Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-28 / 123. szám

4 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. MÁJ. 28. Hipnózisról késő délután Beszélgetés Vlagyimir Paszternákkal Talán keveseknek kell bemutatni Vlagyimir Pasrternak orvos-pszichológust, akinek arcképével utcai plakátokon is találkozhattak, hiszen az ifjúsági házban hipnózis-műsort mutatott be, valamint a napokban befejeződő, kéthetes gy ógy ító-kurzust több százan ülték végig. Olvashattak róla újságunkban, a Magyar Hipnózis Társaság hozzá és egy bizonyos P. Sz. nevű újságíróhoz irt levelét, ezenkívül a televízió Nulladik típusú találkozások című műsorában láthatták. Szóval sokan foglalkoztak a témával és véleményezték Paszternakot, őt viszont az előadásain kívül nemigen hallhattuk. Pedig lenne mit kérdezni, ígv fél 7 tájban is. Például: - Hogyan fedezte fel hipnotikus képességét? - Orvos családból származók és viszonylag korán érdeklődtem efféle dolgok iránt. Konkrétan pedig úgy történt, hogy - még gyermek voltam - moziba akartam menni, de nem volt elég pénzem a jegyre. Mégis letettem a pénz.t a pénztárosnő elé és arra gondoltam, hogy jó lenne, ha beengedne. Erre ideadta a jegyet és megnézhettem a filmet. Először azt hittem, hogy csak félreértés volt. De amikor ez többször is megismétlődött, már sejtettem, hogy mi a helyzet. - Ezután mennyiben változott az élete, az emberekhez való viszonya? - Már nem nagyon emlékszem rá, de ha jól belegondolok, azt hiszem, semmiben. - Hogyan jön létre a hipnózis? - Először is szeretném leszögezni, hogy a kéthetes gyógyító kurzuson nem hipnózissal próbálok a betegeken segíteni. A hipnózisnál a hipnotizőr a „paciense" pszichéjére gyakorol befolyást, míg a gyógyításnál a beteg transzállapotba megy le, ekkor a tudatalattijában indulhatnak be folyamatok. - Otthonában az anyanyelvén hipnotizál itt viszont tolmács segítségével. így mennyiben más a hipnózis, illetve mekkora szerepe van a nyelvnek, a kimondott szónak? - Tolmács nélkül természetesen sokkal könnyebb a munkám. De elmondhatom, hogy a hipnózisban nem a nyelv a lényeg, hanem az. ami az emberekben közös: a pszichéjük, a cselekvési formájuk és még sorolhatnám tovább. A beszéd csak egy része a hipnózisnak, úgy is mondhatnám, hogy segítő faktor. Van olyan szuggesztiós mód, amelynél a beszédre egyáltalán nincs szükség. - Tudja-e önmagát hipnotizálni? - Igen. - Miben különbözik ez a módszer attól, amikor mást hipnotizál? - Valóban, egyrészt módszerében különbözik, mert amíg mást hipnotizálok, az. az ember nem kontrolállja magát, nekem viszont szükségem van az önkontrollra, ilyenkor megpróbálok bizonyos érzéseket, érzelmi állapotokat előidézni magamban. Az önhipnózisnak sok fajtája van. Ezek felettébb érdekesek és hasznosak is az egészségvédelem szempontjából. Ezzel is gyógyítható jó néhány betegség. - Mi az ön életfilozófiája? - Hm. Azt hiszem, röviden csak ennyi: jót tenni. Ez a lényeg. Jót tenni persze sokféleképpen lehet, különböző szinteken, és nem csupán gyógyító céllal. De nem akarok erről így, általánosságban beszélni. Ezzal nem biztos, hogy jót teszek... - ...