Délmagyarország, 1991. szeptember (81. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-14 / 216. szám

Q SZOMBAT, 1991. SZEPT. 14. VERESS MIKLÓS Ad notam... Fon hálót hajnal itt fiistködökből és az emberhal belesétál majd döngeti magány-bárkáját mely víz színéig merítendő sárgul a tápai köszöntő de még búcsúul idekántál ezerkilencszáznyolcvanötből „Szent Dávid viszi hárfáját édesdedön verögeti kedves nótáját hogy az Isten éltessön sok számos esztendőkkel szerencséltessön' idézvén Tápénak lliamihályát kinek a választ most kikerestem újabb lázaktól dideregve: Nem Dávidé tán e saját csontváz amelyön minket is kedvire hárfáz édesdedön verögetve számos esztendőkkel az Öregisten? Nincs már közös könyvkiadás A nyugalmazott (13.) Ekkora sötétségben még a vakvezető kutyák is eltévednek, feltéve, ha nem hagynak nekik irtózatos bűzjeleket, amelyek mentén végighaladva bárhová elérhetnek. Nekem nincs kifejlődve a szaglásom, mint egy kopónak, mégis megkockáztattam egy biztonságosnak tűnő útvonalat, hogy eljussak valahová, valameddig. Mert nem maradhattam az ágyban, nyugtalanság fogott el, s ezúttal külön éreztem a húst és a csontokat a lábamban, de alapjában véve ennek örülhettem, mert így nem foghattam vágtába, ahogy azt a nyugtalanságom mértéke megkövetelte volna. Aztán már minden porcikámat és sejtemet egymástól elkülönülve éreztem, a léptekben hallottam a sejtfalak mozgását, ahogy egymáson ide-oda csúszkálnak, éreztem a sejtfalak elválasztó hártyáit, azt is, ahogy a vérem apró, imbolyogó gömbjeit föl s le pumpálja a szívem, légzésem erősségét nem tudtam szabályozni, hol ziháltam, hol pedig épphogy kaptam levegőt, annyit, amennyivel még kibírom a következő fujtatásig, hallottam, ahogy a hajszálaim és a borostám kemény szálkái erőt vesznek magukon a növekedéshez, a nyögést hallottam, minden egyes szál erőlködését, hihettem volna, hogy máshonnan jönnek a neszek, de a hangokat nem a fülemmel hallottam, csak ezt a szót használom; hallottam, hogy mégis mivel fogtam föl, rejtély marad, de tudtam, a nesz belőlem jön. Az újságpapír megzörrent a lábam alatt, már megint itt vagyok a csontoknál, gondoltam. Leguggoltam a papír mellé, s egyik kezemből a másikba rakosgattam a csontokat. Száraz és érdes, néhol sima felületek váltogatták egymást. Ha nem tudom, hogy ásatási lelettel van dolgom, nyugodtan ebédmaradványnak is tarthattam volna őket. Az állapotok nem különböznek, csak azt hisszük, hogy a szánkból kilógó és leszopogatott csirkecsont kevésbé undorító, mint egy hulla lebomlott húsa alatt ránk maradt csontozat. Pedig a test test, a vér pedig ugyanazt a hosszú utat járja be, akár elrohad a föld alatt, akár fizikai állapotunk javítása érdekében táplálkozásra fordítjuk. Félelmem csillapulni látszott, ebből is érezhettem, nem a test, az öldöklés, a halál félelmetes nekem, inkább az, ahogyan kimondjuk. A gyárigazgató fia egyszer be akart vágódni nálam, és a disznóvágás előtti napon megkérdezte, hogy kérek-e vért, mert ha akarja, egy egész tányér sült vérrel fog beállítani, csak kenyeret hozzak, mert az apja a kamrában tart egy fali táblázatot és minden egyes kenyérvágás után leméri a veknit és az eredményt fölszkribálja a papirosra, pedig tudnia kellene, hogy egy mérés az nem mérés, legalább három adat számtani közepét kellene följegyeznie, hogy a mérőszalag és szemének tökéletlenségéből eredő hibát kiküszöbölje, és ha így jön rá a csalásra, akkor már érteném, miért horkan föl, mert ha valaki meg meri rövidíteni ót egy szelet kenyérrel, annak ott helyben kitekeri a nyakát, fölpcfozza és úgy hasba vágja, hogy elered az orra vére. Megköszöntem az ajánlatot, és azt mondtam, hogy köszönöm, de nem kérek a vérükből. Vér, utána ettől a szótól napokig támolyogtam és