Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-07 / 164. szám

gye nem kell monda­ni: ez az örömittas arc nem az argentin meccs Zen­gájának ar­Csöng a telefon. — —Molnár Ferenc honvéd vagyok a Kossuth-laktanyából. Pihenj, ülj le!—ugrik be a hat éve hal­lott vezényszó, de igyekszem „civilként" reagálni. —Miben segíthetek? —Az a helyzet, hogy az egész lakta­nyának megnyerte a tetszését a Világbaj­noki tempóban látható hölgy, és nagyon szeretnénk, ha még gyakrabban láthat­nánk a fényképét. —És hogy tetszik a lap, maga a VB­melléklet? — kérdezem gyorsan, hogy cin­kos kuncogásomat elrejtsem. —Az is jó, mert minden fontosat meg­tudunk belőle, de mégis, a fénykép, azért az az igazi. Ugye lesz még benne néhány? —Persze, egészen biztosan. —Köszönjük szépen, viszlát! Mindig tudtam, hogy a sajtó a szellem talán legfőbb formálója, de hogy a férfi­nem ízlésére is ekkora hatása legyen... (réthi) Nyilatkozatháború Az előbbi világversenyek nagy nevei (hir­telenjében kettő a választékből Pelé és Me­notti) egyöntetűen és egyértelműen silány­nak nevezik a mostani mérkőzések átlagos színvonalát, rossznak minősítik a csapatok felkészültségét, és ami a bátorságukat illeti, a nyuszi jelzőtől sem mentesítik őket. Persze amíg ők, a „semleges" megfigyelők, nyugod­tan pálcát törhetnek a kockázatot kevéssé vállalók fölött — addig maguk a szereplők, főleg a kárvallottak, igencsak kipakolnak a szenzációra éhes sajtó előtt. Amintazt Wal ter Zenga,azolaszokmeny­nyekbe emelt és egy mozdulattal a pokol bugyrába juttatott kapusa tette. Érthető len­ne a kiborulás mértéke, ha már régebbről nem tudnánk, hogy a pályán a csapatok bizony nem kímélik egymást, már ami a foci-humo­rantológiákba illő jeleneteket illeti. Amiről a néző csak utólag, pletyka, avagy ilyen nyilat­kozatháború szintjén értesül. A „jópofásko­dás", a versenytárs ugratása már Puskás Öcsi kelléktárának is szerves része volt, tudomá­som szerint azonban a durvábbformát maguk az olaszok honosították meg, 1982-ben, Spa­nyolországban, amikor különben kupát nyer­tek. A döntőig legyőzték a brazilokat és argenti­nokat, s csak amit Gentiléről, a szépfiús kiné­zetű jobbhátvédről tudunk, fölér egy rcm­filmmel. Ő ugyanis hatékonyan használta ke­zelt és fertőtlenített körmeit a soros ellenfél semlegesítésében.Socrates és Maradona hát­sófele bizonyította annak idején,hogy azéles köröm fölér a jobbhátvéd bal lábával. Nos, Zenga többek között kifogásolta, hogy az argentinok (akik közül sok az olasz származású és szinte ugyanannyian az olasz bajnokságban játszanak, így nem lehet­tek nyelvi nehézségeik) alpári kifejezésekkel csökkentették az azzurik harci kedvét. A vá­lasz nem késett—Goycochea, a villámkarri­ert befutott dél-amerikai tizenegyesvédő ezt a vádat a továbbjutók biztonságával hárítot­ta, s ő valóban csak egyet tehet: előre néz, bi­zalommal, ugyanis a németek elleni döntő­ben sok minden megtörténhet, csak az nem, hogy valaki a cukkolásra hivatkozva — illet­ve: a „füzge" túltengését kifogásolva — ma­gyarázza a bizonyítványt. P. S. Mire gondolsz katona? Nagy László felvétele © Ki lőtte be magát a szívünkbe? Tényleg ő lenne a jövő kapitánya ? Vb-döntőt játszani: a szakmai elismertség csúcsa. A vasárnapi huszonkettő nem panasz­kodhat, négy év alatt többüknek megadatott kétszer is ez a csúcsra járatás. Matthaus, a né­metek csapatkapitánya sokat tett a sikerért. Több — javarészt a kiesők ismerik ezt el — já­tékosról kiderült, hogy nem merte vállalni a ti­zenegyessel járó bonyodalmakat; az Inter kö­zéppályása esetében ez föl