Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-07 / 105. szám
2 Körkép 1991. május 7., kedd A Tisza - az Alföld főútvonala Ausztria közvetítene „Jugoszlávia között" (Folytatás az I. oldalról) vadászati jog értékesítéséből származó bevételekhez hasonlóan a halgazdálkodásból pénzhez szeretnének jutni. Sőt arra kérik a Dél-alföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaságot, hogy fatelepftési és fakivágási terveiket egyeztessék az önkormányzatokkal. E két javaslat is arra utal, hogy az önkormányzatok részt kérnek a folyó hasznosításának megtervezéséből. A megyében egyelőre - ivóvízként nem használják a Tiszát, s ipari célokra is alig. A mezőgazdaság viszont az aszályos időszakban másodpercenként 25-30 köbméter vizet emel ki öntözésre, a halastavak utánpótlására. A régen oly virágzó foglalatosság, a halászat sorvad, kevés a hal a folyóban. A Tisza másik természetes hasznosítása, a hajózás gyér, pedig a vfziút az Európai Gazdasági Bizottság szerint harmadosztályú, azaz 650-1000 tonnái elbíró hajók is úszhatnának itt. A teherszállítás a megyei áruforgalomnak csak töredéke. Ennek oka. hogy a Csongrád-Kisköre közötti szakaszon nincs meg mindig a kellő vízmélység, de a kikötő és a rakodó, meg a hajó is kevés. Rendszeres személyszállítás nincs, nyaranként kirándulóhajókat látni a Tiszán. A vízi közlekedés feltételeit javítaná, ha megépülne a Csongrádnál tervezett vízlépcső. mert ezzel megszűnnének a hajózást akadályozó gázlók. Továbbá néhány kanyarulat rendezésével negyedosztályú hajóút lehetne itt. A vízi közlekedést csak jeges időszakokban és árvíz idején kellene szüneteltetni, ami egy évben 60 napot jelentene. A tiszai vízi közlekedés fejlesztése országos egyeztetést, összefogást igényel. A Tisza közel tízezer hektáros hullámterének hasznosításáról, a mező-, erdő és vadgazdálkodás, a homokkitermelés, az üdülőtelepek, partfürdők és hobbikertek, a horgászhelyek sorsáról körültekintő megegyezés után. az önkormányzatokkal egyetértésben kell dönteni. A Tisza védelme és hasznosítása sokrétű, egymással összefüggd emberi tevékenységet kíván. Az érintett megyék megállapodása után a feladatok regionális és településfejlesztési tervekben köszönhetnek vissza. Ú.L TV2 - csak fél öt után A TV2 adása a nagyközönség számára egyelőre hétfőn 16 óra 30 perctől látható - adott tájékoztatást az MTI kérdésére Hankiss Elemér, a Magyar Televízió elnöke. (Mint arról vasárnap beszámoltunk, a Magyar Műsorszóró Vállalat és a televízió között kirobbant „árvita" miatt a műsorszórók egyelőre csak a régi adásidőben sugározzák a TV2 műsorát.) A program reggel hat órakor megkezdődött, ám a műsor csak a televízió házi hálózatára kapcsolt készülékekben látható. Hankiss Elemér beszámolt arról is. hogy a tárgyalások természetesen folytatódnak. A megoldás lehetőségeként felmerült az a javaslat is, hogy válasszák ketté a Műsorszóró Vállalat fenntartási és fejlesztési költségeit. Amennyiben a költségvetés vállalná a fejlesztés finanszírozását, úgy a televízió esetleg ki tudná fizetni a fenntartáshoz szükséges összegei FORRONGÓ HORVÁTORSZÁG Újabb tragédiák Jugoszláviában nem nyugszanak a kedélyek, sőt a félelem és kilátástalanság újabb hullámai viselték meg vasárnap és hétfőn Horvátországot. A kelet-szlavóniai véres napok után most elsősorban az Adriaitengerpart több városa áll a figyelem középpontjában. Splitben 30 ezres tömeg körülzárta a haditengerészeti parancsnokságot. Az ellen (Untettek, hogy a kijevói lakosságot huzamosabb ideje zárlat alatt tartja a jugoszláv hadsereg, s nincs élelem, gyógyszer, szünetel