Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-06 / 163. szám

Kinek szurkoljunk? A passzív főszereplőről, a labdáról kevés szóesik. Pedig aki Igazán szereti — akár Ilyen extra méretben Is „dajkál­Halszemekkel, hüllővérrel is végig lehet nézni egy vb-döntőt, a győztes megkoronázását, át­hümmögni azt a pillanatot, míg négy évre szólóan kézbe veszi egy csapat kapitánya a Világ Ku­pát. Lehet izgulni is, hidegvízzel leli lavórban hűteni a lábat a ki­lencven (százhúsz) perc közben, esetleg az újrajátszásban re­ménykedni,mivel ilyen mégnem volt. Mindigaz történik, ami még nem volt. Szurkolunk, vagy nem, a dol­gok a pályán dőlnek el. Féltem magam, hogy nagyon szurkolok majd vasárnap este. A magyar csapatnak. Tehát nem Mészöly­nek vagy az MLSZ-nek nevezett hatalomátmentési kísérletnek. Ezért szurkolok Európának, eb­ben az esetben az NSZK-nak. mint a földrész képviselőjének. Magyarázattal is szolgálok a rejtett összefüggésekre. Amennyiben szurkolói vénám jól működik, s az NSZK világ­bajnok lesz (55-45 % az esély, ér­zésem szerint), akkor a követke­ző világverseny selejtezőre gon­dolva, két vetélytárstól szabadu­lunk egycsapásra: az NSZK-tól ésazNDK-tól. Az Egyesült Álla­mokba ugyanis címvédőként az egységes Németország utazna... Ellenkező esetben könnyűszerrel el tudok képzelni (a FIFA és álta­lában a közvélemény is) egy olyan selejtező csoportot, mely az NSZK-val kezdődik, Svédország­gal folytatódik, harmadikként ott díszeleg Magyarország, stb... Eu­rópa ugyanis nem fogja megkapni az olaszországi tizenhárom helyet (plusz a rendező ország...); ráadá­sul számíthatunk Izrael Állam eu­rópai integrálására (ami azért is kívánatos, mivel a földrésznek példát kell mutatni, hogy ellenez mindennemű kirekesztési kísér­letet), és a balti államok sem tét­lenkednek: csapataik nem vesz­nek részt a Szovjetunió szövetségi bajnokságában, önálló kiírást kezdeményeznek, eleget léve a FIFA egyik követelményének... (Lásd: Skócia, a két Írország!) Ör­ményországról, Grúziáról és Azerbajdzsánról még nem is esc 11 szó. Következetésképpen a kosár tartalma kiszámíthatatlan. Ezért figyelem — s csakis ezért! — ezen „magyarosch" (te­hát szurkolói...) bizalommal az NSZK, úgyis, mint az egységes Németország tizenegyét... P.S. Kissinger és Agnelli ...avagy Agnelli és Kissinger. A torinói díszpáholy két „sú­lyos" vendége láttán azt sem tudja az ember, hogy mit hangsú­lyozzon: politikusokról, üzletemberekről, focibarátokról, vagy kikről is van szó? Valószínűleg minden elképzelhető minősítés helytálló, amennyiben néhány apróságot figyelembe veszünk. Kezdjük „a" politikussal. Aki már régen üzletember is... Henry Kissinger még külügyminiszter korában elsőszámú támogatója volt a labdarúgás (Ámcrikában: soccer) térhódításának. A New York-i Cosmos erősítésekor személyesen járt közben Pelé és Bcckcnbaucr leigazolásában. Mivel tizenöt éves koráig a német­országi Fürth városában élt, nem kell külön magyarázni, hol fer­tőzte meg a fociláz. Őazonban a soccer támogatása miatt, odaha­za , Amerikában magyarázkodásra kényszerült. Ésszerű érvei kö­zül egy: évente az amerikai egyetemeken a fiatalok százai, ezrei kerülnek kórházba az amerikai futball (a mi fogalmaink szerint: rögbi, de nem az európai...) szenvedélyes gyakorlása miatt. Napi­renden vanak a kéz- és lábtörések, sót a sűrűn előforduló agyráz­kódások miatt az „egyéb", kiszámíthatatlan