Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-27 / 300. szám

2 Hirdetés 1990. november 27., kedd (Folytatás az 1. oldalról.) ján — öpusztaszert válasz­tották. A hálózat kiépítésekor (1988-ban) még tartalékka­pacitás is maradt. Idén ju­tottak odáig hogy — a vá­rakozók sorrendjének figye­lembevételével — kielégítse­nek olyan (kötvény nélküli) igényeket, amelyek esetében nem kellett túllépni a bekö­tésért egységesen elkérhető ötezer forintos tarifát. Az idei fejlesztési keret Öpusz­taszeren 7, Dócon 8, Bakson 35 bekötést engedett (Puszr taszeren ebben az évben senki sem kapott új tele­font.) Várakozók viszont marad­tak: Óp usztaszer belterüle­tén 50. külső körzetében 20 igénylő szeretne telefonhoz jutni. Utóbbiak igényét csak úgy tudják kielégíteni, ha vállalják a vonal kiépítésé­nek költségeit A tényleges szerelési költség a távolság függvénye: 30 ezertől tikár 300 ezer forintig ís terjed­het. A távközlési vállalat jövő évi költségvetésében szerepel az az 1,7 millió forint, amely a további hálózatbővítéshez szükséges. Ez azt jelenti, hogy 1991-ben az összes ópusztaszeri igénylő telefon­hoz juthat. Az ott lakók fé­lelme, hogy jövőre biztosan emelkednek a bekötési-sze­relési tarifák. Engedi Antal elmondta, hogy az inflációs hatások nem érvényesülnek a bekapcsolási díjak megál­lapításában: tehát nem ter­veznek áremelést. Eszerint továbbra is 12 ezer forint belépési díjat és — a távol­Ságtól függően — legfeljebb 5 ezer forint szerelési költ­séget számítanak föl. Szerepel viszont a távköz­lési vállalat terveiben vala­mi más: három éven belül megduplázzák 'az ópusztasze­ri központ teljesítőképessé­gét, a 400 helyetti 800 vonal nem Jár újabb területigény­nyel, a meglevő berendezést bővítik. Jövőre tehát minden ópusz­taszeri igénylőnek lehet tele­fonja — ez nem rossz kilá­tás, tekintve például, hogy Szegeden jó néhányan akadr nak, akik tíz éve, vagy még régebben várnak. Ny. P. Tom Lantos levelet kapott Nyugdijasok párbaja a kormánnyal „'Nem szükséges a mester­séges nyomorkeltés! Van lehetőség az ország gazda­sági felemelkedésére" — szögezték le hétfőn azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Magyar Nyugdíjas Egyesü­letek Országos Szövetsége és a Nyugdíjasok Pártja tar­tott. A két szervezet decem­ber 8-ára nyilvános szelle­mi párbajra hívta ki a kor­mány és a MNB szakértőit, gazdaságfejlesztő javasla­taik megyi tatájára. ijlm® „A kormány nem tanulta fuvarosblokádból és félő, hogy a nyomor további fo­kozása annál erősebb társa­dalmi reagálást eredmé­nyez". Ezt, és a mind szé­lesebb rétegek elszegénye­dését kell megakadályoz­ni, ezért szükség van a párbeszédre, a tapasztalatok átadására, az őszinte eszme­cserére" — vélik a nyugdíja­sok. CMTI) 60 ezer munkanélküli Októberben éker 997 munkanélkülit regisztráltak Magyarországon., ez 1,4 szá­zalékos mpfljsatjélküliségi rátát jelent. Mult év végén mintegy 25 ezer munkanél­külit tartottak nyilván, ami a foglalkoztatottak számá­hoz viszonyítva 0,5 százalék volt Az OrszágöS MUnkaerő­piaci Központ szerint az év végére 80—100 ezres mun­kanélküliség is lehet ha­zánkban (2 százalékos rá­ta). A gazdasági változások következtében néhány év alatt a 400 ezres munkanél­küliség (8 százalékos ráta) is lehetséges. Ion Iliescu román államfő örömmel jön Budapestre, il­letve szívesen látja vendé­gül Göncz Árpádot, a Ma­gyar Köztársaság elnökét 1991 januárjától — idézte a román államelnök levelének egy részletét maga a cím­zett: Tom Lantos, az ameri­kai képviselőház magyar származású tagja, a képvi­selőház emberi jogi testüle­tének társelnöke, hétfői bu­dapesti sajtóértekezletén. Tom