Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-22 / 196. szám

DÉLMAQYARORSZÁQ CSÜTÖRTÖK, 1991. AUG. 22., 81. ÉVF. 196. SZÁM ALAPÍTVA: 1910-BEN HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 185 FT, ÁRA: 7,40 FT Gorbacsov újra a csúcson Kalandorcsoport akciója volt Feloszlott a puccsbizottság Az Oroszország Rádió szerdán délután közölte, hogy a rendkívüli állapotot felügyelő bizottság nyolc tagja elhagyta Moszkvát, s repü­lőgépük Közép-Ázsia felé halad ­jelentette az AP amerikai hírű gynökség. Az orosz hatóságok ismerik a gép számát és úticélját Kirgíziában. Meg fogják kísérelni a repülő elfogását és az utasok letartóztatását - mondta a rádió, megismételvén, hogy a puccs vezetői közül egyet sem tartóztattak le Moszkvában. A szovjet védelmi minisztérium döntését követően visszavonják Moszkvából helyőrségeikbe azokat a páncélozott csapatszállító járműveket és harckocsikat, amelyeket a rend­kívüli állapotot elrendelő bizottság küldött a szovjet főváros fontosabb tereire és csomópontjaira - jelentette szerda délután a TASZSZ szovjet hírügynökség. A puccsisták menekülésével egyidőben szerdán feloldották a sajtóra vonatkozó összes korábban hozott tiltó intézkedést is. A szovjet védelmi minisztérium sajtófelelőse szerint Dmitrij Jazov marsall továbbra is a Szovjetunió védelmi minisztere - jelentette a TASZSZ. Három nehéz, válságos nap után tegnap estétől Mihail Gorbacsov ismét a Szovjetunió elnöke. Még nem tudni biztosat fogvatartásá­nak körülményeiről, fogvatartói­nak személyéről - de talán mindez már nem is oly lényeges. Ami lényeges: újra legitim vezető kezé­ben van a nagyhatalom irányítása. A Szovjetunióban kezd helyreállni a törvényes rend, Moszkva utcái­ról visszavonulóban vannak a fegy­veres alakulatok, és a világ meg­könnyebbülten fellélegezhet. Három lidérces nap múlt el. Elnöki közlemény Vlagyimir Scserbakov elnöki tanácsadó tegnap közölte, hogy Mihail Gorbacsov este nyilatkozatot adott a televíziónak. Ez a közlemény gyakorlatilag felhívás a szovjet néphez a törvényesség betartására, nyugalomra. „A munkámat végez­tem, egy kalandorcsoport akciója szakított meg ebben" - szól a nyilatkozat. Gorbacsov, miután az est folyamán Jelcinnel is konzultált, élesen elítélte a puccsista vezetőket, mondván: „a vétkesek el fogják nyerni büntetésüket". Scserbakov bejelentette továbbá, hogy a kormány elnöksége hűség­nyilatkozatot tett Mihail Gorbacsov mellett. Vissza a törvényességhez A Szovjet Legfelsőbb Tanács tegnap esti ülésén a testület tagjai a következő határozatokat hozták: I. Törvénytelennek kell tekinteni, hogy Mihail Gorbacsov szovjet elnököt megakadályozták alkot­mányos kötelezettségeinek teljesí­tésében és azokat a Szovjetunió alelnökének hatáskörébe adták át. 2. Követelni kell Gennagyij Janajevtől, a Szovjetunió alelnökétől, hogy - kiadásukig visszamenőleg, mint jogilag érvényteleneket ­azonnal helyezze hatályon kívül rendeleteit és az azokon alapuló, a rendkívüli állapottal kapcsolatos határozatait. 