az áramszolgáltatás. A spliti parancsnokság előtti zavargásokban, miközben megtámadták a hadsereg páncélosait, egy katona és egy polgári személy életét vesztette. A hadsereg nem használt fegyvert, és szavatolták, hogy a katonák nem lőnek a tömegbe, dc az egységek mozgására így is csak könnygázbombák használata révén kerülhetett sor. Sibenik környékén újabb robbantások voltak, amelyek során lakóépületek rongálódtak meg. A személyvonatok csak Drnisig közlekednek, vasárnap este a Zágrábból Zadárba igyekvő autóbusz óriási kerülővel és több mint 4 órás késéssel érkezett célba. Az utasokat több helyütt támadás érte, de szerencsérc, komolyabban senki sem sérült meg. Több tengerparti városban nincs áram is víz. Egy szombati robbantás óta Zadar, Benkovac és Obrovac községekben szünetel a vízellátás, azaz Zadárnak is csupán minimális vízellátást tudnak biztosítani. A krajinai térségben zavarok álltak be a vasúti forgalomban. Kelet-Szlavónia városai közül Vukováron a legkritikusabb a helyzet. A lakosságot körülzárták, az élet szinte teljesen megbénult: az üzemek nem dolgoznak, szünetel a tanítás, leállt a közlekedés, a közhivatalok nem fogadják a feleket, ellenben szaporodnak az utakon felállított akadályok, és mind több a fölfegyverzett civil. A horvát kormányfő hétfőn a helyzet békés megoldására, a barikádok lebontására és a Civil rendfenntartók visszavonására szólított fel. Borovóban sem nyugodt a helyzet. A dolgozókat fegyveresek gátolták meg, hogy munkahelyükre belépjenek. Vasárnap éjszaka lövöldözések voltak, a hadsereg nagyobb egységeit lendítették mozgásba. Egy vukovári éjjeliőrt vasárnap este munkahelyén sebesítettek meg, 9 rendőrt agyonlőttek, három áldozatot brutálisan megcsonkítottak. Zágráb azt állítja, hogy a május 2-ai tragikus események idején romániai fizetett terroristák is közreműködtek a támadók soraiban, akiket szűkebb Szerbiából, Vajdaságból és Koszovóból toboroztak a szerb szélsőségesek. S miközben Tudjman horvát köztársasági elnök Angliában tárgyal, számos változás tapasztalható nemcsak Horvátországban, de Szerbia északi tartományában is a hírközlő szervek műsorában. Az Újvidéki TV tegnap, hétfőn a Napjaink című magyar magazinműsor helyett kél és fél órán át a Belgrádi TV-tői átvett adást közvetítette. Magyarkanizsán a sztrájkoló dolgozók - januári és februári fizetésükre várva követelték a szerb kormány lemondását. A napokban ismét hatalmas támadás indult a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége ellen is. A horvátországi események tükrében Szerbiában, úgy fest, az utolsó lapokat játssza ki a nemzeti alapon történő szervezkedés, miközben alig esik szó arról, hogy várhatóan egy ugyancsak hatalmas megrázkódtatásokkal járó, szociális forradalom elé is néz a köztársaság Koiiger Károly Alois Mock osztrák külügyminiszter szerint néhány tekintélyes és tapasztalt európai személyiségből álló bizottságnak kellene tanácsaival és közvetítő tevékenységével segítenie Jugoszláviát súlyos belső problémáinak megoldásában. Ezt az elképzelését a politikus hétfőn Bécsben tartott sajtóértekezletén fejtette ki. Mint elmondta, a három-négy tagú bizottságnak az lenne a feladata, hogy előmozdítsa a köztársaságok közötti párbeszéd folytatását, mert ez szükséges a kisebbségek jogainak megvédéséhez is. Mock hangsúlyozta: ilyen európai bizottság működése semmiképpen sem jelentene belügyekbe való beavatkozást, mert Jugoszláviának egyaránt módja van e közvetítést elfogadni vagy elutasítani. Rámutatott továbbá, hogy a helsinki folyamat országainak nemrég létrehozott bécsi