Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-26 / 226. szám

2 HETEDHÉT HATÁRON DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1991. SZEPT. 26. Bányásznapok Bukarestben Amikor Petre Román, Románia miniszterelnöke tavaly nyáron fölényes mosollyal azt válaszolta a francia Antenne 2 híradójának, hogy a „ rendcsináló " bányászok önszántukból, minden külsó szervezés nélkül mentek Bukarestbe, bizonyára el sem hitte volna, hogy egy év múlva ez valóban így következik be. A Zsil-völgyi bányászok tegnap árkon-bokron át, de újra megérkeztek Bukarestbe. A nyolcezres sereg szerdára virradó éjjel indult el Petrozsényból, és tegnap délután már a román fővárosban volt - ezúttal a kormánypalota előtt, s nem az Egyetem téren. Az utazás nyomai, mint kiderült, Petre Román tavalyi füllentésére is fényt derítettek. Merthogy míg az akkori akció gyorsan, feltűnés nélkül indult, s a sok ezer bányász reggelre szinte meglepte Bukarestet, a mostani vándorlás útját két feldúlt pályaudvar, néhány elrabolt vonat, egy elpáholt megyei prefektus és egy csapat helyőrségi katonatiszt jelezte, akik a sikertelen tárgyalások után alighogy megúszták a verést. A Zsil-völgyi hírek szerint (óh, vadkeleti hőskor!) a sztrájkoló bányászok Petrozsényben egyszerűen lefoglaltak néhány szerelvényt, s a kelet-olténiai vasúti forgalmat szinte teljesen leállítva egészen Krajováig robogtak velük, ahol, miután a szokásos botokkal, csákányokkal és fejszékkel szétverték az állomást, a városi helyőrség parancsnokságára kerültek - tárgyalni. Az egyetlen eredmény: Dolj megye prefektusa korházba került, a bányászszakszervezet vezetője pedig bejelentette, hogy már Petrozsényból is csak a pályautvar feldúlása után juthattak tovább, és ugyanezt megteszik majd mindenütt, ahol útközben megpróbálják feltartóztatni őket. így jutottak el a bányászok, az évfordulóról ezegyszer nem a vasút hibájából lekésve Bukarestbe, ahol a kormánypalota körül a tavalyi esettel ellentétben a rendőrség is felvonult. Petre Román pedig eközben a bányászügy kapcsán a magát erdélyi emigráns kormánynak nevező csoport budapesti fellépéséről szónokolt a képviselőházban. S. P. S. KOMMENTÁR Végkimerülésig? A lűzs/.iinct első napján egy vajdasági tartalékosok vezette harckocsi kivált a frontvonal felé vezényelt mcnetoszlopból, és Belgrád felé indult. A többszöri felszólítás ellenére a páncélos monstrum meg sem állt a hadügyminisztérium épületéig. Ott a belbiztonsági erők és a sajtó feszült várakozását követően a két tartalékos végül megadta magát. Parancsmegtagadásuk indoka - mint elmondták - az volt, hogy nem voltak hajlandók felkészítés nélkül a tűzvonalba menni. Bár a belgrádi televízió még aznap helyszíni riportjában cáfolta a „megfutamodott árulók" állításait, kedden több katonavonat érkezett a jugoszláv fővárosba. A szerb tartalékosok harci kedve lelohadt, mivel társaik értelmetlen pusztulását látva nem bíznak a hadsereg vezetésében. Szerintük a szerb területeket védjék meg a szerbek, ez a kötelességük, de Jugoszláviáért már nem áldozzák fel életüket. A felkészületlenül hadba vetettek nem panaszkodtak, dc elkeseredésük szemmel látható volt. Baj van tehát a hadsereg moráljával, s a hivatásos tisztek egy része is átállt a horvál egységek kötelékébe, engedelmeskedve Franjo Tudjman felszólításának. A horvát elnök ugyanis rájött, hogy a tisztikar elsősorban megélhetéséért küzd: a parancsokat nem meggyőződésből osztogatja. A