Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-19 / 65. szám

12 Röviden 1991. március 19., kedd Esztike Szomorúan tartom a telefonkagylót Tehetetlenül ve­szem tudomásul: nem írhatom azt amire készültem. Már nem tehetem közzé a hírt amely szerint a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola II. Számú Gyakorló Általános Isko­lájának pedagógusai jótékonysági koncertet szerveznek Baricz Esztike életének megmentéséért. Biztosan sokan emlékeznek, hiszen az elmúlt héten kétszer is köizöltük lapunkban a súlyos beteg kislány képét és szüleinek "két­ségbeesett felhívását. Nos, érte történt volna minden az ifjúsági házban március 27-én. délután 5 órakor. De nem tehetem közzé a hírt, mert az együttérző tanárok már nem segíthetnek. És nem segíthet senki. Eszter hihetetlen aka­raterővel rakaszkodott kicsinyke életéhez. Néha azt mond­ta, zongorista szeretne lenni. Nem lesz az. Esztike ötéves volt Volt. G.E. Hipnózis a színpadon Mi a különbség a csoda, és órakor fellép Vlagyimir a bűvésztrükk között' Ha Paszternak orvos-pszicholó­Dontos válasszal nem is szol gus' íelenle8 a Szovjet­pontos válasszal nem is szol- unjóban „teljesít szolgála­gálhatunk, azt minden bi- tot". Műsorában olyan kü­zonnyai érezhetjük, hogy lönlegességek szerepelnek, valami titok munkál a dol- mint például a nézők 'közül gok mögött. A színpadi hip- kiválasztott médium segít­nózis azért elképesztőbb a ségével megtalál egy a te­varázspálcás bűvész trükk- remben elrejtett tárgyat, jelnél, mert a hipnotizőr hipnotikus álmot bocsát a semmiféle kelléket nem nézőkre, a hipnózisban lévő használ saját testi mivoltán nézőkkel különböző feiada­kívül, és mutatványait sem tokát végeztet el, majd a az általa hozott eszközökön leglátványosabb részben pél­mutatja be, hanem a jelen- dául a dadogókat vagy a lévő nézőkön. Azt hiszem, dohányzókat leszoktatja mikor tévében láttunk ha- szenvedélyükről. De mielőtt SZABÓ MAGDOLNA A pénztárnál várakozó sor hosszú. Benyúlik a gondolák közé. Amelyik­ben állok, azt éppen a cukorkás­csokoládés polcok kerítik be. Gusz­tusos kínálat. Csábító. Nem győzöm neld lassan türelmét Vidd vissza! lesütni a szemem. Szerencsémre, a mögém állók: elterelik a figyelme­met. Két kamaszlány és három-négy éves kistestvérük sorol be az édes­séefolyosóba. Azazhogy, csak a két nagyobb gyerek, a kicsi sebesen mozog a polcok között. Le-lek a p egy-egy. neki megtetsző nyalánksá­got. és hozza a kosárba: — Ezt is vegyük meg! Nővére eleinte türelmesen oktat­ja: — Nem lehet, nincs rá pénzünk. Vidd vissza! A kislány visszavivés helyett in­kább újabb csokisaeleteket, cukros­vesztve a nagylány. Kamasztársa segíteni pró­bál: — Látod, hogy mi sem veszünk magunknak csokit. A csöppség nemhogy nem látja, még toporzékolni is kezd akaratá­nak érvényesítése érdekében. A me­sében a gonosz boszorkány nem le­het olyan csúf számárra, mint most a „szívtelen" nővére, akit ráncigál és szidalmaz. S aki riadtan, röstell­kedve tekintget körbe. miközben szóval-tettel birkózik a kis méreg­zsákkal. Szent esküvel fogadja, hogy soha az életben nem megy többé boltba vele. Alig hallhatóan azt is odaszűri neki a foga között, hogy zacskókat^ hoz. A nagyobbak egy leveri raíta ezt a cirkuszolást. ha innen kinn lesznek. Éppen odáig ér­nek a perpatvarral, hogy az óvodás fenyegetni kezdi az. „úgyis meg­mondalak anyunak." kezdetű lemezt felrakva a testvérét amikor a bolt­ajtón belép az anyjuk. Átkiabál a tömegen: — Kati. vegyél még egy