émelyegtem. Ezeken a csontokon már nyoma sem volt a vérnek, csak ha a képzeletem rosszul tájékoztatott volna, akkor. Végre egy szép darab csont került a kezembe, majd még egy. Akkorák lehettek, mint egy kisgyermek lába. Ismét elfogott a félelem, és a gyanú egyre erősödött bennem, hogy nem régészeket meghazudtoló leletre bukkantam, annál inkább valami roppant kegyetlen bűntény maradványai jutottak a kezembe. Elképzeltem a cselekményt, s a szándékot, amely a brutalitás végső határáig vonult ember fejében megfogant. Nem győztem védekezni, hogy ilyen nincs, csak az én, éjszakák rémtörténetein pallérozott elmémben, amely szinte szobrot farag az erőszakból. A kezemben tartott csontok tapintása lassan a könnyzacskómig ért. De már jól ismeretem feltételezéseim gyökereit, s tárgyi bizonyíték híjján nem nagy élvezettel töltöttek el. Repesve vártam az első madarat, amely hangjával a világosság felé fordul majd, és a Nap sugarai fény derítenek a csontok eredetére. PODMANICZKY SZILÁRD - Tönkrement a könyvterjesztés, a könyvterjesztő vállalat gyakorlatilag fizetésképtelen - vallja Fazekas. - Az államtól további hiteleket nem kap. A hazai / piacon félmillió magyarral számolhatunk.1 Ismerjük társadalmi összetételét, tudjuk, hogy az a középréteg, amelyre a kiadónak támaszkodni kellene, gyakorlatilag nincs. Van egy vékony értelmiségi réteg, amely a mi könyveinket olvassa. A hazai piacra általában néhány száz példányt küldünk, de sajnos az sem fogy el. - És a magyarországin? - Az is hasonló gondokkal küszködik. Rengeteg a kiadó, sok a könyv. És erre a piacra a Madách könyveivel betömi nagyon nehéz. Évek hosszú során az igazi bevételt az jelentette, hogy magas példányszámban adtunk ki egy-egy gyerekkönyvet, szakácskönyvet, s ezt átvették Magyarországon. De ez is megszűnt. És a szépirodalmat minimális példányban, vagy egyáltalán nem veszik át. ' - Magyarországon drágábbak a könyvek. Az olcsóbb Madách kiadványok sem kelendőek? - Mi hiába adjuk Magyarországnak olcsóbban a könyveket, ez a könyvpiacon nem jelentkezik. Abba, hogy ott milyen áron kínálják a portékánkat, semmi beleszólásunk nincsen. De a csehszlovákiai magyar könyvpiacon is kétféle árral találkozhatott az olvasó. Az olcsóbb könyv közös kiadásban jelent meg, a Madách és valamelyik magyarországi partnerkiadó gondozásában, a drágábbik nem közösben. A közös kiadásnak mindig az volt a lényege, A Madách Könyvkiadó olyan helyzetben van. mint a szlovák kultúra, a szlovák könyvkiadás. Vagyis nagyon rosszban - mondja Fazekas József, a Madách Könyvkiadó főszerkesztője, akivel Pozsonyban beszélgettünk. Tavaly 47 könyvet jelentetett meg a kiadó, ebből 28 volt az eredeti kiadványok száma. Az idei évre is elkészítették a tervet, eredetileg 41 művel számoltak. Mégis nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mi jelenik meg. rrmt^tmmmmmmmmmmmmmmm hogy mindkét térfélen támogatta a könyvet az állam. Ez mára megszűnt. És a közös kiadás, ügy ahogy van, nem létezik többé. Most már csak Madách könyvként adjuk ki kiadványainkat, és egyenesen a terjesztővel tárgyalunk átvételükről. De itt is gondok vannak, mert mi csak könyvvel kívánunk kereskedni. Vannak olyan kiadók, akik behoznak könyvet, és kivisznek helyette történetesen cementet. Nekünk elementáris érdekünk, hogy a csehszlovákiai magyar írók könyvei eljussanak Magyarországra. Közben ott tartunk, hogy kiadni is csak a haszonból tudjuk őket, mert ilyen körülmények között eleve veszteséges megjelentetésük. - Hogyan lehet kitörni ebből az ördögi körből? - Legelső lépésként meg kell oldani a kiadónak saját könyvei terjesztését. - Szólni kellene az idei tervekről is. Melyek azok a kiadványok, amelyek nagy valószínűséggel megjelennek ? - Most még lehetséges közreadni