Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-28 / 73. szám

2 Körkép 1991. március 28., csütörtök Általános mezőgazdasági összeírás AprilU «lső két hetében az egész országra kiterjedő, teljes körű mezőgazdasági összeírást végez a Központi Statisztikai Hivatal. Az ösz­szefrás során országszerte mintegy 1,7 millió háztartást keresnek fel a kérdezőbiz­tosok, valamennyit, ahol mezőgazdasági termeléssel, illetve állattenyésztéssel fog­lalkoznak. A mezőgazdasági nagyüzemek adataikat az éves beszámolási rendszer keretében közlik a KSH­val, ezúttal azonban bőveb­ben és részletesebben a szokásosnál. A felmérés leg­nagyobb részét a teljes kö­rű állatszámlálás teszi ki, amelyet utoljára 1988 vé­gén, 1987 elején végzett el A főkapitány ígérete a KSH. Egyébként ez utób­bi emészti föl az összeírásra fordítható 162 millió forint tetemes részét is. Az adatszolgáltatás kor­mányrendelet értelmében kötelező. Az összeírásról a KSH a helyi lakosságot széleskörűen tájékoztatja, s felhívja a figyelmet, hogy a bevallott adatok kizárólag statisztikai célokat szolgál­nak, egyedi adatokat a KSH senkinek nem szolgál­tat ki. Az összeírás elsősor­ban azért fontos, hogy meg­bízható alapot adjon az ag­rárpolitikai döntésekhez, és segít a termelés, értékesítés biztonságának megteremté­sében. Nem adjuk meg magunkat! Tegnap a 6zegedi rendőr­ség épületélben találkoztak a megye önkormányzatainak vezetői a rendőrkapitányok­kal, a megyei bíróság elnö­kével, a megyei főügyésszel, hogy a főkapitány ötlete nyomán egy, a korábbiaktól merőben új szellemű és Tar­talmú együttműködés le­hetőségerit keressék a rend­őrség és az önkormányzati testületek között. Ennék ér­dekében először Tóth Lajos főkapitány-helyettes szólt Csongrád megye közrendjé­ről, közbiztonságáról, lé­nyegében arról, hogy a bűn, a bűnözés a megyében ia társadalmi méretű, ugyan­akkor Csongrád a két határ közelsége és az idegenfor­galom megnövekedése mi­att speciális, regionális problémával is küzd. S na­gyon úgy tűnik, beláthatat­lan ideig együtt kell élnünk • jelenségekkel. A becsületes és törvény­tisztelő lakosságra nagy megpróbáltatások várnak, s mi sem természetesebb: se­gítséget elsősorban a rendőr­ségtől vár. A nemrégiben ki­nevezett dr. Salgó László arról beszélt, milyen erőfe­szítéseket tesznek, hogy e vészhelyzet az elviselhető­ség határán belül marad­jon. A rendőrség, mondta, hatalmasat változott, ő, sze­mély szerint is azért küzd, hogy az egykori hatalmi szervből polgárbarát, bizton­ságot szolgáltató, termelő „nagyüzem" váljék. Csong­rád megyében a rendőrség­nek nincsenek titkai, kivált az önkormányzatok előtt, mert azokkal a lehető leg­szorosabb együttműködésre törekszenek. Csoda nem várható az egyenruhá­soktól — kevesen vannak, a szervezetük korszerűtlen, a munkafeltételeik rosszak, a közvélemény is mélyen alul értékeli foglalkozásukat'—, „meghátráltunk a falig, de a kezünket nem tettük föl, nem kerültünk a padlóra, és nem tekintjük a munkán­kat kilátástalannak, nem ad­juk meg magunkat" — hangoztatta a főkapitány, aki megbízatása idején a rendőrök körében új, mun­katársi viszonyt kíván ki­alakítani, széles körű de­centralizációt tervez, támo­gatja az új típusú rendőr­őrsök fölállítását, még több egyenruhást szeretne foglal­koztatni a közterületeken. Ez utóbbitól földerítő mun­kájuk javulását, illetve a lakosság jobb biztonságér­zetét reméli. Az önkormány­zatok egyébként e közelgő kapitányi pályázatok elbírá­lásakor megtapasztalhat­ják a megye rendőri veze­tésének bizalmát, ugyanis minden esetben konzultál­nak majd a 'képviselő testü­letekkel. A rendhagyó rendőrségi találkozó