Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-13 / 163. szám

4DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT; 1991; JÚL. 13. • • ; ' LENGYEL ZOLTÁN VERSEI Október Békében üldögéltünk a kertben, a kert s a délután körénk vont idejében. Ha föltámadnak kimért együttlétünk árnyai, ha hosszabb lesz álmaink utja, ha csak egyetlen gyermeki év: egy elhalt szép nap feled bennünket itt, már kékebb lett az üt távolba vesző fénye, már hidat vertünk éjünkből a holnap fáradtan lebbenő álma ihoz. Maga engem akart, vagy csak visszatért a múltjának régen volt félelmeihez '.' Ezek talált napok voltak, az énekesnő messzi életének utolsó hangjai, a napok jöttek, hogy lássuk az elvonuló éveket, s az években néhány szétszórt találkozást, azokat a perceket, amelyek elharangoznak most a magára maradt est zászlátlan egén. Ha valaha is szerettem - kezdte az énekesnő-csak is ezekért az estékért, talán egy kicsit magukért, hogy egy féléletnyi, gazdag fáradtság vigyen el az ágyig. A doktor megzörgette az ablakok üres tábláit, téblábolva a kártyáért indult s az elárvult asztal elmerült a kert lassú viliarában, az esőt hallgattuk még egy ideig, az ismeretlen Zajokat, ahogy zuhantak a haldokló fák az udvar széttaposott füvére. A harcban megölt halászfiú emlékére Ha valaha volt is egy távoli nap. egy délután s messzire tűnt fájdalmat, a tenger még az éjen át elérhet, ha a tegnapi ég lesz megint a mai. Ha álmaink majd a földbe térnek meg, ki tudja, hová lesz a holnapi reggel? a hajnalból, ugye, még kifakadhat: ha föltámad egy új Nap a seregekkel. Ha majd elhozzák a régen-volt hadak, és te csak állsz zokogva a csatazajban, mert elfáradsz újra a félelemben, ha visszafordulsz, vissza az alkonyattal. A nyugalmazott (4.) Teljesen oda vollam a csi/manadrágomcrt. olyan jol el tudta szorítani a lábamat, hogy néha hetekig arra sem kellett figyelnem, hogy mi van a láblejemmel, mert egyáltalán nem iS éreztem. A csizmanadrág csak annyi vért engedett a lábamba, hogy éppencsak éljen, hogy ne kelljen levágni. Mikor viselni kezdtem, az első néhány hétben rettenetesen závárt, a mozgásom is olyanná vált, mintha teveszarban vagy valami hasonló szárazságtűrő állat trágyájában lépkednék. Ahogy múltak a belek, megszoktam, olyannyira, hogy éjszaka se vettem le a csizmanadrágom, legfeljebb leioltam a derekamról, úgy combközépig és meztelen seggel forgolódtam a takarónak használt sátorponyva alatt. Nehezen alszom el, folyton valami szamárságra gondolok, vagy kisebb lopásokra a múltamból, mikoris elbóbiskoltam az őrségben, s mire fclébredlem, a tolvaj már árkon-bokron túl volt a Ruhagyár raktárából elemeit 10-15 készletnyi. férfi konfekcióöltönnyel. A rendőrség folyton énrám gyanakodott, mert hogy elég rongyosan jártam és. hogy soha nem láttam semmit a rablásból. Mondtam is nekik, hogy egy éjjeliőr nem elég biztosíték egy ekkora Ruhagyárnak, inkább egy falka ordast kéne tartani a raktárakban, hogy szétcincálják a rablót, hogy utána legfeljebb már csak egy öltönyt kelljen viselnie, a mellén összekulcsolt kézzel. És akkor nekem csak az lenne a dolgom, ha észlelek valamit, például