horvát gárdába átállt tisztek megtarthatják korábbi rangjukat'Mindezek fényében mégis meglepő, hogy a légierő főparancsnoka kedden benyújtotta lemondását. A váratlan fordulat igazi haditényező, s egy fontos ütközet megnyerésével felér, hiszen így a légerő még sebezhetőbbé válik, amennyiben volt parancsnoka kiszolgáltatja féltve őrzött titkait. Efclől pedig aligha lehetnek kétségcink. A Sidből Vukovár és Vinkovci ellen indított támadások gyakorlatilag hatástalanok maradtak, és a horvát hírközlő szervek állításai szerint iszonyatos vérveszteséget okoztak a hadseregnek. Ezt látszik alátámasztani az a tény is. hogy a hónapok óta szorongatott, a belvárosba visszavonult horvát gárdisták mindmáig tartják magukat Vukovárban. Mindent összevetve elmondható: a Jugoszláv Néphadsereg sorai meglehetősen rendezetlenné váltak. A fegyvernyugvás elfogadásának előfeltétele részükről tehát ez lehetett. A másik oldalon - ami a gárdisták harci kedvét illeti - jobb a helyzet, azonban ők is egyre fegyelmezetlenebbek, s a parancsvégrehajtás terén ugyanúgy engedetlennek, ellenőrizhetctlennek mutatkoznak, mint a szövetségi hadsereg tagjai. A hadicselekményekre Franjo Tudjmannak az utóbbi időben aligha volt hatása, a gárdisták feltehetően egészen másnak, nevezetesen Martin Spegeljnek, a leváltott belügyminiszternek engedelmeskednek. Spcgclj táborába főleg azok a gárdaparancsnokok tartoznak, akik a hadsereg nyomasztó technikai túlereje miatt állásaikat feladni kényszerültek, s a gcrillahadviselést választuták. Spcgclj és emberei azt kifogásolják, hogy elnökük elsősorban hatalma, azaz Zágráb védelmére rendezkedett be. Fennáll egy, a gárdán belüli Tudjman-cllenes pucs veszélye. Ha cz megtörténne, a horvát-szerb polgárháború tovább fanatizál ódna. A horvát fegyveres erők a dolgok jelenlegi állása szerint nyilvánvalóan elvesztették a háború eddigi szakaszát, már ami a frontokat illeti. A szövetségi hadsereg és a szerb szabadcsapatok elérték céljukat, elfoglalták a szerbek is lakta területeket, sót a későbbi védelmükre gondolva túl is léptek azokon. Mint annyiszor, most a sorjában hetedik tűzszünettől sem remélhetjük, hogy tartós marad. Mindkét fél számára valószínűleg soraik rendezését, a halottak, sebesültek elszállítását, tulajdonképpen a további harci készülődést szolgálja. Amennyiben Európa nem ismeri el Horvátországot, annak egyetlen esélye a területére korlátozódott háború kiszélesítése lehet. Szerbia összeroppanna, ha egyszere kellene háborút vívnia Macedóniával, Koszovóval és Bosznia-Hercegovinával. Ezzel azonban minden józan számítás szerint nem kell számolnia. A macedónok és a koszovói albánok inkább a két helyi nagyhatalom véres torzsalkodásának árnyékában megkísérlik függetlenségük politikai megvalósítását. Boszniába ezzel szemben, úgy tűnik, átteijedt a háború tüze. Jugoszlávia libanonizálódott, a harctéren gárdisták, önkéntesek, kényszer-sorkatonák, valamint párt- és nemzetiségi alapon szerveződő milíciák lőnek egymásra. Az európai méretűre duzzadt válság feloldására eddig számtalan recept született - mindhiába. VARGA IVÁN Az ENSZ óvatosan kezeli Jugoszláviát Stipe Mesic, a jugoszláv államelnökség horvát származású elnöke ismét kérte az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy küldjön békefenntartó erőket Jugoszláviába. Mesic táviratot küldött Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkárnak, s üzenetében hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek döntő szerepe van a béke helyreállításában; megírta, hogy a jugoszláv államelnökség munkájának megbénulása miatt nem kapott engedélyt arra, hogy a jelenleg folyó ENSZ-közgyűlés előtt számolhasson be az ország helyzetéről. Mint ismeretes, a jugoszláv államelnökség nyolc tagja közül öt kedden felszólította Mesic elnököt, hogy sürgősen hívja össze a testület ülését. A felhívás kimondta, hogy amennyiben Mesic nem tesz eleget a kérésnek, az alkotmányos előírások értelmében az alelnök fogja összehívni az ülést és ő fog elnökölni azon. Tegnap az ENSZ-közgyűlésen Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter országa nevében úgy foglalt állást, hogy a Biztonsági Tanácsnak kötelező fegyverszállítási tilalommal kell véget vetnie a vérontásnak Jugoszláviában. A Biztonsági Tanács ülésein azonban még mindig az iraki kérdés szerepel első számú napirenden. A testület kedden éjjel felszólította Irakot, hogy azonnal engedje szabadon az iraki nukleáris létesítményeket ellenőrző ENSZ-felügyelőket. Az iraki halóságok kedd reggel óta egy buszba zárva tartanak 44 megfigyelőt Bagdadban. Azt követelik, hogy adják át azokat a felvételeket, amelyeket az iraki nukleáris létesítményekről készítettek. Tarik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes bagdadi sajtóértekezletén azzal vádolta az ellenőrök vezetőjét, hogy az illető az amerikai titkosszolgálatnak dolgozik, s a megfigyelők ezért vitték magukkal a felvételeket. Az örmény parlament tegnap úgy döntött, hogy hivatalosan kéri Örményország felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, s egyúttal felszólította a világ országait a köztársaság függetlenségének elismerésére. Nyolcadszor Brüsszelben Tárgyalási forduló az EK-tagságról Az Európai Közösség nevében, mint ismeretes, a Közösség Bizottsái tárgyal: azt, hogy tárgyalóküldöttsége meddig mehet el az engedményekben, a Miniszteri Tanács határozza meg, amely- ,,,„„„IIMMIIMtll(l ben minden tagállam egyenlő jogon vesz részt, azaz bármely tagálam megvétózhatja a döntést. Az eredeti tárgyalási mandátumot a Miniszteri Tanács decemberben dolgozta ki. A Közösség ekkor még elzárkózott attól, hogy a Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal kötendő társulási szerződésekben említés történjék a teljes jogú tagság lehetőségéről. Áprilisban, miután kitűnt, hogy ez mindhárom ország esetében súlyos akadálya a megegyezésnek, a Tanács módosította a mandátumot, és ennek megfelelően a preambulumban - az elvi bevezetőben mindhárom ország esetében utalás történik arra, hogy céljuk a teljes jogú tagság. Nyárra kitűnt, hogy a mandátumnak a kereskedelemre vonatkozó fejezete túlságosan Nyolcadszor ült össze tegnap az Európai Közösség és Magyarország tárgyalóküldöttsége, hogy a társulási szerződésről tárgyaljon. A július végéig lezajlott hét hivatalos tárgyalási fordulóban és az ezek között is folyt szakértői megbeszéléseken a nagy jelentőségű szerződés legnagyobb része elkészült, és a felek a nyár közepén azzal váltak el, hogy a szeptemberi találkozásig a Közösség felülvizsgálja tárgyalási pozícióját azokban a még vitatott kérdésekben, amelyben nem sikerült megegyezésre jutni. megköti a Bizottság kezét a textilés a mezőgazdasági cikkek közösségi piacát védő korlátozások feloldása és néhány más kérdés terén. A július 29-ei miniszteri tanácsi ülés előtt már világos volt, hogy a tagállamok álláspontja eltérő a három országnak