Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-24 / 120. szám

PÉNTEK, 1991. MÁJ. 21. DÉLMAGYARORSZÁG HANGSÚLY 3 Széchenyi és Szeged Márványba faragva a város főterén Széchenyi második tiszai útja során Kunszentmártont és Szentest követően. 1846. szeptember 2-án ér­kezett Szegedre, és a Tisza szabá­lyozásának ügyében megbeszélést és meggyózó rábeszélést tartott délelőtt és délután is, többek között Lanovics csanádi püspökkel is. Beszédéből visszacsengtek korábbi szegedi emlékeinek élményei, amikor többek között a következőket mondta: ..Ha háztartásunkban téves számolás kö­vetkeztében deficit mutatkozik, hely­rehozhatjuk azt egyszerű takarékos­sággal: ha egészségünk romlandó­ban van. értelmes orvoshoz folya­modunk, s egészségünk helyreáll: ha elszakadoznak öltönyeink, a szabó felruház: ha az idősödés romboló nyomot idéz elő ingatag testünkön, egy kis mesterséges cicoma szembetű nedező sok hiányt pótolhat még. Ha unatkozunk rideg agglegényt állapo­tunkban. nőt veszünk, segítve van rajtunk: de ha a mindennél drágább időt haszontalanul eltékozoltuk, hazánknak és magunknak javára fel nem használtuk, el van veszve hely­rehozhatatlanul, egy Isten sem pó­tolja helyre az eltékozolt időt." Széchenyi szellemi gondolatéb­resztése azért hatott Szegeden is, és egymás után adakoztak a nemzeti múzeum létesítésére, a vakok pesti intézetére, a nemzeti színház alapítá­sára stb. Azután Széchenyi kedvét az is vehette, hogy harmadik látogatása során a szegedi szenátus ugyan meg­hallgatta isteni félelemmel a terveket, nem ellenkezett, de nem is telt sem­mit. Széchenyinek és mérnökeinek ' legnagyobb jelentőségű munkája a Tisza-szabályozás, illetőleg a Ti­szavölgy ánmentesílése. Az 1830. évi árvíz hatására már Lányi Sámuel megkezdte a Tisza térképezését, és ez a munka 1842-re el is készült. Az 1845. évi újabb árvíz után a nádor a szabályozási tervek elkészítését is elrendelte. Ennek az volt a lényege, hogy a Tisza medrét 114 átvágással megrövidítik, hogy a folyó jobban bevágódjék, és árvize hamarabb levonuljon. Ugyanakkor a partokra védőgátakat is terveztek. Megalakult a Tiszavölgyi Társulat (1846), és első fémérnökévé Vásár­helyi Pált választották. Az első fő­mérnök korai halála miatt új fő­mérnökké Keczkés Károlyt (1798­1856) nevezték ki. és Széchenyi újabb tiszai útját már az ő társasá­gában tette meg. Széchenyi, ha nem is tartotta többre Keczkést Vásárhe­lyinél, megfontolt, higgadt véle­ményalkotásaiért, következetessé­géért ót vonta maga mellé legszoro­sabb munkatársul. Széchenyi István, a nagy tekintélyű politikus és államférfi nem volt mér­Strobl Alajos: Széchenyi szobra „Ha háztartásunkban téves számolás következtében deficit mutatkozik, helyrehozhatjuk azt egyszerű takarékossággal; ha egészségünk romlandóban van, értelmes orvoshoz folyamodunk, s egészségünk helyreáll; ha elszakadoznak öltönyeink, a szabó felruház; ha az idősödés romboló nyomot idéz elő ingatag testünkön, egy kis mesterséges cicoma szembetünedező sok hiányt pótolhat még. Ha unatkozunk rideg agglegényi állapotunkban, nőt veszünk, segítve van rajtunk; de ha a mindennél drágább időt haszontalanul eltékozoltuk, hazánknak és magunknak javára fel nem használtuk, el van veszve helyrehozhatatlanul, egy Isten sem pótolja helyre az eltékozolt időt." nök, mégis joggal, a legnagyobb tisz­telettel és hálával indíttatva kell őt a tudomány- és technikatörténeti mun­kákban is a legelsők között szerepel­tetnünk. Fiatalabb korában ugyan hiányoztak a szorosabb értelemben vett műszaki ismeretei, később azon­ban Szicíliától Londonig. Egyiptom­tól Hollandiáig tett tanulmányútjain kifejlődött benne a mérnöki munka iránti érdeklődés és tisztelet. Ezek nyomán érlelődött meg benne ama elhatározás, hogy a nyugati orszá­gokban különösen műszaki vonatko­zásban