Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)

1990-10-21 / 269. szám

1990. október 21., vasárnap A helyzet 3 Tulajdon és föld Másként gondolkodók országa Az országgyűlési képvise­lő, amikor a Parlamentben választ a megnyomandó gombok közül, jó esetben nemcsak a saját véleményét fejezi ki. Választói akaratát. Igen ám, de a körzetében sokféle ember él, akik ugyanazt a kérdést más­képpen válaszolják meg. A képviselőnek választania, mérlegelnie kell, körzete többségi akaratát változat­lanul vegye át, vagy a saját meggyőződésén keresztül szűrve döntsön. A válasz­ték: tulajdonrendezés reha­bilitációval, vagyis a volt tulajdonosok jogainak hely­reállításával; tulajdonrende­zés és rehabilitáció kárta­lanítás formájában — ami­kor ezt a kérdést végre fel­teszik a Parlamentben. Ki­rály Zoltán választói gyű­lésein eddig két párt és két ember véleményét hasz­nálta fel a közvélemény szondázására. A harmadi­kat, az MDF-ét 1-2 héten belülre ígérte. Paraszt-e a középosztálybeli? Juhász, Pál, az SZDSZ szí­neiben a következőkre he­lyezte a hangsúlyt. Elfogad­ják az Alkotmánybíróság döntését, vagyis azt, hogy a nagyüzemi rendszer ér­vényes törvények alapján jött létre, s az évtizedek so­rán a mai valóságnak meg­felelő viszonyok alakultak ki. A tulajdonváltozást csak tudomásul venni lehet. A mezőgazdaság fejlődése ér­dekében a privatizáció a jár­ható út. Ugyanis a tulaj­don nélküli munkás érdek­telensége hatalmas veszte­ségforrás. A szakmák sze­rinti bontás a traktorost és a tejházkezelőt nem tudja azonos érdekűvé tenni. A nyugati fejlett mezőgazda­ság alapja, hogy ott a sok­oldalúan képzett tulajdo­nos dolgozik, korszerű tech­nológiákat és esetleg alkal­mazottakat is bevonva. A szövetkezeten belüli lebon­tódás demokratizmusában csak az sántít, hogy a va­gyon mellé kiváltság is pá­rosul, a közösség érdeke, hogy másókat kirekesszen. S ez azért sem fogadható el, mert az egy esetleges is­mérv,. hogy most ott épp ki dolgozik. Á vplt tulajdonosok kár­térítését. az SZDSZ nem tud­ja általános elvként elfogad­ni, az ok prózai. Az adott gazdasági helyzetben en­nek nincs meg a fedezete. így csak az érintett nemze­dékre vonatkozhat, s az örökösökre nem. Kártérítés­Az „urak" Zsíros Géza programját célszerű személyesként ke­zelni, hisz az még a pártján belül sem mindenki által el­fogadott. Szerinte az Alkot­mánybíróság döntése csak azt mondja ki, hogy a tu­lajdon rehabilitációjából nem lehet a földet kiemel­ni. Ezzel egyet lehet érteni, vissza a boltot és a kocsmát is. A tulajdon szent és sért­hetetlen. A megváltoztatása erőszakkal történt, így az maga a rablás, ami nem lehet törvényes. A késle­kedésnek, a felemás dön­téseknek az oka, hogy a nép nem tömegesen szava­zott a hathatósabb válto­zás garanciáját jelentő kis­gazdákra. Akkor az új al­kotmánnyal lehetett volna kezdeni a törvénykezést, s utána „pasli damojt" mon­dani a volt rendszer ki­szolgálóinak, a tanácselnö­köknek, téeszelnököknek, s a rendőrségnek is. így most maradtak ezek az „urak", s szívós utóvédharcukkal gá­tolják a fejlődést. A tulajdonát minden ma­gyar állampolgárnak, egye­nesági leszármazottjának, vagy végrendelet szerinti örökösének vissza kell ad­ni. Emellett a pályakezdő ként föld csak akkor jöhet szóba, ha az illető vállalja, hogy maga vagy örököse gazdálkodni fog. A kárta­lanításra két elképzelés van. Vagy kapjon vagyonjegyet a szövetkezetben a volt tu­lajdonos is, vagy juttassák nemzeti kötvényhez. Az utóbbi járadékot nyújt, ami