Délmagyarország, 1991. október (81. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-08 / 236. szám

KEDD, 1991. PKT. 8. Mit mond a jog? A nyilvánosság, a sajtószabadság „védelme" érdekében több, egymástól fölfogásában (pártállásában is) eltérő csoport nyilatkozatháborúját kísérhette nyomon a nyájas olvasó. Miért van minderre szükség, mikor törvény szabályozza a nyilvánosságügyeket is? - gondolhatta, aki figyelte a MUOSZ közgyűlése előtt különösen megszaporodott állásfoglalásokat, fölhívásokat. Mit mond a jog a széles értelemben vett sajtó problémáiról? - kérdeztük dr. Kiss Barnabást, a JATE adjunktusát. - A nyilvánosság és a széles értelemben vett sajtó problémáival az alkotmányjog az emberi, illetve állampolgári jogok érvényesülésének és garantálásának oldaláról foglalkozik. A modern alkotmányos rendszerekben a sajtószabadság már nem egyszerűen a cenzúra tilalmát, hanem a demokratikus állam és a tömegkommunikáció olyan működését jelenti, amely tiszteletben tartja és biztosítja az általánosan elismert polgári alapjogokat. Ebben a viszonyrendszerben az alkotmányjognak, és azon belül is mindenekelőtt az alkotmánynak kell eligazítást adnia, hiszen mindhárom oldalnak - épp a jogok érvényesítése érdekében vannak kölcsönös kötelezettségei és számításba veendő tevékenységi korlátai. Azt a napi kérdést tehát, hogy kell-e sajtótörvény, illetve hány törvénnyel rendezhető az érintett jogok szabályozása és a tömegkommunikáció működése, csak az állampolgári jogok katalógusára, és ezzel szoros összefüggésben a média szabadságára vonatkozó egységes koncepció birtokában lehet megválaszolni. A kiindulási pont a gondolat és vélemény kifejezésének és terjesztésének szabadsága. A modern jogrendszerek elismerik továbbá az állampolgárok informálódáshoz, vagyis a közérdekű adatokhoz, tényekhez, ismeretekhez való hozzáférhetőségének jogát. A legújabb európai alkotmányok ezen túlmenően a sajtószabadság tárgykörében külön rögzítik az írásos és az elektronikus sajtó szabad működésének jogi kereteit, az újságalapítás szabadsága, az újságíró szabadsága, vagy például a tömegtájékoztatás függetlensége és pluralizmusa garantálásával. Az 1986-ban elfogadott magyar sajtótörvény nem széles értelemben vett sajtószabadságról, hanem döntően sajtóigazgatási kérdésekről rendelkezik. Kétségtelen érdeme azonban, hogy először kísérli meg törvényi szinten összehangolni az állampolgárok tájékoztatáshoz való jogát, a sajtó tájékoztatási szabadságát, illetve az állami stb. szervek, szervezetek tájékoztatási kötelezettségét. Az 1990. évi XI. törvénnyel végrehajtott módosítás is csak az átmeneti megoldás igényével készül. A végleges törvény elfogadásáig a lapalapítás korlátai enyhítését és a személyhez fűződő jogok hatékonyabb védelmét célozták meg a törvényhozók. A jelenleg hatályos alkotmánynak megfelelő átfogó, koncepciózus és hosszú távú szabályozás a mai napig hiányzik. Az állampolgári jogok hatékonyabb védelme és a tömegtájékoztatás normális működése érdekében erre mihamarabb szükség volna, mégpedig alkotmányunk értelmében úgynevezett kétharmados törvény(ek) formájában. NYILVÁNOSSÁG 5 Szűcs ÉDUA RAJZA Az információ gyógyít, de rombolhat is - Milyennek ítéli a kormány és a sajtó kapcsolatát? - kérdeztük dr. Surján László népjóléti minisztert. - Talán meglepő, de a sajtó kritikus hangvételét hiányolom. Nem tudom ugyanis kritikának elfogadni a „bármit teszel, úgyis rossz" megközelítést. Objektív kritika nélkül egyetlen kormány sem tud működni. Ám a sajtóban hasonlóan a politikai élethez - a valódi értékmérés helyett sémák jelentek meg. - Az önkormányzatok képviselőivel találkozva többször is szóba hozta az információ közérzetjavító, illetve romboló hatását. - Az információáramlást a sajtótermékek biztosíthatják. Ezért ha a sajtó a minisztereket, illetve a kormány a médiát szidja, ha nincs meg a kommunikációs csatorna, akkor a valódi vesztes az olvasó, a rádióhallgató, a tévénéző. Munkámat