Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-17 / 114. szám

1991. május 17., péntek ' Hangsúly 3 Kegyelem és békesség - Erzsi vagyok és alkoholista ennyit tudtam mondani, amikor megérkeztem a dömösi szanatóriumba. Aztán napokig csak magamra és az evangelizáció szövegeire figyeltem. Borzalmas fizikai és lelki állapotban voltam, de valahol, tán csak a zsigereimben éreztem, ez az utolsó lehetőség, hogy újra ember lehessek. Lassan-lassan eltelített egy mélységes nyugalom és belső béke. Úgy éreztem, kegyelmet kaptam Istentől, találtam valamit az alkohol helyett: hitet Istenben, az emberben és újra önma-' gamban. Most már egy éve munkatársként szolgálok a misszióban, mert a csodát, az alkoholtól való szabadulást a magam példájával akarom bizonyítani, s erőt, hitet adni másoknak is ahhoz, hogy van remény a kegyelemre, a szabadulásra. Nagy tisztelettel hallgattam az ötvenéves asszonyt, aki 16 évi alkohol- és gyógyszerfüggőségtől szabadulva valóban kiegyensúlyozottnak. boldognak látszik. Nem csoda, hisz óriási győzelmet aratott. Mélyről indult, de annál magasabbra emelkekett. - Munka után 9 tagú család várt. Velünk élt három, agyvérzést szenvedett nagyszülő. Maga nem tudja elképzelni, mit jelent tíz éven át alig-alig aludni, mert hol az egyik, hol a másik kóborolt el, esett le az ágyról, kért vizet. Apoltam őket, elláttam a családot, napközben helytálltam a munkahelyemen és mindeközben próbáltam megtartani egy ingatag házasságot. Egyszer aztán nem bírtam tovább. Az idegek egy idő után felmondják a szolgálatot. A kórházban összetákoltak, talpra állítottak. Csak hát megízleltették velem a nyugtatók mámorát. Nem tudtam többé a piruláktól elszakadni. Csak nyugtatókkal bírtam létezni és folytatni tovább mindent, amit az összeomlás előtt csináltam. Nem mondom miből, mennyit szedtem. Nemcsak azért, hogy ne adjunk tippet senkinek, hanem mert el sem hinné. A gyógyszerfüggóségtól az orvosok megszabadítottak, de helyette kellett valami, jött az alkohol. Nem ittam minden nap, csak ha valami probléma volt. Ilyenkor két-három hétig egyfolytában részeg voltam. Sokszor a gyomrom már nem kívánta, undorodtam, de ha kihánytam, újra és újra leerőltettem a bort. Pokoli mélységekre jutottam. Mindenki elfordult tőlem, a férjem is otthagyott. ElvonóMindennapi kísértéseink ALKOHOLISTÁK FELISMERESEI: Ittunk örömünkben - és boldogtalanokká lettünk. Ittunk a barátságra - és viszályba keveredtünk,, ellenségeket szereztünk. Ittunk, hogy aludni tudjunk - és összetörve ébredtünk fel. Ittunk, hogy erősek legyünk - és gyengébbek lettünk. Ittunk egészségünkre - és beteggé tett az alkohol. Ittunk a bátorságért - és félelmek töltöttek el. Ittunk bizakodva - és a kétségbeesésig jutottunk. Ittunk, hogy könnyebben tudjunk szólni - és dadogni kezdtünk. Ittunk mennyei élmények reményében - és pokoli érzéseink voltak. Ittunk, hogy szeretetre találjunk - és gyűlöletet arattunk. Ittunk, mert tetszeni akartunk - és megvetettek. Ittunk, hogy felejtsünk - és űzött a rossz lelkiismeret. Ittunk, hogy szabadok legy ünk - és rabszolgákká leltünk. Ittunk, hogy problémáinkat megoldjuk - és nehézségeink megsokszorozódtak. Ittunk, hogy sikerüljön nekünk az élet - és a halállal találkoztunk! (Részlet a misszió gondolatébresztő soraiból.) kúrák, öngyilkossági kísérletek és részegség. Ez volt az életem. Már eltemettem magam. Imádkoztam, hogy