Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-24 / 198. szám

SZOMBAT, 1991. AUG. 24. DÉLMAGYARORSZÁG MÉRLEG 9 FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Kiállítási gyorsmérleg Szervezni a szervezhetetlent Tavasszal azt fejtegette nekem valaki, hogy mennyire fölüsleges szenezni az ünnepi hetek úgymond járulékos programjait, többek között a képző- és iparművészeti kiállításokat. Az önszerveződések korát éljük, forrja ki magát az új viszonyok között ez a fajta kulturális szolgáltatás is. Én meglehetősen kétkedve fogadtam ezt az érvelést, ismerve a képzőművészeti élet struktúrájának széthullását, az alkotók bizonytalanságát, a frissen alakult szerveződések gyermekbetegségeit. Az állami mecenatúra meglehetős látványossággal vonult ki a művészeti közéletből, az önkormányzatoknak intézményei működtetésére is alig akadnak forintjai, nemhogy új. látványos és bizonyára nagyszerű művészeti ötletek megvalósítására. A képzőművészet területén vállalkozók sokkal rafináltabbak annál, minthogy időszaki kiállítások rendezésével, a kortárs művészet fölkarolásával foglalkozzanak. Egyszóval, igencsak bizonytalan terepen kezdődött el a szegedi ünnepi hetek 30 éves történetének jó hírű kiállítási programja, szervezése. Végül is különösebb kifogásunk nem lehet, nemcsak hogy átvészeltük az évadot, de emlékezetes tárlatok néhány nagyszerű művének élményét is megőrizhetjük. A szegedi nyár művészeti programjának napközi látványossága hosszú évek óta valamilyen monstre képzőművészeti seregszemle. A kezdetekben ez a város képzőművészeinek bemutatója volt. majd alföldivé szélesedett, végül három műfaj - festészet, szobrászat, grafika - országos seregszemléjévé nőtt. Évtizede itt kapott otthont a legnépszerűbb műfaj, a festészet országos, mérlegkészító bemutatója. Az idén ez utóbbinak lett volna sora, ám ez elmaradt. Összekapta viszont magát a nemrégiben meglehetősen ellent­mondásos körülmények között megalakult Szegedi Szépmíves Céh, mely új, ám reményekre jogosító helyszínen, az egyetemek központi aulájában igazi otthonra talált. Nem volt ez a kiállítás a város művészeri életének hiteles és színvonalas keresztmetszete, de hírt adott sok olyan jelenségről, amely meghatározhatja a jövőbeni fejlődést. Értéke, hogy félszáz alkotó embert tömöríteni tudott, hogy mércéjét magasra tette, és hogy népszerű módon populáris megnyilatkozásokat tárt a közönség elé. Az idei nagy szenzáció idős Markó Károly és családja festményeinek és rajzainak bemutatója (lett volna). A beharangozott nagy anyagból, amely egy jubileumra a Magyar Nemzeti Galériában készül, csak töredék került a Móra Ferenc Múzeum kiállítótermébe. Talán a főváros megirigyelte Szegedtől az elópremier lehetőségét, talán a restaurátorok késlekedtek, talán szervezési hibákra is gondolhatunk, tény, hogy ettől a kiállítástól frenetikus sikert vártunk, és „csak" nagyszerű műveket fedezhettünk fel. A képtár ad otthont a 80. születésnapja előtt álló Kopasz Márta grafikusművésznek a jubileumi, összefoglaló kiállításra. Egy ilyen életmű-bemutató sokkal inkább tiszteletköröket, mint érdemi kritikát kíván. de ez utóbbiról sem mondunk le, hiszen még egy ideig látható a tárlat. Csak sajnálhatjuk, hogy ebbe a szü­letésnapi sorba nem kerülhetett be Pataki Ferenc, akinek 30. születésnapjára és negyedszázados művészeti pályája tiszteletére Budapesten a Vigadóban rendeztek jelentős visszhangot kiváltó, pompás kiállítást. Körültekintőbb szervezömunkával, a pályája csúcsán lévő művészt e jeles napon szülővárosában is köszönthettük volna. Talán a szegedi képzőművészet megújulását segítheti elő nemzetközi kapcsolatainak