Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-15 / 191. szám

CSÜTÖRTÖK, 1991. AUG. 15. DÉLMAGYARORSZÁG HUNGAROLÓGIA 3 A tegnapi Szeged-kürnvé­ki kirándulások után minden bizonnyal szel­lemileg frissen folytathatják a tudományos munkát a hungaro­lógiai kongresszus résztvevői: ma egész nap szekcióülések lesznek. Kste a Szegedi Universilas látja vendégül a hungarológusokat - a volt szovjet laktanyában. Azért ott, mert a tervek szerint a szom­szédos ország bizonyos ideig Magyarországon állomásozott hadserege által hátrahagyott miiintézet egy szer Campus lesz, s bizonyára nem érdektelen a magyarságtudomány külföldi művelőinek, hogy mi minden - és főleg mekkorát - tud változni minálunk mostanában. Holnap tartják meg a hungarológiai tarsaság közgyűlését; ezen hatá­Életmű és megnyugvás Beszélgetés Keserít Bálint professzorral roz.nak szervezeti, személyi kér­désekben, megállapodnak abban, hol lesz a következő kongresszus és ünnepélyesen átadják a kiváló professzorról, Lotz Jánosról elnevezett díjakat az arra érde­mes kutatóknak. Kultúrdiplomáciai bonyodalmak, avagy mire jó egy mandulagyulladás? Elkészült egy tervezet a kultuszminiszter megbízásából, amely nek készítői - kormánytisztviselők mellett dr. Kósa László egyetemi tanár, Kiss (ív. Csaba a Magyarságkutató Intézet munkatársa, Jankovics József a Nemzetközi Magy ar Filológiai Társaság titkára - vállalták, hogy szelet vetnek. A hungarológiai kongresszus résztvevői közül mindenesetre sokan tartottak attól, hogy vihar lesz a tervezel kedd esti vitáján. Mi tagadás, vita volt. De vihar nem, ami mégiscsak kellemes csalódás a tudósítónak is, hiszen már-már hozzászokott olyan forumokon, ahol a tét valakiknek az egzisztenciája, az állása, a pénze, egyszóval ahol eltérő érdekek ütköznek. Úgy tetszett, a hungarologusoknak azért a magyar kultúrdiplomácia eredményessége a legfontosabb. A tervezet azzal a céllal készült, hogy szervezeti és funkcionális rendet lehessen teremteni a magyar kultúrdiplomácia intézményei között, hogy ezek megszabadulva az állami gyámságtól önállóan, átfedések nélkül, össze­hangoltan működhessenek, megfelelően fölhasznált pénzekből. A javaslat szerint a külföldi magyar kulturális intézetek (jelenleg Berlinben. Prágában. Varsóban, Szófiában. Stuttgartban, Moszkvában. Pozsonyban. Bukarestben. Helsinkiben. Delhiben és Kairóban működnek), a Colicgium Hungaricumok (Bécs, Róma, Párizs), a NEI (nem magyar anyanyelvűek képzése), a hazai egyetemek magyar lektorátusai (lényegében ugyanazt végzik, mint a NEI). valamint a Nemzetközi Hungarológiai Központ működtetését egy közös alapítványi bázisról kellene megoldani. Ehhez egyesíteni kell a fölsorolt intézmények rendelkezésére álló pénzeket. A fölhasználásról kuratórium dönt. A hungarológiai szolgáltató intézményekel egy szervezeti egységbe tömörítő, sokfunkciós, új. nagy szervezetet Hungarológiai Központnak neveznék, az említett intézményeken kívül hozzá tartozna - és a vagyonát jelentené - a zánkai üdülő, a Corvina kiadó és a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat is. A szervezeti változás azzal is járna, hogy a jelenlegi három Collegium Hungaricum visszanyerhetné eredeti, hagyományos funkcióját: a kutatás otthonaivá lennének, tudósok, művészek, ösztöndíjasok, doktorandusok lakóhelyeként szolgálnának - azaz nem a külügyhöz tartoznának, hanem a művelődési tárcához. A vitaesten legtöbben azért bírálták a tervezetet, mert túl bonyolultnak találták. Mások eleve helytelenítették a rendcsinálás szándékát, s nem titkolták, hogy kormányzati központosító törekvéseket érzékelnek a javaslatok mögött. Abban mindenki egyetértett, hogy amire szükség van. az a pénz. Nem mindegy azonban, ki rendelkezik fölölte. Számosan kifogá­solták, hogy a tervezett kuratóriumban sok a