Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-15 / 112. szám
1991. május 15., szerda Gazdaság 3 PILLANATNYI ÖSSZHANG, S AMI MÖGÖTTE VAN Tejes szűrés Ai év elején tetőzött a tejárhullam. A feldolgozó vállalatok odzkodtak a szerződéskötéstől, miközben a termelők egyre türelmetlenebbül követeltek maguknak biztonságot. A belföldi fogyasztás tovább csökkent, a korponti döntéshez kötött felvásárlási ár, az árkiegészítés és az exporttámogatási kulcs hosszú vajúdás után született meg. Most a 15 százalékos termeléscsökkentést is magában foglaló megállapodások után csend honol az ágazatban. Minden huzavonáért, ballépésért felelős valaki, nem elég a magyarázat, hogy kérem, ilyen a gazdasági helyzet, de mindenki becsülettel tette a dolgát. Kézenfekvő bűnbak a régi rendszer emlőin nevelkedett vállalati vezető. F.bben a közhangulatban nem sok jóra számított Schopper János, a megyei tejipari vállalat igazgatója sem, amikor megtudta, a Földművelésügyi Minisztérium a tejipari vállalatok igazgatói posztját pályázat útján kívánja betölteni. Neki még két éve volt korábbi kinevezéséből, fel sem mentették, mint igazgató dontótt ugy. hogy ringbe száll. A napokban hirdettek eredményt: megerősítették posztján, miközben a határozott idejű kinevezést határozatlan idejűre változtatták. - A pályázat, a tesztlapok, az - A tavalyi mennyiség 85 azt követő elbeszélgetés szeren- százalékára kötöttünk felvásárlási csérc szakmai alapokon nyugo- szerződést. Ez a jelenlegi közgazdott - mondta Shopcr János. Hogy dasági fcMciclck között elhclyezezzel ellentétes nyomás is létezett, arról csak hallomásból értesültem. A 16 vállalat közül hatnál maradt a regi vezető, hétnél új ember került az élre. háromnál még nem dőlt el a kérdés. A megyéből egyébként ketten pályáztunk - A tröszt megszűntével I közvetlen minisztériumi irányítás alá keriilt tejipari vállalatok állami tulajdonban maradnak'.' -. A forgóeszköz- és piachiány miatt szükség van a privatizációra. A mi vállalatunknál most tartunk a vagyonfelmérésnél. A felkért cég átalakulási tervezetet készít, s kidolgozza a testre szabott rí.-alapszabályt. Az egész vállalat I milliárd fölölti vagyonával túl nagy falat, ezért célszerű az rt.-ben részenként privatizálni. Az érdeklődők között vannak külföldiek. nagy tejtermelő gazdaságok és belföldi pénzintézetek. A külföldi tőke bevonását nagyon körültekintően kell intézni, nehogy a tulajdonosi jogával élve a saját termékeit hozza be, szemben a mi külföldi értékesítést szorgalmazó szándékunkkal. hetó. Ténylegcsen a tavalyi szint 81 százalékát gyűjtjük most be. A termeléscsökkenés nem ennyi, hisz forgalmunk mérséklődéséből is érzékeljük a termelői tejkimérések hatását Amennyiben a párhuzamosság fogyasztásnövekedéssel jár. az állatállomány átmentése a mi érdekeinket is szolgálja. A tavalyi készletek értékesítése révén a két hónapos fizetési késési felére faragtuk le. Bár ez is sok. ennyi tellett tőlünk. - Ez az állapot tovább javulhat'.' - Sajnos egy újabb problémával találtuk magunkat szemben. A tejipari export fele ment tavaly Jugoszláviába, a feszült belpolitikai helyzet miatt ez a piac összeomlott. Ezekre a tételekre nem könnyű új vevőket találni. Ha azt akarjuk, hogy jövőre ne ismétlődjék meg a káosz, a nyár végére tudnunk kellene, bevezetjuk-e a garantált felvásárlási árat. a kvótarendszert, és a hozzájuk rendelt export szubvenciókat. A pillanatnyi csend nem azt jelenti, - A termelést, feldolgozást és hogy elfogytak a tennivalók. értékesítést a gyakorlatban miként sikerült