Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-28 / 73. szám
DÉIMAGYA 81. évfolyam, 73. szám 1991. március 28., csütörtök Havi előfizetési díj: 148 forint Ára 5,80 forint Városházi (peep-)show Járőrök a Cserepes sor körül — Szent Lázár Magyarországon Mindennapi benzinünket... — Győzött a válogatott! A z ENSZ adatai szerint az Észak- és Dél-Irakban folyó harcok miatt az utóbbi napokban rendkívüli módon megnőtt az Iránba és Törökországba érkező iraki menekültek száma. Szaddam Húszéin viszont tegnap, az új iraki kormány hivatali eskütétele alkalmából mondott beszédében a belföldi „árulásokat", vagyis az Öböl-háború óta kirobbant felkeléseket nevezte fájdalmasnak. Az Európai Közösség tegnap felhívást intézett a jugoszláv hatóságokhoz, hogy őrizzék meg az ország egységét, mivel Jugoszláviának így van a legtöbb esélye az új Európához csatlakozni. Az EK ugyancsak közleményben nyilatkozik a magyar társulási szerződésről folytatott tárgyalások eredményéről. A közlemény tudatja, hogy Magyarország, noha szeretne az EK társult tagja lenni, félti saját iparát és mezőgazdaságát a fejlettebb nyugati országok versenyétől, és ezért átmeneti piacvédő intézkedések foganatosítását kéri. A tárgyalások következő — negyedik — fordulóját április 29—30-án tartják. Angolszász mintára Magyarországon is létrehozzák a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatot, amely az önkormányzatoktól függetlenül fog működni, valószínűleg augusztus végétől. A népjóléti tárca szándéka ugyanis, hogy a készülő önkormányzati törvényben kikössék: az önkormányzatok felelősek a helyi egészségügyi ellátásért, elsősorban az alapellátásért. A megyei kórházak fenntartása is az önkormányzatok feladata lesz. Az új szolgálat létrehozását az Egészségügyi Világszervezet európai köz. pontja — anyagilag is — támogatja. A kormány csütörtöki ülésén megtárgyalja majd a római katolikus, illetve a református egyház javaslatát, amely szerint a jövőben nagypéntek, áldozócsütörtök, pünkösd hétfő és nagyboldogasszony napja legyen munkaszüneti nap. Dél-KoreábólTrieszten át .9 A Q> , m (.« ° Alkotmányellenes -.. Az oroszországi parlament elnöksége szerdán törvényellenesnek és alkotmánysértőnek minősítette a szovjet kormány döntését a moszkvai tüntetések betiltásáról, valamint a szovjet államfő rendeletét a moszkvai rendőrség felügyeletének megváltoztatásáról. A testület nyilatkozata szerint a két döntés ellentétben áll nem csupán' az oroszországi, hanem a szovjet alkotmánnyal is, és felszólította a szövetségi legfelsőbb tanácsot, hogy mielőbb foglaljon állást az ügyben. A szovjet kormány hétfői, rendkívüli ülésén háromhetes időtartamra rendeletileg tiltott be mindennemű megmozdulást a szovjet fővárosban. Az oroszországi parlament elnöksége egyúttal hangsúlyozta: a jelenlegi feszült politikai helyzetben az effajta alkotmányellenes lépések megjósolhatatlan következményekkel járhatnak. A Dél-Koreában tartózkodó Jeszenszky Géza külügyminisztert szerdán fogadta Ro Te Vu államfő. A délkoreai vezető „A diplomácia szolgálatáért" érdemérmet adományozta külügyminiszterünknek „a Koreai Köztársaság érdekében kifejtett tevékenységéért". A Koreai Köztársaság állami kitüntetéseiben ez idáig csak három magyar állampolgár részesült, Aján Tamás a sportkapcsolatok fejlesztéséért, a közelmúltban Göncz Árpád és most Jeszenszky Géza. Ro Te Vu elnök is örömmel vette, hogy Magyarország támogatja Dél-Korea