Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-08 / 57. szám
MAGYARORSZÁG 81. évfolyam, 57. szám 1991. március 8., péntek Havi előfizetési díj: 148 forint Ara 5,80 forint Vastaps a győzőnek Ország-város, nem játékból — Á száz éve született Gaál Gábor szegedi kapcsolatai — Szenátorportré — Beszélgetés Grasselly professzorral — Egy Sztálin-szobor ürügyén — Nőnapi szakácskönyv Kedvezőtlen feltételek M egkezdődött az amerikai katonák kivonása a Perzsaöböl övezetéből. Tervek szerint először azokat az egységeket vonják vissza a térségből, amelyek a legrégebben tartózkodtak ott. George Bush amerikai elnök a törvényhozók meghívására a háborús győzelem alkalmából nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszédet mondott a kongresszus két házának együttes ülésén. Amerikai sajtókommentárok egyre bizonyosabbá értékelik Bush jövő évi újraválasztását. Irak szabadon engedi az elhurcolt kuvaiti állampolgárokat és a foglyul ejtett nyugati újságírókat — közölte Tarik Aziz iraki külügyminiszter. Romániában sajtókampány bontakozott ki március 15-e romániai megünneplése ellen. A román lapok irredenta akciókkal riogatják a lakosságot, illetve a román nép fekete napjának nevezik a magyar szabadságharc évfordulóját. Itthon a kormány tegnapi ülésén jóváhagyta a Kupa Mihály pénzügyminiszter által beterjesztett. négyéves gazdaságpolitikai programot. Az Országgyűlés közigazgatási bizottságának ülésén Zsuffa István belügyi államtitkár közölte, hogy ebben az évben a közigazgatásban jelentős elbocsátások várhatóak. A pénzügyminisztérium illetékeseinek tájékoztatását ismertetve. azt mondta: idén három-hatezer személynek mondanak fel, közülük kétezren megyei apparátusokban dolgoznak. Lakitelek: Vesztett az apparátus A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta a Kupa Mihály pénzügyminiszter által beterjesztett négyéves gazdaságpolitikai programot — tájékoztatott László Balázs kormányszóvivő. A kormány foglalkozott a külgazdasági programmal is. A kiinduló pont eszerint az idén a külkereskedelmi felvételek lényegesen rosszabbak a múlt évinél. Tavaly a dollárelszámolású külkereskedelemben, mintegy 1 milliárd dolláros aktívum keletkezett. Ezt az idén semmiképpen sem sikerült megismételni. A saovjet gazdaság válsága mélyebb a vártnál, s ez igen kedvezőtlenül hat a kereskedelmi kapcsolatokra. A forgalom a feltételezettnél is gyorsabban csökken, 1990-hez képest 30-50 százalékos viszszaesés is várható. A testület döntött arról is, hogy ad+hcc-bizottságot hoz létre a Budapest—Bécs Világkiállítás előkészítő munkáinak lezárására. Rúzsa: igenlő képviselők (Tudósítónktól.) Bekerültek a hírcsatornákba az öszi helyhatósági választások után a lakiteleki tanácsi apparátus dolgozói. A polgármesteri hivatal november 19-i határozatával felmondott a 12 apparátusbélinek, és pályázatot írt ki az állásokra. Perre ment az ügy. A másodfokú ítélet csütörtökön született meg a kecskeméti megyei bíróságon. Megkérdeztük Anka Balázst, Lakitelek polgármesterét, ezzel véget ért-e a huzavona. — Több eljárásról kell beszélnem — mondta Anka Balázs. — A volt megyei tanács vb-titkára indított ellenünk egy polgári peres eljárást azzal, hogy a határozatunk törvénysértő, szerinte nem szüntethettük meg a vb. szakigazgatási szervét, mert a polgármesteri hivatal ennek a jogutódja. Első fokon elvesztettük a pert. Ezután vállalta képviseletünket dr. Tallós Emil, országgyűlési képviselő. A csütörtöki tárgyaláson a megyei bíróság mégis törvényesnek találta a lakiteleki polgármesteri hivatal tavaly novemberi határozatát. Magyarán, mi nyertünk. De ezzel nem zárult le az ügy. Ugyanis az elbocsátott dolgozók közül kilencen újra pályáztak, nyolc korábbi tanácsi dolgozó pályázatát