3. Vizsgálóbizottság felállításáról kell javaslatot előterjeszteni a Szov­jet Legfelsőbb Tanács rendkívüli ülésszaka elé. Ez a bizottság lesz hivatott dönteni a szovjet alkotmány megsértésében felelős személyek felelősségre vonásának kérdésében. A Szovjet Legfelsőbb Tanács elnöksége ma folytatja munkáját. * Feloldották Moszkvában a kijárási tilalmat. A szovjet parlament elnöksége elítélte a Mihail Gorba­csov megdöntésére irányuló államcsínyt és hatályon kívül helyezte a rendkívüli állapotot. A vonalban ismét Bush és Gorbacsov Mihail Gorbacsov még Szimfero­polból történt elindulása előtt tele­fonon beszélt George Bush amerikai elnökkel - jelentette a Reuter brit hírszolgálati iroda. Bush Kennebunkportban újság­íróknak nyilatkozva elmondotta, hogy Gorbacsov köszönetet mondott azért a támogatásért, amelyet a Nyugattól kapott. Az amerikai elnök egyúttal megállapította, hogy a Szovjetunióban ismét működnek az alkotmányos intézmények és fe­lülkerekedtek a szabadság és a demokrácia erői. (MTI) m»míssmmmwzímmmxmmmmmmmim A dokumentátor hírei a moszkvai Fehér Házból „Nagyon bután szervezett puccs volt" -Melyek az új információi? - A moszkvai úgynevezett Fehér Házból kaptam a hírt. hogy Gor­bacsov személyes orvosa, aki augusztus 18-án este 8 órakor látta őt utoljára, tegnep leveleket írt a nyugat-európai állam- és kormány­főknek, amelyekben közölte, hogy abban az időpontban a szovjet elnök nemhogy beteg nem volt, de teljesen kipihente magát, és készült aláírni az új szövetségi szerződést - Gorbacsovot azóta senki sem látta ? - Nem. Személyes titkárát, tanácsadóit és az egész személyzetet, akik a keddi tervezett szerződés­aláírásra repülőgéppel hétfőn vissza­utaztak Moszkvába, Vnukovón letartóztatta a légvédelmi vezérkari főnök, és visszavitték őket a Krímre. Gorbacsov gépét már nem engedték felszállni. - Tud valamit a központi bi­zottsági ülésről? Ivasko ultimá­tumáról? - Rendkívüli KB-ülésen akarták a pártfőtitkári funkcióból eltávolítani Gorbacsovot. Híreim szerint kedden este a KB-tagoknak több mint a fele szavazott neki bizalmat, s a helyet­tese, Ivasko ultimátumot intézett a puccsistákhoz: látni akarják Gor­bacsovot Ez óriási fordulat - Ezek szerint a juntának kö­szönheti az elnök, hogy újra népszerűbb lett? - Tulajdonképpen igen. A múlt héten húsz százalék alatt volt Gor­bacsov népszerűségi indexe, ám ez gyorsan emelkedik, ahogy kiderül, hogy a junta nála sokkal rosszabb. - Kik támogatják a puccsistákat, és kikbőláUaz ellenállók tábora? Jelcinéknek névtelen KGB-sek súgnak A József Attila Tudományegyetem jogi kari könyvtárában dokumentátor dr. Orobej Nvikolaj. Egy évtizede él Szegeden, Odesszában járt egy etemre. Két éve a Deutsche Welle rádió kelet-európai tudósítója. Azt mondja, ha Moszkvában valami zűr van, a nyugat-európai tudósítók nagy bajba kerülnek: általában megszakadnak a telefonvonalak, megszűnnek a megszokott összeköttetések. Ilyenkor különösen jól jön, ha akad egy közvetítő, mondjuk Szegeden; innen ugyanis jóval könnyebb a válságos időszakokban kapcsolatot teremteni MoszkvávaL Elképzelhető, hogy a napokban ugyancsak nagy szüksége volt a kölni központú rádiónak a szegedi tudósítóra, akitől mi is megkaptuk a legfrissebb híreket és egy általánosabb hely zetképet. - Rendkívül szűk a támogatók csoportja: a kommunista párt ortodox erői, a különböző köztársaságokban élő orosz ajkúak egy része, a had­sereg és a KGB tisztjeinek egy csoportja. Azok a tábornokok, akik hátrányos helyzetbe kerültek a kelet-európai csapatkivonásokkal, és akiknek nagyon fáj Jelcin rendelete a hadsereg depolitizálásáról, hiszen eddig az volt a munkájuk, hogy a marxizmust oktatták a katonáknak. Becslésem szerint a tábornoki kar 30 százalékáról mondhatjuk, hogy mindezen okok miatt egyelőre támogatja a