rengeteg dezinformáció, „suttogó propaganda" nehezíti. Éretlen gondolatok jutnak ki kormánykörökből, mert a sajtó egyes képviselői kilopják a minisztériumi asztalfiókokból a félig kész tisztviselői elképzelések írásban rögzített változatát, s ezeket a hivatalosan meg sem vitatott, jóvá nerrl hagyott fogalmazványokat mint a kormány álláspontját tálalják. Az ilyen felelőtlen magatartás csak a közhangulat rombolására alkalmas. - Lát-e esélyt arra, hogy a sajtó körül gerjeszteti hisztéria csillapodik? - A félreértések és az ügyetlen problémakezelés mindkét oldalt jellemzi. A sajtó régebben rá volt kényszerítve, hogy a kormányt „leborulva imádja", arról csak jót írjon. Természetesen ez megváltozott. A kötöttségek után az inga kilengett. Van esélyünk, hogy beáll a normális állapotot jelentő középre, így remélhetjük, megszűnik a sajtó és a kormány közötti áldatlan állapot. U. I. Mire jó ez a fogalmi tisztázottság az újságíróknak? Egyszerűen szólva arra, hogy politikacsinálás helyett végre politikai újságcsinálással foglalkozzanak. El kéni végre hinniük, amit amúgy folyton deklarálnak, hogy ez: szakma. Speciális intézmények és technikák működtetése abból a célból, hogy 1. összegyűjtsék és közöljék a politikailag lényeges információkat, segítve ezzel az állampolgárok politikai döntéseit; 2. ellenőrizzék a teljes politikai masinériát (a hatalom természete már csak olyan, hogy szeretne ellenőrizetlen lenni); 3. részt vegyenek az eltérő politikai akaratok megfogalmazásában. Mi van akkor, ha az újságírók ezt elhiszik, és igyekeznek ennek szellemében dolgozni? Nem tudjuk. Még nem, mert - sok oka van annak - egyelőre nem képes így dolgozni a magyar sajtó. Csak sejtjük, hogy így távolodhatnánk a közgyűlésen Lengyel László által megfogalmazott mai állapotoktól. Az idei őszön szinte egyik hétről a másikra évtizedekre meghatározó drámai fordulatok követik egymást a magyar gazdaságban és társadalomban; az újságokban meg a médiumok elnökhelyetteseiről és Kónya-dolgozatról vitáznak mondta Lengyel. Vagyis elmegy mellettünk az élet. Mi, az újságíró-társadalom közgyűlésre választott küldöttei, tapintható csöndben hallgattuk a politológust. Az volt a benyomásom, hogy - tőlünk meglehetősen szokatlan módon - kissé döbbentek vagyunk. Botránycsend A sajtó nem a negyedik hatalmi ág; a nyilvánosság az, s a sajtó a nyilvánosság egyik eszköze. Ezzel a fogalmi meghatározással zárult a MUOSZ közgyűlése Balatonszéplakon. Schlett István mondta, aki előadásában azt fejtette ki, melyek a politikai sajtó funkciói a demokráciákban. Micsoda különbség! Nemcsak azoknak a nézeteitől, akik - sajtóban és politikában - mostanában szívesen helyeznék az írott és elektronikus médiát hatalmi pozícióba. De ahhoz a nem is olyan régi és időnként ma is meglepően eleven APO-s (agitpropos) igyekezethez hasonlítva igazán óriási a felfogásbeli különbség, amely az aktuális hatalom eszközévé degradálta (degradálja) a sajtót. A gondolkodásra buzdító szó, meg az erre való csönd pedig nem ártana gyakrabban is, politikusoknak és újságíróknak egyaránt. De hát van-e mód ilyesmire egy drámai változásokkal terhes korban? Igen figyelemreméltó, ahogy összecsengenek erről a politikát kívülről figyelő szakértő és a gyakorló politikus mondatai. Nemrégiben ismételtek meg a rádióben egy Fodor Gáborral készült interjút, amiben a fiatal politikus arról a vágyáról is beszélt, hogy: el kéne utazni... Azt az iszonyú fáradtságot, amit a rendszerváltoztatásban be lehetett szerezni az utóbbi pár lázas év alatt, már nem lehet hétvégi alvásokkal kipihenni. Kiszakadni lenne jó, néhány hónapra megkapni a távolabbról, magasabbról rálátás helyzetét. Schlett István arról közölt cikket az egyik napilapban, hogy stílus- és dramaturgiaváltást végrehajtani lenne jó a politikai színpadon. Rá kellene szánni magunkat a botránydramaturgia korrekciójára. Be kéne vezetni a kultúrált kommunikációt, nemcsak a sajtóban, a T. Házban is. Kipróbálni