elfogadtuk, egy dolgozó hamarosan nyugdíjba megy, kettő korábbi, lakiteleki apparátusból] munkaügyi vitája pedig ma is tart. És éppen most értesültem róla, hogy a Közalkalmazottak Szakszervezete szabálysértési eljárást kezdeményezett ellenem. Állok elébe. Örömteli, derűsnek ugyan nem nevezhető ez az év gazdálkodás szempontjából, de Rúzsa községben a realitásokkal számolva kétségbeesésre nem látnak okot. Ennek magyarázata részben a korábbi ésszerű, takarékos költekezés, másrészt pedig láthatólag a település lakói szívükön viselik a község sorsát, úgy is, mint a maguk mindennapjait. A pénzmaradványból, az önkormányzat, új adónemektől mentes saját bevételeiből, és az állami „visszaosztásbál", mint legfontosabb tétéleket jelentő forrásokból ö&szegészében úgy tudnak gazdálkodni, hogy mindenre futja, ha mértéktartóan is. önkormányzati ülésen tegnap délután szinte vita nélkül tudtak dönteni a rúzsai költségvetésről, miután többszöri közmeghallgatáson a település polgárai számos segítő, érvelő véleményt mondtak az alapellátáson túl még lehetséges pénzf el használásról. Ezáltal a tegnap megszavazott költségvetésben az átcsoportosítások következtében, a bölcsőde működésének észszerűsítésével, és más okos pénzügyi megoldással több, közös gondolkodással elhatározott dologra tudnak költeni. Példaként látható: a meglevő sportszakosztály támogatásán túl újabb, tömegsport jellegű tevékenységre is jut pénz. Nyilvánvalóan sokak érdekét szolgálja, ezért kerülhet sor arra, hogy a helybéli egyházközség orgonavásárlásához szintúgy hozzá tud járulni 50 ezer forinttal az önkormányzat. Külön említést érdemel: az átmeneti időben, a választásokat megelőzően a kerekasztal-tárgyalások során helyben elhatározott „iskolás gyermekekért" alapítványhoz is társul anyagiakkal a község vezető testülete. Az intézményi plusz igényekre, illetve az újabban meghatározott — példaként említett — célokra, mintegy 3 millió forintot fordítanak Rúzsán, az összességében 64 millió 350 ezer bevétellel és kiadással kalkuláló költségvetésben. b. p. Virágot a virágoknak... Gyenes Kálmán felvételei i'iirrtBff^Kfífmá^éíit^B^I^Sf^ilriit mIk ai If f^-^JÉJ"jÉKWmaPW&mtS&^B* • „ JcNi-** m fi Jm„ '"lihLME.J* rt^Éfe mr ^ Fr ^Ük ' .•jfyr*' 3 "fiHM JL * aS m . * ÍJÉ, JkT TfLf K- " ár TS^taMk ( iK ifcslw^ mm B 'ÍHM Pttr * } sfifrafct mmJor- - * TSMW yl^gl Működőképes a megye Első rendeleteit megalkotta, és működőképes Csongrád megye közgyűlése. Ez a tegnapi testületi ülés legfontosabb eredménye. A közgyűlés elnöke, Lehmann István a februári ülés óta végzett munkájáról beszámolva többek között elmondta : az önkormányzat apparátusának átalakítása miatt eddig 24, a jövő héten további 42 hivatalnok kapja kézhez felmondó levelét. A régiószemlélet erősödését igazolja, hogy a 6 alföldi megye önkormányzatának vezetői rendszeresen találkoznak. Legutóbbi, szolnoki összejövetelükön megállapodtak abban, hogy kezdeményezik a térség önkormányzatainak szövetségét, többek között azért, hogy összehangoltabban léphessenek föl például azon az év közepén esedékes országgyűlési ülésszakon, melyen a honatyák az Alföld helyzetével foglalkoznak. A hat rmgye önkormányzata támogatja a Budapest—Bécs Világkiállítás megrendezését. Hosszadalmas vita következett arról, hogy a testület milyen módon foglalkozzon idei költségvetési tervezetével: a bizottságok megválasztása után vitassák meg, vagy: egy részéről most határozzanak, a többiről később, vagy: most az egészről alkossanak rendeletet Végül — a működőképességre, s a folyamatos korrigálási lehetőségre hivatkozva — az utóbbi megoldás mellett döntöttek, s lényegi változtatás nélkül, többségi szavazattal a képviselők, megalkották az önkormányzat idei költségvetéséről