azokat a régi tiltott írásokat, amelyek addig a nagyközönség számára hozzáférhetetlenek voltak. Ezeket ki kell adni, mert elképzelhető, hogy egy év múlva újra nem lesz szabad. És ha most megjelentetjük őket, már nem lehet később elhazudni létüket. Biztosan kiadjuk Fábry Zoltán A vádlott megszólal című munkáját. Fábry a háború után terjedelmes levélben fordult a szlovák értelmiséghez, hogy ók is tiltakozzanak a szlovákiai magyar lakosság meghurcolása ellen. Az írás csak 1968-ban kapott nyomdafestéket, elengedhetetlen hát megjelentetése. Janics Kálmán A hontalanság évei című könyve is a száműzött művek közé tartozott. Most végre megjelenik. Kiadjuk Václav Havel 1969 és 1989 között keletkezett publicisztikai Írásait is. Új regénye jelenik meg Grendel Lajosnak. Ez a napokban várható. A Thészeusz és eh fekete özvegy a Szakítások folytatása. Márai Sándor Breviárium című könyvét a Magyarok Világszövetségévei jelentetjük meg közösen, de ezt a munkát támogatja a Soros Alapítvány is. Hadd említsem meg végül Peter Karvas, a hosszú évekig hallgatásra ftélt jeles szlovák szerző Erkölcsök és erkölcstelenségek című művét. Kiadónk ugyanis feladatának tartja, hogy jeles szlovák és cseh műveket is közreadjon magyarul. Teleki Pál emlékezete ,v.v a £»••«" Itsfiidgwn ijifiu Bizonyos okok következtében csak most jutottam el a Fekete-házban már több hete látható Teleki Pál emlékkiállítására. Szerencsés - de azt most már nem mondhatom, hogy bátor - gondolatnak tartom, hogy a magyar cserkészmozgalom bemutatásakor, halálának 50. évfordulója kapcsán, a rendezők megemlékeznek az ország, két világháború közötti cserkészmozgalmának szellemi atyjáról, a „főcserkészről", Teleki Pálról is, aki mellesleg több kormányban töltött be különböző miniszteri tisztséget, sőt kétszer volt az ország miniszterelnöke. Csak egyetérteni tudok a rendezők azon törekvésével, hogy a látogató lássa, ellentmondásos személyiségről van szó. Ahogy azt az egyik tablón olvashatjuk is: „Míg egyik oldalon magára vállalta a társadalom egy nem is elenyésző részét a közéletből kirekesztő két zsidótörvény parlamenti elfogadtatását, addig a másik oldalon a térség talán legliberdlisabb nemzetiségi politikáját vázolta föl és kezdte el realizálni." Úgy érezzük azonban, hogy a rendezők ezen törekvése csupán szándék maradt. Ugyanis elkövetik azt a hibát, amitől nagyon sok monográfiaíró sem tud szabadulni, hogy annyira hasonulnak történelmi alakjukkal, hogy végül is csak a pozitív oldalát látják, láttatják. Hát valami ilyen érzésem támadt a kiállítás megtekintése után is. Láthattam, hogy milyen nagy tudós volt Teleki Pál, milyen kiválóság volt emberileg is („jó szíve, humanizmusa"), milyen erkölcsi magasságokba emelkedett, és hogy politikai ténykedésének negatívumai is abból fakadtak, hogy a külső viszonyok szűk keretek közé szorították tevékenységét, illetve hagyta magát sodortatni az eseményekkel. Az előbbiekkel egyet is értenék, az utóbbiakkal pedig nem szándékozom vitatkozni, bár talán árnyaltabban fogalmaznék. Hát igen - ez az érem egyik oldala. De azért arról sem szabad megfeledkezni, hogy az általa vezetett kormány iktatott törvénybe, az első világháború után az európai államok közül elsőnek, zsidóságot korlátozó rendelkezést (1920), mely numerus claususként vonult be a köztudatba, és amely hat százalékra korlátozta az egyetemeken a zsidó hallgatók számát. 