ENSZ-tagfelvételi kérelmét. Érdekes színfolt volt Jeszenszky Géza és Kang Dzsin Ku, a Samsung elnökének találkozóján az. hogy a Samsung vezetői kifejezett érdeklődést tanúsítottak a kelet-európai és a magyarországi rendszerváltás személyi konzekvenciái iránt. Ezt vélhetően a puszta érdeklődésen túl, részben korábbi partneri kapcsolataik indokolják, részben pedig az, hogy az itteni üzletemberek számára sem közömbös a hazai belpolitikai stabilitás. A koreai vállalkozók fokozottabban figyelnek a magyarországi „bázisról" kiinduló közös piaci értékesítési lehetőségekre, vagy például arra, hogy a Pentagonalékapcsolatok révén az Adriaitengeren, Trieszten keresztül juttathatnák el áruikat Közép-Európába. Elsejétől új személyi igazolvány Április elsejétől a 37 évvel ezelőtt bevezetett, s európai szinten már elavult személyi igazolványok helyett csak az új, korszerű technológiával készített, és az okmányvédelmi szempontoknak a jelenleginél jobban megfelelő személyi igazolványokat állítanak ki a rendőrhatóságok. Ez lesz az első olyan magyar személyi okmány, amelyen már az új címer és államformamegjelölés szerepel. A következő lépcsőben — ^ kártyajellegű személyi igazolvány bevezetésekor — a személyiségi jogok védelmét veszik majd figyelembe, s a személyi okmányban rögzített adatok további csökkenése várható. Ennek megfelelően a kártyajellegű személyi igazolvány már kizárólag személvazonosítási funkciót tölthet 'csak be, s az ehhez szükséges adatokat tartalmazhatja majd. Szó sincs a mintegy 8 millió igazolványtulajdonost érintő általános cseréről, kívánságra, továbbra is érvényesítik majd a régi igazolványokat is. Húsvéti meglepetés helyiségbérlőknek Nem ritka a tízszeres díj! „A díjemelés mértékéről sincs információnk, de a helyiségek új díjairól az érintettek még márciusban értesülnek" — írtuk keddi számunkban az IKV kezelésében levő, nem lakásbérlemények díjának emelését hirelő cikkünkben. Sokan, akik még korán reggel, a postájuk bontása előtt olvasták írásunkat, lapunkból értesültek a nem várt húsvéti meglepetésről. Meglepődniük persze igazán akkor kellett volna, amikor a Megállapodás (!) feliratú iratot kezükbe vették. D. Lászlóné híVott először. Garázst bérel műhelynek. Három gyermeke eltartása miatt kényszerül pluszmunkára otl főállásán kivül. A bérleti díj eddig 2 ezer 383 forint volt havonta, április l-jétől 6 ezer 141 lesz A szomszédjában gombot kötő, harisnyát javító nyugdíjas asszony ugyanilyen papirt kapott A megyei kisiparosszövetségben és a szegedi ipartestületben még hajmeresztőbb adatokkal szolgáltak. Egy díszállat-kereskedőnek a pinceüzletért 2 ezer 772 helyett 26 ezer 400 forintot plusz áfát kellene fizetnie. A Bem utcai idős fodrásznak 1875 helyett 12 ezer 905 forintot. A Csongrádi sugárúti nyugdíjas villanyszerelő, nek 1620 forint helyett több mint tízezret. S ők „csak" az egyéni vállalkozók. Hasonló. vagy még meredekebb emelkedést kellene tudomásul vonni a vállalatoknak. Közülük hat (az ÉLiker. a Komplett a Delta, a Dél-Tisza Menti Áfész. a HungarHotels, a Csongrád megyei vendéglátó), valamint a kiskereskedők. kisiparosok érdekképviselete (előbbi több mint 800. utóbbi legalább 1500 érdekelt szegedi tagja nevében) megállapodott: „Az egyoldalú bérletidíj-emelést nem fogadják el." A Kiscsz és az ipartestület vezetői felhatalmazták a Délmagyarországot annalc közlésére: tagjaik érdekeinek védelmében a szegedi önkormányzattal