és a halálról mit gondol? - A halállal kapcsolatban sok teória született már: idealista, misztikus, materialista meg egyebek. Én nem tartom magam materialistának, misztikusnak se. Inkább valahol a kettő között képzelem el a világot. Alapjában véve racionális embernek tartom magam. Hogy a halál után mi lesz, tudj' isten. - Apropó, Isten. Vele hogy áll. Pasztemak úr? - Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy ő mit gondol rólam. Egyébként ezt nagyon kényes kérdésnek tartom. Mondhatni olyannyira kényesnek, ami már-már az intimitás szférájába tartozik. És úgy gondolom, ez egyben személyes, etikai ügy is. - A hipnózissal kapcsolatban mi a legfontosabb etikai kikötése? - A legfontosabb? Hm. A legfontosabb az. hogy nem megalázni az embert, a hipnózisban résztvevőt. Ez a legetikusabb. Mert példának okáért a színpadon akár vetkőzésre is bírhatnám az alanyt, a közönség meg jót nevetne, jól szórakozna. De nem, ezt nem szabad. Az előadásokhoz nyilván hozzátartozik a humor. A gyógyító kurzusokon is oldja a feszültséget, de ott még jobban kell vigyázni, lévén beteg emberekkel állok szemben, akiket betegségük éppen eléggé megaláz. - Milyen érzés szemben ülni vagy állni azokkal az emberekkel, s egyszerre több százzal is. akik hisznek önben, és talán egész életükre szóló nyomorúságuk megváltását remélik öntől? - Nem mindig kellemes érzés. Pontosan azért, mert tudom, hogy sok betegen a legjobb szándék ellenére sem tudok segíteni. Ilyenkor valami furcsa megbántódást, szomorúságot érzek. De mindezt talán pótolja az az öröm, ami a meggyógyult beteg láttán tölt el. Szomorúságom nem látható. Úgy gondolom, soha nem szabad megölni a beteg gyógyulásba vetett hitét, mert pontosan ez a hit az, amire a gyógyulást építeni lehet. A hit érdekében sorakoztatok annyi betegséget egymás mellé, s nem azért, mintha valóban gyógyíthatnám mindet. Hiszen nem ismerjük még pontosan azokat a mechanizmusokat, amelyek a szervezetben lejátszódnak. Ugyan sok belső szervnél tisztázott a működés, de az agy, amelyre építünk, még sok meglepetést tartogathat. Persze jó néhány betegséget így is ki kell zárnom, amelyeknél beláthatatlan következményei lennének a terápiámnak. - Mi volt eddig a legnagyobb orvosi sikere? - A legnagyobb eredmény? Nehéz ezt így rangsorolni, mert számomra a gyógyulás a legfontosabb, nem a betegség neme. Egyformán örömmel tölt el, ha egy fekélyt, vagy csak egy heget tüntetek el. Mert a betegség mindig a beteg számára a legnagyobb. Például, ha éjszaka erősen horkol valaki, akkor más azt mondhatja, hogy ugyan már, ne vacakoljon, ez nem is betegség. Viszont a beteg számára és környzetére fárasztó és nyomasztó lehet. Ismerek olyan családot, amelyben éppen a férj állandó horkolása miatt váltak el. Szóval nem tudok mélységekről és magasságokról beszámolni. - Miért éppen Magyarországra jött? - Véletlen? Egyszerűen azért, mert szeretem ezt az országot. De gyógyítani bárhová mehettem volna, az országhatároknak semmi köze ahhoz, hogy a betegek gyógyulni akarnak. - A depresszió gyógyítására is váltakozik. Tudja, hogy Magyarországon Csongrád megyében a legtöbb az öngyilkosságok száma? - Nem, ezt nem tudtam. De az öngyilkosságnak számos oka lehet, olyan is, amelyen az én terápiámmal nehezen segíthetnénk. - Folytatott-e más országokban is gyakorlatot, s ha igen, ott hogyan fogadták? - Például Csehszlovákiában is. Többnyire szélsőséges az emberek, a szakmai körök megnyilatkozása. Van aki elfogadja, amit csinálok, mások viszont nagyon is ellenzik. Ez utóbbinál főképpen azt fájlalom - bár mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét hogy elsősorban nem szakmai kifágosokat emelnek a munkám ellen, inkább presztizsféltésből. Kijelenthetem, hogy én senki betegét nem akarom „elorozni", aki a kurzusaimra