sem merült... Pedig nem játszott valami fényesen az angolok el­len. Csupán biztos pontként tüsténkedett a két tizenhatos között. Most tudtam meg róla, hogy él a nagyapja, aki 84 éves. Tíz éve nem találkoztak: az öregúr ugyanis Né­metország szögesdrót övezte felében, pontosan Magdeburg városában értesült az unoka újabb sikeréről. Bizonyos, hogy a döntő után a fehér­fekete német csapatot Berti Vogts, az egykori válogatott jobbhálvéd (a Mön­chengladbach fénykora a nevéhez is kap­csolható) veszi át. Bár 1980-ban a német szövetség úgy határozott, hogy ez csak 1992-ben, a svédországi EB döntő torná­ja után lesz esedékes, a sors közbeszólt. Magyarázatul kell szolgálnom arra az ala­posságra, amivel a Bundesliga urai előké­szítik a hasonló változásokat. Mint isme­retes, a II. háború óta négy szövetségi ka­pitányuk volt; Scpp Herberger, valamint Helmut Schön neve ismert. A drezdai származású Schön két segítővel dolgo­zott: az ismertebb és a várományos Diet­mar Cramer volt, a másik Jupp Derwall. Cramer nem tudott kivárni, elment FI­FA-edzőnek, Derwall, aki a tervek szerint 1992-ig, Vogts színrelépéséig kellett vol­na vezesse a válogatottat, nem vált be. He­lyette vállalta Ferenc császár a (mostmár) hálás szerepkört. Bizonyítván, a legát­gondoltabb tervezésbe és számításba is csúszhathiba. Vogts pedig két évvel ha­marabb ülhet be a kapitányi székbe. A németeüvalapossága, a kény­szerkitérő ellenére, példamutató. A vi­lágfocit szemügyre véve: egyedüli. Arról nem isálmodhatunk, hogy a Duna-tájé­kon követőkre talál. Ahhoz erős szerve­zeti felépítésre, emberismeretre és biza­lomra, céltudatosságra, következetes­ségre volna szükség. Ami, elismerhet­jük, hiánycikk. A Bicskei-per minden­nek csupán mellékzöngéje. Néha az az ember érzése, hogy az érdekellek csak annak érdekében csinálják végig, hogy utólag (vagy menetközben) könyvet ír­janak (derék négerekkel) tapasz­talataikról. A következtetéseket ugyan­is soha nem vonja le senki. ...Nos, azért sorolom a boldog embe­rek kategóriájába Lothar Matthaus és Berti Vogts urakat, mivel ők régen tud­ják, mi vár reájuk a vb-döntő után. A végkifejlettől függetlenül. S az sincs ki­zárva, hogy ők már készülnek: a német szövetség Vogts utódaként, úgy 2000 utánra, már Matthausban „gondolko­dik". Pataki Sándor A stílusosan futballozó csapatok idő előtti elszállásával (Brazí­lia, Hollandia, Belgium, Kamerun, Spanyolország) egyenes arány­ban csökkent a sansz a nagy egyéni teljesítményekre — hiszen számos sztár búcsúzott így el: például Dunga, Alcmao, Careca, Ro­mario, Scifo, Ceulemans, van Basten, Gullit, Martin Vazquez, Mi­chel, Butragueno. Másrészt a futballegyéniségek nagy többsége fá­rasztó idény után kifacsart citromként-narancsként érkezett a vb­re. Jó néhányukon (Careca, van Basten, Butragueno) látszptt, hogy sem fizikailag, sem lelkileg nem tudtak regenerálódni, klasszisuk­nak csak csekély töredékét voltak képesek előadni. Igazán egy nagy egyéniséget ismerhettünk meg, a 38 éves, szelídíthetetlen bozótla­kó oroszlánt. Miilát. Milla kétségkívül a vb legnagyobb sztárja volt. Két meccsen rúgott 4 gólt (Románia és Kolumbia ellen), az angolok elleni mérkőzésen pedig egy tizenegyes kiharcolása és egy csodála­tos gólpassz írható a neve mellé. Kivételes képességeit, technikai virtuozitását, tisztánlátását, gyorsaságát szájtátva figyeltük. Sza­bályos eszközökkel jóformán tarthatatlan volt. A futballvilág kí­váncsian lesi, hogy kora ellenére elkel-e egy nagycsapathoz?A ma­gam részéről nem lepődnék meg. (-agy)

Next

/
Oldalképek
Tartalom