Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-18 / 167. szám

6 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1991. JÚL. 18. A Szegedi ESK programja Edzések, edzőtáborok, kupa- és tornarészvételek Hétfőn új edzővel, a Debreceni VSC volt szakmai irányítója, Szlancsó Dusán dirigálásával megkezdte az új bajnokságra való felkészülését a Szegedi Egységes SK NB l-es női kézilabdacsapala. Az első foglalkozáson a mesterén túl három új arcot fedezhettünk fel ­Irina Szamozvanova a DVSC-ból, Szvetlana Zemljanova Ungvárról, s Larissza Poljah Jászberényből került a Tisza-parti gárdához- , ugyan­akkor nem volt ott a foglalkozáson Barna Katalin és Boros Gy. Lászlóné, ők ugyanis a visszavonulás gondolatával kacérkodnak. A Varga János szakosztályvezetővel folytatott beszélgetésből kiderült, hogy a kapus Szamozvanova és az irányító posztra igazolt Zemljanova igazolása rendben van. de Poljah távozásához a Kijev nem járul hozzá. Bíznak azonban abban, hogy októberre a balátlövó ügye rendeződik. Az edzés végén beszélgettem Szlancsó Dusán edzővel a bajnoki rajtig terjedő programról. - Az elkövetkező 2 hétig napi két edzéssel itthon edz a csapat. Július 29-étől Kétegyházára 7 napos edzőtáborba vonulunk. Augusztus 5-étól (aktikai és technikai foglal­kozások veszik át a főszerepet. Dusán A magyar nyelvvel es a magyar női kézilabdaval egy éve foglalkozó szlovák Szlancsó Dusán 47 éves. Az edzői kispadra 23 évvel ezelőtt ólt le először, s 14 éve már főfoglakozásban látja el a szakmai irányitői feladatot. Csehszlovákiában vezetésével az első osztályú csapatok figyelemre méltó eredményeket értek el. A Presov gárdáját kétszer trenírozta a dobogó legfelsőbb fokára. A Partizanske szintén bajnoki aranyérmet nyert, de a lobbi csapattal sem adta dobogós helyezés alá. Egy évvel ezelőtt megkereste a Debrecen, s a Zágráb helyett a cívisváros együttesét választotta. A balul sikerült magyarországi tevékenysége után, mint hangsúlyozta, korrekt ajánlattal kereste meg a Szegedi Egyseges SK vezetése, s örömmel telte át székhelyét Szegedre. Kívánjuk, hogy sok sikeres évet töltsön el a Tisza-parti városban. harmadik fordulójának, amelynek keretében a világ egyik legjobb csapatával, a Hypobankkal, s egy másik osztrák együttessel mérkő­zünk. A visszavágó Bécsben egy héttel később lesz. Az időközben megkezdődött bajnoki pontva­dászatba így később kapcsolódunk be. - Milyen benyomásai vannak az első edzésnapról? " - Isróertem a szegedi csapatot, tetszett mindig a játékosok fe­gyelmezettsége, a sporthoz való hozzáállása. Tudom, jelentős vál­tozáson mentek keresztül, szinte egy egész csapatra való jó játékos távozott el. Nekem az a feladatom, Ennek a terminusnak a végén Győrben a Cseh és Szlovák SZK két résztvevőjével mérkőzünk a Duna Kupában. Augusztus 19-étől a szlovákiai Partizanske városban edzőtáborozunk, ahol mindennap egy-egy első osztályú csapattal találkozunk. A szlovák válogatott is ellenfelünk lesz. Augusztus 24-2,5-én Pozsonyban Duna Kupa visszavágót játszunk. A jövő hónap utolsó napján két szovjet csapat, az Ungvár és a Lemberg részvételével tornát rendezünk. Szeptember 4-én pedig mi utazunk él egy svájci és egy franciaországi nemzetközi erő­próbára. Szeptember 21-22-én a házigazdája leszünk a Duna Kupa hogy a jelenleg rendelkezésre álló kézilabdásokhoz igazítsam a taktikát, a csapatjátékot. Úgy kell ezt a munkát elvégezni, hogy az eddigi erények ne csorbuljanak. Szerintem nagyon nehéz dolgunk lesz, márcsak a bajnokság kétcsoportos átszer­vezése miatt is, mert mint hallottam: sok csapat jelentősen megerősödött. Jelenleg 14 játékossal dolgozunk, szeretném az ifiből kettővel feltölteni a létszámot. - Úgy tudom, Debrecenből nem jószántából távozott? - Nem tartom bukásnak a debreceniek idő előtti szerződés bontását. Amikor eljöttem, a csapattal szemben támasztott összes igénynek megfeleltünk: a bajnok­ságban dobogón voltunk, a