Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-21 / 195. szám
DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1991. AUG. 21. Halálos ugrások Két bakonyi katonatragédia nyomában Két katonatragédia is történt a közelmúltban a Bakonyban, ami halállal végződött. Mindkét katona ugrott, egyik ejtőernyővel repülőgépről. a másik csak úgy simán a veszprémi viaduktról. Az esetek megrázták a közvéleményt. A vizsgálatokat dr. Vúrady Gyula alezredes vezetésével a területileg illetékes Győri Katonai Ügyészség végezte. - Az egyik áldozat a 19 éves Gősi Károly honvéd. Szép szál, 183 centi magas fiú volt, a dunántúli felderítő egységhez vonult be egy ugyancsak dunántúli faluból. Már 17 sikeres ejtőernyős ugrás volt mögötte, amikor társaival együtt ejtőernyős kiképző táborba vezényelték a Bakonyba. AN-26 típusú gépről gyakorolta az egység desszantos felszereléssel az ugrást. Ezer méterről ugrottak. A feladat szerint 10 másodperces késleltetéssel kellett az ejtőernyőt nyitni. Az idő múlását a mellükre szerelt nagyméretű stopperórával ellenőrizhették. A halálos ugrásnál Gősi Károly hagyta el utoljára a gépet. Megállapítottuk. hogy a balesetet nem műszaki hiba okozta. Lényegében az történt, hogy a katona lába, majd az egész teste belegabalyodott a fó-ejtóernyóbe és annak zsinórVíztisztító baktériumok szippantókocsi helyett A csatornázatlan területeken lévő házak lakói bizonyára örömmel fogadják a hírt: már hazánkban is kapható az a por, amely pótolhatja az cmúztók, derítők kitakarításánál a szippantókocsit. A szegedi Alvius Kft. forgalmazza a francia terméket, a Septifos nevű biológiai aktivátort. A kis zacskóban lévő port a WC-be kell önteni. Az cmésztőbe jutva a porban lévő baktériumok elszaporodnak. miután szervesanyaggal táplálkoznak, megtisztítják a szennyvizet. Néhány nap múlva már tiszta lesz az emésztő vize, akár a kertet lehet vele locsolni. Az aktivátor hatása fél évig tart, akkor újra meg kell ismételni a műveletet. zatába. Az ugratóparancsnok ezt látta, de beavatkozni már nem tudott. Mögötte már több mint kétezer sikeres ugrás van és a honvédség egyik legtapasztaltabb ejtőernyőse. A halálos balesetet szenvedő Gősi Károly megkísérelte a mentőernyő kinyitását, de már későn. Ha ezt néhány másodperccel előbb teszi, különösebb baj nélkül földet ért volna. Egy kilométer magasságból zuhant a kemény bakonyi hegyi talajra. Azonnal szörnyethalt. Szinte minden testrésze összetört. Még a jó idegzetűek is borzongva olvasták a boncolási jegyzőkönyvet. Sajnos társainak, parancsnokainak nem juthatott más teendő, mint tisztességesen elbúcsúztatni. Ez katonai tiszteletadással történt meg. Az illetékes hadtestparancsnok őrmesterré léptette elő halála után. - A másik eset? - Ez merőben más volt. Back Attila 20 éves sorkatona őrszolgálatot látott el a Bakony Harcihelikopter Ezred szentkirályszabadjai alakulatnál. A helikoptereket lehet időnként látni Balaton légterében is. Az érintett napon 24 órás szolgálatba vezényelték a helikopterek őrzésére. A szolgálat azt jelentette, hogy két órát őrségben kellett állni, amit kétEurópa-nap Európa-napot rendeztek vasárnap Fertőrákoson. Az MDF soproni szervezete a Páneurópai Piknik második évfordulóján a nyugati határ két éve történt megnyitására emlékezve egész napos politikai, kulturális rendezvényre hívta a környék magyar és osztrák településeinek lakóit. „Szent földön állunk. Itt kezdődött Közép-Európa felszabadulása." mondta megnyitó beszédében Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, az 1989-es piknik fő védnöke. Az akkori határnyitást „az 1956-os csata végének és győzelmének" nevezte, kiemelve, hogy két évvel ezelőtt az ország valamennyi jelentós politikai ereje egyetértett a határ megnyitásával. A rendezvényen részt vett Antall József miniszterelnök is. Álsághírek Ünnepényes fogadás színhelye volt a városháza nagyterme, ahol a közgyűlés szünetében több ellenzéki képviselő megfogadta egymásnak, hogy ezután bármiről is rendeljenek el szavazást, ők mindig tiltakozni fognak. * Múlt éjjel lakása konyhájában riasztópisztollyal lövöldözött Z. Zs.