Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-17 / 244. szám

A neomagyar környezetkultúra egyes elemei: francia ágy, olasz csempe, skandináv bútor, perzsaszőnyeg, alpesi tető, angol pázsit... A kőműves és a politikus közös kenyere a sóder Sokoldalú besúgó: falazótégla Az ember kivágja a fát, beépíti az otthonába és azt képzeli, hogy közelebb került a természethez BÓL OTTHON 1991. OKTÓBER A DÉLMAGYARORSZÁG MELLÉKLETE Mutasd meg hogyan laksz, megmondom ki vagy! végigvizsgálni a lakás különböző helyiségeit funkció, esztétikai megjelenés és praktikum szempontjából. Ha mindre nem is kerül sor, emeljünk ki egyet-kettőt. Itt van például a konyha. - A paraszti és polgári hagyomány szerint a konyha a családi élet egyik fontos szintere. Nemcsak az étel készül itt. de itt étkezik a család, s közben beszélgetnek. elmondják napi élményeiket. A gyerek délután a konyhaasztalon készíti a leckéjét, és sorolhatnám. Ha nekem módomban lenne saját házat építeni, a régi lakókonyhák mintájára bizonyára nagy konyhát terveznék, praktikus bútorokkal, tárolóhclyckkcl. konyhai eszközökkel, mobil ülőalkalmatosságokkal és kényelmes étkezőasztallal, amelyet körbe lehet ülni és egymás szemébe nézni. - Ma a nappali a legfetisizáltabb lakóhelyiség. Ennek az átlagberendezését szinte sorolni lehet: szekrénysor, ülőgarnitúra (két fotel, egy kanapé), televízió, egy filodendron és egy szanzavéria. A falon nagy virágmintás tapéta, a padión vele véletlenül se harmonizáló szintén mintás buklé padlószőnyeg (a járásokon csíkos mintás rongyszőnyeg), a falon ötvenszer hetvenes méretű festmény pácolt keretben, tanyával, pénztárcához mérten egy, kettő vagy három fával. - A magyar hagyományban nincs nappali szoba, ez az utóbbi évtizedek vívmánya. A leghasználatosabb élettér, ahol a beszélgetések. vendégfogadások zajlanak. ahol a családtagok nézik a televíziót, olvasnak vagy kézimunkáznak. Sajnos, még nincsenek meg a feltételei annak, hogy minden családtagnak legyen egy külön helyisége, ahol megteremtheti a maga kis világát. Sokan panaszkodnak, hogy nehezen jutnak a panellakásokban is „élő" bútorokhoz. Meggyőződésem, hogy a Magyarországon fellelhető bútorválaszték ma mar minden igényt kielégít, csak a beszerzésük bonyolult, nemcsak pénz. de sok idő és roppant türelem is szükséges hozzá. - Egy ház, egy lakás anyagokból épül. Nem mindegy beszélő viszonyban vannak-e egymással a berendezési tárgyak anyagai, színei, mintái. - Induljunk ki abból, hogy egy lakóteret térhatárolók fognak keretbe - mennyezet, falburkoló, padló. Ez önmagában kínálja a lehetőséget, hiszen ebben v. üres térben még nem lehet lakni. Viszont csak komplex szemlélettel közelíthetünk a célhoz, mely nem más, mint az otthonteremtés. Úgy kell berendeznünk, hogy a tér funkcionáljon, praktikusan kiszolgálja igényeinket, s teremtsen egyéni hangulatot, lehessen benne közlekedni, elszeparáltán pihenni, és közösen beszélgetni. Legyen életünk számára megnyugtató és igényes háttér. Az anyagok kapcsolódjanak egymással, a fa a fémmel és textilekkel, a függöny, a padlószőnyeg, a bútorkárpit és sorolhatnám. Ügyeljünk a színek harmóniájára, a minták egymáshoz való kapcsolódására. Kevés, de praktikus bútorok ésszerű elhelyezésével teremtsünk ránk jellemző teret. Olyan teret, amely kívülről nézve hiányérzetet sugall és velünk, a benne élő emberrel teljesedik ki. - Tizenöt-húsz évvel ezelőtt azon ironizált a Ludas Matyi és a Rádiókabaré, hogy az állampárt hatalmasai azért találták ki a tömeges lakásépítés eleve kudarcra ítélt gigantikus programját, hogy nyugodtan alhassanak: egyforma panel-skatulyákban, egyenbútorok között este fél 8-kor ötmillió magyai egy irányba (a televízió felé) néz. Vége - hál' istennek - ennek a mesterséges renden alapuló nyugalomnak. Mind kevesebb lakótelepi lakás épül. az elmúlt évtizedben gyarapodtak a társasházak, a magánerőből felhúzott családi otthonok. Ez a tendencia nemcsak az egyes embert teszi próbára, de a tervezőket, az építőipart és a lakás berendezéséhez kínálatot nyújtó szolgáltatásokat is. - Valamennyien érezzük ebben az országban, hogy politikai és gazdasági változások alanvai vagyunk. Ám ez nem hozza automatikusan magával az emberi életfeltételek átalakulását, a környezet spontán változását. Sőt. ebben az első időszakban - amikor a piacgazdaság kezdeti lépéseit teszi, a vállalkozási szférában egyaránt megtalálhatók a komoly szakemberek és a szerencselovagok - mind széjjelebb nyílik az olló. Kétpólusúvá .alakul a társadalovi, zx.egyik. a szűkebb réteg, jelentősen meggazdagodik, a mi viszonyainkhoz mérten nagy pénzösszegeket halmoz fel és luxusigényeket is ki tud elégíteni. A másik, a szélesebb réteg, szembenéz az elszegényedés rémével, sokaknak föl kell adniuk az elmúlt tíz-húsz évben nem könnyen megteremtett egzisztenciájukat, összkomfortból félkomfortba, vagy még alacsonyabb szintű körülmények