miniszteriális ember, s egyál­talán az ember, vagyis a grémium nem lesz eléggé operatív. Néhány hozzászólást ismertetünk: Kiss Gy. Csaba kategorikusan kijelentette, hogy az állami és tárcairányítást meg kell szüntetni, az alapít­vány gondolata helyes, de a kuratóriumba nem kell annyi kormánytag, mint a tervezet javasolja. Borbándi Gyula (München) azt hangsúlyozta, hogy ne intézményeket, hanem konkrét tevékenységeket, projekteket támogasson az állam. Sinor Dénes professzor (Bloomington) kijelentette: függetlenség pedig nincs, aki a pénzt adja, az parancsol. Legjobb, ha az állam adja, mert személytelen. Sokéves tapasztalata, hogy a hungarológia eredményei jórészt nem hivatalos, hanem személyes kapcsolatok révén születtek; elmesélte, hogy Köpeczy Bélával, vagy Aczél Györggyel kötött személyes megegyezése alapján léte­sült magyar tanszék Bloomingtonban, vagy tanult az Indiana Egyetemen pél­dául Pordány László, aki jelenleg ausztrál nagykövet, és még sokan mások. Ugyancsak tapasztalta, hogy a demokrácia csak ügy működik, ha valaki kitalál valamit, a többiek pedig megszavazzák; a legjobb lenne, ha a vitatott kuratórium mindössze öttagú lehetne, de mégjobb, ha csak három, s a dön­téskor az elnök mellé rendelt két tag mandulagyulladás miatt távol marad­na... Klaniczay Tibor szerint nem kell a hungarológiában rendet csinálni, nincs szükség egyetlen nagy központra, mert az sok pénzbe kerülő bü­rokráciához vezet, s bármiféle véleményt mondó grémiumba tekintélyes személyiségeknek, s nem intézmények képviselőinek van helyük. Csernus Sándor, aki a szegedi egyetemről a közelmúltban ment Párizsba dolgozni, a praktikus szempontokra hívta föl a figyelmet. Szerinte a Collegium Hunga­ricumokat nem szabad elvenni a külügytől, mert akkor minden országban azonnal megadóztatják ezeket az intéz­ményeket; a külügyekre mindig lesz pénz, művelődésre nem biztos. A két tárca közötti együttműködésre kellene törekedni, nem frontvonalakat húzogatni. Hogy aztán végülis mi lesz a tervezettel, illetve a kultúrdiplomácia intéz­ményeivel. embereivel és pénzeivel - nem tudni. Kedden este „csak" hasz­nos javaslatok születtek. Sun OK Erzsébet - Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor nincs szükség túlzott szerénykedésre. Ócska dolog lenne. Én egész életemben igazából egyet­len témával foglalkoztam alaposan, a peregrinációval tudniillik, tehát azt mondom: igen. A magyar művelő­déstörténetnek ez egy igen kicsi szelete időben, negyed évezred Mo­hácstól a fölvilágosodásig. Tárgyát tekintve pedig az Európával való szellemi kapcsolatot kutattuk, igen­csak nyomorúságos helyzet volt ez. hiszen Magyarországon ebben az időben nem működtek egyetemek. Ellenben családok, városi közös­ségek. magisztrátusok, fejedelmek és különböző vallási felekezetek való­sággal intézménnyé tették a külföldi egyetemek látogatását. S hogy hon­nan maga a téma? Még a harmincas évekből találtam egy szép dolgozatot Herepei Jánostól, aki Bethlen Gábor fejedelem kiválasztottjairól írt. Bethlenig is volt ugyan külföldi egyetemjárás, de ó még inkább elő­segítette ezt. Diplomáciai feladatnak tekintette, ami azt jelentette, hogy informátorai voltak a tekintetben, melyik külföldi egyetemen, melyik tudóshoz érdemes leginkább disz­ciplínákra járni. Bethlen gyakorla­tában. aki egyszer hazajött, az vala­milyen próbafeladatot látott el. ud­vari tanító volt. vagy éppen levéltári munkás, majd pedig ha jól végezte a feladatát, azt még egyszer kiküldte. Mármost ebből is látszik, hogy az amerikaiak is csak azt találják fel újra és újra. amit már egyszer kita­xmmmümsem %, , KMMI8, WtKiíttmBtWBMaiWWB: Pikáns Sinor Dénes, alias Denis Si­nor. akinek sok köz.e volt ahhoz, hogy Bloomingtonban már teljes egy évtizede magyar tanszék működik, nagyon tudja, milye­nek voltak a két háború közölti Collegium Hungaricumok: a harmincas években lakott a berliniben. 