elnyerte a pol­gármestereik tetszését, úgy­hogy elhatározták, ezentúl évente megtartják. (mag) Három forradalom Nehéz eldönteni, Szad­dám Húszéin, és az Irak­ban hatalmon lévő Baath­párt számára balsze­rencsés-e, vagy sem, hogy egymástól távol, az ország legdélibb és leg­északibb részén egyszerre tört ki a polgárháborús lá­zadás. Szaddámnak félnie kell és ugyanakkor meg is nyugodhat. Irakban inkább zűrzavar van, mint polgár­háború. A „klasszikus" polgárhá­borúkban általában két párt, vagy ha úgy tetszik: hatalom és ellenzék szere­pel. Ha az utóbbi több cso­portból áll, ezek — leg­alábbis időlegesen — szö­vetkeznek a hatalom meg­döntéséért, s ha sikerült, ezt forradalomnak nevezik el, ha nem, esetleg akkor is. Az azonban ritkaság, hogy egy viszonylag kis országban egyszerre há­rom, egymástól elkülönülő forradalom folyjék; egy vallási, egy nemzetiségi, és egy politikai. Vegyük őket sorra. A legnagyobb esélye talán a dél-iraki Bászra városban kitört síita vallási lázadás­nak lenne. Irak muzulmán lakosságának 60 százaléka síita felekezetű, és a határ túloldalán, Iránban van a síizmus központja. Vagyis Szaddámnak — aki az or­szág Forradalmi Tanácsá­ban eddig szinte csakis az iraki muszlimok kisebb százalékát kitevő szunni­ták közül választott veze­tőket — kilenc év háború után mos újra számolnia kell az iráni közbeavatko­zással. Érthető tehát, hogy március elején, a süta lá­zadás első jeleire északról, a török határ mellől azon­nal délre vezényelte köz­társasági alakulatait. Csakhogy amíg délen igye­kezett betapasztani a rést, északon a kurdok nemzeti felkelése tört ki. Márpedig a kurdokról, miután a szá­zad folyamán két hasonló alkalmat kihasználtak (1932-ben, az angolok visz­szavonulását, és 1943-ban, Iránban a második világ­háború eseményeit) már sejteni lehetett, hogy az Öböl-háború után is meg­kísérlik az autonóm Kur­disztán kivívását. Jelenleg Észak-Irak a felkelők ke­zén van. Hogy meddig, ar­ról még jósolni sem lehet. Elképzelhető, hogy kikiál­tanak egy tíznapos-köztár­saságot, de valószínűbb, hogy nem — ezt a térség egyik kurdok lakta állama sem támogatná. Legkevés­bé a széthullással fenyege­tett Szovjetunió. * S meg­jegyzendő még, hogy az Irán-barát síita uralmat viszont az Egyesült Álla­mok nem kívánja. Egyetlen aspiráns cso­port maradt, amely Szád­dám uralmát megdönthet­né, és a nagyhatalmaknak is megfelelne: az iraki po­litikai ellenzék. Vezetői emigrációban éltek, tehát sem a pártütésre, sem a három _ önmagában is széttagolt mozgalom — ösz­szefogására nincs esélyük. Főként amíg Száddám személyén keresztül a Baathot, a legnagyobb tö­megbázissal rendelkező iraki pártot támadják. Mi történhet? Bagdad ostromzár alatt, északon és délen harc folyik. Há­rom külön forradalom. Egy új diktatúra biztos jele. Somogyi P. Sándor Mindennapi benzinünket... Háromezer Ikarus Iránba Háromezer Ikarus autó­busz exportjáról kötöttek szerződést az Ikarus és Mo­gürt vállalatok képviselői Teheránban az iráni belügy­minisztérium városfejlesz­tési és közigazgatási hivata­lával, illetve a teheráni pol­gármesteri hivatallal. A kiszállítandó járművek értéke — pótalkatrészekkel együtt — 290 millió USA­dollárt tesz ki. A szerződés­kötést megelőzően az iráni megrendelők számos más külföldi gyártótői is kértek ajánlatokat, és ezeket kiér­tékelve döntöttek az Ikarus mellett. A megállapodás alapján 2100 szóló és 900 csuklós járművet szállít az Ikarus, és ezeket elsősorban a tehe­ráni tömegközlekedésben fogják használni. A szállítá­sokat a szerződés szerint augusztusban kezdik, és a vevő igényeinek megfele­lően már.az iskolaév kezde­te előtt az