Lantos, aki Kolozs­várról érkezett a magyar fővárosba, szólt arról, hogy a román államfő egyetértett javaslatával: a magyar és a román elnök 1— helyszínként Budapestet és Bukarestet váltogatva — évente rend­szeresen találkozzék egy­mással. Tom Lantos remé­nyei szerint hamarosan megnyílhat Kolozsvárott az amerikai és a magyar fő­konzulátus, s újra indulhat a csak magyar nyelven ok­tató, 400 éves múltra vissza­tekintő Bolyai Egyetem is. amelynek újraindításához a New York-i székhelyű Ma­gyar Emberi Jogok Alapít­vány — amely 14 éve fára­dozik a magyar kisebbségek jogainak megvédéséért — nemzetközi gyűjtést indít. Az első pénzadományt a Lantos család adta. Tom Lantos Iliescuval folytatott megbeszéléséről szólva elmondta: igyekezett megvilágítani, hogy nyilván­valóan új Európában élünk, s ez az új Európa nem fog megállni a magyar—román határnál. Tom Lantos kife­jezte abbéli reményét, hogy a magyar—román határ any­nyira „átlátszó" lesz, mint például Belgium és Hollan­dia között. A román állam­elnök értésére adta, hogy szeretne Románián segíteni, erre azonban csak akkor hajlandó, ha az országban minden román állampolgár jogait tiszteletben tartják. IHF'Szakértok Budapesten A hét végén a Nemzetkö­zi Valutaalap több szakér­tője érkezett Budapestre. Hétfőn délelőtt az IMF kép­viselői találkoztak a Pénz­ügyminisztérium és a Ma­gyar Nemzeti Bank vezetői­vel. Ismeretes, hogy az IMF szakemberei a tagországok­ban évente rendszeresen végeznek vizsgálatokat, ame­lyeknek célja egy általános kép kialakítása a gazdasá­gi tevékenységről, a statisz­tikai adatok hitelességéről, az alkalmazott pénzügypoli­tika sikerességéről. Hasonló történik most Magyarorszá­gon is, ami azt is jelenti, hogy még nem kezdődtek meg a megbeszélések a kor­mány és az IMF között ter­vezett 3 éves megállapodás előkészítéséről. Az IMF­szakértők vizsgálódásuk so­rán folyamatosan megis­merkednek a kormány ké­szülő gazdasági programjá­val, formálódó jövő évi költségvetés-tervezetével is, amelyek tartalma igen lényeges abból a szempont­ból, hogy a Nemzetközi Va­lutaalap külföldi finanszí­rozásra érdemesnek talál­ja-e a magyar gazdasági fej­lesztési elképzeléseket, vagy sem. Mint ismeretes, Magyaror­szág arra törekszik, hogy folyamatosan ápolja a kap­csolatokat a Nemzetközi Va­lutaalappal. 'Ez több szem­pontból is lényeges. A kül­földi pénzpiacok, a hitele­zők számára mérvadó, hogy egy ország jó viszonyban van-e az IMF-fel, a Nem­zetközi Pénzintézet nyújt-e hiteleket vagy sem. Az idén Magyarország több hitelhez azzal a feltétellel juthatott hozzá, hogy előzőleg megál­lapodást kötött a Nemzetkö­zi Valutaalappal. A megál­lapodás — amely egy évre szól — az év elején jött lét­re. . ./ Ebbm Magyarország vállalta, hogy 1990-ben , ja köHségvefés hiánya 10 mil­liárd forintnál nem lehet több, és a konvertibilis fo­lyó fizetési mérleg hiánya nem haladhatja meg az 559 millió dollárt. A megállapo­dásban foglaltak teljesítése esetén az IMF — az egyes részletek negyedévenkénti folyósításával — összesen 160 millió SDR-t (több mint 200 millió dollárt) nyújt ha­zánknak. (MTI) Politikai talentumok? A Szegedi Talent Kft. az elmúlt egy esztendőben ha­zánk 14 városában szervezett politikai menedzserképző tanfolyamot. Hallgatóik többsége 35 év alatti fiatal volt, akik « politikai közéletben szeretnének az elkövetkezen­dőkben szerepet vállalni. A képzésben a Gallup Budapest Intézet, a Magyar Gazdaságkutató Intézet, a Művelődési Minisztérium és az MTA Társadalomtudományi Intézeté­nek munkatársai, valamint pszichológusok vettek részt. Zárás Balatonfüreden állampolgáraink jobban