39-40-ben pedig a párizsi magyar intézet (Centre d'Études Hongroises) életét ismerhette meg belülről. Ma, csütörtökön ő elnököl a 2. szek­ció délelőtti ülésén, majd el is mondja az érdeklődőknek, mi­lyen emlékeket őriz amaz idők­ből. Egyébként is sokkal kevésbé tűnik feledékenynek, mint né­mely - folyamatosan - Magyar­országon tevékenykedő kollé­gája. Ezért állhatott elő a hunga­rológiai intézményrendszer átala­kításáról folytatott keddi vitán az a pikáns helyzet, hogy az évtize­dek óta Amerikában élő úr rom­bolt egy minálunk rohamosan fölépült falat. A kényes ízlésű emberek disztingvált modorában arra emlékeztette némely ma­gyarországi magyar kollégáját, hogy ama elmúlt átkosban sem lehetett minden és mindenki velejéig romlott, s ha ami és aki az volt, a bűzét akkor, s nem utána vesszük észre. Általában. Az viszont bizonyos, hogy az emberek mindenféle rendszerben - ilyenek is. meg olyanok is ­mondta Sinor Dénes; teszent hozzá: törtelök pédául szép számmal akadtak a szerencsésen letűnt múltban, de lehet talál­kozni velük ma is, s ha élünk, holnap is. De milyen unalmas lenne az életünk, ha nem hall­hatnánk ilyen nekik szóló, finoman pengés, Sinor-féle riposztokat! S. E. A kongresszus egyik ünnepi pillanata következik most - mondta Horváth Iván, amikor Keserű Bálint emelkedett felszólalásra szekciójának keddi ülésén. De még ennek előtte, a tudósok, szakemberek számára rendezett hétfői fogadáson Csákány Béla, az egyetem volt rektora is a nagy szervezők kőzött emlegette Keserű Bálintot. Jó néhány munkatársa, közeli ismerőse is azt mondja, hogy a Hungarológiai Kongresszus voltaképpen a tudós férfiú életművéhez tartozik. Szerdán, amikor a többiek kirándultak, városnéztek, Keserű Bálintot legelőször arról kérdeztem, ő is így gondolja-e. láltak. jelesül éppen a posztgraduális képzést, ami. például Bethlen idejében, már meglett embereket vitt újra és újra külföldi egyetemekre. - Mi ennek a szakemberképzésnek a legjellemzőbb tapasztalata? - Amikor Klaniczay kollégámnak megmutattam Herepei János dolgo­zatát. ó roppant mód lelkesedett, s csakhamar kiszámította, hogy Beth­len ideje alalt megközelítőleg két évtizeddel csökkent az erdélyi és a partiumi püspökök és más levéltári szakemberek átlagéletkora. Ez léhát egy radikális fiatalítást jelentett egy­felől. másfelől pedig egyre nagyobb lett azon szakemberek száma, akik a világból jöttek vissza, tehát európai tapasztalatokat hoztak. - A.: ön neve alatt rengeteg könyv, s különböző sorozatok jelennek meg az egyetem kiadásával a peregriná­eió témakörében. Ilyen például egy olyan sorozat, melynek összefoglaló címe: Adattár a XVI-XVIII. század szellemi mozgalmainak történetéhez. Kis barna füzetes skékben jelenik meg Herner János szerkesztése alatt az a sorozat is, amely Peregrinatio Han­ga rom m címmel fut. Ezek főképpen forráskiadványok. Várlintö-e már most a közeljövőben a témának valamilyen szintetikus feldolgozása? - Ahhoz, hogy ezt megtehessük, alapvetően két feltétel szükségeltetik. Először is a teljességet hangsú­lyoznám. A peregrinusok személyi anyagáról, tehát hogy kik. hol, mikor jártak a világban. 95 százalékos pon­tossággal tudunk nyilatkozni, legin­kább a külföldi egyetemek anya­könyveinek feldolgozása révén. Ámde a modern történettudomány adekvát igényei mindig hosszú időszakra szólnak. A mi témánk a XIV. századtól a múlt század dere­káig szól. Fontos szempont továbbá a kutatás földrajzi vetülete. Kelet­Magyarország. a Partium és Erdély peregrinusainak története nagyjából feldolgozott, és a témában olyan tanulmányok is elkészültek már. mint például Szabó Miklós-Tonk Sándor erdélyi szerzőpárosnak az I70l-tól I 850-ig terjedő időszak erdélyi peregrinusainak