Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-26 / 226. szám
CSÜTÖRTÖK, 1991. SZEPT. 26. BELPOLITIKA 3 A fordulat sokadik éve Kupa Mihály pénzügyminiszter tegnap Siófokon a közgazdászok 29. vándorgyűlésén az alkalmazkodás gazdaságpolitikai feltételrendszeréről tartott előadásában bejelentette, hogy adósságállományunk növekedése az év végére megállhat. A prognózisok ezt gyakorlatilag csak 1993-ra várták. Mint a miniszter egyebek mellett kifejtette, a Kupa-programként ismertté vált gazdaságpolitikai koncepció szerint változatlanul elsőbbséget kell biztosítani az egyensúly megőrzésének, az infláció megállításának, akár a munkanélküliség további, még elviselhető mértékű növekedése árán is. A gazdaság átállási képességétől függően, a pénzügyminiszter a jövő év végére várja pénzügyi stabilitásunk megteremtését. Kiss Gyula munkaügyi miniszter a tárca tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a minisztérium nem füz túlzott reményeket ahhoz, hogy a munkanélküli járulék felemelésével teljes mértékben önfinanszírozhatóvá tehető a Szolidaritási Alap. Ez csak úgy volna lehetséges, ha jövőre - a foglalkoztatási törvény módosításával - 1,5 és 4,5, illetve az újabb elképzelések szerint 1 és 5 százalékra emelnék a munkavállalók és a munkaadók befizetési kötelezettségét. Kiss Gyula szerint a Munkaügyi Minisztérium nem támogatja a költségvetés jlyen arányú kivonulását a Szolidaritási Alapból, és ezért az egyszázalékos munkavállalói és a háromszázalékos munkaadói befizetést javasolja. A miniszter hangsúlyozta, az idén, az év végére 300-320 ezer is lehet a munkanélküliek száma, de ellátásukra a költségvetés garanciát vállal. A távfűtés drágult, de nem drágult tovább Ami Szegedet és még 13 várost illet, az újabb fűtési díjemelkedés egyelőre elmarad. A minisztérium a nyári áremelést követően költségelemzési beszámolót kért az ország távhőszolgáltatási vállalataitól, s ennek alapján megállapította, hogy 14 település esetében a támogatások megvonása ellenére is tartható a júniusban már megemelt díjszabás. Eszerint e településeken október elseje után is 140,40 forint marad a köbméterenkénti évi fűtési díj. A szegedi helyzet felőli érdeklődésünkre Sárkány László, a Szegedi Távhószolgáltató Vállalat igazgatója egyrészt megerősítette ezt, másrészt viszont elmondta, hogy az Mihelyt nyilvánvalóvá vált, hogy a távfűtési díjak június elsejétől 70 százalékkal emelkednek, azonnal felröppent a hír egy további áremelésről. A feltételezés oka az a döntés volt, miszerint a távfűtési vállalatok október elsejétől nem részesülhetnek sem a lakossági befizetésekből, sem az állami költségvetési árkiegészítésből. Ezzel kapcsolatban közöltek információkat a hét elején az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban. intézkedés igen nehéz helyzetbe hozta a vállalatot. A mintegy 350 milliós lakossági befizetési részesedés és az eddigi 450 milliós költségvetési támogatás elvesztésével (mindez a városi önkormányzat költségvetésének körülbelül 10 százaléka) a szegedi távhő három hónap alatt feléli tartalékait, s akkor valamit mégis tenni kell. Ez a valami - nevezzük így azonban már nem az állami irányítás vállát nyomja majd, hiszen a minisztérium rendelkezése szerint a távhő vállalatok két hónap múlva önkormányzati hatáskörbe kerülnek, s ezzel együtt az ármegállapítás is a települési önkormányzatok feladata lesz. Nyitott kérdés tehát, hogy a város önkormányzatának hogyan sikerül majd fedezni azt a költségkiesést, amit a kormányzat a további fűtési