kiló sót is, azt elfelejtettem felírni. A kislány kitépi magát a szorító kézből, és az ismerős hang felé fű­idéig magyarázzák neki. hogy nem tudják megvenni, és szépen vissza­rakják a gondolára az édességeket. Egyikük kézen fogja a lánykát, hogy ne bóklászhasson. Erősen kell tar­tania- mert a kicsi hisztizni kezd. Rángatja testvérét és nyelvel: — Utálatos vagy, tudod?! Adott anya pénzt, láttam. Akkor miért nem vehetünk csokit? Akarok! — Akarhatsz, de csak egy Túró Rudit, anya azt mondta — sziszegi rakodik az embersűrűben. Annyit hallunk csak anyjának címzett pa­naszából. hogy „Nem vesz nekem semmit..." A mama ölbe kapja, és kiviszi az üzletből. A kamaszlá­nyokból egyszerre szakad ki a só­hajtás. Egyikük ellép a sóért. El­rendezik a kosárban a két liter tej, a kilós kenyér, a felvágott a kon­zervek, a margarin, a savanyú ká­poszta, a tejföl, a fagyasztott csirke, az üveg vörös bor. a darab mosó­szappan és az árva Túró Rudi mel­lé. Közben saccolnak: — Kijön ez egy ötszázasból? — Ha a felét visszaviszied. Sze­rintem. hatos lesz. Ez a névnapi bor apának maga egy plusz százas; — Én tudod mit vennék: most, ha nekem lenne névnapom meg pén­zem? Azt ott nézd — bak a ko­rábban húgát féken tartani igyekvő lány a pénztárgép előtt felhalmo­zott külföldi, mogyorókrémes üve­gekre. sóváran. — Meg tudnám en­ni az egészet! Társa kezébe vesz egy magakelle­tő krémet. Forgatja. Visszateszi, és visszalép a sorba. — Kétszázharminc — közli. összenéznek. Aztán, míg kivárják a sorukat a pénztárig, úgy hallgat­nak, mint a felnőttek. Felszakadozó felhőzet Mától: Faludy György-díj A magyar költészet kutatásában és ismeretében ki­, - Éjszaka még többnyire erősen felhős lesz az ég, el- emelkedő teljesítményt nyújtó szegedi bölcsészhallgatók hinni a u JS?" --L™-^"^8?3.1,,vád,olná szórtan kisebb esővel. Napközben már egyre többfelé sza- támogatására született a Faludy György nevét viselő ala­kadozik fel a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számi­szemünknek, és Paszternakot, el kell, hogy gyakran mondogattuk: •• „Megnézném én azt!". Hát csak a színpadon, hanem tani ,ehet- A változó irányú szél kissé megélenkül. A leg­most itt az alkalom. Az ifjú- mint orvos is alkalmazza — alacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1—6, a legmagasabb üági házban szerda este 7 eredménnyel. nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. BABAVÁRÓKNAK Szülésre felkészítő tanfo­lyamok indulnak a Debrece­ni utcai Család- és Nővédel­mi Tanácsadóban. A nyolc­hetes tanfolyamokra Oláh Tí­mea védőnőnél lehet jelent­kezni személyesen kedden fél 4 és fél 5 között, csütör­tökön reggel 7 és 9 óra kö­zött, valamint pénteken dél­előtt 10-től 12 óráig. Érdek­lődni' a 22-740-es telefonon lehet. A tanfolyamok indu­lási időpontjai a következők: március 25-én. hétfőn fél 4­től 5 óráig, április 2-án, ked­den délután 2-től fél 4-ig, illetve április 24-én. szerdán délután fél 5-től 6 óráig vár­ják első alkalommal a ba­baváró házaspárokat. FILMEN A BEATLES Az ifjúsági ház Beatles klubja már-már hagyomány­nak számít, a következő klubfoglalkozás szerdán este 6 órakor lesz, melyen to­vábbra is játékok, zenei anyagok cseréje és dalszö­vegek elemzése szerepel. Há­zigazda ezúttal Donáth Lász­ló, a Staféta együttes veze­tője. A filmvetítés most sem marad el; a két meglepetés egyike a már jól ismert „Let it be", a másik pedig a „Ma­gicai mysteri tour". A le­mezbemutatón a With the Beatlest hallhatják. "1 