egyeztető tárgyalást kezdeményeztek. Hogyan? — gondolhatná mind a közvetlenül érintett mind a fogyasztói-szolgáltatási árak ráhárításától joggal rettegő olvasó. E két szervezettel semmiféle zetes egyeztetési nem volt? Nem bizony... Ahogy az ipartestületnél fogalmaztak: akik az ilyen, minden realitást nélkülöző díjemelést el. döntöttek, szerencsejátékosként tették: vagy bejöni, vagy nemi. Nos. úgy tűnik, nem jön be, ugyanis a Ki&osz és az ipartestület ezúton is tájékoztatja tagjait, hogy a( , .Magállapodás"-ra 15 napon belül akként nyilatkozznínak: az egyeztető tárgyalásokig nem fogadják el a díjemelést Két lehetőségük volna-van még: 1. Aláírják az egyoldalúan, indoklás nélkül megállapított új dijak dokumentumát, és akkor április elsejétől fizetnek; vagy 2. Tizenöt napon bélül nem tesznek semmit (se aláírást se nyilatkozatot). és akkor automatikusan elfogadtatott az emelt díj ... A Kisoszban úgv vélik: az új bérleti dijak jóval fölötte vannak egy lehetséges, elképzelhető helyi adónak, amiről pedig csak most tárgyalnak!... Nem értik továbbá. hogy hivatkozhatnak a díiemelök arra: ezzel szemben nem emelik a lakbéreket így csökkentve a lakossági terheket Csak nem képzelik. Hogy az új helyiségárakat a még életben maradó vállalkozók, kereskedők nem hárítják át a lakosságra! Azdkra a szegediekre is. akiknek pedig semmi közük sincs az (átalakuló?!) IKV-lhoz. Kérdéses tehát hogy a befolyó — bár ez. valószínűtlen — tetemes összeggel, vagy annak egy: részével az önkormányzat valóban a lakóház-felújítást élénkíti-e majd. mint ígéri. S ha mégis, egészen biztos-e benne, hogy nem öli meg ezzel a városban a tisztes magánkereskedelmet -szolgáltatást -kisipart? Nem hoc. za-e lehetetlen helvzetbe ér»p a privatizálás előtt aZ állami vállalatokat, amelyektől ilyen áron. vajh', kí fogja megvenni a- üzleteket? Pálfy Katalin A városháza dísztermében tegnap délelőtt két, egymással előzetesen egyenrangúnak ítélt pályázat került a közgyűlés elé: dr. Mózes Erviné (a megyei önkormányzat szakembere), s dr. Tóth László megbízott jegyzőé. t)r. Mózes Ervin rövid bemutatkozó beszédében kifejtette: a jegyző nem stratéga — zsinórmértéke a törvényesség; a szakigazgatás irányítójaként segítenie kell a testületet. Az apparátus átszervezését felettébb sürgősnek ítélte. A közgyűlés itt és most tegye fel kérdéseit előéletemre vonatkozóan, hogy elkerüljük a későbbi problémákat — mondotta —, mert minden ember tévedhet s ha ! részemről bekövetkezik, a képviselők azt ne politikai múltammal magyarázzák. — Őszintén mondom, a testülettel és az apparátussal szemben soha nem követtem el becstelenséget — jelentette ki dr. Tóth László, majd így folytatta; harminckét éven át szolgáltam a várost, s szolgáló apparátust szeretnék látni ebben az épületben. Programunk nekünk nem lehet; feladatunk a maradéktalan végrehajtás, a tisztességes munka. Az ötven jelenlévő képviselő szavazatai alapján dr. Tóth László 28:20 arányban diadalmaskodott (ketten érvénytelen voksot adtak le) — de a szabályzat szerint kétharmados többség kell a döntéshez, így a déli pihenő után a nap második választási fordulója következett. Kettő szavazat megint érvénytelen volt, 27-en szavaztak dr. Tóth Lászlóra, 21-en dr. Mózes Ervinre — vagyis újra ismétlésre volt szükség. A harmadik forduló eredménye: 25:20 dr. Tóth László javára (ketten szavaztak érvénytelenül, hárman időközben eltávoztak). A közgyűlés ezek után úgy döntött, hogy ma reggel újból megkísérli a jegyző megválasztását. A városatyák hozzájárultak ahhoz, hogy a Cserepes sori használtcikkpiac újabb három hónapig működjön. A Piac Kft.