díjemelés megtiltásával elősegített. Sárkány László arra is felhívta a figyelmet, hogy a júniusi díjemelés továbbra is érvényes, a lakosok a fűtési szezon kezdetével 70 százalékkal emelt összegről kapnak majd számlát. Az új rendelet ellenére, a távhő árak emelkedésének híre azonban részben igaznak bizonyul. Információink szerint a fűtéssel ellentétben a használati melegvíz szolgáltatása október 1-től várhatóan 30-40 százalékkal kerül majd többe. S. P. S. Beszéljünk a demokráciáról! Vagy inkább a nőkről? Régebben legalább sok jó nő volt olyan tanácskozásokon, mint amilyet tegnap délután toborzott össze bombasztikus soraival a hazai szocialista párt, vagyis a magyar. „ Viharfelhők jelenlek meg a fiatal magyar demokrácia felett" - olvashattuk a szegfüves meghívóban, s azt már a vitán hallottuk, Budapesten a Corvin tér 8. tanácstermében, az az oka a társadalom szervezetlenségének, az érdekképviselet hiányának, meg a sok bajnak, hogy nincs egy erőteljes, jól szervezett baloldal. Pedig volt! És azok a hölgyek és urak (Bihari Mihály, Csepeli György, Kolosi Tamás, Bossányi Katalin, Gazsó Ferenc, Mártha István) akik tegnap a vezérvitázók voltak, tegnapelőtt még mind ott ültek az „erőteljes és jól szervezett baloldalon ". (Ne legyen az ember feledékeny, e tudósítás szerzője se.) Haladjunk a gyengébbtől a minőség irányába! Mártha István zeneszerző arról beszélt, hogy W oda kell figyelni arra is, amit a negyedosztályú kocsmában beszélnek az emberek, IV nem érti mondta a muzsikus - a kultúrpolitikát! (Utóbbi nyilván már nincs, azért nehéz érteni. Ez most a kulturális senkiföldje, még mindig jobb itt, mint egykor a „kultpol"ban. Innen még el lehet jutni valahova, az sehova nem vitt.) Bossányi Katalin a Népszabadságtól arról szólt, hogy W az újságíró ma bármilyen hülyeséget leírhat IV veszélyben a sajtószabadság! A kettő még együtt is lehet igaz, de a sajtószabadságot jelenleg valószínűleg az veszélyezteti a legjobban, ha valaki hülyeségeket ír, s nem egyeztet. (Alanyt az állítmánnyal!) Kolosi Tamás elmondta, hogy az utóbbi két évben a különféle foglalkozási ágakban nem nőtt a társadalmi mobilitás, ami a konszolidált rendszerváltás bizonyítéka. (Például '56 után nagy volt a fölfelé és a lefelé mozgás a különféle szakmákban.) A szegények száma öt százalékkal nőtt, de a szegények nem lettek „szegényebbek" a nyolcvanas évekhez képest. Kolosi vizsgálatai szerint a rendszerváltás igazi vesztese az alsó középosztály! A tudósító hadd tegye hozzá ehhez, hogy ez éppen az a népesség, amelyik Antall József csapatának megnyerte a választásokat! Gazsó Ferenc azt állította, hogy nem fenyeget a diktatúrához való elkanyarodás közvetlen veszélye. Működési zavarok vannak: a hatalom azt képzeli, rákényszerítheti a társadalomra mindazt, amit a demokratikus átalakulásról képzel. Kollektív társadalmi fellépéssel ezeket a zavarokat általában ki lehet küszöbölni. Meglepően sokan voltak a tanácskozáson. Mindenki elmondta, ami a szívét nyomta, volt aki azt is, amit toriból a gimibcn tanult. De hol váltja a rendszert az a sok szép szoknyás illegalista? Lakiteleknél még megvoltak. Z.M. KÖZÉLETI NAPLÓ MA TICHY-RÁCS CSABA, a 14. számú választókerület képviselője fogadóórát tart 17-18 óráig a Rákóczi utca 11. szám alatti helyiségben. TISZA-KONFERENCIÁT rendeznek a csongrádi polgármesteri hivatalban délelőtt 10 órától a települések közgyűléseit képviselő szakemberek. EGYEZTETŐ TÁRGYALÁSON vesz részt a nyilvánosságot jelentő sajtó képviselői előtt, 18 órakor, a polgármester