tapasztalt nagy eredményeket hazájában népszerűsíti és meg­valósítja. Magyar sorsfordulók és sorstra­gédiák fátyolozták alakját és szel­lemét. Mások kerültek bronzba és márványba. De Szeged városa már 1834-ben első díszpolgárává válasz­totta. majd 1914-ben Stróbl Alajos carrarai márványba véste teljes ala­kúra, a róla elnevezett térre a keres­kedő Holtzer család kezdemé­nyezésére, s a költségek kétharmadát Holtzer Emil (1869-1945), Holtzer Tivadar - nagy sportbarát is volt ­(1870-1944) és Holtzer Aladár (1875-1955) vállalták. Magas talpa­zatának szürke márványdombor­műve munkásságára utal (Lánchíd). De mintha hiányozna róla e kor­szakos mondása: Extra Hungáriám non est vita. si est vita, non est ita. (Magyarországon kívül nincs élet. ha van élet, az nem ilyen.) Szinte az olasz Vilregin gondolatai. Jó lenne, ha korunk a maga esz­méivel, felkészültségével igazán megismerné Széchenyit, a maga bizonyosságára és e nemzet boldo­gulására. Széchenyi István születésének 200. évfordulója méltó megünnep­lésére országos bizottság alakult, amely gondozza az emlékév prog­ramját. Az MTA május 6-án ünnepi közgyűlési tartott, amelyet Széchenyi emlékének szentelt, de az Or­szággyűlés is megemlékezeti az évfordulóról. Emlékbélyeget és emlékérmet is kiadlak, és a kertek alatt becsempészett ötezer forintos is megjelent Széchenyi képmásával. Törvénytervezetet is előterjesztenek, s remélhetőleg a Parlament majd közfelkiállással fogadja el a Széche­nyi István emlékének tisztelgő tör­vényjavaslatot. Széchenyi első tiszai gőzhajója (Duna) megjelenésének IÖ0. évfor­dulója alkalmából, Kállay Miklós (ekkor földművelésügyi miniszter) kezdeményezésére több napon em­iékutat tettek, végig a folyó magyar szakaszán, 1933 augusztusában. A Lukács Béla gőzhajó augusztus 30-án este fél tízkor érkezett a sze­gedi hajóállomásra, ahol dr. Pálfy József fogadta a vendégeket, majd a Tisza Szállóban díszvacsorát adott Kánya Kálmán külügy-, Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter, Almássy László, a képviselőház elnöke, Samarjay Lajos, a MÁV elnökigazgatója. Kenéz Béla volt kereskedelmi miniszter és több más jeles személyiség tiszteletére. A nemzet így is kifejezte háláját Szé­chenyi hatalmas zsenije, a százéves út, az ország és a magyar fejlődés ér­dekében kifejtett nagy munka iránt. Szegeden, a MÁV Igazgatóság épü­letében sugározta adásait a Szabad Széchenyi Rádió, az 538-as közép­hullámon, 1956. november 2-4. közötti napokban. Nem kétséges, hogy jelenlegi világunkban további megújulás szük­séges a gazdaságban, a kultúrában. Széchenyi gondolatait felhasználva, a hiányok és homályok eltaga­dása s rejtegetése csak azt bizonyítja, hogy azokból kiemelkedni nincs szándékunk vagy nincs erőnk." Szándéknak és erőnek is kell lennie, és ezt erősítse az a gondolat, amit Széche­nyivel együtt vallunk: „A: ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt ember­társainak, hazájának, s ezáltal az egész emberiségnek." Batyai Jenő Morzsák a Bibliából „...TI AZONBAN ISMERITEK OT. MERI NÁLATOK LAKIK ÉS BENNETEK LESZ." (János ev. 14:17) - Ezt mondta Jézus a Szent­lélekről, a Vigasztalóról, a Pártfogóról, a Szószó­lóról, akit az ő kérésére küld az Atya, azután, hogy O az Atyához ment. Ez viszont igen aktuális következtetésekre kell, hogy késztessen bennünket a Pünkösd ünnepe után; ami nemcsak az em­lékezet. hanem a megtapasztalás számára is elénk idézte, hogy beteljesedett az ígéret: kitöltötte Lelket minden halandóra (Apostolok cselekedetei 2:17). Nálunk lakik, bennünk van, nem albérletben a szomszéd szobában - amit ki lehet adni -. sót a hajléktalanoknál is Alkalmazható ez a mai emberre'1 Ismerjük Ót? Vagy csak lehetne ismernünk Ót? Hányszor vetik egymás szemére házastársak évtizedek együtt­lakása után is: te nem ismersz