Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-01 / 179. szám

4 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1991. AUG. 1. II l'i l'l'l'íi H M LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE. SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 12-825. Bírság helyett kölcsön!? Emberek! Tisztességet! Komlói diákok vagyunk, akik Szegeden töltik vakációjuk egy részét. Lelkesen indultunk a szép város megnézésére, de szinte az első utunk elkeserített. Megszoktuk, hogy otthon - diákok lévén - minden járatra érvényes bérletünk van. Szegeden váltottunk ugyan jegyeket buszra is, villamosra is, de őszintén szólva legtöbbször elfelejtettük érvényesíteni azokat. Egy alkalommal éppen az esti programról társalogva szálltunk fel a villamosra, hogy egy megállót megtéve hazajussunk. A járaton hirtelen odajött hozzánk egy fiatalember, majd a társa is, és zsebükből agyongyűrt karszalagot vettek elő. Engedelmesen mutattuk diákigazolványainkat, az egyik ellenőr pedig írni kezdte a csekket, mivel a bevásárlás után nem volt nálunk elég pénz a büntetés kifizetésére. Azt csak később vettük észre, hogy hamis dátumot írt (július 29 helyett 28-at). Társának viselkedése mérhetetlenül sértő volt: felajánlotta, ha barátom „kölcsön ad" neki, elengedik a büntetést. Ilyen helyzettel még soha nem találkoztunk, bár Komlón középkorú hölgyek az ellenőrök. Tisztelettel kérjük Önöket, hogy e visszataszító viselkedés ellen lépjenek fel! Természetesen az igazságos büntetést kifizetjük, és várjuk segítségüket! MAJOR ANIKÓ ÉS PÁVA TAMÁS. KOMLÓ (pontos cím a szerkesztőségben) Közjáték a buszon A 2-es buszra vártunk a Rókusi II. számú Általános Iskola megállójánál július 11-én 7.15 órakor az unokámmal. Az első ajtón szoktam felszállni, odaálltam tehát a megállást jelző táblához. Mozgássérült vagyok, egyensúlyi zavarokkal. Van okom az óvatosságra, már csak azért is, mert vanak negatív tapasztalataim. A középső ajtót egyszer már rám csukták, többször csapták be az ajtót az orrom előtt, gyakori, hogy a busz első ajtaja túlhalad a megállón... pedig a jármű belső falán elhelyezett felhívás az első ajtót ajánlja a mozgássérülteknek. Érthető, ha az ember bizalmatlan. Indokolja ezt a mai napon történt eset is: a busz nagy lendülettel elhúzott az orrom előtt, majd hirtelen fékezéssel megállt, középső ajtajával a megállót jelző táblánál. A nem várt manőver meglepett, megtántorodtam, és csak a megállóban várakozó utasoknak köszönhető, hogy talpon maradtam. Amikor felszálltam, reklamáltam a buszvezetőnél. Nem válaszolt. Csipkerózsika Egy rövid hír, fekete keretben. Elszorul a szíve annak is, aki nem ismerte. Egy gyerek elment. Betegség nem gyötörte. Nagyon fájdalmas, soha nem múló hatású, fel nem fogható a hír. A valóság kegyetlen. Miben higgyünk? Talán a mesében. Mert az életben nincsenek csodák. Tehetetlenek vagyunk, nem segíthetünk. Élete a mozgás, a tánc volt. Csipkerózsika álmodik. Az álomarcú lány valóság volt. Volt. Próbákon A fohajcsár jobbkeze Megvallom őszintén, egy kicsit meglepődtem, amikor a hétfői számukban „A nagy bumeráng" cím alatti írást olvastam. A sajtó ugyanis eddig elhatárolta magát a valóság lényegétől. Mint örök naiv, arra gondoltam, hogy talán és lassan végre beszélhetnénk a tényleges állapotokról és folyamatokról is. A szerző első megállapításával, mely szerint 3 milliárd dollár - a továbbiakban mindig USD - zabirátyolásáról lenne szó, vitatkoznom kell. Az elmúlt 30 évet tekintve a pártállami