autóbuszok egy részét üzembe állítják. Az iráni megrendelő a szerződéses határidőket be­tartva első lépésben 90 mil­lió dollár kifizetésére adott garanciát a magyar bankok­nál. Elkészült a nemzeti centrum programja? A pártpolitikai érdebeken túlmutató, a rendszervál­tást gyorsító, átfogó program született azon a konferen­cián. melyet mintegy 40. független szakértő kezdeménye­zett. A hét végi, budapesti tanácskozáson Pozsgay Imre és Bíró Zoltán is elmondta véleményét. A két politikus a múlt év novemberében döntött úgy, hogy kilép az MSZP­ből. Illetve az MDF-bőI. Már akkor szó volt arról, hogy bözösen mérlegelnek, kivárnak, majd együtt indulnak el. azonos irányba. Erről a közös útról kérdeztük Bíró Zol­tánt, aki nemcsak politikus, hanem „mellesleg" a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola docense. — Ezen a megbeszélésen egy nemzeti centrum leendő programjának születtek meg a tézisei Melyek ezek az alapok? — Egy ilyen konferencia csak tézisszarű megfogalma­zásokra ad lehetőséget Két napon át különböző szakma­beliek — zömében közgazdá­szok — szóltak hozzá olyan kérdésekhez, amelyek az or­szág jövőjét valamiképo meghatározhatják. Ilyen pél. dául a rossz gazdasági hely­zetből való kilábalás, amely­nek feltétele az adósságál­lomány megfelelő kezelése. Azt a dollármennyiséget, amelyei: kamat és törlesztés formájában ki kell fizet­nünk. az ország nem bírja Bizonyítja ezt hogv az egy­re romló életszínvonal türel­metlenné teszi az embereket. — Szó volt arról, hogy a szükséges politikai, gazdasá­gi megoldást európai régiónk adottságaihoz kell igazítani. — Nem külső modellek másolását kell alkalmazni, hanem nemzeti tradíciónkat figyelembe véve. egyéni utat találni. Egységes nyugati modeHről nem beszélhetünk, igy azt átvenni sem lehet Ésszerűtlen volna keleti ki­szolgáltatottságunkból nyu­gatiba lépni, önálló érté­kekkel rendelkező nemzet­ként keli belépnünk egy esetleges európai integráció­ba. Másként sodródnánk vagy kiszolgáltatottá vál­nánk. — Az alapvető feltétel — az önök szavaimi élve — egy erős középosztály megte­remtése. Helytálló, ha azt mondom: a mostani társada­lom inkább kétpólusú, vékony felső és széles alsó rétegből áll? — Lényegében igen. Elő­ször a kialakulás feltételeit kell biztosítani. Középosz­tályt nem lehet teremteni A „kezdemény" magját azok alkotnák, akikre azt mond­juk : munkások, munkavál­lalók. paraszti rétegek, al­kalmazott értelmiségiek. ö.k egyfalta felemelke­dés. stabilizálódás útján válnának ennek az osztály­nak tagjaivá Az „erős" jel­ző pedig azt fedi. hogv k»­paa lesz a nemzeti értékeket átmenteni, megőrizni és köz^ vetíteni is a vezetés és a társadalom többi tagja kö­zött. — Kanyarodjunk egy kicsit vissza az elnevezéshez: nem. zeti centrum. Sok mindent sugall — a nemzeti a jelle­get, a centrum a formát, az elhelyezkedést. — A név és a forma, vé­leményem szerint másodla­gos probléma Ha úgy adó­dik és szükséges lesz. biztos vagyok benne, hogy pártfor­mában leszünk jelen a poli­tikai életben. Pillanatnyilag az emberek elfordulnak a pártoktól, hisz a pártérde­kek sokszor az alapvető nemzeti érdékek fölé emel­kedtek Ezen kell változtat­ni. megtalálva a megfelelő formát amely lehet egyesü­let. vagy mozgalom. A hang­súly. ha mér a megfogalma­zásnál vagyunk, a többpárt­rendszeren van. amelyet mintegy összefogna egy. a nemzeti értékeket különbö­ző érdekeket szem előtt tar­tó centrum. — Ami ezen a tárgyaláson elhangzott, az fölfogható a kormány és a Parlament kri­tikájának? — Igen a meglevő politi­kai intézmények bírálatát is jelenti. Azonban nem em volt a fő cél. Egyébként sem agy szakmai