erősödése. A tavaly megrendezett temesvári kollektív bemutató alkalmával megegyezés született arról, hogy egyes művészek is letehetik névjegyüket Szegeden. A nyár elején eredeti, tartalmas, intellektuális üzeneteket közvetítő kiállítást rendezett két temesvári művész, Luigi Stefan Varga grafikusművész és Viorel Cosor szobrászművész. A sort erősítette a Kolozsvárról bemutatkozó faszobrász. Miholcsa József az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Házban. Gyümölcsöző együttműködés van kialakulóban Szeged német testvérvárosának. Darmstadtnak művé­szeivel. Szegedi alkotók már bemutatkoztak a „szecesz­szió városában", s a darmstadtiak is rendeztek már itt közös kiállítás!. Most a darmstadti szecesszió művész­egyesület vezetője, a nemzetközi hírű fotográfus, a 75 éves Pit Ludwig mutatkozik be a képtárban, gondolat­gazdag fényképeivel. Két finn iparművészt fogott kézen Kass János, és mutatta be nagyszerű, számunkra tán szokatlan ékszereiket a Vár utcai Kass Galériában. A szezon talán legemlékezetesebb tárlata a Dóm nemrégiben kialakított - bár kissé páradús ­altemplomában Péreli Zsuzsa textilművész fali­kárpitjainak bemutatója volt. Péreli napjaink gobelin­műfajának talán legeredetibb és legnemesebb művelője. Régi ikonok, szentképek, fotográfiák élményeit képes áttenni ennek az arisztokratikus, ünnepélyes és dekoratív műfajnak eszköz- és stílusrendszerébe. Szeged képzőművészeti életének még nundig van egy fékező ereje, s ez hamisan értelmezett lokálpatrio­tizmusa. Meggyőződésem, hogy az elindult erjedést segíthetné annak az ötletnek kibontása, mely szerint a Tömörkény Gimnázium művészeti tagozatának technikai bázisára építve nyaranta a testvérvárosok alkotóinak részvételével nemzetközi művésztelep létesíthető. S akkor nemcsak élményekben, de művekben is gyarapodhatna a város múzeumának állománya, amelynek legszebb szobraiból nagyszerű kiállítást rendeztek a kupolában. TANDI LAJOS A szabadtéri évad, szántókban Mi lesz jövőre? „Oszkár tudja, de nem mondja" Mint a szabadtéri évadzárásakor ez szokásos, elkészült a gyorsmérleg az idén is: számok az előadások látogatottságáról és a jegyárakból származó be\ételekről. Sejtem, hogy a nagy közönséget nem hozzák lázba ezek a számoszlopok; az érdeklődőbb, „a művészet és az ő ára"-osszefúggésre is kíváncsiak kedvéért mégis közzéteszünk néhány adatot, s azért is, mert esetleg érseket szolgáltatunk ezekkel. Hogy kicsodáknak? Mindazoknak, akik részt kívánnak majd venni a szegedi színházművészeti és -szervezeti kérdésekről szóló, alighanem rövidesen újult erővel kitörő vitában. Nikolényi István, a szabadtéri művészeti vezetője pénteki lapszámunkban már írt is a téma egy s más vonatkozásairól, tegnap pedig, amikor a szabadtéri jövő évi műsortervéről érdeklődtem tőle, kerek-perec kijelentette: van terve, de hogy mi, azt a helyzet tisztázódásáig nem osztja meg senkivel... mmmmmmtttmmMmMMmmmmmmmmmmmm Természetesen megérdeklődtem: mit kell érteni a a városház-udvari operagála és az újszegedi dixie-est helyzet tisztázatlanságán? A következő választ kaptam: vonzotta a legtöbb embert. Mindösszesen 74 ezer 753-an nem lehet tudni, mennyi állami támogatást kap a látták az idei szezon produkcióit; a tavalyi tervezéskor 68 következő szezonjára a szabadtéri: azt sem. hogy ha kap ezer 434 fővel számoltak. valamennyit, azt kitől kapja? Közvetlen költségvetési Ez utóbbi számnak fontos szereRe van. hiszen - tavaly tétel lesz ez az ország büdzséjéből, vagy „leosztják" a még - e tervszámtól függött az állami támogatás. Az minisztériumnak, vagy az önkormányzatnak, vagy úgynevezett fejkvóta 450 forint volt, ennek