ked- csit bízik. Ugyanakkor, az vélték a Németh-kormányt, utolsó állampárti kormány­mint a jelenlegit. Az Antall- nyal 37 százalék teljes, vagy kormányban ugyanis a nyi- nagy mértékben volt elége­latkozók 84 százaléka egyál- dett. Legalábbis, így, utó­talán nem, vagy csupán ki- lag ... Klubhálózat E tanfolyamsorozat záró találkozóját az elmúlt hét végén tartották Balatonfüre­den. Mintegy 200 fiatalnak — e tanfolyamok valamelyi­ke hallgatóinak — adott otthont a Hotel Füredben a repdező kft. A környezet te­hát mindenképpen megfelelt egy ilyen rendezvény szelle­mének, sőt — minthogy a költségeket is a rendezők állták — az ott lévő, bizony zömében nem a leggazda­gabb réteghez tartozó fiatal­emberek számára e néhány nap egy fillérjükbe sem ke­rült. A 25 év alattiak már a korábbi tanfolyamon sem fizettek térítést, számukra ingyenes volt a képzés. Meg­lepően sok, Fidesz iránt el­kötelezett résztvevővel ta­lálkozhattam; az egyik szek­cióülésen — amikor egy táblára rajzolt, háromszöggel próbáltuk reprezentálni a magyar politikai • struktüra hárompólusúságát, az egyik csúcsot a konzervatív, a má­sikát a liberális, a harmadi­kat pedig a szocialista-szoc­dem irányzatnak tekintve — minden jelenlevő a libe­rális „sarokba" helyezte el magát. „Elhajlás" csupán a szocialista irányba történt; a háromszög konzervatív csú­csa körüli terület fájdalma­san üres maradt. „Nem a tőkehiány a leg­nagyobb gond Magyarorszá­gon, hanem az üzleti biza­lom hiánya" — mondotta dr. Kapás Ferenc, a Talent Kft. ügyvezetője a sajtótájé­koztatón, s több példával is alátámasztotta áilita:át. E bizalom megteremtése az egyik célja azon klubháló­zatnak, amely részben már működik. (Szegeden, Békés­csabán, Kiskőrösön, Kecske­méten, Pécsett, Veszprém­ben. Szolnokon, Egerben és Győrben léteznek Talent­klubok, 17 más településen szervezés alatt állnak. Mint­egy ezer vállalkozót szeret­nének tagjaik kőzött tudni.) Működtetnek ezen kívül egy informatikai rendszert; sokezer fiatal tehetség ada­tait gyűjtik és tárolják szá­mítógepeiken; sőt, a tehetsé­ges gondozókat — pedagó­gusokat, szülőket — is nyil­vántartják. Ezzel mind a vállalkozókat, vállalkozáso­kat, mind e fiatalokat segí­teni kívánják, hogy egymás­ra találhassanak. Az ügyve­zető elmondotta: hároméves program kereteben közel fél­ezer 35 év alatti orosz tanárt képeznek át angol tanárrá. Pártszempontokon felülemelkedve Nem szeretik a Parlamentet és a kormányt Szómos érdekes adat bir­tokába juthattak az előadó­sok hallgatói — elsősorban szekcióüléseken. Az MTA Társadalomtudományi Inté­zetének egyik felmérését is­mertetve — melyet egy 1300 fős országos reprezentatív mintán végeztek — kiderült, hogy a Parlament munkájá­val a megkérdezetteknek mindössze egy százaléka elé­gedett teljes mértékben; nagy mértékben 7 százalék, kis mértékben 47 százalék — 42 százalékuk pedig egyáltalán nem. A felmérés, a kérdőívek tanúsága szerint Minthogy a politikai me­nedzserképzésre különböző forrásokból összegyűlt pénz elfogyott, a folytatáshoz újabb szponzorokat keres­nek. Az országos találkozó résztvevői nyilatkozatot tet­tek közzé, melyben azt hangsúlyozzák, hogy a poli­tikai megosztottságon felül­emelkedve a későbbiekben is folyamatosan konzultációt, évenkénti találkozót kíván­nak tartani, ahol megvitat­hatnák az aktuális politikai kérdéseket. Ehhez kérik a Talent Kft., a G—2000 ós a Nemzeti Gyermek és Ifjú­sági Alapítvány további se­gítségét. Céljuk olyan poli­tikus-vállalkozó réteg meg­teremtése, amely rugalma san reagál az aktuális problémákra, s megoldásuk­ban tevékeny részt vállal­Más szervezetek, jogi és ma­gánszemélyek