vezetők legalább 35-40 milliárd dollárt loptak el az államkasszából. (A belföldi korrupciót is figyelembe véve összesen 6-7 billió forintról van szó.) A butaság, a dölyf és az embertelenség miatt okozott károk pedig felmérhetetlenek. Az MSZOSZ-ről godolkodván két kérdésre kell választ adnunk. Először is, itt nem szakszervezetről van szó, hanem a pártállam rabszolgahajcsár intézményrendszeréről. Aki egy kicsit is ismeri az elmúlt évtizedek üzemi valóságát, az tudja, hogy a szakszervezeti titkár a diktatúra közvetlen megvalósítója volt. A fohajcsár, az MSZMP-titkár nem kívánt minden részlettel foglalkozni. Tudjuk, volt önkéntes szakszervezeti tagság, tagdíjbefizetés és minden, ami a pártállamnak szép és jó (volt). Végül, a tagsági díjat már adóként vetették ki. Talán, ha képszerűen akarnám kifejezni magam, azt mondhatám. hogy a szakszervezet az MSZMP nyilvánosházaként működött. A másik kérdés még ennél is komolyabb. Milyen vagyonról is van most vita? Az ugyanis nyilvánvaló, hogy fillérekért még a leghitványabb strici sem tusakodik. Nos, nem részletezem a számításokat, de az MSZOSZ-nek ma mintegy 60 milliárd forint értékű vagyona van. (A tagdíjak és az állami támogatások összegeiből ez következik.) Ezt a hatalmas vagyont akarják most elorozni a szakszervezet illegitim kalandorai. Feltételezem, hogy a szabadon választott Parlament is ezeket a tendenciákat érzékelte, amikor a kissé tétova szabályozást meghozta. S. ISTVÁN, SZEGED Okulásra szeretném közreadni kis „kalandomat" az egyik javító céggel. Háztartási gépemhez hívtam ki szerelőt. Csavarokat kellett meglazítani, majd újra meghúzni. Anyagfelhasználás nem történt. Az egész munka tíz percig se tartott. Elégedett is voltam mindaddig, amíg a számlát meg nem pillantottam. Gondolom, más is soknak tartana ennyi munkáért 810 forintot. Közöltem a szerelővel, hogy bár az összeget kifizettem, főnökéinél reklamálni fogok. Erre - bocsánatot sem kérve - áthúzta a számla egyik tételét és a helyszínen azonnal visszafizetett nekem 280+42 forintot. A vállalat főkönyvelője, akit telefonon fölhívtam, kemény vita után, a bizonyítékok súlya alatt megállapította, hogy még 117 forint visszajár. Megilletett volna utánjárási költség is. de ilyen fokú igazságosságra a cég már nem volt hajlandó. így lett a kétszeresen csökkentett számla végösszege 810 helyett 371 forint. Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, annak megmutathatom a bélyegzővel, aláírásokkal ellátott és átjavítgatott számlát. Akinek viszont inge (bármilyen formában is), az vegye magára! Itt volna az ideje hogy leszokjunk mindenféle arcátlanságról, és alapos erkölcsi megújhodáson essünk át, mielőtt még Európához kívánnánk csatlakozni. (Név és cím a szerkesztőségben) Földeák, telefon '91 némán nézett előre, és remegett a bajusza. Régi ismerős, korábban már feljelentettem. Most törleszt, amikor teheti. Ily módon akar bosszút állni, így akarja „kekeckedő" utasát megregulázni. Veszélyes játék. Na, ja, úgy kell nekem. Mit hepciáskodik egy nyomorék utas. Ne ugráljon, ha nincs hozzá tehetsége. Örüljön, hogy betegsége után megmaradt, meg hogy buszon utazhat. Ne akarjon „luxus-szolgáltatást". Netán a vállalat vezetői is így gondolják? Meglehet. Feljelentést tettem már kétszer a fenti anomáliák miatt. Nem intézkedtek. Állítsak tanúkat, közölték velem. Tisztelt SZKV! Nagyobb felelősségei kellene ügyelni az utasok biztonságos közlekedésére, testi épségére. Különös tekintettel azokra, akik sérültek