juntát. A többiek belátják, hogy szükség volt a csapatkivonásokra a kelet-európai országokból, csak azt helytelenítik, hogy túl gyorsan és előkészítetlenül ment végbe. Különösen a visszavont tisztek lakáshelyzete katasztrofális. -És mi a helyzet a KG B-vel? - Kalugin volt KGB-tábornokot letartóztatták, nyilván mert ő is belátta, hogy a mai Szovjetunióban nem lehet fegyveres erőszakkal diktatúrát bevezetni. Ktjucskov tagja a nyolcaknak, de napok óta nem látták. A Ljubljankán lévő hivata­lában állítólag el lehet érni telefonon, de abban senki sem igazán biztos, hogy tényleg vele beszélt...Pedig nélküle, a KGB nélkül - ezt Hrus­csov bukása óta világosan tudjuk ­nincs puccs a Szovjetunióban. Gorbacsov egyik nagy bűne, hogy támogatta annak idején Krjucskovot. A KGB a világ legnagyobb létszámú, a legszélesebb ügynöki hálózattal rendelkező titkosszolgálata. Mihelyst hatalmának gyengítését érzékeli, akár ijedtében is elképesztő dolgokra képes, kiszámíthatatlanná válik. Krjucskovnak értesítenie kellett volna Gorbacsovot már 16-án arról, amit Bush elnök a műholdak révén már tudott, hogy tudniillik katonai mozgás észlelhető a nagyvárosok körül. Tudom, hogy ezt a világnak megmagyarázták, de Gorbacsov nem hihette volna ezt a magyarázatot. -A KGB fél? - Mi történt a volt szocialista országok titkosrendőrségeivel? El­képzelheti, hogy nem akarnak a Stasi tisztjeinek, vagy a magyar IIWI­asoknak a sorsára jutni. Mindazon­által Jelcin és környezete anonim telefonokból és levelekből, de egé­szen biztos, hogy magas rangú KGB-s tisztektől és hadsereg­tábornokoktól tudta meg a puccs előkészítőinek és végrehajtóinak teljes névsorát, a vezetőktől a közkatonákig bezárólag. - Hogyan jellemezné a puccsot? - Ez egy nagyon bután szervezett puccs volt. Egyetlen lépésük, az első volt „jó", az időzítés; hiszen mindenki szabadságon volt, Bush, Mitterrand, Kohl, még a NATO fótitkára is, Gorbacsovról nem is beszélve. Azt gondolhatták, a kom­munisták mögéjük állnak. Igen ám, de már a kommunisták sem a régiek: amint kiderült, hogy a puccsisták hazudtak, vagyis hogy Gorbacsov nem beteg, se telefon, se tévé nem kellett, a lakosságnak több mint a fele azonnal szembefordult a jun­tával. Minden órával csökken a népi támogatottságuk. Hétfőn a déli órákra a megyei, járási hatalmi szerveknek a fele még támogatta a nyolcakat. Kedd délutánra már a megyei tanácsi szerveknek a 70 százaléka Jelcin mögött volt. Az utóbbi hat év egyébként se múlt. el nyomtalanul. A szabadság levegőjét megérezhették a Szovjetunió népei. - Katonai diktatúrát valószínűleg csak akkor lehet bevezetni, ha az első pillanattól, habozás nélkül lőnek. Miért nem tették meg ezt a pucs­csisták? - Mert ismerik a következ­ményeket. '62-ben Novocserkaszban volt egy tömegmészárlás, enyhén szólva ártott az akkori vezetők nép­szerűségének. A katonák és a nép között a második világháború óta hagyományosan jó a viszony, orosz katona nem lő orosz tömegre. A mostani helyzetben a katonák 70 százaléka nem hajlandó lőfegyvert használni a tömegek ellen, a fia­talabb tisztek meg fogják tagadni a parancsot, s egyre többen állnak át Jelcinékhez. A puccsisták azt is tudják, hogy az az ország, ame­lyikben katonai erőszakhoz folya­modnak és a saját népükre lőnek, nemzetközileg elszigetelődik. Kizárt dolog, hogy győzzön a diktatúra, ehhez már tűi késő van. - Legyen igaza. De ki lesz: Gorbacsov vagy