0 volt az, aki az első zsidótörvény-tervezet kormányzat részéről történő indoklásában hangsúlyozta, hogy a zsidóság túltengése veszedelmes és káros, és ezzel szemben meg kell védelmezni a nemzetet, aláhúzva, hogy a zsidóság korlátozása nemzeti kötelesség. A törvény következtében - a zsidók számarányának 20 százalékra korlátozása a szabadfoglalkozású pályákon - több mint 15 ezer család ment egzisztenciálisan tönkre. Tehát a tablón olvasottakkal ellentétben nem csupán a közéleti szereplésből szorította ki a zsidókat. Teleki Pál tevékenysége is szerepet játszott abban, hogy a törvénytervezetet elfogadták, pedig egyes kiváló írók, művészek, tudósok (köztük Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond, Somlay Artúr, Schöpflin Aladár, Szakasits Árpád) által aláírt felhívás arca figyelmeztetett: „Gondolja meg minden kortárs, mekkora felelősség terheli, ha lelkiismereti tiltakozás ellenére is megszületik egy törvény, melyre valamikor minden magyarnak szégyenkezve kell gondolnia!" A második zsidótörvény (mely az első törvény 20 százalékos arányszámát 6 százalékra csökkenti az értelmiségi pályákon és újabb 60 ezer családot érint) indoklója - most már az Imrédy-kormány részéről - szintén Teleki Pál volt, sőt a törvényt már az ő miniszterelnöksége idején hozták, Imrédy bukása miatt. A felsőházi vitában, mikor fölvetődött, hogy az Imrédy-kormány idején beterjesztett törvényjavaslatot az új miniszterelnök csak mint örökséget, vagy pedig „politikai opportunizmusból" képviseli, Teleki világosan leszögezte: „Már számtalanszor aláhúztam, hogy ezt a javaslatot nem mint politikai örökségei, hanem meggyőződésből is képviselem, legalábbis egészében és főbb vonásaiban, hangúlyozva azt is, hogy ha részleteiben mást, egy saját magam által szerkesztett törvényjavaslatot hoztam volna, az ennél a törvényjavaslatnál szigorúbb lett volna. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) ... Másodszor azt is megmondtam és most is meg akarom mondani, liogy a javaslatot nem opportunizmusból képviselem. Nem hiszem, hogy valaki komolyan imputálná nekem azt a könnyelműséget, hogy ilyen életbevágóan fontos javaslatot pbütikai opportunizmusból képviselek. ...Meggyőződésem, hogy a nemzet egyetemes érdeke azt kívánja, hogy ilyen törvényjavaslatot... törvényerőre emeljünk, ezért hoz/am ide és ezért képviselem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Nem szoktam soha másnak sem előnyös, sem hátrányos tollaival takarózni; ha valamit képviselek, helytállók érte saját magam." Hát így sodorták Telekit az események, és szókimondása, karakánsága így is megnyilvánul! Teleki ugyan nem tartozott a náci típusú fajvédők közé, de antiszemitizmusa bizonyos faji vonásokat is hordozott. Idézet az előbbi beszédéből: „...Egyesek szerint... ez a törvény a magyar törvényalkotásba és gondolkodásba a faj és a vér idegen ideológiáját hozza be. Eltekintve attól, hogy én magam ezt az álláspontot tudományosan és társadalmilag már több mint húsz éve vallom, hirdetem és írom, tehát jóval előbb, mintsem, hogy itt kiilső befolyások rám ... hathattak volna, meg kell állapitanom, hogy semmi idegenszerűség nincs abban, ha faji összetartozandósdgról, faji kapcsolatokról és faji csoportokról beszélünk." Meggyőződése volt, hogy a zsidók biológiai fajt képviselnek, és súlyosan veszélyeztetik a keresztény magyarság létét: „... A zsidóság oly mértékben alakítja át a magyarság testéi, jellegét és gondolkodásmódját, hogy ez a legnagyobb veszélyt rejti magában. (Úgy van! Úgy van! Élénk taps.) Nem is annyira az üzleti életet értem ez alatt, hanem inkább a társadalmi és szociális életet, mert az iskolának, a családnak, az összeltázasodáson keresztül a családok gondolkodásának átváltoztatását, az elitnek elzsidósodását, a keresztény elitnek, a vérségileg tökéletesen és teljesen keresztény elitnek is gondolkodásában való megváltoztatását látom." Ezekkel az adalékokkal szerettem volna kiegészíteni Teleki Pál portréját, tényekkel, dokumentumokkal alátámasztani a rendezők azon megállapítását, hogy tényleg ellentmondásos személyiség volt. PÁL JÓZSEF