jelentkezik, önszántából teszi, és soha nem mondtam, hogy az én módszerem hatásosabb, eredményesebb lenne más orvosokénál. Számomra első helyen a beteg érdeke, gyógyulása áll, a presztízs csak ezután „kullog". Egyébként szakmai ügyekben nagyon szívesen felveszem a kapcsolatot kollégáimmal. - Nem titok, mindenki könnyedén kiszámolhatja, hogy a kurzusokért mennyi pénz) vesz fel. Ezt a pénzt kizárólag önfentartásra és egyebekre használja, vagy más, úgymond nemes célokra is szeretné felhasználni? Esetleg alapítványra? - Magyarországon nem olcsó az élet és hadd ne soroljam a menedzsertől a terembérig terjedő költségeimet, és a az otthon maradt családomról is gondoskodnom kell. De ha lenne rá lehetőségem szívesen összefognék magyar orvosokkal olyan anyagi alap megteremtéséért, amely lehetővé tenné a folyamatos gyógyítást, s nem csak így, egy-egy kurzus erejéig. Ám azt hiszem, ez csak álom marad. - Az önhöz hasonlóan gondolkodó orvosok tekinthetik az itt elmondottakat felhívásnak, vagy csatlakozási nyilatkozatnak? - Megtanultam az életben, hogy mindent saját erőből érjek el. De ha látnám másokban is a szándékot, nem állnék útjukba. PODMANICZKY SZILÁRD mmmmmwimxmm Jiddis folk a JATE-klubban A keresztes hadjáratok idején főleg az egykori római településeken élő zsidó vallású emberek menekültek Kelet-Európába. Itt alakult ki közép-felnémet és szláv elemekből ónálló nyelvkent a jiddis. A nyelv kialakulásával párhuzamosan a jiddis dal- és zenekultúra is kifejlődött (Klezmermuzsika=zsidó (jiddis) tánczene): hangszínképe szláv elemektől egészen kisázsiai motívumokig terjed. A jiddis zenei kultúra nagy reneszánsza a századfordulón következett, és a zsidóüldözések alatt a gettókban még erősödön is. Ezt a zenei múltat és jelent mutatja be Francois Lilienfeld, a tradicionális daloktól kezdve a húszas évek .jiddis musical" Broadway produkcióin át saját szerzeményeivel zárva a sort. Elődei Galíciából vándoroltak Svájcba, ő La:isanne-ban született. Zenetanári és karmesteri képzést kapott. Énektanára Veress Sándor profeszszor, karmesteri mentora pedig Sir Adrián Boull volt. Több kazetta, lemez és CD kiadása mellett Lilienfeld írt egy musicalt is („Schpilsche mir a Lidele in Jiddisch"). Francois Lilienfeld és a Galiciáner együttes először jár Magyarországon. Turnéjuk Budapesten kezdődik, majd szegedi fellépésük után a „2. Ost-West Folkfesztivál" vendégei lesznek Kőszegen. Ma, kedden este 19 órától a JATE-klubban lépnek föl. Az érdeklődőket várják a rendezők: a Szegedi Egyetem Kulturális Titkársága és az Ost-West Folkfesztivál szervezői. FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Sziámi Ultrarock A világvége A zenekar négy nap alatt négy koncertet lezavart, s a színhelyek zavarba ejtően távol estek egymástól. Szombathely és Pécs után Békéscsaba jött, most pedig Szeged, s hogy a fiűk és az énekeslány milyen fáradtak, az majd csak később derül ki. Odalentről mindenesetre ez nem látható. De mire idáig elértek, összevesztek a menedzserrel. A nagyterem azért kétharmadáig megtelik, mire felsírnak a szaxofonok. Azt hiszem, nincs szomorúbb Veszett a világ. Ezt persze a Dávid Linch mondta néhány napja vetített filmjének címével, s ennek a különös rendezőnek a Kék bársony után újra sikerült eladnia az élet banalitásának és a banális alatti démonjárásnak ezt a félelmetes és brutális kavalkádját. Szóval veszett a világ? Nem, csütörtök este semmiképpen, ahogy ballagunk a Hámán Kató utcán a Mátyás