látom, hogy valamelyik raktárból ömlik ki a vér. akkor telefonon értesítem a rendőrséget, a mentőket, a gyárigazgatót, meg az elhunyt hozzátartozóit, akiknek mély fájdalommal közölném vagy akikkel tudatnám, hogy szereltüket rablás közben tetten érte a halál. Azok jó nagy tort ülnének, engemet is meghívnának, amiért olyan tapintatos voltam. De lehet, hogy a hozzátartozókat nem értesíteném, mert talán a temetés után megvernének, eltörnék az orrcsontomat. kicsavarnák a kezem, hogy én uszítottam szerettiikre a falkát. ahelyett, hogy én értem volna letten szereltüket, hozzákölözném egy hideg villanypóznához, és csak utána értesítettem volna őket. Bonyolult história, ne kezdjen az ember hozzátartozókkal. A rendőrség csak nem hagyott békén, azt mondták, minek ide falka, mikor itt van az én kutyám, a Bolond. Erre mondtam nekik, de hisz ez bolond. Harapni azért csak tud. kérdezősködtek tovább. Ez. kérdeztem. Eben, ezez. válaszolták. Erre már a Bolond kutyám is kidugta fejét a lábtörlő alól, aztán fingott egyet, és nem kérdeztek többet. Megsimogattam a Bolond fejet, rányomtam egy barackot, az megint fingott. Na mostmár elég. mondtam neki. ha nem hagyod abba. kapsz egy beöntést. A Bolond megint rázendített, ekkor kapott egy beöntést, a tölcsért meg a gumicsövet bennehagytam, úgy zavartam ki az udvarra, keverje ott a port. Egy újabb rablás ulán megint szagot fogtak a rendőrök, mostmár nyíltan kijelentették, hogy biztosan benne vagyok a rablásokban, mert ezúttal se láttam semmit. Csípőre vágtam a kezem és kikértem magamnak, hogy olyan pitiáner őr-tolvajnak nézzenek, aki úgy fosztja ki az éjjeli Ruhagyárat, hogy közben nem lát semmit. Még egy lapáttal rátettem: azt sem tudom, hogyan kell megszabadulni ennyi ruhától, legfeljebb úgy, ha elhajítom mind valami kihall v ideken. A rendólok nem variak meg az ujabb rablást, vetlek nekem egy öltönyt sok gombbal, ha valamelyiket elveszítem róla. akkor se tamadjon hianyerzetem. A kedvükért fölpróbáltam, de a tükörben már nem néztem meg magam. Azt mondtam, hogy a végén még megtetszem magamnak és ha ez elkopik, akkor tényleg kénytelen leszek kirabolni a Ruhagyárat. Még a/t is mondiam. akkor jutott eszembe ez a szó. hogy sokkal jobban örii lilék egy csizmanadrágnak. Jól van. válaszolták, legyen meg a te akaratod. Fél óra múlva csi/manadrágban kanala/tani a babfőzeléket. Kissé elnűlt. sokáig bróbálgattam a zsebeket. Valahol hallottam, hogy a csizmanadrágba klasszul zsebrevághatja az ember a kezét, addigra kihűlt a babfőzelék. PODMANICZKV SZILÁRD Bálint Sándor és Perkátai László Bálint Sándor hagyatékának rendezése ko/ben az alábbi szövegű névjegykártya is előkerült: Igen tisztelt Tanár Úr! Ma keriili kezembe a „Korunk Szava" legújabb száma ahol kötetemnek a: Ön tollából származó meleg és jóindulatú ismertetését olvastam. Engedje meg. hogy ezért hálás köszönetemet nyilvánítsam. Egyben megígérem, hogy az ismertetésben foglalt kritikai megjegyzésekel költői gyakorlatomban hasznosítani próbálom. Vagvok őszinte tisztelő híve Sz. 938. III. 19. Perkátai László A borítékon a feladó címe is olvasható: H. Vitéz u. 8. A