és tehetetlenek. Tanúk nélkül: csak úgy kötelességből, belső igényből, emberi együttérzésből. A földeáki polgárok jelentős többsége 1989-ben beszereltette lakásába a telefont azzal a szándékkal, hogy az ügyek intézéséhez nem kell majd utazgatni, feleslegesen pazarolni a drága benzint, nem beszélve arról, hogy mennyi időt felemésztene, ha egymás után kellene elutazni Békéscsabára, Sopronba, Budapestre... De sajnos, a telefon sem álomvilág. Hisz ha az ember egymás után kíván telefonálni három helyre, akkor a telefonközpontos hölgy telefonbetyárnak nézi az embert és betyárhoz illően beszél vele. Á napokban esett meg velem a következő: mivel még nem crossbaros a telefon, a központot kell hívni és kérni a kívánt telefonszámot. Először Csanádpalotát kértem, a következő Medgyesegyháza volt. Erre azt a választ kaptam a központos hölgytől, hogy nem tudja, mikor kapcsolja a kért számot, ő egyedül nem győzi a munkát, mert én, a telefonelófizető lehetetlen számokat kérek tőle. Kérdem én, mi a lehetetlen például Medgyesegyháza 28-ban? Talán a kisasszonynak nem ez a szerencseszáma? Én kérem, a pénzemért telefonálok. És úgy tudtam, hogy bűntudatmentesen lehet telefonálni, naponta akár többször is! MEZÓFI JÁNOS. FÖLDEÁK Tip-Top TAKÁCS JÓZSEF, Rókusi krt. 21. hányszor elmondtuk neki: „mély álomból ébredsz..." - mindig szót fogadott. Kitűnő tanítvány volt. Csipkerózsikáért elmegy a herceg, felébreszti mély álmából. Ez az utolsó instrukció. Soha nem múló szeretettel szívünkben őrzünk és búcsúzunk Tőled, Zsuzsika! TÁNCTANÁRAID ÉS TÁNCOS TÁRSAID így mondták hajdanán, ha valami különlegesen jó volt. Ma már ritkán használjuk e páros kifejezést. Nekem csak a Top jutott. Történt ugyanis, hogy az Úr 1990. esztendejének nyarán, betérve a Szeged Nagyáruházba, vásároltam egy szép, kék színű, széles pántú szandált, amire nagy betűkkel rá volt írva: TOP. Boldog voltam, na végre, egy igaz kényelmes szandál, a talp felső részén lévő mélyedésekbe szinte beleilleszkedett a talpam. Büszkén feszítettem a meleg nyáron Szeged útjain. A barátaim is megdicsérték. Mignem egy szép napon mit ad Isten, a jobb szandál pántjának külső része levált. Ez volt az igazi tragédia, most már mindenki engem nézett: egyik lábamon szandál, a másikon semmi. Felkerestem egy közeli barátomat és mutatom, hogy jártam. Adott egy pár cipőt, amiben nyomban elmentem az áruház cipőjavító részlegéhez. - Uram, öt perc, és jöhet érte. Körülnéztem az áruházban, és a megadott időben kezembe kaptam a szandálomat. Mivel tartozom? Semmivel, így a mester, én csak letettem a pultra egy húszast. Abban az évben még kétszer vittem el ugyanazt a szandált. Az idén, hogy melegre fordult az idő, csak próbálkozok, hiszen alig használtam a lábbelit. Mikor ez évben is másodszor kellett elvinnem ragasztani, mondtam a mesternek, hogy ez a szandál már magától is eljönne, annyit volt itt. Most tíz perc kellett a ragasztáshoz, gondoltam, biztos megragad a haszontalan. De nem így a szandál! Pár nap múlva megint mezítláb kellett hazajönni. Most már többször nem viszem az alig használt TOPszandálomat sehova, mert hogy engem még egyszer nem hoz szégyenbe, az biztos. Betüzeltem, így múlt ki egy jobb sorsa érdemes TOP-szandál. KATONA BÉLA. SZATYMAZ is* 1111 ! fá S i ! iií'i'i'i'i'i'i'' ROVATUNKBAN OLVASÓINK KÉRDÉSÉRE ADUNK VÁLASZT, ILLETVE SEGÍTSÉGET. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. Családi pótlék a szünidő tartamára P. S.