támogatását Is szívesen veszik. Kétségtelen: a jövő évez­red elejének politikáját e nemzedék alakítja majd. Hogy aztán azok a fiata­lok-e, akik e képzésben részt vettek, vagy mások, az a Jövő titka Sandi István Rádióíelex VÍZUM NÉLKÜL — GÖRÖGORSZÁGBA. Magyaror­szág és Görogország a terve* szerint már a jövő év elejé­től kölcsönösen eltörli a vízumkényszert A turistaforgal­mat jelentősen megkönnyítő intézkedés egyeztető munKá­latainauc utolsó „simításait" végzik a magyar és a görög külügyminisztérium illetékesei — tájékoztatta a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőit hétfőn Hermán János Kül­ügyi szóvivő, szokásas hét eleji sajtókonferenciáján. A szóvivő elmondta, hogy a vízumkényszer január l-jétől tervbe vett eltörléserói azon a megbeszélésen esett szó. amelyet november 23-án Szokai Imre helyettes külügyi ál­lamtitkár folytatott Görögországban HÁRMAS TALÁLKOZÓ. Visegrád ad otthont annak a háromoldalú megbeszélésnek, amelyen Magyarország, Cseh és Szlovákia, illetve Lengyelország vezetői tekintik át a három ország együttműködésének leendő területeit, a kooperáció főbb céljait. A háromoldalú kooperáció alapjait megteremtő találkozó idejét később egyeztetik a részt ve­vő államok. A magyar—csehszlovák—lengyel hármas koo­peráció várható céljairól Meiszter Dávid helyettes külügyi államtitkár — a sajtókonferencia meghívott előadója — kifejtette: az együttműködés nem katonai, védelmi jellegű kezdeményezés. Ezzel szemben az együttműködő felek vár­hatóan a kapcsolatépítés olyam, infrastrukturális tényezőit helyezik előtérbe, mint például a környezetvédelem össze­hangolása, illetve a szállítás fejlesztése. Kérdésre válaszol, va, a helyettes államtitkár lehetségesnek tartotta, hogy a háromoldalú találkozón megvitatják azokat a várható problémákat is, amelyekkel az érintett országok a terve­zett szovjet utazási könnyítések nyomán kerülhetnek szem­be. Előrejelzések szerint akár több millió szovjet állam­polgár is „felkerekedhet", élve az újonnan megadatott le­hetőségével. A MAGYARORSZÁGI IRAKI NACYKÖVÉTSÉG NYI­LATKOZATA. „Az Iraki Köztársaság forradalmi ]>anancs­noki tanácsa 1990. november 18-án a következő nyilatko­zatot tette közzé: Tekintettel a karácsonyi ünnepeltre, mely az egész emberiség, főleg a kereszténység életében fontos helyet foglal el, s hogy ne gátolja semmi azon külföldiek ünnepét, akiknek nem engedték az elutazást, a karácso­nyi és szilveszteri ünnepek alkalmából, figyelembe véve a világ jobb embereinek kérését, 'hogy részt vállalhassunk minél több építő intézkedésben a béke. a párbeszed szol­gálatában a gonosz tényezők megszüntetése és gyengítése érdekében, melyet azon gonoszok táplálnak, akiit az em­beriségnek kárt okoznak, döntés született arról, hogy a külföldi vendégek engedélyt kapnak 1990. december 25-étől kezdődően az elutazásra, mely utaztatás három hónapig fog tartani. Az utolsó csoport 1991. március 25-én hagy­hatja el Irak földjét, amennyiben nem meiüi fel semmi, ami a béke légkörét veszélyezteti." MAGYAR RÉSZVÉTELLEL NATO-KÖZGYÜLÉS. A Varsói Szerződés befolyásának csökkenése idején a NA­TO-ra éppenséggel nagyobb szükség van, mint korábban, mert az európai változások közepette ez az egyetlen telje­sen integrált biztonsági szervezet a földrészen, s ez a pót­lólagos biztonság forrása a szervezeten kívüli országok számára is- így foglalta assze a 36. észak-atlanti közgyűlés hétfői, első munkanapjának megállapításait sajtóértekezle­tén Sir Johnson Smith brit parlamenti képviselő, a brit küldöttség vezetője. A közgyűlésen a 16 NATO-ország par­lamentjének tagjai vesznek részt