kartya írója. Perkátai László (19141944) Szeged 1945 előtti irodalmának egyik méltatlanul elfelejtett érdemes alakja, aki i •Miiiaiiwiiiaiaiwttitiiiiiiiiiiwwwiiiwiiiiwiiiwwwiiwwiiwwwiiiiiwwi A folyton-folyvást - az élet egyébiránt normális perceiben is - a halált várja, az keserű, cinikus, fölényes és kiállhatatlan ember lesz. Legfőbb erénye mégis zavarba ejthet bennünket, hogy tudniillik nem ismer el semmiféle tekintélyt, sem a csuklyás hóhérét, sem a hírhozó angyalét. Nos. ez ember előtt, a sorsa asztalán pereg egy tallér. O nem. de mi tapasztalatból tudjuk, hogy az érme egyik oldalára az ifjú hós arcképét, a másikra pedig egy kivert kutya utálatos pofáját mintázta a megnevezhetetlen mester. Szeretnél még egyszer megszületni? Boldogtalanul éltél. Boldogtalanul éltél? Hál nem elég érv, hogy felesleges még egyszer?! Minden börtönben, ahol életfogytiglani elítéltek raboskodnak, elterjed utóbb, hogy van egy titkos ösvény, ami a mennyországba vezet. Erről az ösvényről aztán a foglárok is hosszan és szenvedélyesen vitatkoznak. Micsoda naivitás azt hinni, hogy nem reggeliznek a hóhérok. költőként s esszéíróként egyaránt számontartásra érdemeset alkotott. Krúdyról írott könyvesszéjét (1938) máig forgatják és idézik a kutatók, költészetéről pedig - két kötetét is méltatva - Radnóti Miklós adott elismerő véleményt a Nyugatban és a Magyar Csillagban. Feledettsége némileg mégis érthető; 1944-ben őt is elhurcolták s iratai, levelezése s egész publikálatlan hagyatéka vele együtt elpusztult, komolyan megnehezítve ezzel életútja s pályája rekonstruálását. Most előkerült sorai már ezért is érdekesek volnának. Üzenete jelentőségét mégis az adja, hogy nemcsak az derül ki belőle, hogy - ha lazán is - kapcsolatot tartott Bálint Sándorral, de az is: Bálint Sándor - bár akkor már elsősorban néprajzzal foglalkozott - írt Perkátai verseskönyvéről. a Tékozló fiúról (1937). S e par soros kis kritika, mivel Péter László Bálint Sándor-bibliográfiája sem regisztrálja, s Vidám mondatok Milyen szererncsétlenül hiú is az az ember, aki előre szégyenkezik saját halála miatt. Fogalmazni jobb, mint élni '! Állj egy gyermek holtteste mellé és próbálj meg pénzre, magadra, akárcsak a holnapi napra gondolni! A királyok titokban ették a kolbászt. De a disznók visítását. a böllérek és a hentesek röhögését mindenki hallotta a városfalakon belüf Megássuk a sírt, de csak beleképzeljük magunkat. A szép megzavar. És a csúf? Az is. Nincs tehát különbség, vagy ha van, csakis te lehetsz az. barátom. Akiben pokol és mennyország beárnyékolja egymást. Az a virágoskert ott. a szivárvány alatt. Levéltetvek és hernyók, izgó-mozgó mind Bálint Sándort, mind Perkátait jellemzi, megérdemli, hogy idézzük: Különös, rokonszenves ellentétekkel ragad meg ez a kis kötet. Villonra és József Attilára emlékeztető kamaszos lendület, keserű frisseség. vidám szomorúság váltakozik benne az intellektuális szobaköltészet lelki vallomásaival, a magányos városlakó gyónásával. Nyelve még nem egyenletes, sokszor a keresettségig egyszerű, sőt prózai, mintha szégyellné, hogy verset ír. A könyv értékes költőegyéniségei