nyújtandó kereskedelmi engedmények nagyságát illetően, s a döntést ezért szeptember 30-ai ülésükre halasztották. Az augusztusi szovjet puccskísérlet nyomán azonban a Közösség Miniszteri Tanácsa a társulási tárgyalások gyorsítását helyezte kilátásba a három országnak, és ezért a mandátum módosítását előrehozta szeptember 6-ai ülésére. Mint ismeretes, ezen olyan ellenjavaslatot tett, amelynek értelmében a Közösség nem engedélyezné a közép-európai eredetű húsimport növelését, hanem olyan arányban, amint a bizottság javaslata előírta volna a közösségi import növelését, a Szovjetunió közép-európai húsvásárlásait finanszírozná. A bizottság „h^h,HMa,, ellenjavaslatát - bár a konkrét vita már csak évi 550 tonna közép-európai marhahúsimport növekményre vonatkozott - a közösségi partnerek nagy felháborodására Párizs elutasította. Bár a többi módosítást illetően egyetértettek a Tizenkettek, az új tárgyalási mandátum jóváhagyása a szeptember végi következő ülésre maradt - addig Párizs a húsvita rendezését ígérte, többek között Antall József miniszterelnöknek is, amikor a magyar kormányfő szeptember 11-én Párizsban találkozott Mitterrand elnökkel. A jelenlegi tárgyalási fordulón így a magyar küldöttség a szerződés többi részének véglegesítésére kíván koncentrálni, de kész a partnerek által felvetett bármely kérdés BARACS DÉNES Tűzharc Tbilisziben A grúz elnök szerint szerda hajnalban négy ember halálát okozó fegyveres összecsapás volt Tbilisziben. Előzőleg tűzharc robbant ki az ellenzék főhadiszállásánál. ahová az elnökhöz hű erők megpróbáltak behatolni, de a heves ellenállás miatt visszavonultak. Itt nem voltak áldozatok. Zviad Gamszahurdia elnök újságíróknak adott tájékoztatása szerint a megosztott Nemzeti Gárda ellenzéki párti fegyvereseinek egy csoportja megpróbált elfoglalni egy transzformátor-állomást. A tűzharcban a létesítményt őrző rendőrök és a gárdisták közül ketten-ketten vesztették életüket. Négyen megsebesültek és két gárdistát letartóztattak. Az államfő elmondása szerint a gárdisták el akarták vágni a grúz főváros áramellátását. Ellenzéki forrásból egyelőre nem erősítették meg az elnök által ismertetett támadás hírét - írja beszámolójában a Reuter hírügynökség. A grúz államfő kedden rendkívüli állapotot vezetett be, hogy elfojthassa a lemondását követelő, s immár harmadik hete tartó ellenzéki tömegmegmozdulásokat. Az ellenzék diktatórikus módszerek alkalmazásával vádolja Gamszahurdiát, aki egyik keddi beszédében banditáknak minősítette politikai ellenfeleit és a lakosság védelmét kérte velük szemben. Út a Bánságba Európa határai átjárhatóak Pusztán a benzinkutak pangó üressége, vagy éppen ellentétesen, a hosszasan kanyargó kocsisor jelzi Szabadkán, hogy valami történt Jugoszláviában, pontosabban Jugoszláviával. Ulunknak csak első állomása volt Kosztolányi városa, ahol magyar barátaink a szerb szélsőségesek és Joszip Molnár után legjobban Szaniszló Ferencre és a keveset mutató Panorámára panaszkodtak, amely műsor néha fölöslegesen borzolja az oltani és magyarországbeli kedélyeket. Végcélunk az egykori Magyarország fő gabonatermő területe, a Bánát, annak is a délszláv államhoz került része, hiszen a Bánát a Tiszától a Déli-Kárpátokig, illetve a Marostól a Dunáig terjedő földrajzi egység. Nevét a népi etimológia a bánattal, ezen keresztül az itt élő népek sorsával hozza összefüggésbe, s ezért talán nemcsak a mindenben jelképeket kereső látásmód a felelős. A múlt század végén Magyarország magyarok által leggyérebben lakott vidékének számított e terület déli része. Ezért is ide telepítették le a Bukovinából hazaköltöztetett székelyeket és csángókat, tovább színezve az amúgy is vegyes etnikai térképet. Az így létrehozott magyar szigetek nem sokáig éltek az anyaországban. 