szobájában a szegedi közgyűlés konzervatív és liberális frakciójának küldöttsége. HOLNAP A TISZA-KONFERENCIA második napján, a csongrádi polgármesteri hivatalban többek között a folyó védelméről, a víziturizmus fejlesztéséről, a Kárpátok-Tisza együttműködésről tájékoztatják a szakemberek a régió önkormányzati vezetőit. Értesítő a „C"-variánsról Magyarország diplomáciai úton is megkapta az értesítést a bős-nagymarosi beruházás „C"-variánsának előkészítéséről - mondotta Sámsondi Kiss György kormánybiztos, a Parlament Környezetvédelmi Bizottságának tegnapi ülésén. A bizottság alaposan megvitatta, hogy e változat emlegetése mennyiben fenyegetés, illetve valós szándék. Végül úgy döntöttek, a jelzésre mindenképpen reagálni kell, megvilágítva a lépés jogi képtelenségét. Sámsondi Kiss György lehetségesnek tartotta, hogy a kérdés kivizsgálására a két ország szakértői közös bizottságot hozzanak létre. Az ülésen elhangzott: a magyar fél egyértelmű vízlépcső ellenes állásfoglalása ellenére a bizottság - a Parlament jóváhagyása esetén - foglalkozhat a különféle csehszlovák hasznosítási variációkkal. A jelenlegi külpolitikai helyzetben ugyanis az eddigieknél is szigorúbban kívánják mérlegelni azokat a tényezőket, amelyek befolyásolhatják a két ország közötti feszültségeket. Szocio (grafikák) avagy rosszízű piktogrammok Kiemelt nyugdíjas Átlag nyugdíjas Kisnyugdíjas Nyugdíj nélküli A csődtörvény A Parlament keddi ülése csődtörvényt fogadott el, amely meghatározza, hogy a gazdálkodó szervezetek mikor jelenthetnek be csődöt, ezt milyen eljárás követi, s a fizetésképtelen cég hogyan köteles maga is lépéseket tenni helyzetének javítására. Ugyancsak megszabják a paragrafusok az esetleges felszámolás körülményeit, menetét, s a jogutód nélküli megszűnés esetén alkalmazott végelszámolás előírásait. A törvény értelmében a gazdálkodó szervezetek akkor jelenthetnek be csődöt, ha egy éven belül esedékessé váló tartozásaikat előre láthatóan nem tudják kielégíteni, illetőleg a fizetésképtelenség már bekövetkezett. A bíróság a bejelentés alapján 15 napon belül dönt a csődeljárás megindításáról, és a végzést a Cégközlönyben közzéteszi. A csődeljárásra vonatkozó jogszabály szerint az adós köteles a fizetőképesség helyreállítására alkalmas programot és egyezségi javaslatot készíteni. Ezt követően a hitelezők részvételével - egyezségi tárgyalást kell tartani. A hitelezők érdekeik képviseletére úgynevezett hitelezői választmányt hozhatnak létre, de az egyezség megkötéséhez a tárgyaláson megjelent valamennyi hitelező jóváhagyása szükséges. Az adós tartozásait a hitelezők vagy harmadik személyek átvállalhatják, s az adós vagyonában akár tulajdont is szerezhetnek. Amennyiben nem jön létre megállapodás, úgy a bíróság hivatalból megindítja a felszámolási eljárást. A felszámolóként kijelölhetők körét a kormány rendeletben állapítja meg, és a felszámolói névjegyzékbe való felvételre pályázatot írhat ki. Nem jelölhető ki felszámolónak az adós hitelezője, vagy résztulajdonosa. A felszámoló felméri az adós vagyoni helyzetét, a vele szemben támasztott követeléseket, illetőleg megállapítja a felszámolás ütemtervét, az azzal járó költségeket. Programnak kevés Koncepciónak sok Az ipari kormányzat szakított azzal a hagyománnyal, hogy kijelölje a gazdasági élet nyerteseit, és veszteseit. Ezzel jellemezte a tárca ipar- és kereskedelempolitikai koncepcióját Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter a Vas-, Fém- és Villamosenergia-ipar Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének szerdán Budapesten tartott tanácsülésén. Az új koncepció - mondta a miniszter - az ipar és kereskedelem következő három évre vonatkozó fő fejlődési irányait írja körül, és megfogalmazza, hogy az állam mikor, miként kíván a gazdasági folyamatokba beleszólni. Ez a program már piacgazdasági körülményeket feltételez, ennek megfelelően megszünteti az állam gyámkodó szerepét, és számol a nemzetközi gazdasági környezet hatásával. A vasasszakszervezet ezzel szemben úgy véli, hogy az ágazatait érintő területeket - például a kohászatot, gépipart - a program egyértelműen visszafejlesztésre ítéli. A szövetség állásfoglalása szerint ezekben az ágazatokban egyértelműen válsághelyzet van, és ennek kezelése a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően állami beavatkozást, támogatást igényel. A szövetség elnöksége szerint az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium anyaga koncepciónak sok, programnak kevés, ilyen formán a tényleges ipari szerkezetváltáshoz nem tud érdemben hozzájárulni. • • Önkényes lakásfoglalások Önkormányzat és önkényes lakásfoglalók. Ki az egyik, ki a másik hallatán dühödik fel, van, aki mindkettőn. Egyfelől, mert velük szemben tehetetlen a város, másfelől pedig: rengeteg az üres lakás, miközben igen sok szegedi polgár elkeseredetten morzsolgatja a várakozás idegrendszert próbáló napjait. Felmerül a kérdés: miért állnak üresen ezek a lakások? A két leggyakoribb eset: a főbérlő meghal, illetve e jogáról más úton mond le. Mindegyik alkalommal előfordulhat, hogy a lakást nem rendeltetésszerű állapotban hagyja hátra. A felújításról a város gondoskodik, ám a munkálatok nemegyszer elhúzódnak, különösen azokon a helyeken, ahol többféle szakipari tevékenység összehangolására van szükség. Rebesgetik, hogy az érintettek, vagyis akiknek nincs otthonuk, pontosan tudják (utca, házszám), mely lakásokról van szó. Miután a kiutalás, de általában az ügyintézés csigalassúsággal halad, a türelmetlenségnek adott esetben nem vet gátat a jog, s megtörténik, amit egyszerűen csak önkényes beköltözésnek hív a szakzsargon. E pillanatban Szegeden hetvenöten laknak „kézrátétellel" szerzett lakásukban, az év elején ez a szám 85 volt. A kiköltözésre való felszólításnak sok foganatja nincs, marad az egyetlen lehetséges eszköz: a kilakoltatás. Mivel szükséglakásból is kevés van (ahol tudnillik ezeket az embereket el lehetne helyezni), illetve ezek egy részét szintén birtokba vették már más otthontalanok, nincs más hátra, a családi cókmókot az utcára kell kipakolni. Innen pedig egy-két órán belül megtörténik a visszaköltözés. Az eljáráshoz nemegyszer gyengének bizonyul a rendőri védelem fedezéke: legutóbb - a bonyolító hivatalnokok elmondása szerint - körülbelül harmincan álltak készen erőteljes ellenintézkedésre. Az üresen álló lakások száma: kiutalt lakás, de a bérlő még nem kötött szerződést 30 bármikor kiutalható lakások 110 a lakás helyreállítása folyamatban van 50 a lakás helyreállításra szoml, de ennek kivitelezése még nem kezdődött meg 26 a bérlő jogáról már lemondott, de a lakást még nem adta vissza 101 hagyatékkal terhelt lakás 35 különösen rossz állapotú lakás 118 üresen álló társbérleti lakrész 12 eladó üres lakás 51 összesen: 533 Az önkényesen elfoglalt lakások száma - komfortfokozata: február augusztus összkomfortos 7 2 komfortos 21 22 félkomfortos 3 3 komfort nélküli 49 44 szükséglakás 5 5 összesen: 85 76 A kilakoltatások száma: 1988 44 1989 34 1990 39 1991 (szeptemberig) 40 Ó.J.