konfliktus-megelőző központja egyelőre nem vehet részt a jugoszláviai feszültségek enyhítésében. Ennek hatásköre ugyanis ma még csak katonai ügyekre terjed ki, s nem foglalja magában a politikai jellegű közvetítő szerepet, de remélhető, hogy a harmincnégy állam külügyminisztereinek június 19-20-ai berlini értekezlete kiszélesíti majd ebben az irányban a központ tevékenységi körét. Róbert Maxwell az arab bojkottlistán Az Arab Liga bojkott irodája törölte a szervezet „fekete listájáról" az amerikai Coca-Cola céget és további kilenc másik külföldi vállalatot. Egyidejűleg 110 vállalat került fel a listára, amelyből 104-ben Róbert Maxwell brit sajtómágnásnak van érdekeltsége. Ezen a listán az Izraellel üzleti kapcsolatban álló Cégeket tartják nyilván. A bojkott irodát az ötvenes években hozták létre azzal a céllal, hogy gazdaságilag elszigeteljék a zsidó államot azáltal, hogy az iroda tagjai megszüntetnek minden üzleti kapcsolatot azokkal a cégekkel, amelyek közvetve vagy közvetlenül gazdaságilag vagy katonailag támogatják Izraelt. Az iroda által közzétett nyilatkozat nem részletezte a listára felkerült 104 Maxwell érdekeltségű vállalat nevét. A brit sajtómágnásnak Izraelben egyebek között a Jerusalem Post című napilapban van érdekeltsége. A listán található további hat vállalat közül 2-2 spanyol és amerikai. 1 francia és 1 német cég van. Izraellel folytatott üzleti kapcsolatai miatt a Coca-Cola cég több mint húsz éven át szerepelt a listán, gyakorlatilag azonban már két évvel ezelőtt törölték arról, de ezt hivatalosan most jelentették be. Magyar-román „nyitott égbolt' A román külügyminisztérium hétfőn hivatalosan megerősítette, hogy május II-én Bukarestben államtitkári szinten aláírják Románia és Magyarország „nyitott égbolt" szerződését. A Rompres hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint aláírása után a szerződést a két ország alkotmányos előírásainak megfelelően előterjesztik jóváhagyásra. „Magyarország és Románia kormánya a jószomszédi kapcsolatok előmozdításának, a bizalom és a biztonság erősítésének szándékától indíttatva megállapodott egy kétoldalú „nyitott égbolt" szerződés kidolgozásában. A két fél osztja azt a meggyőződést, hogy a román-magyar egyezmény megkötése és sikeres alkalmazása a kétoldalú kapcsolatokra gyakorolt pozitív hatásán kívül európai premierről lévén szó olyan értékes tapasztalatot jelent majd, amely ösztönözni fogja a multilaterális „nyitott égbolt" szerződés kidolgozására irányuló jelenlegi erőfeszítéseket" - hangsúlyozza a román külügyminisztérium hétfőn közzétett közleménye. Napirenden a nemzeti parkok Magyarországon a Kiskunsági Nemzeti Parkban rendezik meg az Európai Természeti és Nemzeti Parkok Szövetségének éves közgyűlését. A tanácskozás egyik központi témája az ifjúság természetvédelmi nevelése - tájékoztatták hétfőn a sajtó képviselőit a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban. A 21 országból érkező - a magyar résztvevőkkel együtt - 160 szakember a május 9-én kezdődő többnapos program keretében felkeresi a fülöpházi természetvédelmi iskolát, a tanösvényeket, tanulmányozzák a homoki flórát és faunát. Ellátogatnak Bugacpusztára is, ahol többek között megtekintik az ősborókást. mint a Bioszféra Rezervátum fontos területét. A tanácskozáson képviselteti magát a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) is. így jő alkalom kínálkozik arra, hogy személyes találkozókon a magyar és a nemzetközi szervezet szakemberei megvitassák: több más ország - így például Franciaország. Jugoszlávia. Ausztria védett területeivel