-nek biztosítani kell a tisztaságot, a parkoló taka- koló gépkocsik elszállítását, rítását és kijáratának sorom- nyereségének egy részét a póval való lezárását a Csere közbiztonság javítására, s az pes sor felől, a tilosban par- ingyenes W. C.-használatot; Erotic Center a díszteremben A jegyzőválasztás délutáni első szavazásán az ügyrendi bizottság egy forint tíz fillér készpénzt, két. Erotic Center- és két Peep-show-szórólapot talált a borítékokban — természetesen a szavazókártyák társaságában. A képviselők már bebizonyították, hogy képesek reggel 9-től este 11-ig, sőt a díszterem kemény faszékein ücsörögni — fegyelmezetten. Ki hitte volna, hogy egyesek fantáziája éppen akkor lódul meg. amikor az apparátus első emberét készülnek megválasztani. De talán nem is véletlen, hiszen ezen a szerdai napon iga. zi show-műsorral szolgáltak egymásnak a városatyák — jobb kabarékból pedig a szolgálatkész hölgyek sem hiányozhattak — gondolhatták azok. akik szívesebben látták volna a folytatást valamelyik erotic centerben vagy peep-show-ban. Talán az ötlött fel bennük, horru ott könnyebb lenne konszenzusra jutni, esetleg így jelezték: szivesebben választanának onnan jegyzőt. S hogy mire volt az egy forint tíz fillér? Valaki talán közadakozásból akarta megteremteni rászoruló képviselőtársai beugróját egy olyan helyre, ahol — mint tudjuk — az ember már 20 forintból is jól érezheti magát. A városházán viszont nem kell fizetni, a szenátorok műsora ingyenes. (Vigyázzon. nagyon jó!) Ó. J. nem tűrheti a piac területén a valutázást és a szerencsejátékot; gondoskodnia kell a gépjárműforgalomnak a Szabadkai útra és a Partiscum körútra való áthelyezéséről, és arról, hogy a Cserepes sorra nyíló ajtó mindig zárva legyen, s hogy az említett utak és a piac által bezárt háromszögben járművek ne parkolhassanak, és ott az árusítás is szűnjön meg. A Cserepes sor környékén is szükséges a külterületi járőrözés, s a körzeti megbízott irodájának a Vám térre történő áthelyezése. A Cserepes sori piac a jövőben is keddtől szombatig 6 és 14 óra között üzemelhet, minden vasárnap és hétfőn, továbbá valamennyi fizetett ünnepnapon (március 15. stb.) és nagypénteken kötelezően zárva tart. Bármely feltétel nem teljesül, a közgyűlés a működési engedélyt azonnal viszszavonja. A képviselők arról határoztak, hogy a városgazdálkodási vállalattól leválasztják a távhőszolgáltatást, s a jövőben azt önálló (önkormányzati felügyelet alatt álló) üzemként működtetik. A közgyűlés döntött a munkaügyi érdekegyeztető tanács létrehozásáról, amelybe a munkaadók, a munkavállalók, s a testület delegálja képviselőit. * A képviselők kiegészítették a szervezeti és működési szabályzatot a közbiztonsági tanácsnok feladataival. KohaRóbert munkakapcsolatot tart az önkormányzat, a rendőrség és a fegyveres testületek között, elkészíti a végleges közbiztonsági koncepciót, felügyeli a közterület-felügyelet munkáját, koordinálja a rendőrség és az önkormányzat ezzel kapcsolatos tevékenységét, folyamatosan tájékoztatja a tisztségviselőket és a testületeta köebiztoneág helyzetérőL ellátja a Szeged Közbiztonságáért Alapítvánnyal kapcsolatos teendőkel végrehajtja a közgyűlés és a polgármester által esetenként meghatározott feladatokat. (odor)