telles joggal, továbbá másodízben vannak jelen társult küldöttség! státusban a magyar, a szovjet, a lengyel, a csehszlovák és a bolgár parlament tagjai, bár megfigyelőként már korábban is je­len voltak néhányan. Most már tárgyalási joguk van. csak nem szavaznak. Kizárható, hogy a részvétel belátható időn belül valamiféle társult tagság előszobája lenne a kelet­európai országok számára — mondták hétfőn, a közgyűlés színhelyén. Román küldöttséget egyelőre, mint mondták, a romániai demokratikus fejlődés hiányosságai miatt nem hívtak, de Románia londoni nagykövete megfigyelőként szintén részt vesz a tanácskozáson. JOHANNESBURGI ÖSSZECSAPÁSOK. Legalább 22 ember esett áldozatul a hét végén Dél-Afrika feketéit lak­ta várceaiban a különböző politikai frakciók összecsapásai­nak. A legvéresebb incidens során fegyveresek megtámad­tak egy kisteherautót és egy minibuszt, és kilenc személyt legyilkoltak Natal tartományban. VASUTASSZTRÁJK BERLINBEN. A vasárnap este kezdődött keletnémet vasutassztrájk hétfőn reggel az or­szágrész 26 pályaudvarát, illetve vasúti csomópontját bé­nította meg Jelentős fennakadások és késések vannak mind a teher-, mind a személyforgalomban, utóbbi a nagyvárosok tömegközlekedésére is kihatással van. ELTŰNT KATONÁK. A Sri Lanka-i hadsereg több mint 250 katonájának nyoma veszett — feltehetően életü­ket vesztetté:*: —. miuitán a Tamil Eelam Felszabadító Tig­risei (LTTE) nevű szélsőéges szeparatista szervezet fegy­veresei lerohanták a szigetország északi részén levő tá­borukat CSEHSZLOVÁK HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK. Csehországban a jogosultak 74,8 százaléka járult az urnáik­hoz, hogy megválassza a települések képviselő-testületei­nek tagjait Meggyengült, de így is győzött a Polgári Fó­rum, Szlovákiában viszont a kereszténydemokraták mögé, a második helyre szorult vissza a Nyilvánosság az Erószai* Ellen nevű mozgalom. Mindkét tagköztársaságban javítot­ták pozícióikat a kommunisták. Szlovákia vegyes lakossági! területein pedig a vártnál jobban szerepeltek a magyar politikai mozgalmak. A LENGYELEK FURCSA VÁLASZTÁSA. Először vá­lasztottak szabadon államfőt a lengyelek, és már első vá­lasztásukkal sikerült meglepniük a politikusok, szakértők és elemzők hadát, akik eldöntöttnek vélték, hogy az igazi versenyre Lech Walesa, a Szolidaritás vezetője és Tadeusz Mazowiecki miniszterelnök között kerül sor. Ám a nép in­kább szavazott bizalmat egy ismeretlennek, mint a szágul­dó inflációt megfékező és határait a történelmi jelentősé­gű lengyel—német szerződés kiharcolásával biztosító kor­mányfőnek. Ez az igazi meglepetése a lengyel elnökválasz­tásnak, nem pedig Lech Walesa győzelme, ami szintén nem mondható teljesnek, hiszen második fordulót kell tartani. Walesa egyelőre kéreti magát, de Varsóban mindenki biz­tos benne, hogy természetesen indulni fog az elnöki tisz­tért folytatott harc második menetében. A választási rész­vétel az optimistákat igazolta — a lengyelek több mint hatvan százaléka járult az urnák elé. bizonyítva, hogy a tömegek megértették, milyen nagy e szavazás tétje. A len­gyel elnök ugyanis a jövőben jelentős hatalommal bíró személyiség lesz, bár azt, hogy ez a hatalom mire fog ki­terjedni, még nem tudni. Az a furcsa helyzet állt ugyanis elő, hogy a lengyel parlament mintegy személyre szabja majd az államfői jogkört. A tervezett alkotmánymódosítás szerint több változat is lehetséges. Lech Walesa például a francia köztársasági elnökéhez hasonló jogkört szeretne magának, s a második forduló után ezt a parlament való­színűleg meg is fogja adni neki

Next

/
Oldalképek
Tartalom