története. Ez igen komoly munka, afféle részszintézis. Ám az ország nyugati felének törté­nete még igazából feldolgozásra vár. - Hogyan becsülik meg. egyál­talán hogyan finanszírozzák a ma­gyar tudománynak az ön által is kutatott, s igen sok kiadványt igénylő területét? - Azt is mondhatnám, örülök, hogy egyáltalán megjelenhetnek könyveink, forráskiadványaink, és hogy a szerkesztőket nem jelentik fel. Mert bizony, sajnos, némely munkatársunk roppant alacsony honoráriumért kénytelen elvállalni a munkát. Ugyanakkor mégsem pa­naszkodom. Amit mi csinálunk, nem lehet nyereséges. Éppen ezért rend­szeres anyagi támogatást kapunk. - Gondolom, hiába minden, a működéshez elengedhetetlen anyagi feltétel, ha híján vannak egy újabb, fiatal szakembergárdának. - Jómagam rengeteget tanultam előttem dolgozó tudósoktól. Herepei Jánostól, Jakó Zsigmondtól, Juhász Istvántól. Esze Tamástól, Benda Kálmántól. Azon fáradoztam, hogy az egyetemen legyen egy műhely, ahol a tudást tovább lehet adni. A forma? Hallgatói munkaközösségek, fiatalabb tanárkollégák, például Jan­kovics József segítségéve). Most már nyugodt vagyok, a peregrináció­kutatásnak van szakemberi utánpót­lása. [) \R VASI LASZIÓ :;:::<-##>í$íífcSííííSv Nem a szokások vándorolnak A lakohelvvaltoztatás, a migráció szerepet a folklórkutatás sem hagyhatja figyelmen kisül. F/t hangsúlyozta előadásában l jváry Zoltán professzor (Debrecen) is. A tárgy ak vándorlása egy ik népcsoporttol a másikhoz természetes kölcsönhatás, formális kapcsolat hatasára, a hasznosság elve alapján történik. A népélet egyeh területén nem ily en egyszerű a hely zet, a szellemi migrációhoz számos ténvezönek kell szinkronban lenni. A Kárpát-medence folklórja nagyfokú hasonlóságot mutat, az átadás-átvétel szinte tökéletesnek tűnik. Ám a szokások hasonlósá­ga és azonossága nent pusztán az átadás-át­vétel révén alakulhat ki. Például a kalendá­ris szokások hasonló­sága jórészt vallási előírások eredménye. Más szokások meghonosodásának hogyanjára településtörténeti vizsgálat adhat magyarázatot. A néprajzkutató nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a történelmi Magyar­ország területén számos falu idegen ajkú lakossága lett magyarrá. Igy tévedés forrása hagyományaikat - reális szokásmagyarázat, településtörténeti vizsgálat nélkül ­magyarnak tekinteni. A jelenségek, a szokások önma­gukban nem vándorolnak, csakis lakóhelyüket megvál­toztató közösségekkel egyiitt kerülnek áj kulturális környezetbe. Tehát a népességmigráció a hagyományok migrációját is jelenti - állítja Ujváry professzor. Nagy­számú kulturális jelenségre ez. nem pedig az ügynevezett vándorlás-teória ad magy arázatot. A híd-játékok földrajzi elterjedését vizsgálva derült ki, hogy például az Arad megyei Pécska Gömör, Borsod és Heves megye palóca­iból telepedett űjra. mert csakis ók vihették magukkal e szokást, nem a játék „vándo­rolt". Igazolható, hogy a kétszáz éve a Jász­Kunságból a Bácskába került telepesek utódai máig megőrizték népi műveltségük főbb jellemzőit. Az idegen telepesek folklórja beépül a befogadó település szokásaiba. Például a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl falvai kö/úl csak ott ismerik a markolász szót és az ehhez kapcsolódó hiedelmet, ahova palócok telepedtek le. Vagyis nem a terminológia és a hozzá kapcsolódó képzet vándorolt, hanem az emberek. Érdekes, hogy dokumentumokkal nem. de szokásmagyarázattal igazolható, hogy a Hajdúságba rácok települtek, ugyanis a kecskemaszkos karácsonyi játékot ők vittek e területre. \1as folklórjelenségek árucserével kapcsolatos migrációra utalnak. Például a medvejátékok vándormulattutók révén, szellemi kontaktus nélkül kerültek a magyar hagyományok közé. Ú.I. Foto: NAGY LÁS/I Ó Kirándulás Ópus/tasreren

Next

/
Oldalképek
Tartalom