összhangba hozni? Tóth Szeles István ÚJ ÉLET TSZ SK ÉS VÖRÖS OKTÓBER VADÁSZTÁRSASÁG Egyesületi élet a tanácsrendszerben Civil élet. hol vagy? - kérdezzük a megyei bíróságon az egyesületeket regisztráló íveket lapozgatva. Mert kétségtelen, a politikában történt valami, ami talán kimeríti a rendszerváltás fogalmát, de a társadalmat - úgy tűnik - betonba öntötte az előző rezsim. Sport...Szeged...Sport... Szeged...Sport...Szeged - ugranak elő a szavak rubrikákból s a tendencia a dosszjéból. Imc a helyzet 1989 tavasza előtt. Ezen időszakbán Csongrád megyében 242 egyesület működölt. amelyek közül 134 sportegyesület volt (55,37%) meglehetősen nagy sugaru tevékenységi körrel: a legáltalánosabban elterjedt falusi sportköröktől a postagalambászatig terjedően. Összesen 41 önkéntes tűzoltó-egyesület ( 16,94%) dolgozott szerte a városokban és a falvakban - majd mindegyikben. A vadászok 24 társaságot alapítottak (9,92%). a horgászok 17 egyesületbe tömörüllek (7,02%). A galambászok és kisállattcnyésztók 6 (2,47%), a városvédők és -szépítők 5 (2.07%) egyesületben hódollak szenvedélyüknek. A kultúra magaslatait mindössze három társaság Civil ágazatok 10% 56% 1 7% m Sportolók • Tűzoltók • Vadászok • Horgászok • Galambászok • Városvédők H Egycbrk (/.2J%) készült birtokba venni: a magyar-szovjet kulturális egyesület Szegeden, az Erdei Ferenc Társaság Makón és a Németh László Társaság Hódmezővásárhelyen. Üdiilőtéirsaság és természetvédő kör egyaránt 2-2 tevékenykedett. s szociális egyesületből ugyancsak kettő - a nagycsaládosoké s a nyugdíjasoké (0.82%). Egy-egy társkereső', tudományos (Szent Györgyi Albert Kör), juhtenyésztő. tűzvédelmi propagandista és egészségügyi egyesület is színesítette a társadalom szociológiai palettáját. Az egyesületek tekintélyes számban (70) Szegeden működtek (28.93 %). Hódmezővásárhely 24-gyel büszkélkedhetett (9.92 %), Szentes 13-mal (5,37 %), Csongrád 1 l-gyei (4.54 %). Makón 10 egyesület tevékenykedett (4,13, %). Kisteleken és Mórahalmon 3 - 3 (1.24 %). A városok részesedése 55.37 % volt. A kisközségekben összesen 108 egyesületet alapítottak. Ezek zöme sport-, tűzoltó-, vadász- és horgászegyesület. Ritka kivétel ebben az időben a mártélyi. üdülőhelyet védő és szépítő társaság. Ó.J. Minőségi vaspótló Dócról A madridi székhelyű Nemzetközi Minőség Klub idei dijait a napokban adták át Párizsban. Kilenc magyar cég részesült ebben az elismerésben, közlük a dóci Vasfű Közkereseti Társaság. Termékük a vasfumarát takarmányok. gyógyszerek és élelmiszerek vaspótló adalékanyaga. Rack Béla ügyvezetőtől megtudtuk, hogy a MagyarLengyei Barátság Tsz és a Magyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztó Intézet közös tulajdonában lévő üzemben a világtermelés 5 százalékát jelentő, cvi 5-600 tonnányi mennyiséget készítenek ebből az elismerten gyógyszeripari minőségű vegyületből. A tavalyi OMÉK-nagydíjat követte a mostani nemzetközi díj. Tekintve, hogy a vasfumarát 90 százalékát exportálják, piaci részarányuk megtartásában, esetleg növelésében segíthet e pártatlan „szakvélemény". Ismét viták a KGST-vagyon körül Az MTI információja szerint május 17-1 8-án Moszkvában találkoznak a KGST-tagországok állandó képviselői, hogy előkészítsék a szervezet megszüntetéséről szóló dokumentumot. A tanácskozáson hazánkat Kádár Béla külgazdasági minis/tci képviseli. Amennyiben sikerül a még meglévő - főként a vagvon körüli nézetkülönbségeket elsimítani, akkor júniusban megtartható lesz az a KGST-tanácsülés, amely jogosult a szervezet feloszlatasara Moszkvai