engem. Lehet, hogy jobban ismeri a szomszédot, barátot, munkatársat, mint akivel együtt lakik az ember, és ennek ő az oka. Az együttlakóval az érintkezés akaratlanul is többirányú. Nem leltet mindent eltakarni vagy rejteni a másik észrevevése elől. Mi teheti az együttlakást kellemes és gyümölcsöző ismeretté: a nyitottság, őszinteség, természetesség, bizalom, befogadás, a valóságot elcsavarni nem akarás - az igazság. Azért példálózom személyes kap­csolatával. mert a Szentlélek Isten » személy. személyes Isten, így lehet és kell.ismerni. Jézus azt mondta róla: a világ nem fogadluitja be, mert nem látja őt és nem ismeri (János 14:17). A világ ismer olyan fogalmat, hogy lelkiismeret; ami jelzést ad, ha rossz irányba fordul az ember élete. Bűntudatra vezethet, vádolhat, de vigasztalni nem tud; mentegetni próbál, de pártfogó t.ovább­mutatásra nem képes. Ismeri a világ az autogén tréningek, életvezetési ideológiák jóra törekvő, lelki erőket koncentráló vallásosságát, mert többnyire a keresztyénségen kívüli vallások elemeit és módszereit használja: azokat igyekszik a kor emberének, egészségi vagy lelki állapotbeli nehézségeinek kielégítésére fejleszteni. Lényege az, hogy saját egy személyéből nyerjen megoldást. valamilyen irányítás támogatásával, és csak ez a földi élet, ebben testének és hangulatának jó közérzete sikerüljön. A Bibliában magát kijelentő Isten az Ószö­vetség népe, a zsidóság, és az Újszövetség népe, a keresztyénség számára egyaránt személyes Isten, aki megszólít, maga kínálja fel pártfogását, vigasztalását, vezetését, áldását. Ó jár elől és ó ad győzelmet ott is, ahol az emberi erő és lehetőség messze alatta van annak, aki veszélyezteti. A személyes Istennel járt Noé. tőle kapta a megbízást és az erőt és kitartást a bárka építésére, amikor özönvízzel ítélte meg hűne. Isten nélkü­lisége miatt az emberiséget ( I Mózes 6) Ábra­hámot, a hívők ősatyját megszólította: „én mula­tok neked földet... nagy nemzetté teszlek, megál­dalak ... és áldás leszel,... utódaidnak adom ezt a földet" (I Mózes 12). Mózesnek az égő csipke­bokorból azt mondta: leszállok, hogy megsza­badítsam népemel... és felvigyem ... és most hozd ki az én népemet... én veled leszek ... VAGYOK AKI VAGYOK ... a VAGYOK küldött... kiviszlek titeket" (II Mózes 3). Amikor Sámuel próféta királlyá kente Dávidot: „Attól a naptól fogva az Úrnak Lelke Dávidra szöUt s azután is ... az Úr Lelke eltávozott Saultól..." (I Sámuel 16:13-14). Esetekre, alkalmakra, feladatokra szállt a Szent­lélek Isten az ószövetség népére, a leírtak szerint. Jézus Krisztus megváltó áldozatáért és kérésére mindenkié lehet, aki magát megüresítve befogadja, aki ismeri Ót. Szabadításának, megtartásának, bennünk lakozásának feltétele nem a kor igényeihez alkalmazkodás, sem a múlt emlékeinek újraélesz­tése, hanem hitünk és engedelmességünk napon­kénti reformációja a teljes frísban kapott kije­lentés szerint Papp László református lelkem Tandi Lajos Talán furcsának tűnik, hogy Szeged ünnepe után ismét a városról írok. De hiszem, hogy Fellini világhírű filmje óta mindenkinek van egy Rómája. Ez a Róma számomra Szeged, a tájékozódási és igazodási pont, a meghatározó közeg, az élettér, az egyetlen hely, mely számomra (számunkra) egyszer talán Európa is lesz. Az ünnepi események sem vethetnek feledtető árnyékot azokra az ellentmondásokra, amelyek a rendszerváltásból és annak ellentmondásaiból adódóan léteznek. „Növeli, ki elfödi a bajt" - figyelmeztette!! Illyés Gyula. A város és polgársága még nem talált egymásra, még nem teremtődött meg az egészséges szimbiózis. Ez a város joggal említheti, hogy nem alapított, deklarált település, hanem a természet által kijelölt és az egymást váltó generációk során megerősített település. Elődeink természeti és társadalmi