eladható, s esetleg az álla­mi tulajdonból földre vált­ható. Feltehetően nem lenne tö­meges mértékű a földkivé­tel, így jutna terület a föld­del nem rendelkező, de gaz­dálkodni akaróknak is. Pél­dául kedvezményes vásár­lási lehetőséget kell adni azoknak, akiknek magán­ültetvénye bérelt földön van, és az állattartóknak a takarmánytermeléshez. A földtulajdon teljes kö­rű visszaadását azért nem látják kivitelezhetőnek, mert az ország nem bírja el an­nak terheit, ha a terület fe­le olyanok kezébe kerül, akik nem gazdálkodnak, csak annak hasznát szeret­nék élvezni. Kétmillió hek­tár örököse városi közép­osztálybeli, a parasztságnak nem lehet érdeke, hogy oda­áramoljon a jövedelmekegy része. Juhász Pálnak is le­hetne így 20 holdja Föl­desen, de mivel ő nem akar gazdálkodni, inkább érzi pa­rasztnak az ottani tehenészt, mint önmagát. Vagyis, a két­féle tulajdonosi jog közül a tehenészét érzi erősebbnek. maradtak fiatalok és a fő-, vagy mel­lékfoglalkozásban mezőgaz­dasággal foglalkozók is föl­det kaphatnának. Ügy kell visszaadni, ahogy elvették: „önként és dalolva", tisztán és köztehermentesen. Az adósságok ráterhelésébe is bele lehet menni, de akkor a haszonból, a vagyonból is jár. Ha a megváltást visz­szakérik, akkor ott van he­lyette a földhasználatért ed­dig ki nem fizetett hátra­lék. A főidet lehetőleg a ta­nya mellett mérnék ki, a táblában levőket sorsolással. Egy — számomra új — ver­zió: mivel a megváltás nem volt önkéntes, minden volt tulajdonost fel kell venni a téeszbe. Ott kérheti a részarányát, s bármikor ki­viheti azt. Az ok, hogy a Zsíros-féle törvénytervezet nem került a Parlament elé: „a kor­mányfő adott szavát kész­pénznek vettem, s azzal is tisztában voltam, hogy a koalíciós partnerek jó ré­sze csak hiúságból, de nem fogadta volna el. Az idő ketyeg, s mivel nem a ter­vet vontam vissza, hanem a napirendre tűzését, ha a dol­gok tűrhetetlenné válnak, előállók vele". „Tisztességesen adjuk át a várost" — mondja a szegedi tanács vezetője Mit örököl az önkormányzat? — ez izgalmas kérdés, és nagyjából mindannyian tudunk rá valamit mondani, de pontos választ nyilván az önkormányzati testület ad. Mit tett, vagy mit nem tett a szegedi tanácsi testület és appa­rátus — készülve az elkerülhetetlen őrségváltásra — azért, hogy lehetőleg ne nehezítse az új városirányítók dolgát? — ez szintén nem érdektelen; dr. Müller József­nétől, a tanácselnöki jogkörrel működő elnökhelyettestől kérdeztem meg. dezzék saját vállalataik hi- kodás már-már lehetetlen ányzó pénzét. Igen ám, de helyzetbe került, s ha újabb miből? A közlekedési válla- áremelés lesz, valahonnan lat, a vízmű, a városgazdái- pénzt kell előteremteni. Azt javasoljuk az önkormányzatnak, kérjen vissza az államtól Mit akar a nép? Nem irigylem Király Zol­tánt, amikor azon igyekszik, hogy feltérképezze, mit is akar a nép. Ha a gyűlése­ken elhangzott hozzászólá­sokat tekinti, akkor egyér­telműen érezhette, az em­berek a földjüket akarják visszakapni; úgymond, majd ők tudják, mit kezdjenek ve­le. Igen ám, de ki jött el ezekre a gyűlésekre? A va­lamikor kisemmizettek, meg­sebzettek, felejtésre képte­lenek. Az SZDSZ-es gyűlé­sen a kisgazdaérzelműek voltak többségben, s közöl­ték az előadóval: csak ak­kor viselkedik tisztessége­sen, ha ő is igényt tart a húsz holdjára. Micsoda do­log az, hogy lemond róla? Így hát érdemes másfelé is kérdezősködni, az utcán, a téeszmajorban, s azokon a portákon, ahonnan még ma sem járnak gyűlésekre. De nem hiszem, hogy