-né háziasszony. Tevékenységéi a szomszédos lakók tiltakozására sem hagyta abba. A rendőrség kérdésére azt felelte, hogy csak az elszaporodott bogarakat akarta végleg elriasztani. * Hirdetés: „A nagy közönségigényre tekintettel a kollégiumi negyedben megnyílt tejivómban szeretettel várom kedves vendégeimet. Gyors mentőszolgálat, helyszíni gyomormosás. Szalmon Ella üzletvezető." órás pihenés, majd ugyanannyi készenléti szolgálat követett, s kezdődött minden elölről. Egy órakor felállították őrhelyére. Nem várta meg az esedékes váltást, hanem két óra tájban fűbe helyezte géppisztolyát, a többi felszerelést és lelépett, veszprémi lakására távozott, amit szülei béreltek számára. A szökésről tudomást szereztünk, de mi nem indítottunk eljárást Back honvéd ellen. Parancsnoki hatáskörbe került fegyelmezetlenségének megtorlása. Miután a laktanyába visszavitték, az egységparancsnok úgy döntött, hogy helyszíni nyilvános előállításos tárgyalás megtartását kezdeményezi. Mielőtt erre sor került volna, a katona újból megszökött és levetette magát a viaduktról. Ez utóbbi esetről nem kívánunk sem ítéletet, sem bírálatot mondani, csak halkan megjegyezzük, hogy ennél az alakulatnál fél év alatt ez volt a hetedik szolgálati vétség, volt amikor egyszerre négyen léptek le éjszakai szolgálatról és kocsmai körútra indultak gépkocsival a környező falvakba. HT PRESS Közép- és Nyugat-Európa fölé a Atlanti óceán felől magasnyomású képződmény nyúlik be. Ennek észak-északkeleti peremén több hullámban hűvös levegő áramlik a kontinens belseje fölé. Egy hullám elhagyta a Kárpát-medencét, a következő várhatóan hamarosan megérkezik. Emiatt az átlagosnál továbbra is kissé hűvösebb idő várható itt a Kárpát-medencében számottevő csapadék nélküL Várható időjárás az ország területén ma estig. Eleinte északnyugat felől időnként erősen megnövekszik a felhőzet, elszórtan kisebb eső is lehet. Fokozatosan csökkenő felhőzetre, egyre hosszabb napos időszakokra számítunk, valószínűleg már eső nélkül. A nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21,25 fok között lesz. Kitüntetés A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységéért, augusztus 20-a alkalmából a miniszterelnök előteijesztése alapján Göncz Árpád köztársasági elnök kedden, a Parlamentben a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést adományozta Varga Béla balatonbogiári plébánosnak, a Nemzetgyűlés volt elnökének, a Kisgazdapárt alapítójának és örökös elnökének. Az ünnepi eseményen megjelent Antall József miniszterelnök és Vörös Vince, a Parlament elnökhelyettese. A kitüntetett felhívta az ország vezetőit: igyekezzenek megteremteni a békét és a szeretetet a politikai erők és az emberek között. (MTI) Koszorúzás a Szent István-szobornál A Magyar Köztársaság állami ünnepe, az államalapító Szent István király tiszteletére, az augusztus 20-i megemlékezések nyitóeseményeként Göncz Árpád köztársasági elnök. Antall József miniszterelnök és Dornbach Alajos, az Országgyűlés alelnöke koszorút helyezett el a budai Halászbástyán lévő Szent István-szobor talapzatán. Az ünnepségen részt vett a kormány több tagja, Budapest főpolgármestere, a megemlékezésen megjelentek parlamenti képviselők, ott volt a Magyarországon akkreditált diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. (MTI) Picasso a kukában A The Guardian szombati jelentése szerint London belvárosában egy kukában Picasso ceruzarajzot találtak a Lysistrate-sorozatból, 1934-es dátummal. Az átszámítva mintegy 60 ezer schillingre becsült rajzot - érdekes módon - a Christie's árverési csarnok portása találta meg. Ha nem jelentkezik jogos