meg­kinek? Nem lehet aztán tudni, lesz-e és mikor új színházi felelelően - kerekítve - 30 millió 800 ezer forint struktúra Szegeden, ha igen - mert léteznek ráutaló jelek költségvetési támogatást kapott a szabadtéri. A szezon -, abban pontosan milyen helye lesz a szabadtérinek? A elején a muszáj-kiadásra, a nézőtér felújítására 10 művészeti vezető szerint ezeknek a kérdéseknek a milliót kértek és kaptak Szeged város büdzséjéből. A megválaszolása előtt felelőtlenség a jövő évi jegyárakból összesen (ebben csak a turkuiak koncert­műsortervről nyilatkozni. jenek bevétele nem szerepel) 21 millió 695 ezer 690 Most tehát nézzük a még le sem zárult (hiszen a forint folyt be. A legtöbbet értelemszerűen a Macskák turkui szimfonikusok ma esti koncertje még szabadtéri után kasszírozták, több mint 12 milliót. Azért nem produkció, bárha a nagyszínházban tartják) évadot, a mondhatjuk, hogy e? a produkció hozta a legtöbbet a számok tükrében. konyhára, mert arról nincs adatunk, hogy mennyibe ke­A fesztivál különféle helyszínein összesen 41 előadást rült, mennyit vitt. Ugyanez a helyzet a szezon egészét tartottak, ebből a Dóm téren volt 14. s a legtöbb, 23, a tekint\e: a valódi mérleg csak később készülhet el, hiszen Szabad Színházak Fesztiválján. A dóm előtti színházi tudjuk, milyen a ki- és befizetések, meg a könyvelések esteken összesen 71 ezer 72 nézót regisztráltak, s közű- természete: a pénzek nem mindig valóságosan, hanem lük mindössze 1280-an voltak a szabadtéri vendégei a csak papíron mozognak... szónak az egyikféle értelmében: nem fizettek a belépőért. Mivel egyre valószínűtlenebb, hogy 4 szabadtéri Legtöbben a Macskák hat előadására mentek el, nézőterének rekonstrukcióját még lehet halogatni, a ter­majdnem 40 ezren tekintették meg a Madách Színház vezők és megrendelők figyelmébe ajánlunk még egy sikerdarabját. Érdekesség, hogy a Hunyadi egyetlen adatot: kiszámolták az egy előadásra jutó nézőszámot, s előadásán többen voltak, mint a két Turandoton együtt- ez 5 ezer 77 fő. Ellenőrizhetik mindazok, akik - velem véve, s majdnem teltházas volt a Mária evangéliuma együtt, mjt tagadjam - úgy vélekednek, hogy hat­mindhárom esten. íme az egyes produkciók látoga- ezresnél jóval kisebb befogadóképességű, ám lebontható, tottsága - százalékban: Hunyadi 72,8; Csillagjárás 43,0; korszerű nézőtér lenne jó... Turandot 28,3; Mária evangéliuma 95.1: Macskák 106.7. Az egyéb helyszíneken megtartott estek közül SULYOK ERZSÉBET Nyári tudományos körkép Akadémikusok, kisebbségiek és peregrinusok Bóviben voltunk ezen a nyáron a Több Nyári Egyetemi rendezvényt kérdőjelezte a nemzetállam szűk­tudományos jellegű rendezvé- tartottak ezúttal is Szegeden. Új ségességét, mondván: archetipikus nyeknek. Érdemes azonban egy-két iskola - új törvény címmel és Szemé- törzsi szemlélettel nem lehet Európa­lépéssel visszamenni az időben, lyiségfejlesztés avagy tudásgyár? ba jutni. Az előadássorozattal pár­Április végéig, mondjuk, hiszen alcímmel rendezték meg az MTA huzamosan folyt a JGYTF-n a ma­akkor tartották - a Csongrád megyei biológiai Kutatóintézetben azt a - gyar tanárok évi szokásos tovább­TIT és az Anyanyelvápolók ren- több szakember és gyakorló iskola- képzése is. melyen ezúttal ieen sok dezésében - a Magyar Nyelv Hetét, vezető fellépésétől színvonalas - határon túli maeyar pedagóeus vett mely előadássorozatnak a JATE előadássorozatot, amely, ahogy a r^SZI magyar nyelvi tanszéke adott othont. címek is mutatják, az átalakulóban £urópa s vele együtt a vilá« Májust írunk máris, és Budapes- lévő magyar iskolarendszer külön- néhány héttel ezelőtt mé«iscsak ten vagyunk, ahol április hónap