az Isten vegye el az életem. Nem tette meg. Kegyelmet adott, hitet, nyugalmat, önbizalmat, erőt. Az életem új értelmet nyert azáltal, hogy segítségére lehetek azoknak, akiknek kínjait jobban kevesen nalamna ismerik. A történet Református * hitelességét a Iszákosmentő Misszió lelkészigazgatója, Balog Zoltán is bizonyítja, aki végig segítője és szemtanúja volt Erzsike gyógyulásának és még sokak szabadulásának. - Nem mindenkit tudunk meggyógyítani. Ha így lenne, nem tombolna e kis hazában az alkoholizmus. A hozzánk fordulók 35-40 százaléka úgy távo'zik, hogy azt mondja: inkább az alkohol. A gyógyító munka intenzív része a dömösi szanatóriumunkban folyik, ahol Erzsike sorsa is megfordult. Lelkészek, orvosok és a már gyógyult betegeink végzik itt a lelki gondozást. Mert az alkoholizmus a lélek betegsége, s ettől csak lelki gyógyítással szabadulhatnak meg. Mi nem azt mondjuk: tedd le, ne igyál, hanem életmintát adunk. E hitetlen világban Krisztus igéjével próbáljuk a szabadulás útját és a teljes emberi élet lehetőségét megmutatni. Az idén tízesztendős missziónk központja Budapesten van, s itt a betegekkel kéthetente találkozunk. Negyven csoportunk dolgozik az ország különböző részein, és a nyári hónapokban úgynevezett gyógyító konferenciákat szervezünk. Mindemellett járjuk az országot, s e héten Szegeden hívtuk, vártuk gondolatébresztő beszélgetésre a sebzett embereket. * A szerda esti misén, amikor a Sámuel első könyvéből felolvasott családtörténet kapcsán a mi életünk buktatói is felelevenedtek, többségében idős, fejkendős nénik ültek a templomban. Jóval a hatórás harangszó után lopakodott be néhány középkorú férfi és egy nő. Láthatóan zavarban voltak. Az utolsó padsorokban meghúzódva reménykedtek abban, hogy tán e gyülekezetben találnak kapaszkodót. Az első utat mindenesetre megpróbálták, s tán nyúlnak még újra a segítő kezek felé. Ez is egy lehetőség. Talán az isteni hit kegyelmet és békességet ad nekik. Kalocsai Katalin * A Református Iszjjkosmentó Misszió és a szegedi gyülekezet ökumenikus közössége találkozót tart a Szeged Honvéd téri református gyülekezetben holnap, szombaton délelőtt 10 órától 15 óráig. Morzsák a Bibliából PÜNKÖSD ÜNNEPÉNEK küszöbén állunk. A Biblián alapuló kultúra harmadik nagy ünnepe ez, mely a Biblia háttérbe szorításával veszítette el jelentőségét és még várunk második napjának ünneppé nyilvánítására. A pünkösd szó nem sokat mond a mai embernek, nem a tartalmat hordozza. A pentckoszté=ötvencdik görög szó elrflagyarításából maradt ránk, melynek jelentősege az Ószövetség törvényei között nem csekély. Az aratás megkezdésekor, az első zsenge kévéjének Isten előtt felemelése napjához számították az ötvenedik napot, az aratási hálaadás, az Isten gondviselésének megünneplésére. (III. Mózes 23:15-22) Ez a hálaünnep az új termés betakarításáért a mezőgazdasági kiállítás és vásár eseményévé is vált és sokakat vonzott Jeruzsálcmbc~az akkor ismert világ minden tájáról. Isten bölcsessége az első zsenge kévéjének felemelése, a jövendő élet feltételének biztosítása napját, a hét első napját választotta egyszülött Fia, Jézus Krisztus halálból való feltámadása napjául, így az ötvenedik napon, a befejezés és hála ünnepének egész világot képviselő sokaságával közölte az élet. a jövő fenntartásának, gondviselésének biztosítását nem csak a betakarított termés, hanem a Szentlélek