tulajdonos, akkor őt illeti meg a rajz tulajdonjoga. Addig is, amíg ez eldől, a Picasso-rajz egy londoni rendórórszoba falán tekinthető meg, ahol - egy „Bobby" szavai szerint „kifejezetten jói mutat." (APA) Kalapácsné bája MAJOROS TIBOR - Elmegyek! - esik be az ajtón Kalapácsné Amálka és a megdöbbent férj arcába fujtat, mint az alkohollal teli gőzkazán. Bélát megkábítja a szeszfelhő s csak morog, fogja magát és indul aludni, de előtte homlokon pusszintja anyókáját, nehogy látszata keletkezzék a kitérőnek. Kierőltetett magából sornyi gratulációt a jól sikerült vállalati összeröffenést dicsérve, mivelhogy asszonya arca pirospozsgás, szemén pedig a bávatag elégedettség jelei. - A gyereket nem hagyom nálad, te szemét! - hörgi bagófüsttől megreszelősödött hangon. Kalapácsban megáll az ütő. Benyomott már Anya máskor is, veszekedtek annak rendje módja szerint, kapott ütéseket, de a gyerek eddig még nem keveredett az efféle alkoholgőzös perpatvarba. Erre tekintettel : - Cicám, elmúlt éjfél, mellé még fáradt is vagyok. Elkészítettem a fürdődéi, kimostam helyetted, bevásároltam, megfőztem a holnapi kajánkat, álltam a sort a gyerek ügyében. Aludnék már, mint a mormota. ha vittél volna magaddal kulcsot. - Mert az én hibám, ugye - talál kapaszkodót a civakodáshoz Amálka -, hogy utálod a társaságomat és egy pohár sört se vagy képes meginni velünk, mi ? - Aranyom ne kezdd el megint. Kalapács Béla indulna könnyed, sportos léptekkel, de most is érkezik a svéd csavar Anyóca kacsintásával: - Összefekszünk ? - Édesem ha kérhetlek: akkor, most, ne! - Piponya, tutyimutyi alakokkal nem is lehet. Vedd tudomásul, nem óhajtok élni veled tovább. - Bogaram, térj észhez. Az ital beszél már megint belőled. Ne legyen lelkiismeretfurdalásod: kimaradtál és kész. Ne bizonyíttass semmit. - Kitérsz az igazság elől, te piszok - ragadja meg Amál anyó az ő apácájának pizsamáját és akkorát lök szegényen, hogy gyalogbéka módjára terül el a konyhai linóleumon. Kalapács Béla valmikori sportolói fürgeségét hazudtoló gyorsasággal pattan föl, sziszeg, fúj, de újfent kitér az összecsapás elöl. Annyit azért tényként közöl asszonyával - aki éppen szódabikarbónáért csörtet - hogy estére kelve a gyerek is• bemolyolt. Édeset ittak a kisbarátaival a temetőkertben. Most rosszul van, szegény, mert minden kijött belőle. - Minek szekálod állandóan ? Nem mer előtted inni, mert retteg. Te egy józan állat vagy, kákabélű, beteg féreg. Nem birod az italt, a másiktól meg sajnálod. - Sajnálja az anyád!- horkan lágvörösen Béla, jelezve, hogy tele a pohár nála is. - Most már fejezd be, mert kiváglak mint macskát számi. Amálka e dühödt kifakadásra ugrál örömében: - Hahaha, kibújt a szög a zsákból, kimutattad a fogad fehérjét. - Mutatóujjával böködi az idegtől majd szét robbanó Bélát, hogy nyomatéka legyen a kijelentésnek: - Ezért nem élek veled tovább egy percet se, tudd meg. Béla tágult szemekkel néz s várja a következő műsorszámot, amellyel anyókája méla undorral közli: „ viheted magaddal a koszos házadat, a tetves autódat, a szutyok nyaralódat, a gyűlöletes motorcsónakodat meg mindent, amit összekapartál. " De ez a részlet most marad, sőt: - Minden az enyém, meg a gyereké. - Nofene. Mi történt, cicám? - Fölokosítottak a barátaim. - Mire föl. ugyan?! - Bizonyítjuk, hogy te egy összeférhetetlen állat vagy az állandó rendmániáddal, kuporgatásoddal meg a folytonos gürizéseddel. - És, szerinted van ember, aki ezt bizonyítani fogja? - Még a gyereket is átvállalja és te mehetsz a jó nénikédbe. Kalapács Béla tisztelettudó hivatalnok módjára áll fel- Üsse kő - mondja rezzenéstelenül, majd közelébe érve arany anyókájának az erősen a zavarodott szempárba mered és az összes tunya bájért, amit évtizede visel, gőzerővel sújt az ázatag kajmánarcba. Természetesen e meggondolt cselekedet két év börtönt hoz magával, s e teher alól, megjárva