jellemez, aki megérdemli, hogy nevét és pályáját figyelemmel kísérjük. E kis kritika, mely csak szignálva van, a Korunk Szava 1938. március 16-i számában jelent meg Uhl Antal egy nagyobb cikke alá tördelve, mintegy űrkitöltőként. Alighanem ez magyarázza, hogy eddig elkerülte a kutatás figyelmét. LENGYEL ANDRÁS potrohok, bimbók és kövér vízcseppek, levélerek. elpergó szirmok, s egy öregasszony ráncos és májfoltos kézfeje, ésatöbbi... A Nap megannyi tündöklő mozdulata. Vannak, akik a hegedű hangjára , mások a zenekarra, némelyek a vízesések dübörgésére. a tenger mormogására, s megint mások a visszhangra esküsznek. Jómagam csakis a jajkiáltásra. Aki egy háború után hősökről beszél, az újabb háborút akar. Ám aki nem beszél hősökről, mert nem ismeri el őket. az a háború logikája szerint háborús bűnös. Büntetése, természetesen, halál. így aztán, mert hisz a történelem megítélése forgadnó, komoly esélye van arra, hogy egyszer majd. szobrokat, koszorúkat és emléktáblákat kapva, mégiscsak hősi halottá váljon. A hajnalt nem várni és nem remélni. de megszülni kell. DARVASI LÁSZLÓ RMtlWtlMMWIIIMmillffllllWIIMIillIlM Ugyan! CZÉGÉNY JÓZSEF 1. A szürke lépcsők, a halványzöldre festett falak és a korlát zegzugai között pamm-pamm - lassan lefelé. Négy év múlt el. négy év után. János mégis pontosan tudja, nnlyen lesz a találkozás. Hogyan szól majd az üdvözlet, miről beszélnek először. miről igazán, s hol döccen meg majd a társalgás. Még a/t is kiszámíthatja, mennyi bor fogy ezen a délutánon. Az üvegajtó túloldalán nyár, tiszta ég. A park. A pad. János fejében, felfelé emelt arca mögött latin szavak kergetőznek. Jó a zsongásban megpihenni. - Három! - szól magában. Vár, aztán ismét: három! Szeme lehunyva. Egy ócska villamos nyekereg át a csenddé torzult, tompa zajokon. Egy hátbavágás. Egy ölelés. Egy perc. Egy perce integeted Ottónak a vonat ablakából. Aki nyilván csak ruhát váltott azóta. És most ismét nyerít. Kezében tán ugyanaz a sörösüveg. - Üdv a jogok tudorának! - ficamítja harsányan a szavakat. János a szájára nyomott üvegből kényszeredetten kortyolgatja a hűvös, kesernyés italt. Megborzong. Elszokott tőle. - Ez hát a fuvarosok híres fészke - Ottó vizslatva, szimatolva jár-kél, rohangál a lakásban. Három szoba, egy apró, egy nagyobb, egy zárt ajtajű. - Ez? - kérdi a kilincset csattogtatva. - Zárva. Ott vannak a bútorok. - Milyen bútorok? - A rendes bútorok. A tulajdonoséi. - Aha. Kipakolnék. A konyha asztalán a szalámik és sonkaszeletek, a kísérő zöldségek maradványai, az alóluk kikerült borospalackok egyike üresen ugyanott, még néhány teli a hűtőben várakozik. János kicsit szédül a cigarettától, ezt is elhagyta már hónapokkal ezelőtt. Órák óta tart az igazi beszélgetés. Üres palackok az asztal alatt. - Fene jó téglafalak - tapogat, kopogtat Ottó kifelé menet. Az elrendezés is tetszik. De egy fuvaros főbérlő... - Nekem nem fuvaros a fóbérlőm. -Hát? - Egy lány. Évfolyamtársam. - Kár, hogy nem itt lakik - morfondíroz már az utcán Ottó. Bulizhattunk volna egy jót. Ismét hallgatnak. Egyikük sem erre gondolt igazán. - Hogy szerezte ' - kérdi később, a