Király Zoltán ezt ne tudná. Tóth Szeles István — Az utolsó vb-ülésen megtárgyaltuk a pénzügyi helyzetet. Erről, teljes körű dokumentációt bocsátunk az önkormányzat rendelkezésé­re. — A dokumentáció fon­tos, de a pénzzel mi a hely­zet? — Tisztességesen adjuk ál a várost. Ez azt is jelenti, hogy semmilyen ágazatban rovatban nem költöttünk el többet, mint amennyi az év­nek eddig eltelt hónapjaira rendelkezésünkre állt. To­vábbá azt jelenti, hogy a költségvetési év hátralévő idejére a város működésé­hez szükséges pénz az ön­kormányzat rendelkezésére áll. Itt egyetlen intézmény sem kényszerül bejelenteni hogy — mondjuk — novem­ber végén bezár, mert nem tudja kifizetni a fűtésszám­láját. — Ez jó hír — lenne, ha nem tudnánk, hogy az a bi­zonyos rendelkezésre álló összeg milyen kevés volt eb­ben az évben. — Én nem minősítettem a helyzetet, nem mondtam, hogy rózsás, közepes, vagy gyenge. A jelenlegi szinten képes lesz működni a város, az év végéig válságintézke­désre nem kényszerül az önkormányzat. — És december 31-e után? — Nem tudom. Csak azt, hogy minden áremelés — amellett, hogy mindannyi­unkat, mint állampolgáro­kat sújt — a költségvetési, városi fönntartású intézmé­nyeket roppant hátrányosan érinti. A jövő évi helyzet tehát jórészt kormányintéz­kedések függvénye. Mi any­nyit tehettünk, hogy „csak ' a jelenlegi problémákat hagyjuk az utódainkra, a kétségtelenül meglévő gon­dokat nem szaporítottuk. Nem vettünk föl hiteleket és igyekeztünk befejezni a fo­lyamatban lévő beruházáso­kat. Ennek az ötéves perió­dusnak az elején hitelfelvé­telre ösztönözték a városo­kat. Az ország sok települé­sén most ezek visszafizetése is terheli az új testületeket. Szeged nem ment bele ebbe a csapdába. — így október táján min­dig gőzerővel dolgozott az apparátus a következő év, vagy öt év költségvetési ter­vein — máskor. — Soha ilyen laza hóna­punk nem volt az október, mint most. Semmiféle se­gítséget nem tudunk adni az önkormányzatnak a jövő évi költségvetés elkészítésé­hez, hiszen hiányoznak a gazdálkodást meghatározó törvények. De még a műkö­dési kör is bizonytalan, vagyis nemcsak azt nem le­het tudni, mennyi pénz lesz, de azt sem, hogy mire >s kellene... Ez Szeged szem­pontjából különösen veszé­lyes helyzet, hiszen az or­szág egyik oktatási és kultu­rális központjáról van szó. Jönnek a pletykák, hogy az eddig szőröstül-bőröstül ide tartozó közoktatás, közmű­velődés, művészeti élet vala­miféle regionális kormány­h;vatalhoz fog tartozni Vagy ki tudja? Most jött a leirat, hogy az év végéig minden maradjon a régi­ben ... — A találgatások terepé­ről térjünk vissza még egy pillanatra a bizonyosságok­hoz. Milyen a város által működtetett vállalatok hely­zete? — Semmiféle olyan dön­tést nem hoztunk, ami meg­határozó lenne a jövőre nézve. Sokféle nyomás ne­hezedett a tanácsra az utób­bi hónapokban. A fűtőmű kiválását például számosan szorgalmazták, de elkép­zelhetetlen, hogy a bele­egyezésünket adjuk ilyen lépéshez. Ez a városgazdál­kodási vállalat egyik pénz* hozó részlege, ha kiválik, a többi részleg befullad. Leír­tuk a dolog összes előnyét és hátrányát, tehát az önkor­mányzat akár egyetlen ülé­sen döntést hozhat — mi­helyst megismerkedik gaz­dálkodási lehetőségeivel Persze sok baj lesz a városi vállalatok üzemeltetésével. A kormány megvonta az ál­lami támogatást, és kérte a helyi tanácsokat, hogy fe­a város pénzéből. — Milyen pénzéből? — Az idén az 1988-ban, azaz két évvel ezelőtt befi­zetett személyi jövedelem­adóból