Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-09 / 237. szám

TARTALOM ALAPÍTVA: 1910-BEN KOVÁCS ANDRÁS Interjú a JATE rektorával.. Kapcsolatok A sajtó-hatalom Alom talpig zöldben Két bajnoki cím A határon Licit Egy, pontosabban két budapesti fiatalember elhatározta, vesz egy üzletet a frekventált szegedi Kárász utcán. Megérne nekik tíz-egynéhány milliót. Kinéztek két boltot, amelyik közül bármelyik megfelelt volna nekik, és beadták a pályázatokat. Az első árverésen, magabiztosan licitáltak, ők maradtak utoljára versenyben és el is nyerték a bérleti jogot. A második üzletnél hasonló vehemenciával küzdöttek, de akkor valamivel előbb kiszálltak a vetélytársak. Nem futottak versenyt a „bolond pestiekkel". A tekintélyalapozó első árverésen megszerzett üzletet a fiatalemberek visszamondták,elveszí tettek néhányszázezer forint bánatpénzt, de így is bőven tízmillión belül maradtak. A történetből mennyi igaz, mennyi a szépítés, kívülről nehéz megítélni, mindenesetre tanulságértékű. Azt mondják, nagyon sokszor már előre megegyezés születik a kulisszák mögött, az érdekeltek elosztják maguk között az üzleteket, s így nem tömik feleslegesen az állam zsebét. Ez logikus is mindaddig, míg nem tűnik fel egy kívülálló, de versenyt szülhet a megegyezés hiánya is. A licitet pedig még csak most tanulják a vállalkozók s bizony az öreg rókák is befürödhetnek egyszer-egyszer. Az alap a kikiáltási ár, ha az üzlet ennyit sem ér, kár rá a szót vesztegetni. A vagyonügynökség azonban ma már egyre inkább érzi a határt és ez alatt húzza meg a kedvcsináló árat. Indulhat a licit. A legtöbb érdekelt tökéletesen tisztába van azzal, meddig szabad elmenni egy-egy üzletnél. Az általában is jelzésértékű, mennyinél száll ki a versenyből a régi bérlő. Az izgalom tulajdonképpen akkor kezdődik, amikor már csak két pályázó marad. Meddig mennek el? Legalább az üzlet valóságos értékéig, s ezután már egyre gyakrabban élnek a gondolkodási idő lehetőségével. Egy összeghatár felett talán már mind a két fél tudja, nekem ennyiért nem kell, de felverem az árat, hadd fizessen a másik. A tét ilyenkor inkább már csak az , ki lesz a második, azaz ki lesz a párbaj győztese. A második ugyanis szinte azonnal visszakapja a bánatpénzt, az első pedig százezreket veszíthet, ha a túllicitálás miatt mégsem köti meg a kedvezőtlenné vált szerződést. ..5 ..6 ..7 ..8 ..9 16 HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 185 FT, ÁRA: 7,40 FT Lecsapott a kalapács Hatmilliós Bárka Európa gyöngesége 2 Szegedi szenátor 3 Seiko, a szponzor 4 Négyszázan a harmincezerből Az Egyetemes Postaegyesület 1969-es, tokiói kongresszusán határozták el, hogy október 9-ét a világ legjobban szervezett és legnagyobb infrastrukturális hálózatában dolgozók napjává nyilvánítják. Magyarországon körülbelül harmincezren keresik kenyerüket a hírlapterjesztésben, levél-, távirat- és csomagtovábbításban, a postai pénzforgalomban, azaz a hagyományos postai szolgáltatásokban. Közülük négyszázan a „mi postásaink": szegediek. A mai postás világnap alkalmából készült képriportunkkal és összeállításunkkal - a 10. oldalon - őket köszöntjük. A legnagyobb érdeklődés a legalacsonyabb - 850 ezer forintos - kikiáltási árú Mini büfére volt, előzetesen tizenhármán jelentkeztek a belvárosi üzlethelyiségre. Pontosan ennyi üres szék sorakozott az árverési bizottsággal szemben, végül azonban csak hatan szálltak a ringbe kis táblácskáikkal. (Négyen a helyszínen leptek vissza, mások nem jelentek meg az árverés kezdetére.) Az első licitáló egymillió négyszázezernél, a második három lépcsővel - hetvenötezerrel később szállt ki. A véletlen már az ültetésnél egymás mellé sodorta a végsókig kitartó két vevőjelöltet, így azok kétmillió felett már „vállvetve" emelgették táblácskáikat. A győztes - bár itt ez a fogalom nem mindig helytálló - 2 millió 175 ezer forintért lehet bérlője a Kölcsey utcai kis üzletnek. Az pedig már a vevő gondja, hogy ezt a nem kevés pénzt vendéglátással, vagy valami egészen más profillal veszi ki az üzletből. A bennfentesek a három és félmillió forintos kikiáltási árú Bárka vendéglőnél várták a legnagyobb harcot, annak ellenére, hogy mindössze hárman kezdték a licitálást. Itt már nem aprópénzre FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Ha nem is zsúfolásig, mindenesetre szépen megtelt tegnap reggel a Hági különterme, ahol - a korábban megkezdett privatizáció folytatásaként - újabb szegedi vendéglátóipari egységeket árvereztek. Ez alkalommal a Kölcsey utcai Mini büfé illetve a Gyors bisztró, a Bárka vendéglő, a Petőfi telepi Muskátli presszó, valamint az Ág utcai Pajtás büfé bérleti joga került kalapács alá. A makói Hóvirág presszóra nem érkezett értékelhető pályázat. ment a játék, a minimális ugrást amellyel a következő magasabb ajánlatot tehette az induló kettőszázezer forintban határozták meg. A jelenlegi bérlő négy és félmilliónál szállt ki a versenyből, míg a bennmaradó két licitáló ugyancsak belefeledkezett a táblák emelgetésébe. Végül, ötvenezer híján hatmilliónál csapott le a kalapács. Az árverés menetében ezután szünet következett, s mi sem természetesebb, azonnal elkezdődött az értékelés. Abban szinte mindenki egyetértett, hogy a kiszámítható színvonalú és forgalmú vendéglő bérleti joga ennyit talán mégsem ér..., vagyis alaposan felverték az árát. (Mondták ezt többen is, mégpedig a korábbi árverések végeredményeinek ismeretében.) Azt természetesen nem lehet tudni, megkötik-e ilyen áron a szerződést, mindenesetre az üzlet meghiúsulása az első visszalépés lenne a vendéglátós privatizáció szegedi történetében. (Más profilú üzletkörben erre már akadt példa.) A bánatpénz, a kikiáltási ár 5 százaléka - ezt bukja a „győztes", ha visszatáncol - a Bárkánál szűk száznyolcvanezer forint. Szünet után alapáron kelt el a Muskátli presszó és a Pajtás büfé, a Kölcsey utcai Gyors bisztrónál azonban újra előkerültek a táblák, összemérték erejüket a bérlőjelöltek. A belváros az belváros, a 2 millió kilencszázezer forintos kikiáltási árú egység végül 5 millió négyszázezerért talált új gazdára. Ka.