csapások sorozatában bizonyították hűségüket, ragaszkodásukat e város, e táj iránt. Az elmúlt napokban többet jártam a városháza pompás épületében, és ismét megcsodáltam a lépcsőház évszázados üvegablakait. A Vedres István tervezte régi városháza épületét, a barokk keretes címert, a folyókat jelképező sávokkal és a fekete fél sassal, a koronával és a kettős jelképiségű báránnyal, mely részint a bibliai agnus dei szentsége, részint Szeged városa legelőszerzési törekvéseinek profán sikere. És olvasom az oly jól ismert Ferenc József-i mondást: Szeged szebb lesz. mint volt. Valóban, Szeged folyamatosan épült, szépült és gazdagodott, bár voltak történelmében retrográd időszakok, amikor központi utasításra tervszerűen rombolták építészeti képét, városstruktúráját, lakosainak életviszonyait, pusztították látható és szellemi értékeit. Egy város történelme komplex folyamat. Egyesíti a nagypolitika indulatait éppúgy, mint a helyi viszonyok rezdüléseit. De mindenekelőtt e város lakosságának élete határozza meg minőségét, fejlődésének léptékét, dinamizmusát. Voltak Szeged történelmének példamutató és jelentős szakaszai, de akadtak feledhető, visszahúzó évtizedei is. Ám mindkettő tagadhatatlan, mindkettő tény, mindkettőt vállalnunk kell. Végre objektíven és tisztán kell szembenéznünk múltunkkal, hogy egyértelmű viszonyokat teremthessünk a jelenben, és konszenzust alakíthassunk ki a város jövőbeni fejlődése tekintetében. A sors különös véletlene, hogy Szeged város napja, III. Károly király 1719. május 21-ei. a szabad királyi város jogállását megerősítő adománylevelének dátuma és e lap születésnapja, 1910. május 22-e ily közel került a naptárban egymáshoz. Számomra e találkozás jelképes is. Város és lakóinak, vezetésnek és polgárságnak sajátos kézfogása. Mert véleményem szerint egyértelmű, hogy a városi polgárság első demokratikusan választott önkormányzati testülete éppoly hiteles, mim ez a lap, amely mellett naponta voksol hatvanezer előfizető, száznyolcvanezer olvasó. A túlságos összefonódás önkormányzati testű let és szerkesztőség között viszont éppolyan káros és zavarba ejtő lenne, mintha egymásnak feszülő, elkülönülő barikádként állna szemben egymással a torony alatti irányítás és a lap. Demokratizáló viszonyaink között a pluralista kezdemények nehezen elfogadott körülményei közepette nem véletlen, hogy az új szeleket fújó, de régi beidegződések szerint gondolkodó politikai hullámlovasok nehezen viselik el, hogy nem látják viszont szavaikat nyomtatásban a helyi lap hasábjain. Egy szerkesztőség viszont csak űgy őrizheti meg autonómiáját, ha vállalja az önálló gondolkodás időzített bombákat is hordozó veszélyeit csakúgy, mint a városi polgárok hiteles, pontos és gyors informálásán túl vélemények próbáját: vagy visszautasítását. Meggyőződésem, hogy város és újság immár nem lehet meg egymás nélkül. Ennek a kapcsolatnak viszont alapvető feltétele a kölcsönös bizalom, amely nem jelenti egymás feltétlen kiszolgálását, egymás zsarolását, vagy egymás kényszerű elviselését. Egyet jelenthet csupán: a kölcsönös bizalmon alapuló toleranciát, és mindkét fél számára e város lakosságának felelős és feltétlen szolgálatát. Lehet, hogy túlságosan is elragadott az indulat, pedig csak meditálni szerettem volna arról, ami ezen a tenyérnyi földrajzi területen húszezer éve létezik: kapcsolatok emberek között, kapcsolatok az időben, kapcsolatok a térben, kapcsolatok a mindennapok sodrásában és a szellemi élet absztrakt síkjain. Kapcsolatok, amelyek összekötnek, s gyakrabban görcsöket, ritkábban pántlikákat formálnak. Csak rajiunk múlik, hogy több legyen a szélfútta pántlika, mint a kibogozhatatlan csomó. Milyen pompásan süt át a májusi nap a városháza színes üveg­ablakának mozaikkockáin...

Next

/
Oldalképek
Tartalom