-né, Szeged. Leánya most érettségizett és egyetemen kíván tovább tanulni. Úgy tudja, hogy a gyermek 20 éves koráig kaphat családi pótlékot. Ennek ellenére a munkáltató az érettségit követően beszüntette a családi pótlék folyósítását, hivatkozva arra, hogy befejezte a középiskolát. Szeretné tudni, a munkáltató jogszerűen járt-e el? Olvasónk tájékozódása nem egészen pontos. A munkáltató jogszerűen járt el. A tizenhatodik életévét betöltött gyermeket, aki június hónapban valamely oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és tanulmányait még nem fejezte be, július-augusztus hónapokban is tanulónak kell tekinteni, tehát jár utána családi pótlék. A középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató 20 éven aluli gyermek után a családi pótlék korlátozás nélkül jár akkor is, ha a keresete (jövedelme) meghaladja az öregségi nyugdíj legkisebb összegét. Nem jár a családi pótlék a gyermek után, ha tanulmányait év közben megszakította (az iskolából kimaradt, kizárták, stb.). Azután a gyermek után, aki a szakközépiskola (gimnázium) utolsó évfolyamát sikeresen elvégezte és szeptember hónaptól más középfokú oktatási intézményben folytatja tanulmányait. családi pótlék az új intézménybe való beiratkozás napjától jár. Ha a szakközépiskolai tanulmányokat folytató az érettségi vizsga letételét követően az ötödik évfolyamon is megkezdi tanulmányait, utána a nyári szünidő tartamára visszamenőleg jár a családi pótlék. DR.V.M. Tizenkilenc éves lakásigénylés - Az elvek ára „Kinulláztak!" iMwiwimw'iiiitwiiMiiiMiriTiriiiiiriirMtfmMiiwiiit Nevezzük Nagy Jánosnak - valódi nevén nem kívánt a nyilvánosság előtt szerepelni. Története még az elmúlt idők fényében sem mondható mindennaposnak. Mert Nagy János egy év híján két évtizede vár arra, hogy kiutalt lakása legyen. A kezdet: 1962. A család ekkor a férfi nővérénél lakott. A konyhában 0.8 négyzetméter élettér jutott személyenként. Ekkor már gyerekük is volt. Be is adták a lakáskérelmüket, de hiányzott még a három év helyben lakás - nemrég költöztek Szegedre -, ezért várniuk kellett. És Nagy János várt. Úgy érezte, nem is tehet mást, mert az előző években gyökeret vert benne a gyanú, hogy őt „a rendszer fekete bárányának" tekintik. Annak idején, a negyvenes évek vége felé, még „jó kádert" próbáltak belőle nevelni, de mindenféle vitákba keveredett a politikai vezetőkkel. Szakmáját sem gyakorolhatta a kedve szerint. Szűcsnek tanult, iparművész szeretett volna lenni, de nem kapott engedélyt. Egy hevesi falu parasztjainak készített néha titokban egy-egy szépen kivarrt birkabőrt, még a rendőr is kihallgatta ez ügyben. Úgy vélte hát, neki nem tanácsos sokat ugrálnia, inkább várakozott. Közben egy móravárosi szobába költöztek. „társtulajdonosként," minthogy a házrészen kívül magukénak mondhatták az udvar egy részét, meg a fásszínt, ahol a tüzelőt tartották. A négyszer négy méteres, rossz szellőzésű, nedves falú helyiség mennyezetét acélrúddal kellett megtartani, különben a fejükre szakad. A tanácstól rendszeresen kijártak, megnézték, legutóbb mennyit süllyedt a plafon, végül életveszélyesnek minősítették az egészségtelen zugot. Közben megszületett a második gyerek is. Át akarták építeni a házrészt, de a hatóság nem engedélyezte, a terv nem felelt meg a környékre érvényes előírásoknak. Tizenkét évet húztak le itt. Akkor már Nagy János is úgy gondolta: mégis csak megkérdezi a tanácsnál, kaphatna-e ő is lakást. Kivizsgálták a Soros Alapítvány '91 mmmmmmmmmmmmmmmmmmm kérelmét, és azt találták, hogy