Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-12 / 240. szám

SZOMBAT, 1991. OKT. 12. DM MAGAZIN 5 Dolfi bácsi Már pontosan nem is tudom miért, a családom még nagyapám óta, vagy nála is korábbról, hisz abban, hogy valamilyen szövevényes szálak útján egykor rokonságban álltunk Gusztáv Adolf svéd királlyal. Nincs erről -semmi bizonyítékuk, csak úgy mondják; de sohasem kétszer (annak, aki nem hinné el). Odáig jutottunk már, hogy ha valaki egyenként kérdezné ki őket, ugyan mondanák el, hogyan is jutott a skandináv király egy észak-erdélyi magyar-gorál család rokoni körébe, akkor ki-ki szép históriát kerekítene a dologból, lennének benne hiába hullatott szerelmes könnyek meg bő kézzel szórt atyai átkok, de a legtávolabbi atyafiságot is számon tartó hol-van-már-az-a polgárság rokonlistájának körülményességei egészen biztosan. De ez mindegy, végül is mindegy: a király a hol rémítóen borús, tehát gonosz koboldoktól népes, hol vakítóan tiszta és halovány egű, s ilyenkor a fuvolahangú (leányok voltak, erre emlékszem) tündérek által lakott Svédországból az Avas dombjai közé költözött. Talán ez az oka, talán egyéb, de a néhai felség most már egyszer s mindenkorra Dolfi bácsiként, a közös, a mi Dolfi bácsinkként él a család emlékezetében. Bolond az a család, mondta néha a szomszéd, egy maszatos kötényű cipész, de ezt mindig a kerítésen túlról mondta, legfeljebb rákönyökölve. Ha bolond, hát bolond, gondolták erre az enyéim, mígnem valamelyikük ki nem találta, hogy minden család a világ legbolondabbik családja, beleértve ide a suszteréket is, akik köztudottan egy (légből kapott) ámerikánus rokont, egy cipónagykereskedőt emlegettek estelente, amikor idő előtt lámpát oltottak, nehogy elfogyjon az olaj. De ez sem volt elég nekünk. Egyikünk, aki a többieknél is jobban szeretett különbséget tenni a dolgok között, egyszer kijelentette, hogy mi a többi legbolondabbaktól abban különbözünk, hogy igenis tisztában vagyunk a magunkéval. Ez a mienk. Ergo: a mienk Dolfi bácsi is, meg a hol borús, hol vakító ég. Egy ilyen családot kerestem nemrég Alsóvároson. A hét fiúgyermek közül egyiket Habsburg Ottó „Magyarország örökös királya" keresztelte, 1936-ban. Persze csak levélben, az akkor szokásos módon. Nem találtam őket, meghaltak mind a heten. PANEK SÁNDOR J9H: fi Avytf 4-uJw 0-,-riy illf ti-t-M'UuJ í-tpYj- PiUl-K^Á t+W Myjy^f ÁüMyf^vyaL, tthí/, H,' A ^xifKji hun ÍahAj HA / - rpu-5. J vytjÁi bl-Jtf**'f l+y A ít^x-í M f AmU 'ÍÍU/m ÍWWWV Uac, őWxt ía-il ftw A -1 ívtxcí -cf itj + Kvhn vvatA,^,< 4r.vt% 'IwÁffi* jtijfrwJ&U f <U h^tí'y íW ttlsm-fft / 'iltí&O !j» HA * <*,}. íh^úmc. , /> 'ht/fé f/xí ntyV jjb/Á A Ktxxt-t jíi.UxtUiMx ÍŰ •• h fiztus+Nví (HM-XH Efrfp fiU Hifir frrhtÁ filMjj,* JiUiJkiUxHc IfiVk A W A 'fKffflt- (filKfli* ÁJT. Áb/wt ' ' " S ' ' ' f tj. jJvXpik. íA kÁ-W l, ÍN A ('fXuifüAu t 'fa-xn'Ot-fxtÉ ti ív tnxfti4cx í-t^JlJU'" JétlA* \7xi.v*iÁtrtA t ' <* fit Ff ir t^ukouÁf Kví-pfil+n -IrfK-tt)' ^ryAuVvAv'tlí ív "ttM-iAitf • .,,.,,.... •——fyő'J. k tdt/wt^, imfftAti ÁÍM-tWfPi Habsburg Ottó es Szeged Az utóbbi időben a napi sajtóban mind többet találkozunk dr. Habsburg Ottóval, a