nem­zetközi kupában a legjobb négy közé jutottunk, a Magyar Kupában döntőt játszhattunk. A távozásomnak egyetlen oka volt, hogy az ottani baromfifeldolgozó megvonta a támogatást, s én lettem az áldozat. Remélem, Szegeden kibontakoz­tathatom edzői elképzeléseimet. SÜLI JÓZSEF Motorcsónak vb Világbajnokok randevúznak a hét Az elmúlt heti szervező bizottsági ülésen még minden rendben volt a 21-22-i szegedi 0-700-as mo­torcsónak világbajnokság és országos bajnokság körül. A napokban azonban Csepregi György szövetségi kapitány döntése, hogy szombat délelőtt a hazai nevezetteknek válogatóversenyt rendez, kisebb palotaforradalmat robbantott ki. Végül kompromisszumos megoldás született: Pintér, Kertes, Tóth simán indulhat, a többi magyar nevező pedig szombaton délelőtt a két fennmaradó helyért „megmérkőzik". Bár a nevezési határidő már régen lezárult, de még mindig érkeznek a jelentkezések szerte a világból. Az 0-700 résztvevője lesz 3 angol s ugyanennyi német. Ez utóbbi országot világbajnokok képviselik: Peer Krage, Jörg Lipinsky, Ulrich Pochel. Itt lesz a csehszlovákok világhírű papucsosa, Peter lm­ramovszky, az osztrák világ- és Európa-bajnok Cristián Steineder, valamint érdekességként említhetjük, hogy a tavaly még magyar színekben induló Csákó Ferenc most osztrák zászló alatt „hajózik". A világbajnoki négy futamon eddig 22-en jelezték részvételüket. A többi versenykategóriáról sem vegen szabad azonban megfeledkezni. Az 0-850-ben itt lesz a finnek kitű­nősége. Harry Lindell. Az 0-350-ben a legnagyobb nevek az osztrákoké: Gerhard Naybacher és Román Schweiger. Öt év után ismét Szegeden láthatjuk Bernhardt Danisch-t, a kitűnő hajóépítő világ­és Európa-bajnokot. Az S-750-ben pedig két szegedi, Papp György és Gyetvai Antal űj motorral próbálja a győzelmet megszerezni. Az utánpót­lás egyik ígéretét -Kertes Krisztiánt először láthatja a szegedi közönség. Pintér Józsefet, a Szegedi Egy­séges SK versenyzőjét, az 0-700-as magyar bajnokságban vezetőt faggattuk az esélyeiről: - Nem szeretek jósolni. Ez technikai sport, amihez az ember tudása nem elég. Egy adag szerencse is kell, hiszen még az űrhajózásban sincs tökéletes technika. Tavaly Münchenben az első futamban 5. helyről 50 méterrel a cél előtt állt le a motor, a második futamban a 7. helyről estem ki. Maradjunk annyiban, most nem szeretnék így járni. Ami pedig a vb előtti belviszályt illeti: kár, hogy egyes szövetségi vezetők meggon­dolatlan döntéseket hoznak... Ismét Délkör 4 teljesítménytúra A megyei természetbarát egyesü­let az idén augusztus 31-én várja az edzettséget bizonyító Délkör 4 teljesítménytúrájára az érdeklődőket. A Szegeden igen népszerű ren­dezvény követelményei, gyalogos szakasz: 18 km, a tápéi komp, Vetyehát, tápéi komp útvonalon: úszás: 150 m, de a folyással szemben!; kerékpáros szakasz: 36 km, tápéi komp. Algyői—híd, versenyközpont (NKFV Tiszavirág II. üdülőtelep vendégháza): evezős szakasz: 33 km, a versenyközpont, Algyói-híd, versenyközpont távon. Az indulók élelmiszercsomagot és frissítőt kapnak. Egyébként lehető­ség lesz a szakaszok önálló megtételére is. A rajtot augusztus 31-én 7.30 órára tervezték, de előtte útvo­nalismertetést tartanak. Hajó bérelhető (150 forinvfó). A nevezési díj befizethető a megyei ter­mészetbarát egyesület címére: 6701 Szeged Pf.: 548. Bővebb infor­mációval naponta 17-20 óra között a 22-608-as telefonon Kovács Balázs szolgál. 29. hét Intertotó Kupa 1. IKAST-VÁCI IZZÓ Ikast, hazai pályán: 3 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség. Váci Izzó, idegenben: 7 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség. 2. TATABÁNYA-SLOVAN BRATISLAVA Tatabánya hazai pályán: 8 győzelem, 5 döntetlen és 2. vereség. Slovan Bratislava idegenben: 3 győzelem, 6 döntetlen és 6 vereség. 3. LAUSANNE-LUBIN Lausanne hazai pályán: 9 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség. Lubin idegenben: 5 győzelem, 6 döntetlen és 4 vereség. 