kiáradt ajándéka által. Senki előre el nem képzelhette, ami történt. „Mikor a pünkösd napja elérkezett, mindnyájan együtt voltak a tanítványok. Ekkor hirtelen zúgás támadt az égből, mint valami hatalmas szélnek zendülése és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvekhez hasonlók jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre. Megteltek mind Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; ügy, ahogy a Lélek adta nekik szólniuk." (Apostolok cselekedetei 2:1-4) Ezt az ajándékot arra adta nekik Isten, hogy a föld minden nemzete között élő soknyelvű tömeg az Isten nagyságos dolgait a saját anyanyelve szintjén hallhassa és érthesse "meg. A megdöbbenést még fokozta az, hogy akik beszéltek, közismerten tanulatlan emberek, galileai halászok voltak. (Ap. csel. 2:5-13) Persze voltak, akik úgy igyekeztek a meghallás felelősséget elhárítani magukról, hogy édes bortól megrészegedettnek mondták az anyanyelvükön szólókat. Ez a jelenség azóta sem változott. Az Isten nagy dolgainak felelősséget ébresztő megszólítására a tagadás, a komolyan vétel elhárítása nagyon sok embernek, társaságnak vagy eszmerendszernek a válasza. „ Péter ekkor előállt a tizeneggyel együtt, felemelte hangját és így beszélt nekik:...mind, akik Jeruzsálemben tartózkodtok vegyétek tudomásul... Nem részegek ezek, ahogy ti gondoljátok..., hanem ez az. amit Jóel próféta megmondott: A; utolsó napokban - ezt mondja az Isten - kitöltök az én Lelkemből minden testre (halandóra) és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak és véneitek álmokat álmodnak... és csodákat teszek fenn az égen és jeleket lenn a földön... mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. És lesz, hogy mindaz, aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik." (2:14-21) A személyes felelősség és a Krisztusban adott ígéret további hirdetésének szíven talált meghallói azt kérdezték: Mit tegyünk? ..Péter így válaszolt: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevére a bűnök bocsánatáért és megkapjátok a Szentlélek ajándékát: Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is. akik távol vannak akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk." Akik hittek beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. (2:22-41) Ez volt a keresztyén egyház születésnapja. Erre emlékezünW-ezen az ünnepen, hálaadással tapasztalva, hogy a Szentlélek ajándékai ma is élők, befogadhatok és éltetők. • Papp László református lelkész Egérfogó Nem érzem jól magam ebben a magunk készítette labirintusban. Talán a kísérleti fehér egér érezhet hasonlót minden sarkon, minden útelágazásnál félve a macska kéjes vigyorától. Építettünk magunknak ^gy labirintust és elneveztük demokráciának. Futkározunk benne, szorongunk, hogy nem találunk ki, hogy elkap bennünket a macska, hogy feloldhatatlan ellentmondások közé kényszerítettük önmagunkat. Pedig demokráciát játszottunk már az elmúlt évtizedekben is. Titkos szavazással választottunk őrsvezetőt, krónikást, meg nótafát, a gimnáziumi kézilabdacsapatban demokratikusan döntöttünk arról, ki legyen a kapitány, később piros kartonfüggönyök mögött dönthettünk arról, hogy a Hazafias Népfront jelöltjére Szavazunk. Nem tagadhatjuk, sokan és sokszor hittünk abban, hogy szabad emberként szabadon nyilvánítunk véleményt, s csak később eszméltünk rá, kényszerpályákra állítottak bennünket. Mert őrsvezető csak F-es gyerek lehetett, legyen bár duci, dadogós és málé; a kézilabdacsapat kapitányának kizárólag a tornatanár keresztgyerekét választhattuk, bár még a tornacipőt is fordítva húzta a lábára; a piros függöny mögött legfeljebb rányújthattad a nyelvedet az egyetlen névre, de kényszeredett mosollyal dobtad be a lezárt borítékot az urnába... Az utakat kikarózták s a demokrácia csak az egyik karótól a másikig terjedő terrérumban volt érvényes. Ugyanis ez a demokrácia némi megszorítással alkalmaztatott: úgy neveztük, hogy szocialista demokrácia* Ennek egyik jól bevált módszere átmentődött a rendszerváltás viszonyai közé is. Valódi és plurális demokráciát hirdetünk demokráciát mindenféle megkötés nélkül, elhagwa a polgári, a szocialista, a nemzeti stb. jelzőket, de nem tudtunk szabadulni kötelmeitől. Ennek egyik megnyilvánulása netn más. mint a pályázat. A pályázat a legdemokratikusabb forma, hiszen mindenki legjobb fazonjában adhatja el magát akár titkosan is (név. cím lezárt borítékban, csak a jelige azonosít). Csakhogy kiderült, ennek a nagyon nagyon demokratikus módszernek is vannak hátulütői. Mindjárt az első, hogy jelentős személyiségek vélt, vagy valós önismeretükből adódóan méltánytalannak tartják a pályázatokon való részvételt. Ennek az elsődleges következménye mindjárt a kontraszelekció első szűrője. Ismert tudósok, képzőművészek, színházi szakemberek érezték úgy az elmúlt időszakban, hogy méltánytalan számukra megmérkőzni ismert vagy ismeretlen kollégáikkal, hiszen tudományos munkásságuk, művészi tevékenységük nyitott könyv. Ha akarnak, döntsenek mellettük, ha alkalmasak valamilyen feladat elvégzésére, nevezzék ki őket. Bízzanak bennük. A pályázat második szűrője a kontraszelekció második bugyra, hogy egyes pályázatokat egyes emberekre írnak ki, azaz a személyi számukat is közölhetnék. Aztán önjelöltek csapnak össze olyanokkal, akiknek súgnak, akiknek a színfalak mögött ígérnek. A következő szelektáló tényezők a pályázatokat elbíráló szakértókból, laikusokból, hivatali funkcionáriusokból, munkatársakból s ki tudja még milyen alapon összeállított ad hoc bizottságok. Mert egy szakértői bizottság tagjai joggal (?) sértődnek meg és háborodnak fel, ha véleményüket nem akceptálja teszem azt egy munkahelyi közösség, vagy a felügyeleti szerv. Pedig egyszerű matematikai képlet, hogy a három úgy is felosztható, hogy kettő meg egy. E sértődés nyomán azután újabb pályázat kiírására kerülhet sor - elodázva a helyzet megoldását, állandóan irritálva a már meglévő s így sohasem hegedő sebeket. Pedig látszólag ez a bizonyos pályázat igencsak demokratikus. Értékek méretnek meg objektívnek tetsző mérlegeken. S hogy mégsincs végeredmény? Valahol mindig hiba csúszik a számításba. Lehet, hogy meg kell tanulnunk: a demokratizmusnak nem mond ellent a személyes felelősség vállalásának bátorsága, a döntéshozók határozottsága, körültekintő tájékozódás után bizonyos posztokra az egyértelmű kinevezés, megbízás. Elképzelhető, hogy cz esetben valamiféle nagyon személyes és nagyon egyedi karaktert kap tudományos intézet, könyvkiadói vállalkozás, köztéri szobor, színházi műhely. A létrehozott érték mindenképpen demokratikus. A kudarc - kalapcmelés. S ez szintén az. Hiszem, hogy csak így tudunk kitörni létünk egyre nyomasztóbb labirintusából. Vagy legalább nem félünk. Váró Márton: BIBÓ ISTVÁN