százötvenkettedikek a sorban, tehát még egy kicsit várniuk kell. De azért segítettek is: ideiglenesen, amíg sorra nem kerülnek, kiutallak nekik egy tarjáni, másfél szobás negyedik emeleti lakást (lift nem volt). Nagy János ebben meg is nyugodott, hiszen akkoriban százával építették a szociális bérlakásokat, várta, hogy megjöjjön az értesítés. Nem jött. Teltek-múltak az évek, azután tavaly a szomszédok közül többen levelet kaptak, amelyben megkérdezték tőlük, kívánják-e megvenni a lakásukat. Nagy János még most sem gyanakodott, csak tisztelettel megkérdezte, miképpen lehet lakást venni. Megtudta, hogy még mindig átmenetileg kiutalt helyen él, és amíg nincs véglegesítés, nem vásárolhat. Az is kiderült, hogy - hiába várakozik lassan húsz éve - már érvényes lakásigénylése sincs! Bár tudott a kötelezettségről, 1981-ben mégsem újította meg az igénylést, ezért aztán törölték a várakozók listájáról. írt'már a polgármesternek, köztársasági megbízottnak, de azt mondja, még az elnöknél sem fog megállni, „ügyet csinál" a dologból. Arra a kérdésre, hogy miért nem adta be a megújított kérelmet, így válaszolt: „Elvből! Indokolják meg. miért nem kerültem sorra öt évig. amikor több ezer lakást adtak át. és mi már a százötvenkettedikek voltunk! Úgy voltam vele, ha megújítom a kérelmemet, ha megint könyörgök, ezzel belenyugszom abba, hogy kinullázlak!" Itt abbamarad a történet. Kérdés azért marad még. Hogyan gyűlhetett össze Nagy Jánosban annyi keserűség és dac, hogy saját sorsát is rontva, nem engedett az „elveiből?" És egy másik kérdés az ő fogalmazásában: „Miért jár így az alattvaló?" Ki-ki keresse a saját válaszait. NY. P. Regionális Iroda Szegeden A Soros Alapítvány kuratóriumának júniusi döntése I 434 800 forint támogatást, illetve működéshez szükséges eszközöket ítélt a Szegedi Regionális Irodának. Hogy az iroda neve még a szegedieknek sem ismerős, nem csoda, hiszen, mint kiderült, új vállalkozásról van szó, amely épp a Soros Alapítvánnyal kapcsolatos, s annak régi elképzelésnek a megvalósítása, hogy az alapítványnak Budapesthez hasonlóan Szegeden is legyen koordinációs központja. A kezdeményezők, Laczkó Sándor (JATE), és Bellavics István (Délmagyarország Kft.), Kardos Lászlóvá, a Soros Alapítvány magyarországi igazgatójával állapodtak meg egy, a Bánát, Vajdaság és Tisza-Maros vidékek háromszöge által határolt régióban létrehozandó koordinációs központ kialakításában, melynek feladata lenne a tájegységek kulturális és tudományos együttműködésének támogatása. Az együttműködés segítésére programokat kell kidolgozni, melyek figyelembe veszik, hogy a régióban nagy hagyományokkal rendelkező tudományos és kulturális központok vannak (Szeged, Temesvár, Újvidék), ezért a szervezők a JATE bevonásával és Róna-Tas András rektor támogatásával hozták létre a Regionális Irodát. A tudományegyetem és a Soros Alapítvány között szerződés született, mely kimondja, hogy a JATE-n belüli Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyűjtemény (vezetője Laczkó Sándor) látja el a koordinációs szerepet, s dolgozza ki a majdan megpályázható programokat, míg Bellavics István az alapítvánnyal való kapcsolattartásért és annak érdekképviseletéért felel. A kapott anyagi támogatást az iroda utaztatásra, anyaggyűjtésre, illetve munkatársai fizetésére fordítja, a pályázat eredményhirdetésében említett eszközök (számítógép, lézernyomtató, fénymásoló, telefax és egy telefonfővonal) pedig a működést szolgálják majd. P.J.