4. COTTBl'S-BANSKA BYSTRICA Cottbus otthon: 2 győzelem. 6 döntetlen és 5 vereség. Banska Bystrica idegenben: 3 győzelem, 3 döntetlen és 9 vereség. 5. B 1903-CHEB A B 1903 otthon: 4 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség. Cheb idegenben: 4 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség. 6. FREM-LJUBUANA 7. BOTEV-RAP1D BUKAREST 8. SPORTUL-BUDUCNOST Norvég I. 9. MOLDE-LYN Molde hazai pályán: I győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség. Lyn idegenben: 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség. 10. ULLESTROM-BRANN Liliestrom hazai pályán: 2 győzelem. 2 döntetlen, 1 vereség 11. FYLLINGEN-KONGSVINGER 12. STRÖMSGODSET-VIKING x Strömsgodset otthon: I döntetlen és 4 vereség, győzelem nelkul. Viking idegenben: 1 győzelem, 3 döntetlen, I vereség. 13. START-SOGNDAL Start hazai pályán: 4 győzelem, 1 vereség. Sogndal idegenben: 2 döntetlen, 3 vereség, győzelem nélkül. 14. TROMSO-ROSENBORG Tromso ouhon: 3 győzelem, 2 döntetlen. Rotenborg idegenben: I győzelem, I döntetlen. 4 vereség. törölve 1 törölve Mórahalmon bárányért gurítanak Mórahalmon szombaton 17 órakor, a Borkóstoló udvarán rendezik meg a városi egyéni férfi tekebajnokságot. Nevezni a helyszínen 16 órától lehet. A legjobb a bajnoki cím mellett egy báránnyal térhet haza. sssssssssfsm^mmsss^^ Újabb kispályás futball - ezúttal Szegeden Ha a magyarországi kispályás labdarűgó-tornák száma alapján döntené el az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a nemzetek évi rangsorát, akkor az MLSZ bi­zonyosan örülne 1991 végén, hiszen se szeri, se száma a különféle rendezvényeknek. A sorban most a szegediek következnek. A csongrádi városban szeptember I. és 1992. február 9. között bonyolítanak le újabb kispályás futballsorozatot. A kiiírás értelmében intézmények, egyesületek küldhetnek pályára csapatot, sőt „civilek" alkalmilag összeállított együttesei is indulhatnak. A KÉSZ Kft. (postai címe: 6721 Szeged, Szilágyi u. 2.) egymillió forintos összdíjazást ajánlott fel a legjobbaknak. A Kft. vezetői kérik, hogy a részvételi szándékot - a csapatok pontos nevének, címének feltüntetésével ­jelezzék az érdeklődők, s persze az augusztus 14-i határidőig ne feledkezzenek el a 15 ezer forintos nevezési díj postázásáról sem. Érdeklődést és felvilágosítást ad a rangosnak ígérkező tömegsport­rendezvény részleteiről Toókos György szervező, akinek tele­fonszáma: 6224-002. Most is csörgött Cs. GÁT LÁSZLÓ Az ermber merészebb, közlékenyebb, ha nem személyesen, hanem telefonon keresztül fejti ki véleményét erről vagy arról a dologról. Bátrabban kritizál, sőt szitkozódik is, aki előtt nem áll ott az, akinek szánja mondókáját. Mi is napjában kapunk ilyen névtelen vagy fiktív nevekkel „aláírt" telefonokat. Végül is mindenből lehet tanulni, még az ilyen kimondottan rosszindulatú hívásokból is. Persze a szidalmak nemcsak minket illetnek, hanem kiosztanak egyesek boldog-boldogtalant. De a minap mi történt? Szintén névtelen telefonáló hívott bennünket, aki a világért sem akarta elárulni becses nevét. Ezúttal viszont a dörgedelem elmaradt, sőt dicséretel kaptunk. Nos, ezt nem azért adjuk közre, hogy olvasóink előtt tetszelegjünk, hanem azért, mert nem minket illet. Arról van ugyanis szó, hogy az ultramaratoni show után a helyszín, a Móra park kissé megsínylette a kavalkádot, azonban egy-két napon belül szinte minden helyreállt, szemét nem maradt. Ezért kaptunk mi szervezők dicséretet, amit ezennel továbbítunk az illetékeseknek, azaz a Kovács és Törő Kft. dolgozóinak, hiszen őket illeti az elismerés. Bajnokság és kiállítás A ma kezdődő országos evezősbajnokság első versenynapján délután 14 órakor a Maty-éri pályán Gróf Széchenyi István emlékkiállítást nyit meg Lehmann István, a megyei közgyűlés elnöke. A kiállítás augusztus 18-21. között tekinthető meg. mmmmmtm Ozsváílt Ferenc szerint a fiatalok túl kényelmesek „Belőlem csak egy példány van a Tiszán" A bemutatkozás után rögtön az újságírásra terelődik a szó. A „sértett" (akinek ezúttal vitat­hatatlanul igaza van) enyhe rosszallással hangjában sorolja legkedvesebb időtöltésével, vagyis a kajakozással kapcsolatos „vétkein­ket". Nem érti, hogy a magunkfajta „szárazföldi tollforgatók" hogyan írhattak olyat a két főváros közti szupermaratoniról, hogy az csak egy „szeánsz", egy kellemes „leeresz­kedés" volt, amelyen „boldog­boldogtalan" részt vehetett egy „ide-oda hánykolódó túrakajakban..." Komolyan mondom, lekiisme­retfurdalásom van. Akaratlanul is megbántottunk egy remek sportembert, akinek a víz és a kajak az életét jelenti. Hogy mentsem a menthetőt, gyorsan a „nagy sze­relemről", erről a kemény és mégis szép sportágról és persze a nagy vállalkozásról kérdezem ót. - Mikor döntötte el, hogy lesz, ami lesz, mindenképpen megpróbál­kozik ezzel a dunai erőpróbával? - Már a téli időszakban elkezdtem a felkészülést. Futottam, súlyzóztam és néhány hónap alatt 1500 ki­lométert lapátoltam a Tiszán. Ha csak 15-20 kilométert kajakoztam naponta, akkor igaziból el sem fáradtam, így esetenként 50 Az íróasztal mögötti tablón három oklevél, a negyvenesnek látszó (valójában 55 éves) napbarnított úr előtti „papírhegyeken túl" pedig egy gyönyörű váza jelzi, hogy jó helyen járok. A Démász Klauzál téri épületének második emeletén ugy anis csak egyetlen olyan ember dolgozik, aki néhány hete végigküzdótte a Bécs-Budapest közötti távot ­ráadásul nem egy csodás BMW volánja mogott, vagy egy kényelmes Adidas futócipőben, hanem a Dunán, egy versenykajakban -, és ezt ilyen beszédes dokumentumokkal is igazolni tudja. Ozsváth Ferencet ezért a fantasztikus teljesítmenyért Kiss András, a vállalat vezérigazgatója is megjutalmazta... kilométernek is nekiveselkedtem. Sajnos, az én korosztályomban csak nagyon kevesen vállalják ezt a kemény munkát, nálunk valahogy nem divat a szenior sport... - Cseppet sem szenvedett az „idegen vizeken"? - A Dunát nem lehet össze­hasonlítani a Tiszával. Egyes szakaszokon ugyanis csak örvényt és hullámokat láttam, de az elmúlt nyolc esztendő alatt leküzdött 30 ezer kilométer (ezt az adatot edzésnaplóval is alátámaszthatom) szerencsére elég erőt adott ahhoz, hogy célba érjek. Szenvedni szerintem csak az tud a folyón, aki „bulira" veszi az evezést, és csak azokat nevezném „őrülteknek" (ezt a kifejezést is az újságban olvastam), aki felkészületlenül indul el egy ilyen versenyen. Engem, az' egyetlen amatőr résztvevőt, főként csa­ládtagok és dr. Kovács Gyula tanácsai segítettek, de valószínűleg mindnyájunknak (így a távot szintén teljesítő szegedi Németh Sándornak és Németh Lászlónak is) plusz impulzusokat adott volna egy komolyabb „propaganda-hadjárat." Hogy nevén nevezzem a gyereket: a megbecsülésünket hiányoltam ­hiányolom... - Ön mindent ennyire komolyan vesz az életben ? - Szeretem, ha célja van annak, amit csinálok. Már gyerekkoromban is mindig igyekeztem leelőzni azt a gyalogost és biciklist, aki éppen előttem haladt. Amikor a kajakban ülök, akkor is utol szeretnék érni valakit, vagy el akarom kerülni, hogy engem lehagyjanak. A mai fiatalok már valahogy túlzottan kényelmesek, őket az is kielégíti, ha „túráznak", vagyis hanyatt fekszenek egy vízi alkalmatosságban és sört kortyolgatva forognak a Dunán. - Ahogy hallgatom, kétségem sincs afelől, hogy jövőre is ott lesz a bécsi rajtnál, és addig is nap mint nap felbukkan majd az új híd alatt. - Ami feltevésének második részét illeti, azt ha akarnám se tudnám megcáfolni. A vízi élet olyan csodálatos, hogy nehezen tudnék létezni nélküle. Sajnos, belőlem csak egyetlen példány van a Tiszán, de megfogadtam, hogy legközelebb csak akkor indulok el a Bécs­Budapest szupermaratonin, ha Petrovics Kálmánék még legalább öt korombéli versenyzőt „beszer­veznek". Akkor lesz kit megelőzni... RÉTHÍJ ATTILA

Next

/
Oldalképek
Tartalom