esetleg egy másik szereposztást, hátha , jobb teljesítményt nyújtanának azok, kik pózaikba merevedve egy idő óta csak deklamálnak; másoknak talán jót tenne egy kis pihenés..." A közgyűlés három napja után az az érzésem, nem reménytelen a váltás, a dramaturgiai korrekció. Hiszen mi történt, pontosabban mi nem történt Széplakon? Nem tört ki botrány. Számosan jósoltak látványos szakadást a szövetségben, nem egyszerűen azért, mert rosszízű sajtóközlemények előzték meg a gyűlést, sőt folytatódtak a három napon is, hanem azért, mert úgy látszott, hogy összebékíthetetlen politikai erők „szóvivői" nem bírnak elférni az egyetlen szervezetben. A napokkal ezelőtt megalakult Sajtószabadság Klub azonban nem bojkottálta a közgyűlést, ez pedig nem „határolta el magát". Érdemes megspórolni a belháborút - mondta Göncz Árpád a megnyitójában; rá is hallgattunk, vagy végre a saját józanabbik énünkre, nehéz eldönteni. Tény, hogy a magát politikamentes érdekközösségnek deklaráló MUOSZ közgyűlése nem hagyta, hogy az eltérő politikai nézeteket valló újságírók ezen a fórumon ássák ki a csatabárdot. Korántsem volt idilli, konfliktusok nélküli harmónia - szerencsére. De voltak önkorlátozó gesztusok, innen is, meg onnan is. S így lehettek gondolkodásra való csöndek, és olyan megbeszélések, amelyeken néhány fontos dolgot lehetett tisztázni. Nem mindent. Úgy látszik tehát, hogy továbbra is nyitott kérdés, vajon hajlandók-e megférni egymás mellett eltérő politikai nézeteket valló újságírók csoportjai, mert látják, hogy szakmai érdekeik alapvetően azonosak, vagy folytatódik egy rossz stílusú sajtócsata. „Most kell eldőlnie, milyen rajtkőről indulhat Magyarország, és ebben nagy szerepe van a sajtónak" - mondta az újonnan megválasztott MUOSZ-elnök, Bodor Pál. Mint általában, valószínűleg ebben is mélyen igaza van. Á csöndes Balaton-parton ki-ki elhatározhatta, hogy hazajőve elkezdi vagy folytatja (mindenki a maga ingét véve magára) szakszerűen működtetni a kultúrált kommunikáció technikáit. Vagy nem. És akkor rossz rajtkőről indul Magyarország. SULYOK ERZSÉBET A polarizáció fölgyorsult A Nyilvánosság Klub felhívásában a sajtószabadság megvédésére hívott fül. Nem kellett várnunk egy hetet sem, máris olvashattuk a másik felhívást: a Sajtószabadság Klubét. Talán mondani sem kell: az aláírók két olyan halmazt alkotnak, melyeknek nincsenek közös elemeik. Úgy tűnik, az újságíró-társadalom polarizálódik kormány és ellenzék, sőt a legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt körül. Mire jó ez? - tettük föl a kérdést néhány sajtóügyekben illetékes parlamenti képviselőnek. Balázsi Tibor (MDF): - A polarizáció felgyorsult. Hogy miért pont most? Mert konkrét ügyek vannak. Épp egy sajtótájékoztatóról jövök, amit a Tévé és a Rádió alelnökeinek kinevezéséről tartott az MDF. Szerintem a sajtó nem lehet negyedik hatalmi ág. Egy demokráciában semmilyen hatalom nem lehet ellenőrizetlen, márpedig a sajtó ellenőrizése egyenlő lenne a cenzúrával. A sajtó tehát egy demokráciában nem hatalmi tényező, hanem sajátos szolgálat, közszolgáltatás. - A sajtó ellenőrzését a kormánypártok, különösen az MDF szívesen vállalnák. Az alelnöki kinevezést is sokan úgy értékelik, hogy a Demokrata Fórum a saját politikai ízlését szeretné érvényesíteni a tévében és a rádiónál. - Az alelnökök kinevezési javaslata előtt több konzultációt folytattunk mi, képviselők a Rádió illetékeseivel. Márciusban a Kulturális Bizottság konszenzussal elfogadott egy olyan határozatot, hogy felkérjük a Tévé és a Rádió elnökét, hogy olyan szervezeti átalakítást ne csináljanak, amely esetleg ellent fog mondani a készülő médiatörvénynek. Ennek ellenére gőzerővel folyt az átalakítás, kinevezték azokat az intendánsokat, akik mögött nem volt politikai konszenzus. Ilyen helyzetben a kormány nem tehetett mást, minthogy keresett három alelnököt, hogy a politikai egyensúlyt némileg helyrebillentse. Ez történik a Rádiónál. A Tévé némileg