és kimutatalhatat­lan utóhatásokat föl sem lehet mérni. Ezért ajánlja népének az európai labdarúgást. Most, hogy az olaszországi vetélkedő lezá­rása után előtérbe kerül majd az újvilági vb, Kissinger nevével mind sűrűbben találkozunk majd (újra) a világsajtóban. Bizo­nyára tovább gurítja elképzeléseinek labdáját... Giovanni Agnelli, a FlAT-birodalom feje, a Juventus tulaj­donosa ügyvéd-üzletemberként nem mindennapi nyitottságáról ismert. A „balos" város, Torino munkássága bizonyára elvár ja ezt a fajta hozzáállást tőle — őt azonban az üzleti érdekek hajt­ják, számítóan vegyítvén a szolgálatot a haszonnal. Ismeretes, hogy a FLAT-cég betört Lengyelországba és a Szovjetunióba; nem véletlenül játszatták évekig a vörös ha jú Bolniekcl, a lengye­lek első számú játékosát... Üzleti megfontolásból került hozzájuk tavaly a moszkvai Protaszov és Zavarov, s bár idén már megvál­nak tőlük (többre vágynak, mint az UEFA Kupa), a gesztusnak a FlAT-márka biztosított értéket. Ahol az üzlet és a foci „jóbará­tok". Mi mindent tárgyalhatott a két idős úriember mérkőzés, szü­netek, hoszabbítás és tizenegyesrúgások közben? A jövő titka. Mindenesetre hatalom és befolyás: pénz van mögöttük. Tudomásul kell vegyük, a jövő focija elválaszthatatlan az üz­letemberektől. Pataki Sándor Már az NDK-ban is „német" csapatról beszélnek — Könnyezve távoztak az angolok Egyöntetű ujjongással fogad ták a kelet- és a nyugat­berlini lapok az NSZK válo­gatott jánakszerda esti diada­lát Anglia tizenegyefölött. Az NDK lapjainak többsége is már „német csapatról" ír, megelőlegezve a politikai sí­kon csak az évvégén esedékes német egyesítést Brchme szabadrúgásból született gólja, majd Waddle elhibázott tizenegyese után petárdák durrogásától vissz­hangzott (Kelct-)Berlin bel­városa, mások gyertyák és csillagszórók meggyújtásá­val ünnepelték a „nemzeti" válogatott döntőbe jutását. Hogy a meccset közvetítő ZDF-kommcntátor mindvé­gig német csapatról beszélt, az már csöppet sem szokatlan dolog — ám hogy újabban már az NDK televízió ripor­tere is a német jelzőt bigy­gyeszti Bcckcnbaucr legény­sége elé, az mindenképpen fi­gyelemre méltó. „Tizenegyes krimi után döntőben a német csapat"— írta csütörtöki címoldalas tu­dósításában a város keleti szektorában megjelenő Ber­liner Zeitung. Az írás szerint fcszültségésdráma jellemez­te a szerdai torinói összersa­pást,amelyből végül a szeren­csésebb együttes került ki győztesen. A Deutsches Sportecho (NDK) szalagcímei: „Valóra vált az álom, tizenegyes-pár­baj után Németországa dön­tőben". A rövid tudósítás szerzője örömmel nyugtázza, hogy „amiről hetek óta min­den német futballrajongó ál­modott, mostvalóra váltava­sárnapi döntőben a németek rcvansot vehetnek Argentí­nán az 1986-os vereségért". A tudósitásszerinta hosszab­bítás után Brchme és társai higgadtan értékesítették a büntetőket, míg Pearce-t és Waddle-t cserbenhagyták az idegei—ésezdöntötl Bár címében a szocialis­tapárti Neues Deutschland még , Az NSZK tizenegyé­ről" ír, a tudósításban később már „német játékosokról" esik szó. A va­sárnapi esélyekről a lap úgy véli, „ha a német csapat fokozni tudja a szer­dai teljesítményét, akkor sikerrel ve­heti az Argentína nevű akadályt is". A nyugat-berlini lapok közül a Berli­ner Morgenpost megállapítja: a tizen­egyesek rúgásakor Matthausnak és lársa­miatt érzett elkeseredés randalíro­zásba, zavargásokba