volt magyar trónörökössel, aki 1916 decemberében, 4 éves korában atyja IV. Károly koronázásakor járt először Budapesten. Első látogatása nosztalgiának tűnt, de későbbi mind gyakoribb megjelenései Budapesten, felszólalásai az Európai Parlamentben a magyarokkal kapcsolatos kérdésekben mind kétségtelenebbé tették, hogy a magyarok iránti szimpátiája őszinte és szívből jövő, amiről az is meggyőzött bennünket, hogy jól beszél magyarul és beszédeit, felszólalásait nem papirosról olvassa, hanem folyékonyan, fejből mondja. Aztán sor került arra is, hogy megfordult Szegeden nem is egyszer, bár ezek a látogatások meglehetősen csendben folytak le, megfelelő előkészítés és nagyobb reklám nélkül. Mindenki meggyőződhetett róla, hogy szimpátia fűzi városunkhoz, de senki nem tudta, pár illetékesen kívül nem is sejtette, hogy Szegedhez régi és igen közvetlen kapcsolat fűzi. Ennek története immár ötvenöt éves, és a készülő ötkötetes SZEGED mostani készülése kapcsán került napfényre. A Szeged történetének munkálatai során, még a kezdet kezdetén (most már a tervezett ötből a 3. kötet megjelenésénél tart) azt a megbízást kaptam, hogy az egyházi és elsősorban a katolikus eseményeket vegyem számba. A katolikus plébániák úgynevezett História Domusai (Házi történet) igen jó történelmi források, mert szerzőik nemcsak a szorosan vett vallási, egyházi eseményeket örökítették meg, hanem általában a világi eseményekről is írtak véleményt. Sajnos a História Domusokból igen kevés maradt fenn. A belvárosit egy bűnügy kapcsán, minthogy a szerkesztő pap lakásán volt kinn, lefoglalták és nem is került elő többé soha. Nem így az alsóvárosi. Tudjuk, hogy az alsóvárosi plébániát a ferences atyák vezették és a História Domus szerkesztője, mikor elkövetkezett a rend megszűnése, a történetet lezárta és átadta a Megyei Levéltárnak, így az ott mai napig is megtalálható. Nagyon megörültem amikor kutatási céljára megkaptam, de bizony örömöm korai volt. A História Domust ugyanis nagyrészt latinul írták egészen a múlt század végéig és ráadásul sokszor olyan rossz írással, hogy olvasni is alig lehetett. A Századunk azonban már magyarul jelenik meg és ráadásul igen jól olvasható kézírással. A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor felütöttem az 1936. esztendőt. így kezdődik: „1936. jan. 7. A szegedi zárda jótevői között külön meg kell említeni őrgróf Pallavicini Alfonz pusztaszeri hitbizományosát, aki a szegedi zárdának már hosszú évek óta 8-10 métermázsa gabonát szokott adományozni. A szegedi zárda papjai, hogy a kegyes adományt lelkiekkel valamikép viszonozzák, P. Kencel házfőnök révén a Főtisztelendő P. Hermann Hennenejzer tartományfőnök úrhoz folyamodtak, hogy az Őrgróf urat nevezze ki; illetve vétesse fel a szegedi ház confraterré. A Főtisztelendő Tartmányfőnök a kérést teljesítette és a kinevezéséről gyönyörű okmányt küldött. Jan. 7-én templomunkban egy keresztelésnél - az Őrgróf úr 11. Ottó örökös magyar királyt helyettesítette s ezen alkalomból is a zárda ebédjén résztvett. Ebéd előtt a szegedi zárdafőnök hálás szavakkal megemlékezett az Őrgrófnak a szegedi zárda iránti kegyes jóindulatáról és