konyakok felett Ottó. - Kapta. Ballagásra a szüleitől. Érettségire meg egy kocsit. Néhány héttel utána. Csendben elfogy a konyak, az utcán ismét csend, csak az ú vegek csilingelnek a szatyorban. - Ki így. ki úgy - von vállat a kapu előtt Ottó. - Kinek apuci, ki meg saját maga. Felnyerít ismét, vigyorogva tapossa a lépcsőket. Elkendőzhetetlen a büszkesége, hogy mint favágó igen jól keres. - Neked is tanulnod kéne - jegyzi meg János az utolsó palackot bontva. Kinn hajnalodik. Az első döccenéshez jutottak. - Igen, nagyon kéne - mélázik Ottó lefekvés előtt, aztán fülére húzza a pokrócot. Sem az ébredő utca zaja, sem álomképek nem zavarják álmukat. 2. ügyan, legyint Ottó, az árnyas teraszon üldögélve, hol sörét, hol a lombok zöld foltjait bámulva, ugyan, keseredik meg kiszáradt szájpadlásán a csomókba keményedett nyál. de nem tud. nem lehet másra gondolni. János áll vele szemben az aszfaltozott peronon, összenéznek, nem kell szót ejteniük, a busz beáll, az ölelés, igen. az még a régi, az őszinte, ropogtató, búcsúszó sem esik. és János, a falu második embere bankót gyűr Ottó kopott felöltője zsebébe, keze egy percig ott marad, simogatás is lehetne ebből, míg a szeme és okos arca azt kérdezi, miért, miért kell ezt az egyetem után, egy nagy és szép harc után feladnod, miért nem tudtál maradni, és ugyan, villan vissza Ottó tekintete már az üveg mögül, szart ér az egész és most újra nem látlak, de kösz. ne beszéljünk szemmel sem többet róla. Galambcsapat rebben a motorzűgásra. Ez hülye eset. tér vissza az asztalhoz szóban és pillantásban Ottó, de ne hidd Evelin, hogy ez lenne a legfeltűnőbb, egy tűzpiros autó igazán már nem ajándék, figyelj, elmesélem, ez is valódi, csak sokká! régebbi történet, volt egyszer egy fuvarosház, tágas, téglafalú. egyéni gázfűtéses lakásokkal, s az egyikbe egy tizennyolc éves lány költözött, aki még kurva sem volt, csak meg tudott születni, szóval hidd el még ez sem volt kirívó eset, kocsival a szülőkhöz, két utcányira, mondom, nem kirívó eset. ezer hasonló történik évente, minek bosszankodnál, igyunk még egy hűvös sört. jobb lesz, úgy lesz a jó, meglátod. Üvegharangokban csilingel az asztalon a tiszta, aranylón sárga folyadék. Ugyan, a második diplomát teszed holnap a zsebedbe, zsebedben az egész világ, már nyíltan támadhatsz, értsd meg Evelin, igazán ez a fontos, és... tudod mit kaptam én ballagási ajándékul, nagyon halkan és feszesen beszél most Evelin, feltörő zokogását sörrel öblíti, kényszeríti vissza, nos az ajándékot apam nyújtotta át. szóban és négyszemközt, életemben elószor ülve le velem komolyan tárgyalni, egyáltalán beszélgetni, és tudtomra adta, hogy tudatosuljon bennem, én értelmiségi család értelmiségi gyereke vagyok, ezért vagy felvesznek a diplomaosztó tanfolyamra, ezt csak én nevezem így. ő egyetemnek hívta, vagy ha nem, akkor fel is út, le is út, ezt adta ajándékul az apám. ugyan, dobbant lábával Evelin. Ottó értőn rábólint, ugyan, mormolja, a figyelmes pincér félreérti a mozdulatot, máris fordul, s újabb két hűvös sört helyez el az asztalon, a piros-fehér kockákon elmerengő, két fiatal arc elé