szóló rendeletet. A lényeg: a megye — a tavalyi 2,5 milliárddal sjemben — az idéti 1,6 milliárd forinttal gazdálkodhat. A főbb források: a saját és privatizációs bevételek, a normatív költségvetési (azaz állami) hozzájárulások, a címzett és céltámogatások, a társadalombiztosítási alaptól átvett pénzeszközök, továbbá a hitel. A bevételek jó részét a megye csak előre meghatározott célra fordíthatja. A közgyűlés csakis a költségvetési intézményeknek nyújtott támogatás, és a beruházásra, a felújításra és a béralapra szánt összeg fölött rendelkezhet. A költségvetési vita végén az országgyűlési képviselőket lobbyzásra szólították föl, azaz arra, hogy támogassák a megyei célok megvalósítását. A megyei önkormányzat másik, nagy fontosságú új rendelete: saját szervezési és működési szabályzata. Törvények hiányában ideiglenes szmsz-szel tették működőképessé a közgyűlést A testület úgy határozott hogy munkáját hét (ügyrendi ég jogi; pénzügyi ellenőrző; költségvetési és gazdálkodási; területfejlesztési, idegenforgalmi és kommunális; művelődési, ifjúsági, sport- és vallásügyi; szociális és egészségügyi; továbbá mezőgazdasági, környezetvédelmi és területrendezési) bizottság segíti, melynek elnökét és képviselőtagjait a közgyűlés meg is választotta. Döntöttek a megyei önkormányzati hivatal belső szervezeti felépítéséről: a titkárság mellett humánpolitikai, területfejlesztési, továbbá gazdasági, gazdálkodási és vagyonügyi iroda működik. (Törvények és a hatáskörök meghatározásának hiányában lehetetlenség ezen irodák feladatkörét pontosítani, de nyilvánvaló, hogy hatékonyságuk az apparátusban dolgozók felkészültségétől függ.) A közgyűlés rendeletet hozott a képviselő-testület tagjainak költségtérítéséről (ülésenként 120 forint élelmezésre, plusz az útiköltség visszafizetése), jövedelemkiesésének megtérítéséről (havi 1500 forint), a tiszteletdíjakról (a bizottságok elnökeinek havi 10 ezer forintot). A megyei közgyűlés tájékozódott az előprivatizációról, a térség nemzetközi kapcsolatairól, továbbá a déli autópálya előkészítő munkálatairól (végleges döntés április elején várható. E témákról később részletesebben olvashatnak lapunkban.) A testület megválasztotta a megyei bíróság, a fiatalkorúak bírósága és a munkaügyi bíróság népi ülnökeit. t. L. & szociális jog nem adomány „Az államnak nem az a szerepe, hogy megajándékozza polgárait ezekkel a jogokkal, hanem az, hogy korlátozza önmagát, hogy ne sértsen" — mondta Solt Ottilia a szociális és emberi jogokról szóló előadásában tegnap, csütörtökön azon a konferencián, amelyet a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének Csongrád megyei tagozata, a megye és Szeged önkormányzata rendezett a Rákóczi téri épületben. A szociális törvénytervezet előkészítését célzó tanácskozáson hangsúlyozta az országgyűlési képviselő — úgy is, mint a Parlament egészségügyi, szociális és családvédelmi bizottságának tagja —, hogy míg a magyar alkotmány garantálja az emberi jogokat, a szociálisokat nem. Márpedig ezek nem adományként illetik meg a társadalom tagjait, hanem elidegeníthetetlen, a gazdasági hatalmat korlátozó jogként. Mi a teendő addig, amíg törvény nem írja elő mindezt? Az önkormányzatok feladata, hogy a települések szociális bizottságai világosan megfogalmazzák, írásba foglalják a pénzek elosztásának alapelveit, a kötelezettségeket és elvárásokat, hogy eljárásuk a bíróság előtt is védhető legyen. Ellenkező esetben ténykedésük ellent mond a demokrácia alapelveinek és emberi jogokat sérthet. Példaként említette az előadó; klasszikus konfliktusforrás az afféle megfogalmazás: „Szociális juttatásban az részesülhet, aki erre érdemes". A szerződésben lehetnek kikötések, (Folytatás a 2. oldalon.)