tartózkodását Kádár Béla arra is felhasználja, hogy újabb kísérletet tegyen kimozdítani a holtpontról a magyar-szovjet kereskedelmet. Erről szovjet partnerével. Konsztantyin Katusevvel tárgyal majd. Az idén eddig Magyarország mintegy 400 millió dollár értékben importált a Szovjetunióból, miközben a magyar export értéke csak 100 millió dollár. Moszkva már többször ígéretet tett arra. hogy a magyar import értékének 65-70 százalékáig ad ki engedélyt fizetési garanciák megadására, am ez az arány még mindig csak 25 százalékos. Kontrax-részvényjegyzés ..A Kontrax három és fél éves fennállásának robbanásszerű fejlődése nemcsak az egyes üzletágakat érintette, hanem a különböző üzleti tevékenységek egymás melletti kialakulásában is megmutatkozott" - így kezdődik mind a két tájékoztató, amely közül az egyik az Irodatechnikai, a másik a Telekom Rt. nyilvános részvénykibocsátásához kapcsolódik. Mindkét üzletág piaci értékét egy-egy milliárd forintra becsüli a Kontrax ugy. hogy ennek döntő hányada a goód-will és a szellemi termék. Ezeket az értékeket 500-500 millió forint, tehát az rt.-k alaptőkéjének 50 százalékában. azaz 250-250 millió forint névértékű részvénynek megfelelően apportálja a Kontrax Kereskedelmi Rt A kétszer 50 ezer darab, tízezer forint névértékű részvényből tehát 25-25 ezer darabot a Kereskedelmid Rt. jegyez. A kibocsátási árfolyam egyébként 200 százalék, a részvények eladási ára tehát 20 ezer forint. A jegyzés időtartamát május 14-ctől 17-éig határozták meg úgy, hogy az legalább két nap. igazodva a Postabank nyitva tartási idejéhez pontosabban a pénztári órákhoz. Magánszemélyek csak kész pénzzel, jogi személyek átutalással is jegyezhetnek részvényt. Túljegyzés esetén elsőbbsége van a Kontrax Kereskedelmi Rt. dolgozóinak, maximum az alaptőke négy százalékáig. Külföldi részvényjegyzők közül előnyt biztosítanak a „Maxwell Alap"-nak, az alaptőke 30 százalékáig. Az elosztás során a belföldiek közül a kisbefektetők élveznek előnyt, hiszen az rt.-nek az a célja, minél több magyar részvényese legyen. Aluljegyzés esetén a társaságok alapítása meghiúsul, erre azonban meglehetősen kicsi az esély. (Tegnap a Postabank szegcdi irodájában pénztárzárás előtt még lehetett Kontrax-részvényt jegyezni.) K. A. PHILIPS-JÁTSZÓTÉR Csúszda, léggömb, szendvics Mintha márts gyermeknap lenne, olyan hangulat volt tegnap délelőtt a Stefánia játszóterén, ahol átadták a Philips cég fő ajándékát, egy fából ácsolt, tomyos-mászókás csúszdát. „A Philips nem csak termékeit akarja elhozni Magyarországra, hanem örömöt és jó kedvet is!" - mondta dr. Rudnay János ügyvezető igazgató. Ami azt illeti, a jókedv igazán ránk férne. A Philips most a gyerekeket örvendeztette meg. Az ország tíz városának játszóterét hozták rendbe (a szegedi, csúszdástól, mintegy félmillió forintba került), s mindegyikre építettek egy új játékot is. A polgármeseri hivatal nevében Moldován Judit, az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke köszönte meg a Philips ajándékát Kedd délelőttre még az időjárás is gyerekpárti Somogyi Károlynó felvétele lett: az óvodákból, iskolákból meghívott aprónép barátságosan melengető napsütésben - egy bohóc tréfálkozásán mulatva - kenhette össze és locsolhatta le magát szendviccsel és kólával, aminek kiosztása hozzátartozott az ünnepséghez. Ezen kívül ajándékcsomagot és léggömböt is kaptak. (A már teljesen fölnőtt gyerekeknek egy-egy üveg sörre volt járandóságuk.) A Philips a játszótér rcndbcntarlásáról sem feledkezett meg, ezt a feladatot a Madách utcai általános iskola diákjaira bízta. így lesz cz a többi városban is, s egy év múltán értékelik a gyerekek gondoskodó munkáját. A legjobbakat társasutazással, az iskola technikai arzenálját hővítő berendezésekkel jutalmazzák. Dr. Rudnay János a Philips európai ügyvezető igazgatója. A több évtizedes távollét ercdiné nyeként kissé töri a magyart. - Minek köszönhető, hogy személyesen jött el a játszótéri ünnepségre? - Szeged a nyolcadik város, ahová eljöttünk, múlt héten sorban adtuk át a felújított játszótereket. Emellett természetesen üzleti tárgyalásokat is folytatok Magyarországon. - Mennyiben tekinti reklámnak a mai esemény t ? - Természetesen szükségünk van jó hírünk erősítésére, de ebben az esetben nem a reklám az első. Sokfelől várnak tőlünk támogatást, most a gyerekeknek tudtunk segíteni, reméljük, sikerült megörvendeztetni őket - Mtlyen eredményekel ért el a Philips magyarországi jelenléte óta? - Négy évtized után egy éve vagyunk ismét jelen, kilenc márkaüzletünk nyílt - Szegeden is! -, negyven szervizünk működik, és körülbelül kétmilliárd forintos forgalmat bonyolítottunk le, amit a következő évben szeretnénk megduplázni. Mostani tárgyalásainkon arra is gondoltunk, hogy szerepet vállalunk az iparban. - Pontosabban ? - Ez egyelőre maradjon titok! Nv. P. Doktor kapitányjelöltek Mint ismeretes, a rendőr kapitányi státuszokra is pályázni kell. A benyújtott pályamunkákat több lépcsőben, különböző bizottságok bírálják el. mire a jelölteket az illetékes önkormányzatok véleményezik : a kapitányi pályázatokról a döntéssorozat végén az önkormányzatoknak vétójoguk van. Egyet nem értésük esetén új pályázatot írnak ki. Úgy tűnik, Csongrád megyében ez a veszély nem fenyeget, mert -mint a főkapitányság tegnapi sajtótájékoztatóján kiderült- a mi megyénkben a rendőrség jelöltjei például doktori címmel rendelkeznek. s mindegyikük másoddiplomát is szerzett Mindezekkel együtt, talán érdekesség, hogy a hal esélyesből négy a régi kapitány. így van ez, például Szeged esetében is. Egyébként Csongrád városának négy önkormányzat jóváhagyásával tulajdonképpen már van kapitánya. Balogh Imre személyében. A vásárhelyi jelölt, valamint a Kistelekre aspiráló, eddig Makón szolgálatöt teljesítő Kisapáti István az újonc a kapilanyjclöltck sorában. A pályázatok „házon belüli" megmérettetéséről Salgó László főkapitány beszélt. A jeligés dolgozatokat nemcsak rendőrök minősítették, a főkapitányság működési területén lévő valamennyi önkormányzat képviselői, jobbára maguk a polgármesterek, részt vettek az elsődleges értékelésben. A tegnap bemutatott jelöltek egyhangú szavazatokkal nyerlek. így aztán nyugodt szívvel terjeszti őket a főkapitány az önkormányzatok elé. Csongrádon Balogh Imre, Szentesen Tűhegyi Sándor, Makón Nagy Mihály. Kisteleken Kisapáti István, Hódmezővásárhelyen Bende István, Szegeden pedig Szőke Péter a jelölt. A róluk szóló főkapitányi előterjesztést már valamennyi polgármester megkapta A testületeknek hamarosan dönteniük kell. támogatják-e a jelölteket Mint hallottuk, az ország más főkapitányságain most még nem hozzák nyilvánosságra a jelöltek neveit, csak a kinevezésükkor. Nálunk viszont a vezető rendőrök úgy vélekednek, a lakosságnak joga van időben értesülni, nemcsak akkor, amikor már mindenki beszél róla: a kapitányok prominens közéleti személyiségek, ilyen értelemben természetes irántuk a kíváncsiság. A pályázatokat különben igen magasszínvonalúnak minősítették, a most lezárult első kör veszteseit is menedzselik, kit-kit a saját szakterületén (magi L