tér frissen nyírt gyepszőnyege felé, amelyen fiatalok üldögélnek, heverésznek a „Kapca" ajtótárására várva. Mert a művelődési házban, melyet nem régen még raktárnak követelt vissza a Máltai Szeretetszolgálat - legalábbis így tudják az itt dolgozók koncert lesz; egyébiránt felesleges hőzöngésre semmi ok, meggyőzőek az ajtónálló fiúk méretei, másrészt a jegyárak is rezignált mértéktartásra köteleznek, aztán az igazán vad idők is elmúltak. A Sziámi Ultrarocknak különben sincs vad közönsége. Mert a szép rosszkedvben van valami tartás, valami arisztokratikus. Szóval itt és most nem veszett a világ. Zuhanás van, de erről majd később, hangszer a szaxofonnál, mmmmmatmmmmmmmm Zokogni lehet vele, és Szemei véreres fátyo|ban fürödnek. az olyan szép. Egy fiú azt düny- jános. a szólógitáros szólal meg. - Valami újságíróról beszéltek Aztán amikor, bemutatkozom, megkínál dióslekváros süteménnyel. Na jó, elő a magnóval. Adminisztratív kezdet. Pétert kérdezem, ül előttem, már behunyt szemekkel... nyögi, hogyha nem kétszáz forint a jegy, biztosan telt ház lenne. De ez már mindegy, mert aki itt van, annak elég jó. Különben semmi felhajtás. A zenekar teszi a dolgát, játszik. Nincs polgárpukkasztó külsőség, a színpadi minimalitásból, mert minimális a mozgás, a tér, a látvány, kidübörög a mértéktartóan kemény, de nagyon fájdalmas zene... Az álomban az a jó, hogy nem folytatható. És nem folytatható az élet sem... Talán elől van valami kis csápolás, de hát ez, mondom, nem olyan zene, ami szélsőséges érzelmeket kavarna. Mert az igazi reménytelenség nem durva. Mert a durva még mindig akar valamit, ha mást nem hát pusztítíni, rombolni, kioltani. Önmagát, ha végképp nincs más. A boldogság nem valódi érzés Mesélik, hogy a múltkor, a Vágtázó Halottkémek keményebb koncertjén egy szelíd extázisba esett fiatal fiút igen brutálisan rúgdostak le a hangfalakról. De most nincs extázis, ellenben van kapcsolat, ritmusra mozognak a fejék, a vállak és a lábak. Van aki magányosan táncolgat, erre mondják, hogy zenész és hallgatója érzi egymást...És így megy ez egész este. Odakint, az előtérben egy kopasz, szakállas fiú arról beszél, hogy barátja szerint Jézus magyar volt. Bólogatok, hogy hát izé, biztos, hogy komolyan gondolja?, miközben Müller Péter Sziámi és az Ica éppen arról énekel, hogy a boldogság nem valódi érzés. Különben swingelnek, rock and rolloznak is, és egy kevéske szerelmi imitáció is akad. A Sziámi befejezi, aztán még kétszer visszahívják őket. Bő másfél óra volt, tíz felé járhat. Már csak a szívósabb autogramkérők maradnak: festett körmű, fekete ruhás kislányok kunyizzák a dobverőket. A színpad most is tabu. Nem léphetsz rá. Az öltözőben, abban a parányi lyukban pedig ahol üvegek, zacskók és ruhadarabok között egy pici lány a földön fekszik, a kifosztottság a legpontosabb érzés. Kérdezz meg egy énekest, avagy színészt az előadás után, hogy mi maradt belőle, és fuss. Vagy ne kérdezd meg, hogy maradhass. Világvége van, ez nem kérdés Az énekes lány nyúlánk testét összerántja a fárradtság. Müller Péter Igen, játszák itt nyáron a Mária Evangéliuma című rockoperát, aminek ő írta a verseit. Adva volt egy drámai váz, amire rá kellett dolgozni. Azt mondja Péter, hogy nem nagyon hitt a szegedi közönségben. Merthogy olyan visszafogottak. És akkor, így érzi legalábbis, a mai egy nagyon jó buli lett. Vagy történt valami, vagy ez a hely a jobb, a Kapca. A lényegre térnék. - Katasztofista zene a