közé kénytelenek költözni. feladva (vagy eladva) a komfortjukat szolgáló lakberendezési tárgyakat, eszközöket. Képtelenek vállalni a fűtésvilágítás terheit, s jó néhány olyan családról tudok, akik komoly erőfeszítéssel a panelból családi házba költöztek, s most kénytelenek áruba bocsátani házukat, s visszaköltözni a lakótelep reginél is kisebb lakásába. Egyeseknek viszont módjukban áll frekventált telkeket vásárolni, sztár-építészekkel házat terveztetni, belsőépítészekkel az utolsó növényt is helyére varázsoltatni, luxusigényeket is kielégíteni. E két pólus között egyensúlyoz a társadalom döntő többsége, vért izzadva a szinten tartásért. - Nehéz teher számunkra az utóbbi harminc év tömeges lakásépítése, a szinte minden nagyvárost gyűrűként körülvevő betonrengeteg. Vitatkozhatunk, hogy jó ez, vagy rossz, egy biztos, olyan adottság, mellyel hosszú távon szembe kell nézni. Van-e ötlet, javaslat, elképzelés ezen meglehetősen antihumánus környezet emberibbé tételéhez? - Természetes emberi igény a kulturált otthon utáni vágy. De az is természetes, hogy szinte minden embernek sajátos igényszintje is megjelenik ezekben a vágyakban. Vannak, akik megelégszenek azzal, hogy lehajthatják fejüket, vannak, akik „csak" laknak, sokan méltó otthont szeretnének teremteni, s olyanok is akadnak szép számmal, akiknek a lakás és berendezése státusszimbólum. Gondoljuk csak el, hogy másként kénytelen otthont teremteni lakásából az a család, amelynek minden tagja reggel elmegy és csak este tér vissza, másként az az ember, akinek a lakása egyben munkahelye is. másként az egyedülálló idős ember és másként a több kicsi gyerekkel gyeden otthon lévő anya. Receptek szinte nincsenek, de minden egyes problémának immár könyvtárnyi irodalma van. - A mai átlag magyar lakás alapképlete: nappali (gyakran hálószobával kombinálva), gyerekszoba (merthogy a lakásvásárlók döntő többsége kettő darab OTP-gyereket is vállal), főzőkonyha pulttal (hogy még véletlenül se nézhessenek egymás szemébe a családok az alatt a tíz perc alatt sem. amíg este bekapják a vajas kenyeret, a tejet vagy a kőbányai világost), valamint a meglehetősen szűkre méretezett vizesblokk. - A tömeges lakásépítés stratégiájának modellje ez. Egy kreált kétkeresős, kétgyerekes családmodell életének alsó határára tervezték ezeket a lakótelepeket. Érdekes jelenség, hogy a mind sürgetőbb panelépületek felújítási programjában, a nagyobb lakások kialakítása során is pusztán a szobák száma növekedett és a konyha, fürdőszoba. WC, előszoba alapterülete megmaradt. Ennek pedig olyan szociológiai és pszichológiai következményei is lehetnek, hogy atomizálódik a család, nem együtt, csak egymás mellett élnek a családtagok, megszűnik a kohéziós erő. - Társadalmi méretekben fontosnak tartom a magánerős lakásépítés, minden nehézség ellenére is, terjedő mértékét. Ha anyagi megterhelésekkel is, de ezek a családok vállalják egy emberhez méltó lakótér kialakítását. Milyen esélyek vannak arra, hogy ezek az évszázadig fennálló épületek pozitív üzeneteket visznek majd a jövőbe? - A felelős politika és az igényes szakma szintjén kellene a mai építkezéseket támogatni és felügyelni. Egyes emberek hatalmas összegeket ölnek telekbe, családi házba, berendezésbe anélkül, hogy fölmérnék saját igényeiket, a család mobilitását. Gyakorta csak a beköltözés után derül ki számukra, hogy az a ház. amelyre hosszú idő óta vártak, amelybe milliókat fektettek nem úgy működik, ahogy szeretnék. Mert nem ültek le a tervezővel, az építésszel, nem beszélték meg a család struktúráját, a családtagok életmódját, szokásaikat, időbeosztásukat, hobbijaikat. S nem alakították ki azt a stílust, hangulatot, amely az anyagválasztással, a terek kialakításával, a bútorok elrendezésével, a díszítő elemek használatával kifejezi őket, azaz tükörképe önmaguknak. - Érdemes volna alaposan Beszélgetés Szekeres Mihály Munkácsy-díjas belsőépítésszel így hangzik, egy kicsit átformálva, a százados közmondás. De vajon igaz-e? Valóban lehet-e a személyiségjegyekre utalni egy család életére, körülményei tartalmára következtetni abból, hogyan, milyen körülmények között lakik? Bizonyára sok következtetést le tudnak vonni a szociológusok, pszichológusok. Azt hiszem abban egyetérthetünk valamennyien, hogy az emberi igényesség nem feltétlenül függ össze az anyagi jóléttel, a tisztaság, a kellemesség nem elsősorban pénzkérdés, hogy szerény körülmények között is kialakítható az emberre jellemző, a lelki tartalom bélyegét is viselő otthon. Mert az ember életének egyik legfontosabb kihívása: otthont teremteni a lakásból. A falak, a padló és a mennyezet által határolt tereket saját képére formálni, úgy alakítani, hogy kényelmes élettér, a szokásokat és indíttatásokat kifejező bensőséges otthon szúlessék. Ez persze nem könnyű feladat. Mindezekről beszélgettünk Szekeres Mihály Munkácsy-díjas belsőépítésszel.