csapott át Ang­lia tucatnyi városában. Az angol-nyugatnémet elődöntő tv­közvetítése után Brightonban az ivókból (pub-okból) k i tóduló feld ühödöt t fiatalok százai csapatokba verődve törtek-zúztak, dulakodtak és fosztogattak a tengerparti üdülőváros utcáin. Nyári nyelv­Hessler igazolta válogatói bizalmát inak drótkötélből voltak az idegei. A tudósítás elismeri, hogy a „kick and rush" (rúgd és rohanj) sablonba bp­gyömöszölt angolok szenzációs já­tékkal rukkoltak ki. „Mintha homlo­kon csókolta volna őket a futball mú­zsája, Platt, Gascoigne és Waddle kezdettől fogva uralta a középpá­lyát... Ráadásul Klinsmann igen gyenge napot fogott ki, Wright melett csak statisztálni tudott, Völler kivá­lása után pedig a német támadó ék gyakorlatilag nem jelentett veszélyt Shillon kapujára." „Szívtépő fájdalom" (Daily Mail), „Könnyek közt távozunk" (The Sun) — így összegezhető az angol nemzeti köz­hangulat csütörtökön a bulvárlapok elsö­oldalasföcimeibeaAlabdarúgó világbaj­nokságon eddigi legjobb teljesítményét nyújtó válogatott balszerencsés veresége tanfolyamon résztvevő külföldi diá­kokat, köztük német fiatalok egy na­gyobb csoportját egy rendőrkordon­nal körülzárt iskolaépületben kellett védelem alá helyezni a felbőszült szurkolók elől. Southamptonban egy halálosáldozata volta kilengéseknek. Itt és más városokban sokan megsé­rültek a zavargásokban, a rendőrség többtucatnyi randalírozót vett őri­zetbe. Az angolok nagy többsége termé­szetesen nem az utcákon és rendzavarás­sal, hanem otthonában, családi és baráti körben gyászolta csapata vereségét, amit — általános vélemény szerint — ezúttal nem egy jobb ellenf él, hanem a balszeren ­cse mért szívvel-lélekkel küzdő fiaikra. Margaret Thatcher miniszterelnök­asszony, aki a NATO londoni csúcstalál­kozójának előestéjén azállamügyeket két órára félretéve szurkolta végig tv-készüléke előtt a mérkőzést, kijelentette: „Büszke vagyok csodála­tosan játszó csapatunk­ra." .Angliagyászol"—írja a The Times—, „miután nem­zeti tizenegyccddigicsúcstel­jcsítményét nyújtva, a legkc­gyetlenebb módon, bün­tetőrúgás elvétcsévcl esettel adöntőbcjutástól. Az álom, amely a múlt es­te csaknem valósággá vált, lidércnyomásba for­dult át Stuart Pearcc és Chris Waddle számára. Ezt a két balszerencsés játékost egész életében kísérteni fogja a büntető­rúgás elvétésénck rette­netes pillanata, amelyben a «futottak még» szere­pérc ítélték Angliát egy káprázatos, ám végsőso­ron kegyetlen clődön­tőa" A veszteni tudó, „fair play" magatartásukról híres angolok úgy érzik, hogy ezút­tal jogosan keseregnek a vak­szerencse igazságtalansága miatt, miután az alkalomhoz méltóan megtáltosodott csa­patuk kezdettől fogva és csaknem mindvégig felül­múlta a vb legjobbjának te­kintett német együttest „Bizony voltak könnyek az öltözőben, de nincs mi­ért szégyenkeznünk" — mondta elcsukló hangon, csaknem könnyezve Bobby Robson szövetségi kapitány, akit két pillanat­nyi kihagyás fosztott meg attól, hogy sokat vitatott nyolcéves kapitánykodásá­nak megkoronázásaként a döntőbejutás dicsőségével távozhasson a nemzeti ti­zenegy éléről. „Nincs más hátra,mint bátorságot tanú­sítani. Tisztességgel térhe­tünk haza, a játékosok min­dent beleadtak, csak éppen nem volt szerencséjük" — tette hozzá önmagát és a hazai szurkolótábort is vi­gasztalva T bby Robson. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom