Délmagyarország, 1991. április (81. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-17 / 89. szám
12 Röviden 1991. április 17., szerda MAO, A DRÁGALÁTOS - Piaci áron számolva is drága vezére volt Kínának az idestova 15 éve elhunyt Mao Ce-tung. Mint a félhivatalos hongkongi China News Agency a minap jelentette, a nagy kormányos által kezdeményezett politikai mozgalmak, a „nagy ugrás" az 50-es évek végén és a „kulturális forradalom" (1966-76) 620 milliárdjüan, több mint 100 milliárd amerikai dollár tiszta veszteséget okoztak az országnak . A „nagy ugrás", amellyel a szocializmus felsőbbrendűségét akarta sürgősen bebizonyítani, 120 milliárd jüan hiánnyal és éhínséggel zárult, a „kulturális forradalom" (amelynek nem volt egyéb célja, mint Mao politikai ellenfeleinek félreállítása) idején pedig 500 milliárd ment pocsékba. A hírügynökség meg nem nevezett közgazdászokat idézve figyelmeztet: a jövőben a gazdasági szabályozóknak kell érvényesülniük, mert a kínai gazdaság nem visel el még egy politikai mozgalmat. Hivatalos értékelés szerint Mao cselekedetei 70 százalékban helyesek, 30 százalékban pedig helytelenek voltak. A Mao-mauzóleum nyitva tart a Tienanmen téren. HAZASZÁLLÍTOTTÁK A GYANÚSÍTOTTAT Rieschl Gábor budapesti lakost, aki a „Porschés gyilkos" néven vált közismerté, a Malév járatával kedden a kora esti órákban Budapestre szállították. Rieschl alaposan gyanúsítható azzal, hogy 1990. május 28-án megölte Apró János budapesti lakost, majd a tőle eltulajdonított Porshe gépkocsival elhagyta az országot. SVÁJCI AMIK BÁLÁSRUHA CT\\ VÁSÁR április 17-én 8-18 óráig, a Helyőrségi Klubban. ÁGACSKA Csukás István Ágacska című mesejátékát csütörtökön délután 3 órakor bemutatja az Anselmus repülőszínház az Arany János Általános Iskolában. ROSSZ HÍR Szeged környékén már megint egy sanda szándékú álhivatalnok él vissza gyanútlan emberek bizalmával. Ezúttal a szatymazi tanyákat vette célba egy nő, aki a nyugdíjfolyósító munkatársának adja ki magát. Mindent alaposan megnéz a tanyán, a szobákban, mintha csak környezettanulmányt végezne, hogyan élnek az idősek, mindaddig, míg rá nem bukkan az elrejtett pénzre, értékekre. Eddig 50 ezer forintos takarékkönyvet és 25 ezer forint készpénzt lopott. Megtalálta a rendőrség azokat a tolvajokat, akik a Kárász utcai Ofotért kirakatából karórákat loptak. A három meglehetősen rendezetlen körülmények között élő férfit egy nap alatt sikerült összegyűjteni. Még a hét végén, Dorozsmán többek szeme láttára, az utcán tépte le egy nő egy másiknak a válláról a táskáját. A zsákmánnyal, mintegy 5 ezer forinttal elszaladt. Nem jutott messzire, a rendőrség őt is elfogta. Az ellene indított eljárásban szabadlábon védekezhet, állítólag áldott állapotban van. SECURPOXn) Biztonságtechnikai Disz pácser szolgálat T.: 62/12-619 Egy megszakíthatatlan kapcsolat Sugadl TévUxiM Igugatteig déimagvarorszAg HlBMlUMilhMN^ Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR (gazdaság), TANDI LAJOS tnb. (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLLSZTUS IMRE Ügyvezetőigazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLA VICS ISTVÁN Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633-; titkárság: 13-710; olvasószolgálat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130, 13-529. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Szegedi Nyomda, 6720 Szeged, Fekete sas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknal és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 185FLISSN0133-025X VÉDŐOLTÁS KULLANCS ELLEN Köztudott, hogy a kullancs vírusos agyvelőgyulladást terjeszt. A természetjárók régi óhaja teljesül most azzal, hogy ezentúl minden magyar állampolgár részesülhet ellene védőoltásban. Patika és rendelő beteg állatoknak Az álláfok mind egyenlők, de köztük is vannak, „akik" egyenlőbbek: a téeszben tartott, értékes haszonállatok betegsége bizonyára nagyobb anyagi kárt okozhat, mint az, ha Stanci néni veszíti el pbjiagáját. A gyógyításhoz, a gyógyuláshoz azonban minden állatnak egyformán joga van. Eddig; ha egy szegedi állatorvosnak valamilyen különleges, speciális gyógyszerre volt szüksége, tűvé tette érte az országot, légalibbis Pestet, vagy telefonon igyekezett nyomára bukkanni a munkájához nélkülözhetetlen kellékeknek. Az egész megyében nem volt ugyanis patika, ahol állatgyógyszerckct kínáltak volna. Egész Dél-Magyarország - sőt remélhetően a jugoszláv határmenti települések gondján is enyhít az a gyógyszertár, amely tegnap, kedden nyílt meg Szegeden a Csongrádi sugárút és a Berlini körút sarkán. A Gyógyszertári Központ Medinvet patikája állattenyésztésben, állatgyógyászatban alkalmazott bel- és külföldi gyógyszereket, takarmánykiegészítőket kínál a szakembereknek. Az ízlésesen berendezett, tágas gyógyszertárban fecskendőket, sebészeti késeket, a rfiestérséges megtermékenyítéskor használatos alkalmatosságokat árusítanak csakúgy, mint műtőasztalt, bendómágnest, vagy bőrből készült nyerget. Emellett azonban akár kanadai ultrahangos vemhcsségvizsgáló műszert is lehet itt rendelni. Jtt hír a kisállattartóknak: kutyák, macskák táplálásához, gondozásához, gyógyításához nélkülözhetetlen árukért is be lehet térni ide. Sőt, ha ezután a kedvtelésből tartott „csJád kedvence" megbetegszik, az ugyanabban az épületben megnyíló ambulancián szakavatott kezek közé is kerülhet: akár kisebb műtéti beavatkozást is végezhet rajta a rendelőben dolgozó állatorvos. Ch. Á. Ökumenikus Szeretetszolgálat Megalakult a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat. Az új egyesület hazai és külföldi tevékenységének megszervezéséről tanácskoztak kedden, a nyugat-európai protestáns szeretetszolgálatok képviselőinek részvételével - tájékoztatta a sajtó képviselőit Lehel László evangélikus lelkész, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetője a konferencia után a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székhelyén. Elmondta: a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsába tömörült egyházak, az Unitárius Egyház, az Üdvhadsereg, valamint magánszemélyek Kelet-Európában elsőként alakítottak szeretetszolgálatot. Céljuk, hogy összehangolják az egyházak, egyházközösségek, egyházi szervezetek, valamint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szeretetszolgálatainak munkáját. Hatékonyan segítsék a társadalmi, szociális, gazdasági vagy természeti okok miatt szükséghelyzetbe került embereket. Terveik szerint meleg ételt, ruhát, gyógyszert juttatnak a rászorulóknak, bármilyen vallásúak, nemzetiségűek, világnézetűek legyenek is azok. Szolgálatukat kiterjesztik az ország határain túlra is. Közvetítik a romániai, bulgáriai, szovjetunióbeli rászorulóknak küldött nyugat-európai szeretetszolgálatok adományait. A szeretetszolgálat anyagi forrásai a tagsági díjak, a hazai és külföldi szervezetek, magánszemélyek adományai, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Alapítványának bevétele. AUSZTRIA LOTTÓ NYEREMÉNYEI A Lottó Unió Kft. közlése szerint a 15. heti osztrák lottó nyereményei az illeték levonása után a következők: 6 találatos három darab, nyereményük egyenként 3 992 664 schilling. 5 plusz 1 találatos 12 darab, nyereményük 332 722 schilling, 5 találatos 320 darab, nyereményük 18 715 schilling, 4 találatos 20 258 darab, nyereményük 394 schilling, 3 találatos 353 972 darab, nyereményük 28 schilling. Joker 2 darab, nyereményük egyenként 1 334 543 schilling. Olló - Jean, hozzon egy ollót! - Miért, uram ? < - Belevágunk egy vállalkozásba. (manczy) SZÁMÍTÓGÉPES TANFOLYAM Április 26-án délelőtt induló számítógép-kezelői tanfolyamára még elfogad jelentkezéseket az Oktatási Intézet. Munkanélkülieknek, gyes-en lévőknek kedvezménnyel. Érdeklődni lehet az 53-344-es telefonon. (x) 16-666, \éj 23-333 tffi BÉRLET TÍZ ELŐADÁSRA r- PATAKI SÁNDOR Hipnózis által gyógyulhatunk A nemrégiben megrendezett „hipnózisos" esten nagy sikere volt dr. Vlagyimir Pasztemáknak, áki orvos-pszichológus a Szovjetunióban. Már akkor is tudtuk, hogy tudománya nem csak színpadi attrakció, hanem különleges gyógyító eszköz is. És ami még remekebb, hogy bárki kipróbálhatja ezt a gyógymódot, ugyanis május 7-től 12-ig Paszternák az ifjúsági házban gyógyít, ahol a tíz előadásra szóló bérlet megváltható.-Hogy nem sarlatánságról van szó, azt már számos visszajelzés igazolta. így gyógyított cukorbetegséget, sérvet, viszértágulást, sólerakódásokat, mcszesedést, izületi betegségeket, érrendszeri megbetegedést, idegi alapon kialakult bajokat: gyomorfekélyt, depressziót, alacsony étf magas vérnyomást, dadogást. allergiát, álmatlanságot, ágybavizelést, stresszt, de pozitív visszajelzést kapott őszülés esetén, hegek és forradások felszívódásáról, szemölcsök eltüntetéséről. Stb. Van akinél már egy-egy kezelés pozitív hatást mutat, de aki szkeptikus a hipnózissal szemben, vagy nem tud, netán nem akar koncentrálni, annak több időt vesz igénybe a gyógyulás. Remélhetőleg Paszternák úr nemcsak a betegeket, hanem a kíváncsi olvasókat is beavatja majd tudományába. bár a múltkori előadásán megtiltotta, hogy bárki bekapcsolja a magnóját. Egyelőre annyit, hogy a hipnotikus parancs az agyra van hatással, az agy pedig a szervezet kimeríthetetlennek tűnő tartalékait mozgósítja. P. Sz. - Jó napom volt! - nyújt kezet idős barátom, mielőtt rájönnék, hogy az üdvözlésben ezúttal sem tudtam megelőzni. Azt kívánom neked is: legyen hasonló napod! Együtt indulunk a Sóhordó utca József Attila sugárúti sarkáról a Szent István tér felé. Ezúttal is elmulasztom megérdeklődni: gurul-e még a Trabant, amivel kezdő szegedi koromban oly szolgálatkészen befuvarozott a Maty-érről a tudósítószorongató lapzártára, s csak ennyit mondott köszönő szavaim hallatán: - Semmiség, ennyivel tartozom a lapnak... Akkor eludvariaskodtuk a lényeget, máskor nem válaszolt firtató, talán oktondi kérdéseimre, ő tudja, miért. A Teleki utca sarkán megállunk, elrobog egy fennhéjázó, NJ jelzésű csodakocsi (nemsokára ÁBU lesz, bárki megláthatja...) s gondban vagyok, miként gombolyítsam a beszélgetés fonalát az én tekercsemre. O azonban besegít. - Jó napom volt! Tegnap kezdődött, pénzkiadással. Elmentem a hivatalba „kiegyenlíteni." Legalább négy-öt féle szolgáltatást. A pénztáros összeadja a tételeket, bemondja az összeget, fizetek, elteszem a nyugtát, s hazaballagok. Már útközben pedzem, hogy valami sántít a számítás körül. A Juhász Gyula utcához érünk, ezúttal nyugodtan átkelhetünk, s a túloldalon, a járda biztonságában csak az a dolgom, hogy hegyezzem a fülemet. - Mint minden adófizető polgár, érzékeny vagyok a kiadásokra. Védem a nyugdíjamat - sokat talpaltam érte. Az ötvenes években egy kollégád édesanyja segített álláshoz, ezért is tisztelem és szeretem a lapot. Földmérőként jártam a vidéket, minden forint nyugdíjért sok száz kilométert tudok elszámolni - tette hozzá, hamiskásan mosolyogva. Szerettem ezt a szakmát, legyalogoltam a napi kiadásainkat, s még tartalékoltunk is, fogunkhoz verve a garast. Most már csak a végkifejletet illik kiböjtölnöm - nyugtatom magam, nemhiába. - Szóval, jó napom volt a mai. Még tegnap este rájöttem, hogy a pénztáros elszámolta magát. Négyszáz forinttal kevesebbet fizettem. Egész este, éjjel, no meg kora reggel készültem a hivatali szembesítésre. Bemegyek, ott ül a szőke asszonyka az- üveg mögött. Nem kell keresztkérdésekbe bonyolódnom. Rögtön bevallja: tegnap bizony négyszáz forinttal kevesebbet mutatott a mérleg... Eljött az én pillanatom. Előveszem az összeget, leteszem az asztalra... no, mit gondolsz, mit mondtam neki? Amiért jó napom a mai? Uramisten, erre a végkifejletre nem számítottam. Friss vagyok, illene ésszerű találatokat felsorakoztatni... Például: a pénztáros kisgyermekeire gondolt; elvei szerint cselekedett; nem tudja elviselni, hogy a másik ember hátrányba kerüljön miatta; egyszerűen: emberségből. A Szent István tér sarkán állunk. Tart a vásár. A pénz gazdát cserél - vándorol az áru, mindkettő kifejez valamit. Alapvetően a munkát. Az én dolgom: kitalálni a lehetetlent... Megadom magam, széttárt karokkal. Idős barátom, akit végtelenül tisztelek, megkegyelmez, s válaszol saját kérdésére: - Kérlek alássan, az alábbi mondattal leptem meg az asszonykát, s emiatt jó napom a mai: - Jegyezze meg: ludovikás magyar, királyi honvédtiszt vagyok! Tegnap még koranyári délutánon készíthette képét Somogyi Károlyné a Tisza partján, ma észak felől gyakran növekszik a felhőzet, többfelé várható eső, helyenként zivatar. Napközben ^ ^ északon és a hegyekben egy-egy hózápor is előfordulhat. A nyugati szél északnyugatira fordul és r% M í f/Á sokfelé viharossá fokozódik. Erős lehűlés várható, a hőmérséklet hajnalban 5, 10, délután 7 és 12 * * W 'W O fok között alakul. i