Sziámié. Reménytelen leginkább. Péter fáradtan megdörzsöli az arcát, bólint. - Természetesen világvége van, ez nem kérdés. Etikai, szellemi zuhanásban vagyunk, s bár lehet tiltakozni, ez mégiscsak Végromlás. Igen, zuhanunk. S hogy mikor lesz a becsapódás?! Pénteken? Hétfőn? Voltak jónéhányan, akik azt az orwelli jóslatot szerették volna beteljesedve látni, hogy 1984-ben lesz vége a világnak. Valóban akkor kezdett vége lenni, miközben persze, jófelé indult el. Még-akkor is, ha az emberek élni akarnak, optimista mód társat keresnek, családot alapítanak, vagy alkotnak, mert mindez nem adekvát válasz. Mindez csak annyit jelent, hogy a különösen erős lelkületű emberek ragaszkodnak személyes életükhöz, ami pedig közben zuhan és zuhan... Lehet, hogy ez nem is baj... a következő zenei programunk szlogenje az lesz, hogy a világvége még nem a világvége, mert annak két vége van... mert a test lezuhan ugyan, megsemmisülni mégse tud, lesz belőle valami más. Bowie nem mondott semmit Miközben Péter magyaráz, a többiek énekelgetnek. Népdalt, a változatosság kedvéért. János, aki különben a zenét „csinálja", erősen figyel. Péter tovább magyaráz. - És hát, az a helyzet, hogy ez a mostani liberalizálódás éppúgy magában hordozza a katasztrófát. Mivel lenne több remény, mint az előző világban?! Dacára az előző évekbeli besorolásomnak, soha nem voltam ellenzéki. Nem tudom, mi az. Mindig az emberek közérzetére koncentráltam, ami semmivel sem jobb manapság. Legfeljebb bonyolultabb. Az ősszel a Sziámi volt Dávid Bowie előzenekara az MTK pályáján. - Bowie mit mondott a zenétekre? - Semmit... A menedzsere gratulált. Nem hinném, hogy egyébként is mondani akart volna valamit. A stábja azért az Ennyi című számunkat végigtáncolta. Bowie alatt nem táncoltak. Félek, hogy Bowie rossz állapotban van. János közbeszól. - Az amit ő csinál most. a kilencvenes évek zenéje lesz. Sokan újra nagyon szeretni fogják akkor. Feloszlik a Sziámi? - Igaz, hogy feloszlik a Sziámi? - Egyetlen dolgot lehet mondani: vége egy periódusnak. Nincs balhé. Ellenben van egy igen nagy repertoárunk, vagy négy nagylemeznyi anyag, amiből tavaly kiadtak egy kazettát, s talán majd megjelentetik a 86-ban készített, de betiltott nagylemezt, meg azt is, amelyiket tavaly csináltunk. De nem tudni, hogy a következő zenei programunk, miféle formációban megy majd, hány zenész lesz s miféle technkával. Egyáltalán zenekar lesz-e vagy színház. Megálltunk és gondolkodunk. Kikapcsolom a maganót, de a gyermekarcú dobos odalép hozzám. Nem dühös, inkább érdeklődő. - Miért van az hogy ti újságírók mindig csak a Pétert kérdezitek? Nézd, ez egy zenekar. Ami megtörténik, az közös történet, csapatmunka. Hümmögök valamit arról, hogy az ember ilyenkor szószólót keres, és hát ki lenne más az, mint az énekes, aki ideológus, meg szövegíró is. ésatöbbi, holott /érzem, hogy igaza van a fiúnak. Közben osztják a gázsit. Akaratlanul is látom, hogy kétezer forintot kapott a ma estéért. El lehet dönteni: sok ez, vagy kevés. Azért mégis megkérdem: - Meg lehet ebből élni? - Nem - hangzik a lakonikus válasz de nem is ez a kérdés. Ha az emberben feltámad a kétely, hogy hát a jó Istenit, én meg is élhetnék ebből, mármint a zenéből, igen, ahogy sokan csinálják, máris elveszett. Megélsz és elveszel, vagy nem élsz meg, de megmaradsz. Ennyi. Ennyi. Ennek a számnak a címére táncoltak Bowie emberei is. Késő este van. Zár a művelődési ház. Különben zuhanunk. Darvasi László