más, hiszen ott Bányai, Peták és Chrudinák személyével kapcsolatban nem volt ilyen felháborodás. De az intendánsok léte ott is problematikus. Hiszen semmilyen társadalmi kontroll nem érvényesült, mert nem volt, és nincs törvény. - A médiatörvényt viszont még mindig nem terjesztette be a Parlament elé a kormány. - Médiatörvényre szerintem is igen nagy szükség van. A két héttel ezelőtti sajtóalbizottsági ülésen deklarációk sorozata hangzott el, hogy hajlandók vagyunk éjt nappallá téve csinálni ezt a törvényt. Vállaltuk, hogy a saját frakciónkkal elfogadtatjuk a bizottságban már létrejött konszenzust, és kémi fogjuk a kormányt, hogy mindenféleképpen vegye fel pótlólag az elkövetkezendő fél esztendő törvényhozási menetrendjébe a médiatörvényt. Megígéijük, hogy nem lesz hosszú plenáris vita, mert mi mindent elintézünk a szakbizottságban. Nem lehet azt mondani, hogy az MDF lenne az, akinek ez a mostani helyzet jó. Haraszti Miklós (SZDSZ): - Nem hiszem, hogy a polarizálódás most már elkerülhető. Van az újságíróknak egy csoportja (olyan nevek fémjelzik ezt, mint Pálfy G. vagy Franka), akik közismerten pártelfogultan és szakmailag erősen megkérdőjelezhető módon vezetnek egy közszolgálati műsort, amelynek egy kialakult demokráciában az objektivitás iskolájának kellene lennie. Ha ilyen újságírók úgy gondolják, hogy a pozíciójukat külön klubban kell megvédeni, akkor ez ellen nem lehet felhozni érveket. Még akkor sem, ha kívánatos volna, ha a valódi újságírói függetlenségnek és az új politikai kultúrának a hívei egységesek maradjanak. Ha ebből kilógnak emberek, akkor természetes, hogy joguk van nekik is klubot alakítani. Ha ez nem osztja meg a MUOSZ vagy a Sajtószakszervezet szavazási rendjét, ha képesek ezek az emberek arra, hogy elfogadják a határozatokat, és nem fogják a többségi határozatokat szervezetileg is szabotálni, akkor ez pozitív fejlemény, mert azt jelzi, hogy a különböző felfogások megélnek egymás mellett. Amennyiben lehetetlenné teszik az egységes érdekvédelmet, amire a sajtónak igen-igen szüksége volna, akkor negatív. - Ez eleve elkerülhetetlen volt? - Nem; a polarizálódás ősoka az, hogy a kormányzat nem kezeli liberálisan a sajtót. Nyomás alá helyezi, és ilyen körülmények között elválik a vér a víztől. - Az ellenzék bizonyos mértékig kényszerpályán van, hiszen ha a kormányzat pozíciójának lehetőségeit kihasználva befolyást szerez bizonyos lapok és műsorok fölött, akkor az ellenzék aligha tehet mást, minthogy megpróbál más lapokra és műsorokra befolyással lenni. - Ez logikus, de téves gondolat. Gyakran találkozunk azzal a véleménnyel, hogy a két párt a média fölötti hatalomért harcol. Nem erről van szó, két fölfogás áll szembe egymással. Az egyik a közszolgálatokat végre függetleníteni akarja a mindenkori hatalomtól, és a politikai befolyástól, és ezt a demokrácia zálogának tekinti. Ez az SZDSZ-tól egyelőre csak leellenőrizendő ígéret, de a szabaddemokraták készek arra, hogy a kormányhatalom birtokában aktívan eltávolítsák a befolyási lehetőséget a kormánytól és erre garanciákat adjanak. A másik felfogás a mindenkori legitim kotmányzat jogos prédájának tekinti a közszolgálati eszközöket, és az a véleménye, hogy akkor demokratikus a sajtó, ha a demokratikusan választott kormányt szolgálja. Ez a felfogás valójában, típusát tekintve nem különbözik a korábbi korszak sajtófelfogásától. A két párt megállapodott arról, hogy a közszolgálati médiák vezetőit konszenzusos alapon fogjuk választani. Ezt mind a hat párt elfogadta, s elfogadta a Rádió és a Televízió elnökének személyét is. Az alelnökök jelölésével az MDF ezt a megállapodást vissza akarja vonni, és Antall József egyoldalúan akar kinevezni olyan alelnököket, akikben ő megbízik - mindenféle konszenzusképzés nélkül, a többi párt, a médiaelnökök, sőt saját koalíciós partnereinek egyetértése nélkül is. Ez nyilvánvalóan a demokratikus közszolgálatiság elvének a feladása, és mi ez ellen harcolunk. M.T.