konferencia je­lentheti a politikai intéz­ményrendszer kritikáját, ha­nem például a legutóbbi időszaki választások, hisz a távolmaradás az eiíész társa, dalom tartózkodásai tükröz­te. Toronyköy Márta A Pénzügyminisztérium javaslata 6zerint április 15­étől az eddigi 1,20 forintról 6 forintra növekednék a benzinárba beépített kötele­ző biztosítás díja. Ezzel e benzin ára 4 forint 80 fillér­rel emelkedne. A tervek szerint június 30-a után vi­szont a benzinárból kikerül majd a biztosítási díj, mivel július elsejétől életbe lép a szerződéses rendszerű köte­lező biztosítás. A hírre a Fuvarozók Or­szágos Demokratikus Szö­vetségének elnöke máris til­takozását fejezte ki. Nem a biztosítási díj meg­emelése ellen tiltakoznak, de elfogadhatatlannak tart­ják. hogy emiatt éppen azo­kat érje a legnagyobb hát­rány, akik napi megélheté­sük miatt az átlagosnál több üzemanyagot kénytelenek vásárolni. A készülő rendelettel elé­gedetlen a Magánfuvarozók Országos Ipartestületének Elnöksége is. Az ipartestü­let javasolja, hogy a szerző­déses biztosítás megkötése­kor a biztosított nyilatkoz­zék arról: az elmúlt eszten­dőben volt-e saját hibájá­ból következő közúti balese­te, és amennyiben nem, köt­hessen kedvezőbb szerző­dést .ínséget vesz Y^Uózscf A. sgt. 29. sz.*T/ (Si«nt Miklós u. sarok). Nyitva: 9-18-lg. Telefon: 25-429. A VOLÁN TAXI ÚJ KEDVEZMÉNYE a lakosság részére! Hívja a 13-333-at és a 13-008-at! A hívás költségét (5 Ft) a fuvardíjból elengedjük. M <=3 rix íl tJ A budapesti DIÓRA mcnyasszonyiruha-kölGsönző első szegedi üdete a Tápéi a 26. «zém alatt Nyílva: hclfcS-pénlck 10-18, ezombel 10-13 óráig. Mielőtt választana, jöjjön cl hozzánk isi A Victor Kft. utazási ajánlata! Bevásárlás Isztambulban: április 3-7-éig, részvételi díj: 4800 Ft + 40 DM, Triesztbe: április 4-6-áig 1900 Ft-ért. 1 napos bécsi bevásárlóút: április 12-én reklámáron. 650 Ft+ 20 ATS. Érdeklődni: Victor Kft., Klauzál tér 5. Telefon: 21-964. ENGEDMENYES HÚSVÉTI KÖNYVVÁSÁR! 10-20-30-40 Ft-os egységáron, valamint féláron kaphatók könyvek a Radnóti Könyvesbolt emeletén. Szeged, Tisza L krt. 34. A Hajdúsági Iparművek szegedi mintaboltjának rendkívüli ajánlata! Reklámáron kínálunk: - Grácia mosogatógépeket 37 275 Ft. - Gorenje HK-27 kombinált hűtőszekrényt 31 570 Ft, valamint a Hajdú-termékeket nálunk kapja a legolcsóbban! Jót? Olcsón? Hot?... A Hajdúból! Várjuk Kedves Vásárlóinkat! Címünk: Szeged. József A. sgt. 136. Telefon: 26-414. Nyitva: hétfő-péntek 8-16 óráig. A Budalakk Festék- és Műgyantagyá) Y0. sz. Gyára felvételre keres KÉSZLETNYILVÁNTARTÓT?s ^ számítógépes gyakorlattal, valamint • ^ • 2 fő, megfelelő gyakorlattal rendelkező, ANYAGBESZERZÉSI ÉS ÉRTÉKESÍTÉSI ELŐADÓT (áruforgalmi vizsga szükséges). Bérezés megegyezés szerint. Jclcnkczni lehet: Szeged, Bajai út 5. PÁLYÁZAT! Szegedi székhelyű fuvarozó kft. ügyvezetőt keres 1991. május l-jétől, ötéves időtartamra. A cég bel- és külföldi fuvarozással foglalkozik, tízmillió forint alaptőkéjű, saját gépparkkal rendelkezik: Rába 843 vontató. Rába U 16 256 vontató. Rába 22 vontató. Rába 574 félpótkocsi. Bhumhardt félpótkocsi. BhumJiardt félpótkocsi, P 201 trailcr. A pályázatnak tartalmaznia kell a továbbfejlesztésre és a gazdaságosságra vonatkozó elképzeléseket. A pályázat benyújtási határideje: 1991. április 20. Benyújtási cím: Aranyhomok Mgtsz, Cscngclc. Tanya 640. Az Alföldi Bútorgyár alábbi lenyomatú bélyegzője 1991. március 22-e óta érvénytelen: ALFÖLDI BÚTORGYÁR Szeged, Cserzy M. u. 11. Postacím: 6701 Szeged. Pf. 87. Telex: 82-303, telefon: 26-991 MNB: 221-03383 1. Adóig, sz.: 1 000 338 9201.

Next

/
Oldalképek
Tartalom