szorgoskodásáról és a confrateri kinevezést átnyújtotta neki. Az új confrater meghatva mondott köszönetet a lelki kincsekért, amelyekben a rend őt és családját részesíteni fogja s egyben megígérte további jóindulatát és hathatós támogatását. Jan. 8-án kértük meg a plébániánk területén szokásos házszentelést. Ez alkalommal sok nehéz és bonyolult lelkipásztori kérdés szokott előtérbe jönni. Híveink lelkének igazi arculatát ilyenkor tudjuk a legjobban megismerni. Nehéz és fáradságos munka. Az atyák egész délelőtt tanítanak az iskolákban és du., estig 6-, esetleg 7 óráig szorgalmasan látogatják meg a családokat otthonukban és vigasz, bátorítás után szentelik meg otthonukat. Ez a szentelés rendszerint hét-nyolc hétig szokott eltartani. Az egyházmegyei Főpásztor rendeletére templomunkban jan 9-1 l-ig családvédelmi irídiumot tartottunk szentbeszéddel és litániával. A „felfedezés" után az volt az első dolgom, hogy elmentem az alsóvárosi plébániára, hogy meggyőződjek arról, a keresztlevélben is Habsburg Ottó szerepel-e vagy csak az ót helyettesítő Pallavicini Alfonz őrgróf. Némi huzavona és magyarázkodás után nemcsakhogy megtekinthettem az eredeti anyakönyvet, hanem kaptam is belőle egy másolatot. Ez volt tehát Habsburg Ottó első kapcsolata Szegeddel. A keresztlevelet 1989. évi február 11én állították ki és először nem gondoltam rá, hogy elküldöm a „KERESZTATYÁNAK", valahogy az időt sem láttam még alkalmasnak, meg aztán megfelelő kapcsolatom sem volt. Természetesen ismerőseim körében nem tartottam titokban az ügyet és így történt, hogy dr. Déry Endre, budapesti jogtanácsos - aki a piarista gimnáziumban Szegeden volt osztálytársam - fülébe is eljutott az ügy és ó azonnal talált megoldást. Minthogy kapcsolatot tartott a Düsseldorfba került Kocsekné Milkó Zsófival, aki viszont, miért, miért nem, de levelezési kapcsolatban állt Habsburg Ottóval. A História Domus megfelelő oldaláról készített másolat hátoldalára ráírtam, hogy milyen ügy kapcsán került a kezembe és mellékeltem egy keresztlevélmásolatot is. A magam részérói - hozzászokva magyar nagyuraink fölényeskedéséhez szinte biztosra vettem, hogy választ nem kapok. De tévedtem. 1990. június közepe*táján megkaptam Habsburg Ottó levelét. Mint meghallottam közben, van magyar titkárnője is, és bár százszámra kapja évente Magyarországról a leveleket, mindegyikre válaszol. „Igen tisztelt, kedves dr. Magyarka! Hálásan köszönöm, hogy Kocsak Zsófia asszony révén elküldte a Szeged-Alsóváros-i plébánia 1936-ból származó feljegyzéseit, kedves magyarázó soraival, és Nagyszöllösi Ottó Károly keresztlevelét. Igaz érdeklődéssel olvastam el és arra szeretném kérni Önt, tolmácsolja köszönetemet a plébániának is. Ha véletlenül tudják, hogy mi lett keresztfiam későbbi sorsa, hálás lennék, ha röviden közölnék vele. Értékes történelmi munkájában további sok örömet és eredményt kívánva, meleg üdvözlettel, Habsburg Ottó " A plébániának természetesen nyomban megtelefonáltam köszönő szavait, de közbejött betegségem és egyéb elfoglaltságom miatt arra már nem vállalkoztam, hogy kinyomozzam, vajon él-e Szegeden Habsburg Ottó keresztfia? MAGYARKA FERENC