gazdálkodtunk. Min­denki tudja, hogy ez a pénz az idén már nem annyi, mint két éve volt. Stabil gazdaságban talán megenged­hető, hogy az állam két évig használja az adóból befolyt városi pénzeket, és aztán visszacsorgassa. De itt? Ami­kor hetenként mennek föl az árak? Az infláció okozta különbözetet vissza kell kér­ni. — Rendelkeznek-e valami­globális számmal: mennyi pénzt fizet Szeged az állam­kasszába? Es mekkora a városi költségvetési összeg? — Hozzávetőlegesen 40 milliárd forintot. És 4,5 mil­liárdból gazdálkodik a város. Elég elképesztő, nem? Mind­azonáltal, el tudom képzel­ni, hpgy tisztességesen meg­élnénk akkor is, ha ez a 40 milliárd továbbra is az ál­lami költségvetésé lenne; abban az esetben, ha az ál­lítólag készülő önkormány­zati törvények lehetővé ten­nek a város teljes körű ja­vaival való gazdálkodást. — Ez valószínűtlen; a kormány szívesen hivatkozik a hátrányos helyzetű, előny­telen adottságú települések­re melyeknek költségvetési támogatásra van szükségük. — Tessék ránézni egy Amerika-térképre, meg le­het figyelni, hol laknak az emberek, és hol nem. A pré­rin nem építenek nagyváro­sokat. A természeti környezet és a piac alakítja a településviszonyokat és nem a lakosságra erő­szakolt, folyton változó kor­mányszándékok. Vagyis, meg kellene adni a városok­nak a jogot, hogy a javaik­kal gazdálkodhassanak, és úgy adóztatni, hogy a jó adottságú települések élvez­hessék az előnyeit. — Néhány vezérszót mon­dok, úgy is kifejezhetném, bajgócokat. Arra kérem, rö­viden vázolja, mit tett a ta­nács a bajok múlása érde­kében. A városi lakosság el­öregedése, romló szociális viszonyok; a legrégibb lakó­telepek állapota, a felújítás kényszere, lakáshelyzet; haj­léktalanok; közbiztonság; idegenforgalmi, kereskedel­mi haszon — amit képtelen a város beforgatni, mert más kasszába megy. — Mostanában sokat cik­keznek az újságok az in­gyenkonyhákról; a tanács hosszú évek óta működtet ingyenkonyhákat. A szociá­lis ellátatlanság tengerében az új kezdeményezések: egy-egy csepp. Az idén 4 milliót el kellett vennünk a szociális segélyalapból, hogy az ingyenes étkeztetést to­vábbra is biztosítani tudjuk a rászorulóknak, intézmé­nyeink idős lakóinak. A la­kótelepi fölújítás ezután lesz kényszer, eddig bírta a pa­nel. Ekkora föladathoz leg­alább öt évre előre kellene látni és ütemezni — pénzt és munkát. Lakást annyit építettünk, amennyit az év­ről évre szűkülő anyagi ke­retek megengedtek. A sze­gedi hajléktalanokról gon­doskodott ez a város. Akik most a figyelem középpont­jába kerültek, nem szegedi­ek, más városokból jöttek ide. A közbiztonság? A je­lenlegi állapotok országos rendelkezések nyomán álltak elő. Két határ mellett va­gyunk, s a határok nyitot­tak. A szomszédos országok­ban pedig még a miénknél is rosszabb a gazdasági hely­zet. Az idegenforgalom és a kereskedelem ügye a legha­marabb megoldható — pri­vatizációval. Nem mondom, hogy nem lesznek maffiák, hogy a nagy halak nem kap­ják be a kicsiket, de azt igen, hogy ezekbe a folya­matokba az önkormányzat nemigen tud beavatkozni, s nem is értelmes beavatkoz­nia. A piac törvényeire szá­míthatunk. — Ha megenged egy sze­mélyes kérdést is: hol fog dolgozni október 23-a után? — Február l-jétől, a tan­év második félévétől fizikát és matematikát tanítok a közgazdasági szakközépis­kolában. Sulyok Erzsébet SocTio«yi Károlyné telvétele Egy „áthúzódó beruházás": lakóház a Tisza Lajos körút és a József Attila sugárút sarkán

Next

/
Oldalképek
Tartalom