki jó kenyeret akar enni, s bordányi lakosként történetesen nem más község kenyerén élni, megtalálja a péküzletet. BECSEI PÉTER Jóllehet Kóti Lajos, a Kisteleki Költségvetési Üzem egykori vezetője tudván tudja, hogy amit elmond, az már eső után köpönyeg. Közlendője mit sem változtat a lényegen: az üzemet felszámolták. Vállalkozásba adták a közüzemi szolgáltatásokat. Mégis úgy véli, mindenki és mindenekután, neki is adassék meg a lehetőség, hogy kifejtse véleményét az üzem megszüntetésével kapcsolatban. Egyebek mellett reagáljon arra a lapunkban közzétett információra, miszerint veszteségesen, felduzzasztott adminisztratív létszámmal dolgoztak. Ahhoz, a városban elterjedt híreszteléshez, is lenne hozzáfűzni valója, amely munkásait tengő-lengó, mihaszna embereknek titulálta, és az üzem szolgáltatásait nem éppen a legjobb színben tüntette fel. - Kezdjük a legelején. Az üzemet felszámolták, mert országos rendelkezés írta elő a költségvetési üzemek átalakítását. Elodázhatatlan volt tehát a változtatás. - Ez igaz, csakhogy a bérbeadás helyett más működési formát is lehetett volna találni a város üzemeltetési feladatainak ellátására, és akkor nem vált volna az üzem dolgozóinak fele munkanélkülivé. - Milyen megoldást javasolt? - Az önkormányzat és a dolgozók részvételével egy zártkörű részvénytársaságot, amely senkit sem eresztett volna szélnek. Számításaim szerint némi nyereséget is letettünk volna az önkormányzat asztalára, azonkívül, hogy a város közüzemi szolgáltatásait ellátjuk. Nézze, sehol a világon nincs magánkézben a kommunális tevékenység, amire most itt példát találhat. E szolgáltatások bérbeadása nem jellemző, legalábbis zömében az állam végezteti ezt a munkát a saját maga által fenntartott üzemeivel. Nagyon befektetés-igényes tevékenységről van ugyanis szó, ahol hosszú a megtérülési idő, vagyis egyéb vállalkozásokkal ellentétben profit alig-alig van benne. - Márpedig az ön által javasolt új működési forma is számolt „némi nyereséggel". Ez miből származott volna. - Amiből eddig. Tudnia kell, hogy a költségvetési üzem feladatainak 40 százalékát a város üzemeltetése és 60 százalékát a külső vállalkozások tették ki. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez utóbbi biztosította az üzem rentábilitását. Szeretném hangsúlyozni, mióta én itt vagyok, azaz tizenkét éve ez a munkahely nem volt veszteséges. Az más lapra tartozik, hogy a különböző részlegek nem egyforma színvonalon dolgoztak, de ez egy cég volt, amelynek valamennyi tevékenységét együtt kellett mérlegre tenni. Tény, a szemétszállítás és a fűtés veszteség forrásként jelentkezett, ám nem a mi hibánkból. Ezt azonban ellensúlyozni tudtuk, belefért a gazdálkodásunkba. De vajon belefér-e az önkormányzatéba is? Mert ezután nekik kell „fizetni" az efféle veszteségeket. Ami pedig a felduzzasztott adminisztrációt illeti, nem hiszem, hogy egy nyolcvan fizikai dolgozót foglalkoztató vállalatnál tizennyolc műszaki-adminisztratív dolgozót túl soknak kellene tekinteni. Semmi közöm ugyan hozzá, de a jelenlegi vállalkozónál sem jobb az arány a közüzemi szolgáltatásokat végzők körében. Sőt... - Úgy tudom, egyszerűen azért vetették el a koncepcióját, mert kizárólag a város üzemeltetésére akartak létrehozni valamilyen szervezetet. Az rt. pedig több lett volna ennél... - Válaszul én is ezt kaptam, de azt is állítom, a gazdasági bizottság nem foglalkozott igazán érdemben az általam már decemberben benyújtott javaslattal. Nyilvános testületi vitára nem is bocsátották a tervezetemet, eleve más megoldást ajánlottak a képviselők figyelmébe. Mire következtethetek ebből? Nyilvánvalóan meg akartak szabadulni ettől az üzemtől. Se így, se úgy nem kellettünk többé... Előhozakodhatnék azzal, mi mindent terveztem meg ingyen és bérmentve. A tősgyökeres kistelekiek se tettek nálam többet ezért a városért. És az embereim hányszor dolgoztak a puszta köszönömért, de ezt, úgy tűnik, soha, senki sem híresztelte el. Csak az lett szóbeszéd tárgya, micsoda premizálás van itt, hogyan támasztják a költségvetési üzem munkásai a lapátot, napjában hányszor emelgetik a poharat. Az sem fedi a valóságot, hogy sok szakképzetlen ember dolgozott nálunk. De minek magyarázkodjam? Mást akartak és kész. Mindent megtettek annak érdekében, hogy bebizonyítsák, nincs szüksége a városnak a költségvetési üzemre. Az idén jószerével alig kaptunk munkát. Csak egyetlen példát említek. Pályáztunk egy festési munkára, a mienk volt a legkedvezőbb ajánlat, mégsem mi kaptuk meg a feladatot. Tudniillik, a hivatalosan lezárt jegyzőkönyvet fél óra múltával „módosították". A vetélytárs hirtelen meggondolta magát, az övé lett az üzlet. Legszívesebben bekereteztetném ezt a dokumentumot! Hovatovább esélyünk se volt már semmilyen munkára. Megértem én, hogy a pályázatok ideje jött el, egyet is értek vele, de nem az efféle eljárással. Egyébként a hivatal álláspontja az volt: jobban jár, ha nem kötelezi el magát, nem lesz kiszolgáltatottja egyetlen vállalatnak, mégha az részben a sajátja is. így a nagyobb beruházások esetén módja van versenyeztetni a vállalkozókat, kedvére válogathat. Csakhogy azt is számításba kellene venni, hogy a részvényes önkormányzat kiadásai, a részvényeinek arányában vissza is térülnének. Meggyőződésem, hogy felelőtlenül döntöttek. Meglehet, hogy ideig-óráig beválik ez a „maszek" megoldás, de hogy hosszú távon nem szolgálja a város érdekeit és működőképességét, abban bizonyos vagyok. GOMBOS ERZSÉBET