1920-ban Jugoszláviához kerültek, s rövid megszakítással jogi szempontból a mai napig oda tartoznak. A XX. század talán legmostohább sorsú magyar közösségét terveztük meglátogatni, s felmérni, milyen hatással van e területekre a tőlük nem messze dúló háború. Tartottunk katonai ellenőrzésektől, útelzárásoktól, lesből lövöldöző csetnikektől, egyszóval a megszokottnál is barátságtalanabb környezettől. Szabadka látszólagos nyugalma, s a csendes Zenta sem tudott megnyugtatni minket. Gondoltuk, majd Nagybecskereken, vagy a hírhedt csetnikközpontban. Pancsován kapkodhatjuk a fejünket a lövedékek elől. „Reményeinkben" csalakozni kellett. Biztonságosan jutottunk el Székelykevére, vagy ahogy a helybeliek nevezik, Székeire, a Kárpátmedence legdélebbre fekvő magyar falujába. Végvárhangulatra vagy háborús állapotokra semmi jel nem mutatott. Furcsán fogadták kérdéscinket is. - Jó, jó, a szerbek és a horvátok összecsaptak Szlavóniában, de miért lennének itt lövöldözések? A Bácska és a Bánát nem vitatott terület, horvátok itt sosem éltek, a Tiszáig sóhajtó román vágyakat pedig senki sem veszi komolyan. Továbbutazva, Versec felé sem tapasztaltunk semmi feszültséget. Mintha nem is ebben az országban lenne Európa egyetlen fegyveres konfliktusa. Azért akadt mégis valaki, aki megzavarta egyre elhatalmasodó komfortérzésünket. A verseci katolikus templom fényképezése közben odalépett hozzánk egy férfi. Rossz magyarsággal közölte, hogy ez sváb templom, ne fényképezzük s a magyaroknak itt nincs is templomuk, csak egy kis kápolnájuk. Mivel olyan törvényről nem tudtunk, és nem is tartottuk valószínűleg a létezését, amely kimondja, hogy minden náció csak a saját templomát fényképezheti, nem törődtünk alkalmi idegenvezetőnkkel. 0 azonban nem nyugodott bele sikertelenségébe, és beprotezsált minket a környéken járőröző rendőröknél, akik elkérték az útleveleinket, valamit jegyzeteltek, majd mikor egy szabálytalan kamionos elvonta a figyelmüket, utunkra bocsátottak. Ez a kis kellemetlenség jókedvünket nem törte le, s problémát is csak a kőolajvezetékek elzárása miatt kialakult benzinhiány okozott. Néhány hónapja még elképzelhetetlen következtetésre jutottunk: át kell menni Romániába üzemanyagért. Azonnal rosszul lettünk, ahogy a szerb vámosok kiszámíthatatlanságához hozzáadtuk a románok munkatempóját és a magyar turistákhoz fűződő hagyományos barátságukat. Micsoda sorok kígyózhatnak a határon! Ami várt, az egész utunk legkellemesebb meglepetése volt. Útitársunk fogalmazta meg kitűnően: Európa határai átjárhatóak! S mi kell ehhez? Nagyon egyszerű. Az egyik állam kötelezze a másik állam polgárait, hogy félévi átlagjövedelemnek megfelelő dollárt váltson át az ő gyorsan inflálódó pénzére, mire a másik állam kötelezze az egyik polgárait, hogy ugyanakkora összeget váltson be a piaci ár negyedéért, vagyis 150 dollárt mindenki ajándékozzon neki. (Jugoszláviáról és Romániáról van szó.) Az átkelés így is negyedórát vett igénybe, s vissza hasonlóképpen. Hazafelé már csak a török vendégmunkások vonulása jelentett fennakadást a röszkei határon. SZEBERÉNYL GYULA TAMÁS