az összes lehetséges fórumot, sehol sem kap föloldozást. Zavartalan határhelyzet A Magyar Köztársaság államhatárán a hétfőről keddre virradó éjszaka viszonylagos nyugalom volt; a magyar-szovjet határon semmilyen rendkívüli esemény nem történt, határsértő menekülő hazánk területére nem érkezett - összegezte az elmúlt 12 óra tapasztalatait Zubek János alezredes, a határőrség szóvivője. A pápa máriapócsi, nyíregyházi és debreceni programjára érkezett szovjet zarándokok többsége még vasárnap este visszatért a Szovjetunióba, a kisebb részük a hétfőn 22 óráig üzemeltetett barabási, tiszabecsi és beregsurányi, valamint az állandóan üzemelő záhonyi nemzetközi határátkelőhelyen elhagyta hazánkat. Kedden reggel a Magyar Köztársaság valamennyi határátkelőhelye 30 percen belül átjárható volt, jelentősebb várakoztatással a délelőtti óráktól kezdve csak a hegyeshalmi és a rábafüzesi határátkelőhelyen kell számítani. (MTI) A sújtólégrobbanás újabb áldozata Súlyos égési sérülései következtében kedden reggel Pécsett a Honvéd Kórtlázban elhunyt Kiss József, 34 éves vájár, komlói lakos. Ezzel hétre emelkedett az augusztus 9-i mecseki sújtólégrobbanás halálos áldozatainak száma. A sérült bányászok közül még négyet ápolnak a Honvéd Kórházban; kettejük állapota válságos, kettőé pedig javul. (MTI) STEFANO TEXTIL . (DÓIM György u. 5.) Frottír törölközők reklámáron 50x100-as 143 Ft 70xl40-es 304 Ft Az Ausztria lottó 33. játékhét nyereményei a következők: 1 darab 6 találat, nyereménye 12 144 835 schilling, 8 darab 5 találat plusz pótszám, 506 034 schilling, 462 darab 5 találat, 13 143 schilling, 20 969 darab 4 találat, 386 schilling, 309 648 darab 3 találat, 32 schilling. Nyerőszámok: 6.7, 22,23.33,41, pótszám: 43. Jokerszám: 336760. Az augusztus hatoslottó nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 6 találatos szelvény nem volt. A következő hónapra átvitt 6 találatos nettó nyereményalap 32 574 002 forint. 5 plusz I találatos szelvény I darab, nyereménye 2 733 345 forint; az 5 találatos szelvény nyereménye 73 215 forint; a 4 találatos szelvényé I 137 forint; a 3 találatos szelvényé 88 forint. A közölt adatok nem véglegesek. Nyerőszámok: 5,8.35.38.43,44; a pótszám: 33. Hétvégi piaci árak Az élő csirke kilója 90-100. a tyúk 77-85, a pulyka 75-120, a kacsa 85-100, a tej literje 20, a tejföl 130-170, a tehéntúró kilója 100-130, a juhtúró 240-260, a tojás darabja 2-4,50 forint. A burgonya kilója 10-20, a sárgarépa 10-25, a petrezselyem 30-40, a vöröshagyma 10-22, a fejeskáposzta 4-12, a kelkáposzta 12-20, a saláta darabja 5-15, a karalábé kilója 15-22, a karfiol 20-40, a paradicsom 6-18, a zöldpaprika 14-40, a fózőtök 5-10. az uborka 10-30, a zöldbab 25-40 forint. A retek csomója 8-20, a zöldhagyma 6-15, a fokhagyma kilója 60-100, a paraj 40-50, a sóska 35-50, a zöldtengeri darabja 2-8, a gomba kilója 140-200, a sárgadinnye 15-20, a görögdinnye 15-20, az alma 10-50, a meggy 40, a sárgabáack 3040, az őszibarack 15-60, a szilva 1040, a szőlő 35-60, a málna 80-100, az egres 30-40, a héjas dió 60-80, a szárazbab 80-140, a savanyúkáposzta 50, a mák literje 80-120 forint. DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATAUN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR (gazdaság), DARVASI LÁSZLÓ (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó KfL Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPAL ANTAL Reklámfőnök: BELLAVICS ISTVÁN Technikai vezető: TÓTH PÉTER TaMon: 23-339 Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10„ Sajtóház. Telefon: 24-633*; titkárság: 13-710; olvasószolgálat: 12-825; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130,13-529. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Szegedi Nyomda, 6720 Szeged, Feketes as u. 28. Igazgató: Molnár Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 185 FL ISSN 0I33-025X A