első bözó alternatíváit mutatta be. s ahol közelebb került Szeeedhez Termé­hetének végén ugyancsak szegedi - többek között - szó esett az szetesen a Nernzetközi Hungaro­napot tartottak az Akadémián. A gróf oktatási törvényről és a kormány |óg,qj kongresszusról van SZÓ. amely Széchenyi Istvánra emlékező ünnep, iskolakoncepciójáról is. g^ >s Bécs u,án harmad|k vo„ közgyűlés második napját - elis- Július utolsó napjaiban a JA TE , . , ­... „ , , , . ,• a sorban, s amit augusztus első nap­mereskeppen - a Szegedi Btologtat aula nepesült be, megpedtg olyan ijgan városunkban rendezett nic a f A'^Mrtu J L' oj/ijor/iíit/s// L jrsi 11 tol ó c ó íl/vi/Hdri nnv i fon nomoi-nlz o ~r ortoi „ • v Központ Kutatásainak bemutatására ügyben, ami tán nemcsak az értei fordította az MTA. Az idén húsz miséget érdekli eredendően, hiszen Magyar Filológiai Társaság, a JATE oktatóinak, vezetőinek áldásos támo­esztendős SZBK méltóképpen ünne- az előadássorozat témája a Nemzeti ^ peltetett, hiszen az évforduló kapcsán kultúra és a kisebbségi létezés volt. ^ |d-lt - 1 |t ' á tíz szegedi tudós tartott nagy sikerű llia Mihály irodalomtörténész re- naPon,a eS> 0 a ' szente t a rém szakelőadást a molekuláris"biológia ménytelenül szép vállalkozásnak nak> s lehel,e- merl a Pere8rlnacl0 területéről. Érdemes idézni Had- nevezte a történteket, hiszen épp ,amakore oIya" kerdeseket is fól­laczky Gyulának, a biológiatudo- azok hiányoztak a díszteremből, akik vele«, amely a szakemberek erdek­mány kandidátusának a Délmagyar- a környező országok kisebbségi lődésén tül a hétköznapi olvasó ország számára adott interjújából, magyarjaival szemben a többségi f'gye'nnére is számot tarthatott. A amit az SZBK-ban folyó kísérletek nemzetet képviselik. Az előadók kongresszust Göncz Árpád köz­okán mondott: ....a hasznosítási egyébiránt igen sok, határon belüli társasági elnök nyitotta meg. majd stádiumba jutottak a kísérletek, és aktuálpolitikai kérdést fölvetettek, pediglen a JATE Irinyi kollégiu­ilyenkor már a piac működik. Ki jegyezzük meg: színvonalasan és mában megkezdődtek az előadások, amennyit befektet, annyit részesedik olykor kritikusan. Az első napon melyekre a világ minden tájából a haszonból, s ezért mondtam, hogy jelenlévő Katona Tamás külügyi érkeztek magyar tudósok és hun­hű nem sikerül Magyarországon államtitkár szerint a térség leg- garológiával foglalkozó szakem­pénzt szerezni, akkor csak az erkölcsi nagyobb veszélye a populizmus, berek. Az egy héten át turto rendez ­dicsőség marad nekünk." Keszthelyi amely politikai megnyilvánulásnak a vénysorozat újra megerősítette ama Lajos akadémikus ellenben optimista legpregnánsabb képviselője a tapasztalatot, hogy az éji lámpa­volt. Az SZBK főigazgatója, bár handabandázó, demagógiára építő fénynél, s a papírlapoktól, jegyzetek­intézete akkor még híján volt tíz- hordószónok. Sejthető volt. kire utal. tói terhes írósztal mellett megszülető millió forintnak, határozottan remélte Politikai kritikát említettünk fon- gondolatok, egyáltalán: a tudomány a kormány további támogatási szán- lebb, amiből jócskán kapott a kor- inspirációjában is milyen sokat jelent dékát. mány, egyrészt Ágh Attila politoló- a szenv'l-- ' A Szegedi Élelmiszeripari Eőis- gustől aki. határozott kételyét fejezte mcisniciiii kola ugyancsak egy konferenciának ki egy keresztény, tekintélyelvű támaszkodom, vagy éppen ellen­adott otthont májusban, s a hely trenddel szemben, majd pedig Cscpe- kezűk" akivel vitába s/aüok szellemének megfelelően élelmi- li György szociológus „ostorozta" a szerekről volt szó. nacionalizmus vadhajtásait, s meg- D*1

Next

/
Oldalképek
Tartalom