együtt miért minősítették vissza Magyarország négy nemzeti parkját a H-es kategóriából - a tájvédelmi körzetnek megfelelő - V-ös kategóriába. Tardy János államtitkár-helyettes elmondta: tájékozódásuk szerint - mivel hivatalos értesítést nem kaptak erről - a természetvédelmi hatóságok nem megfelelő tulajdoni és kezelői arányán kívül a Bükki Nemzeti Parknál a legeltetés játszott szerepet az átminősítésnél. A Kiskunsági Nemzeti Parknál szintén a legeltetés és az apajpusztai környezetszennyezés kerülhetett szóba. Tóth Károly, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója a sajtótájékoztatón rámutatott: az alföldi nagy füves részek a legeltetés nélkül elgazosodnak, majd bozótos, erdős teriiletekké válnak, ezért az eredeti táj megőrzése érdekében nélkülözhetetlen a legeltetés, de természetesen csak az őshonos szarvasmarhával, birkával Ezekről a kérdésekről alkalmuk nyílik majd véleményt cserélni az IUCN szakembereivel. ÚJ MARSHALL-PROGRAMRÓL BESZÉLNEK... Szavunk az előszobában Bratinka József útjai Áprilisi hir: Bratinka József szegedi országgyűlési képviselőt az Európa Tanács alelnökévé választották. Erre a házbizottság kibővítése keretében került sor, tekintettel a közép-kelet-európai országok bekapcsolódására a tanács munkájába. Megbízatása egy évre szól. A megosztott tevékenységre (magyar Országgyűlés, Európa Tanács) kényszerült politikus május elején itthon tartózkodott - ekkor kérdeztük: - Képviselő úr! Napi politikáról lévén szó, milyen helyzeti előnyt jeleni az ország számára az alelnöki státus? - Elöljáróban hangsúlyozom: továbbra is szegedi képviselő vagyok, a magyar Parlament tagjaként teljesítem választóim megbízatását. Európa tanácsi alelnökké megválasztásom az országnak szóló elismerés. Gyakorlatilag első kézből értesülök a büro (az Európa Tanács házbizottsága) belső megbeszéléseinek problematikájáról. Számunkra a stratégiai kérdések a lényegesek; egyúttal a középkelet-európai térség különleges megbízotti státussal rendelkező megfigyelője vagyok. - Ez utóbbi feladatnak miként próbál eleget tenni? - Május-június folyamán körútra indulok a térség országaiba. Kihasználom az Európa Tanács munkájában bekövetkező nyugodtabb időszakot. Célom a sokoldalú tájékozódás és tájékoztatás. - Románia kapcsán Ablonczy László (még nem nevezték ki a Nemzeti Színház igazgatójává) egy strasbourgi tudósításban kifogásolta a magyar küldöttség vezetőjeként elfoglalt álláspontját... - A szomszédos ország különleges meghívotti státust kapott az Európa Tanácsba. Tartózkodásunk abbéli meggyőződésből fakadt, hogy nem idegeníthetjük el Romániát, s a hosszabb távú stratégia keretében pozitív állásfoglalásként könyvelhető el e megfontolás. Jelzem: Lengyelország fölvétel előtt áll a2 Európa Tanácsban, míg Jugoszlávia kérését levették a napirendről. - Fölmerül a kérdés: miért e „tülekedés" a tanácsi tagság megszerzéséért? - „Házon belül" e szupranacionális szervezet három témakörben hallatja hangját. Szerepe van az európai biztonsági együttműködési folyamatban (Helsinki-folyamat); a kelet-nyugati gazdasági együttműködésben, aminek vetülete a segítségnyújtás módozatainak vizsgálata; az alelnőkséget konkrétan pedig a keleti kisebbségek ügye foglalkoztatja. - Keleti útjai előtt hol járt legutóbb? - Strasbourg. Párizs, Madrid. Ez utóbbi kettőről: a Szajna-menti fővárosban Laurand Fabius, a francia nemzetgyűlés elnökének meghívására húsz tagú Európatanácsi küldöttséget vezettem egy tanulmányút keretében, majd részt vettem a Madrid melletti San Lorenzo del Escorial - történelmi hangulatot árasztó - városában