Föltöretött... ... egy időtlen korú rét a Kisfekete szélében, ahol a Fehér-tó ölelkezik a zöldülő vetéssel. Soha-soha, mióta ember jár a környéken, nem fogta ekevas, s most a sírhantnyi barázdasorok tetején kivirágzott a jzifcsó... A hóolvadás után fehéren integet, mosolygós temetője lila virágú sziksalátának, sárga szirmú peremizsnek, madárfióka-bújtató kamillának. De a feltöretött rét halála nem mindig brutális vég. A természet életszeretete elfogadhatóvá teszi a halált, mely fokozatosan és harmonikusan beépül az ember életebe. és olyan magától értetődő lesz, mint anyánk szeretete. Nem szoktunk róla gondolkodni. S amiért — mint termeszetközelben élő ember — most mégis kife­csegem tapasztalatomat — s megosztom' az olvasóval —. csak azért teszem, mert az idei tavaszon a szegcdi táj­ban szaporodnak a kis maradék dombok, sömlyékes ré­tek, „oázisok" beszántásai. A privatizációs politika és a természetvédelem kapcsolata új problémákat vet föl. A fölszántott sömlyókek figyelmeztetneik, nem lehet jó társadalom, mely szembefordul szülőanyjával, a termé­szettel. A meliorációs frontok természetvédelmi harcai­nak múltával most a privatizált pénzcsinálás beszántó ördögével kell harcolni? De a Fehér-tó-széli szikes rét föltöretése nem ökonomikus érvekkel indokolható, hoz­zácsatolták az arasznyi kukoricacsövet tengető szántóhoz. Igaz, eddig csak a sisakos sáska röpte, a pokoli csel5­pók járata, a fürge gyík surranása és a madárvárta gyerekeinek bóklászása jelentett „hasznot". Az „okos" ember nem menekül a természethez, hanem okosan él benne, saját testi-lelki védelmét, társadalmi és termé­szeti miliőjét keresi, őrzi, ápolja. Megpróbáljuk, hátha sikerül ... aligha! Csizmazla György MUNKASZÜNETI NAPOK pítvány, melynek alapító okiratát a neves költő jelenlété­ben ma írják alá, a JATE központi épületében. Az ala­pítvány 300 ezer forint tökével indul, melyből 50 ezer fo­rintot a JATE, 100 ezret a Magyar Világ Kiadó Kft., 150 ezret pedig Faludy György adományozott. Kezelését há­romtagú kuratórium fogja végezni, és az összeg kamatai­ból évente három-öt hallgató díjazását tervezik. Faludy György rövid szegedi látogatása alatt az olva­sókkal is találkozik: ma délután — 14.30 órakor — a JA­. . , , , ,. .. TE-dolgozói klubban kötetlen beszélgetésen vesz részt. A A kormány módosította a Dalogh József vezeti ^a. Munka Torvenykonyvenek végrehajtásáról szóló MT rendelet vonatkozó szabá­lyát. Az új rendelkezés sze­rint munkaszüneti napok: január 1. (Üjév), március 15. (nemzeti ünnep), húsvéthét­fő, május 1. (munka ünne- Az elmúlt hét végén a ROSSZ HÍR Szombaton reggel a Marx téri buszpályaudvaron, dél­előtt a Kárász utcai cipő­boltban fordultak meg zse­besek, akik kisebb értékeket tulajdonítottak el. pe), augusztus 20. (nemzeti gépkocsifeltörők a Deák Fe- ffS és hivatalos állami ünnep), renc utcában Lada 1500-as, szombatra virradóra a áesz'. október 23. (nemzeti ünnep), a Fekete sas utcában Merce- boRbln ^ a december 25-26. (karácsony des a Victor Hugó utcában ^téS keríek rr^o ket -naWa>- ^da S^V, Szenthárom- djk utcájába* továbbá a zá. Mső Sa írton 7vecŐ karW tanyák egyikében GVÖGYSZEP. UTÁN Sönt a " GIN TONIKKAL •LT .. i u • u tek Í€l- A Honvéd téren Ketteske, ha szepen beve- szombaton este parkoló La- „ n . , m ­szí a gyógyszereit, utána dából 2 ]iter benzint lopott Trotil Kft, az Oskola utca kaphat egy gint tonikkal — — — "" a nővérek efféle árukapcso- a rendörség később elfogott. soron betörők jártak. Péntekre Polski FTAT eéDkocsit tör- virradóra a Párizsi körút 26. J£L szám alatti divatáru butik, a Kálmán utcai eev ÍR éves fiatalember akit ban lévő magáncipőbolt, va­egy 18 eves iiataiemDer, axit lamint a Kárász utcai buti_ lásán rövidesen egyetlen be­A Csanádi utca 14. szám teg sem lepődik meg az a]atti alagsorbói simson mo­eszak-angliai Scunthorpe torkerékpart Ioptafc, mely igyekezzenek saját ötleteik­kel és újfajta szolgáltatá­sokkal is pénzt fenntartásukhoz. A LEGEK LEGELŐJE Az észak-tibeti Qantang kok egyikének kirakatát tör­ték be ismeretlen tettesek. A rúzsai gáztelepről több grófság állami kórházában. ^TendTzáma'MU'75-86^3 gázpalackot loptak eL Az egeszsegugyi hatosag a Dóm térről 60 ezer forjnt ér_ a sebészeti klinika egyik hétvégén engedélyezte a kór- peugeot versenykerék- nővéröltözőjében is besurra­házban a mértéktartó alko- p£rt a_ Űrhajós, a Pápai és tolvaj járt, azonban őt a holfogyasztást a betegek szá- a -pápai utcában' közös táró- portás éberségének köszön­mára, ha az orvos ezt külön jdbdi valamint a Szent - Ist- hetően elfogta az odaérkező nem tiltja meg. A brit kor- ván ^rr5] loptak el kerék- rendőrség, mány nemrég felszólította az párokat v- I­állami kórházakat, hogy Szeged-Gyálaréten a főté- TANFOLYAM ren. Szegeden a Traktor és Számítógépkezelés, szöveg­a Hargitai utcában törtek fel szerkesztés, programozás ok­szerezni nyjivános távbeszélő-készü- tatása. Hallgatóink a tanfo­lékeket. Vasárnap éjszaka a lyam végen bizonyítványt rendőrség egy 14 éves fiút kapnak. Murkané'küöeknek, ért éjféltájban telefonrongá- gyesen levőknek kedvez­láson, aki elmondása szerint menyek. Kozep- es feisóiosú azért törte fel az utcai tele- végzettséget adó szaktanfo­fennsíkon lesz a világ leg- fon perselyét, hogy a játék- lyamok SZOFI BT. Tel: nagyobb természetes állat- automatákhoz szükséges 62/26-642, Szeged, Debreceni kertje. A kínai erdészeti mi- „aprópénzhez" jusson. u. 24/B. (X) nisztérium döntése értelmé­ben a 4500 méter tengerszint feletti magasságban elnyúló, 200 000 négyzetkilométeres platón — amelyhez hasonló érintetlen ökológiai egység nem akad több az egész földkerekségen — csak az őslakosok vadászhatnak ezentúl, de néhány ritka ál­latot még ők sem ejthetnek el. Ezt a vidéket a Kunlun bércei és a Tangula hegy­ség vonulata közt olyan rit­ka állatok lakják, mint a vad jak. a vad szamár, a tibeti antilop, a kék bárány, a barnamedve, a hóleopárd és a hófácán. A SZOMSZÉD Gyeneg Kálmán fotója DELMAGYAK0KSZA6 INflPILflPI Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁI.FY KATALIN (város), BECSEI PÉ TER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁliOty (gazdaság). MAROK TAMÁS (kultúra), GYÜRKI F.RNO (spori), NAGY LÁSZLÓ (Toló) KIADJA: a Délmagynrország Könyv- és Lapkiadó KTt. Felelős kiadó: CHRISTLÍNJ HEODOSE és DLUSZTUS IMRE UgvvczgNS igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: IIELLAVICS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság ólja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633'; titkárság: 15-71(1; olvasószolgálat: 12-825; városkörnyéki roval: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-2X2. Telefax: 13-130. 13-529. A lapot a Szegedi Nyomda állítja elő, 672(1 Szeged, Fckelesas u. 28. Igazgató: Molnár Tiltor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Klsedv Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előli/elési díj egy hónapra 148 El. ISSN 0133-025X v

Next

/
Oldalképek
Tartalom