Jelcin? - Erre ma senki sem tud vála­szolni. Ha Gorbacsov visszakerülne, a legközelebbi munkatársai között, a KGB és a hadsereg élén óriási nagytakarítást kellene elvégeznie. Véleményem szerint az ó bűne ez a puccs. Nem figyelt eléggé a kör­nyezetére. A Szovjetunió története puccsok története, s ó mégsem tett semmit; félt erőt felhasználni a kommunisták ellen. Merthogy ő is kommunista. Azt mondjuk ugyan, hogy reformkommunista, de ez lényegileg nem változtat azon, hogy a demokratikus erőkre még nem képes támaszkodni. Jelcin viszont már nem kommunista, s mindösz­szesen ennyit tudunk róla, azt még nem, hogy valóban demokrata-e, vagy liberális demokrata, vagy micsoda? Annyi bizonyos, hogy a puccs utáni Szovjetunió már sosem lesz az a Szovjetunió, ami volt, a Birodalom széthullása megállít­hatatlan folyamat, a köztársaságok önállósulási törekvéseit nem lehet meggátolni. Ilyen értelemben a junta tulajdonképpen segített a Birodalom széthullásában: előrehozta az idejét. SULYOK ERZSÉBET vv^ •I ml xHlfel KIM » i, a ét - l A német nagykövet Szegeden 2 A turul tollai 3 A macska éve 3 Kapcsolatok 4 Hetedhét határon 5 Szerződés a Zvezdával 6 Kontrasztok nélkül 7 Hirdetés 8-9 Szolgáltatás 10 Tévé­és rádióműsor 11 Ópusztaszeri képeslapok 12 Lelőtték a határőrt 12 mmtmm&mmmmmmzmsmmMam A személyes viszony Vannak a személytelen hírek, és van az, amit mi gondolunk róluk, személyesen. Van a háború, az összeomlás, a veszély, a fenye­gettetés, és vagyunk mi, Ön, tisztelt olvasó s Te. kedves barátom. Az ember rendezgetné az életét, tervez és szerkeszt, kigondolja a teendőket egy napra, kettőre, egy hétre. Ezt is jó esetben, persze. Aztán minden másképp történik. Hétfőn beborult az ég. S ezúttal nemcsak valóban, de jelképesen is. vagyis nemcsak ezért, mert szürkefehér, hasas bálnák kavarták a messzi égi örvényekel, de amiről leginkább szól mai, a szokottnál terjedelmesebb újságunk, erről a hátborzongató és egyelőre kétségbeejtő helyzetről, és persze arról, hogy az életünk ahhoz képest kezdett működni. De talán távol vagyunk, bizonygatják. Távol? Ma van a harmadik napja. Ahhoz képest, mondom mégegvszer, s ez nem jelent mást. minthogy tehetünk bármit s tán hétköznapi béke ezernyi apró-cseprő mozdulata el is végeztetik, a dolgok mögé mégiscsak odaköltözik valami különös érzés, ami nem félelem és nem is szorongás, valami más, nem tudom megnevezni. Egyszerűen ar­ról van szó. hogy a béke egyetlen pillanatra súlytalanná vált. Va­sárnap, hétfő és kedd. Kapálni, ásni akart a kiskertben? Megtette, de azért mégis. Azt mondtad, a hétfő Ottliké? Elolvastál öt hosszú novellát kávéházakról és szerelmekről, de azért mégis. Meg akarta javítani a gyerek biciklijét, ami a hattyasi úton romlott el? Megjavította, de azért mégis. Kuglizni akartál Gyálaréten? Kugliztál, dőltek a könnyű fabábuk. de azért mégis. Csak úgy, kiérdemelt felelőtlenségben akart heverészni egy hosszú és fárasztó kongresszus urán? Megpihent, hosszú és könnyű fröccsöket ivott és kizavart magából minden peregrinus gondolatot, de azért mégis. Mégis, mert minden ami megtör­tént e három nap alatt, althoz képest történt meg. Az ahhoz képest-ben pedig nem mi döntünk. Az ember teszi a dolgát, tervez és szerkeszt. De ilyenkor botrányosan könnyűnek érzi magát. Hiszen a jövőjét támadták meg. Ámde ma a negyedik nap van. és mégis. Remény! DARVASI LÁSZLÓ á

Next

/
Oldalképek
Tartalom