az Európa Parlament, valamint az Európa Tanács parlamenti közgyűlése vezetőinek együttes ülésén. - Mi volt a központi témája a tárgyalásoknak? - A kelet-nyugati kapcsolatok áttekintése. Anders Björck elnök (ET) beszámolt a közép- és keleteurópai országok csatlakozásának kilátásairól. A már említett helyzet finomítására: Lengyelország után Bulgária és Románia pályázhat a teljes jogú tagságra. (Amit Magyarország és Csehszlovákia birtokol.) E. Báron Crespo (EP) elnök szintén a kapcsolatok fellendüléséről és a kelet-nyugati együttműködés új formáiról számolt be. Az Európai Közösség (Közös Piac) iránt élénken érdeklődő magyarok, csehszlovákok és lengyelek felvételéről azonban egyelőre nem lehet szó; a megoldást középtávon kell megtalálni, egyebek közt a társulási szerződések kidolgozásával. - Mivel indokolta Báron Crespo elnök ezen álláspontot? - A tizenkettek belső nehézségeiről, a gazdasági rendszerek különbözőségérői, illetve - a kelet-európai országok szempontjából - a jogi infrastruktúra fontosságiról szólt. Megfogalmazta az alapfeltételt: az EK-hoz való csatlakozás az Európa tanácsi tagság függvénye. - Mindez rideg valóság - az empátia jegyeit nem fedezte föl egyetlen politikus hozzászólásában sem? - A brit F. Catherwood tanúsított megértést, aki a fejlett európai országok felelősségére hivatkozva felvetette egy Marshallsegély típusú program lehetőségét. Mindkét részről (ET, EP) jelezték továbbá a balti köztársaságok, illetve a jugoszláv tagköztársaságok (Horvátország, Szlovénia) önálló csatlakozási kérését, hangsúlyozva a nemzetközi jogi nehézségeket, kiemelve (különösen az ET részéről) az együttműködési készséget. - Ön milyen álláspontra helyezkedett a tanácskozás során ? - Kiemeltem az ET és az EP szerepét az európai egység kialakításának folyamatában és a keleti demokráciák megszilárdításában. Amennyire az ET az emberi jogok elveinek alkalmazásában, illetve az „európai jogi infrastruktúra" kialakításában játszhat döntő szerepet, az EP a piacgazdaság megteremtéséhez, az európai gazdasági rendszerhez való alkalmazkodáshoz nyújthat hathatós segítséget. - Az „új Marshall-terv" fölvetése milyen gondolattársításra késztette önt? - Kifejtettem: szükséges, hogy az Európai Közösség, illetve az EP a közép-európai térség minden országát és az együttműködési lehetőségeket külön-külön, az adottságok figyelembe vételével mérje föl. Magyarország számára e szempontból egy új Marshallprogram lehetősége mellett a befektetések ösztönzése, a piacok biztosítása, illetve az EK-segélyakciókba szállítóként való bekapcsolódás is fontos segítséget jelenthet. Pataki Sándor MAV reklám-pályázat Az amerikai Huszár kereskedelmi kft. került ki győztesen a Magyar Államvasutak reklámhelyeinek. illetve reklámfelületeinek hasznosítására kiírt nemzetközi pályázat résztvevői közül - jelentette be hétfőn Csárdái János, a MÁV vezérigazgatója. Az ünnepélyes eredményhirdetésen elhangzott: a pályázatra 9 érvényes ajánlat érkezeti, a második helyen az osztrák Bahnwerbung. a harmadik helyen pedig a svájci Plakanda ctg végzett. A győztes amerikai cég ajánlata azonban nagyságrendekkel múlta felül a többit, átfogó koncepciót nyújtott be a MÁV reklám lehetőségeinek kihasználására, s teljes felelősséget vállalt az értékesítésért. A tervek szerint a MÁV és az amerikai cég 50-50 százalékos részesedéssel vegyes vállalatot alapít, melybe a MÁV a 7200 kilométeres vágányhálózata, valamint a 720 állomása által érintett, reklámcélokra hasznosítható területét viszi be apportként, a Huszár kft. pedig a reklámtevékenységet végzi