Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-06 / 163. szám

Kinek szurkoljunk? A passzív főszereplőről, a labdáról kevés szóesik. Pedig aki Igazán szereti — akár Ilyen extra méretben Is „dajkálHalszemekkel, hüllővérrel is végig lehet nézni egy vb-döntőt, a győztes megkoronázását, áthümmögni azt a pillanatot, míg négy évre szólóan kézbe veszi egy csapat kapitánya a Világ Kupát. Lehet izgulni is, hidegvízzel leli lavórban hűteni a lábat a kilencven (százhúsz) perc közben, esetleg az újrajátszásban reménykedni,mivel ilyen mégnem volt. Mindigaz történik, ami még nem volt. Szurkolunk, vagy nem, a dolgok a pályán dőlnek el. Féltem magam, hogy nagyon szurkolok majd vasárnap este. A magyar csapatnak. Tehát nem Mészölynek vagy az MLSZ-nek nevezett hatalomátmentési kísérletnek. Ezért szurkolok Európának, ebben az esetben az NSZK-nak. mint a földrész képviselőjének. Magyarázattal is szolgálok a rejtett összefüggésekre. Amennyiben szurkolói vénám jól működik, s az NSZK világbajnok lesz (55-45 % az esély, érzésem szerint), akkor a következő világverseny selejtezőre gondolva, két vetélytárstól szabadulunk egycsapásra: az NSZK-tól ésazNDK-tól. Az Egyesült Államokba ugyanis címvédőként az egységes Németország utazna... Ellenkező esetben könnyűszerrel el tudok képzelni (a FIFA és általában a közvélemény is) egy olyan selejtező csoportot, mely az NSZK-val kezdődik, Svédországgal folytatódik, harmadikként ott díszeleg Magyarország, stb... Európa ugyanis nem fogja megkapni az olaszországi tizenhárom helyet (plusz a rendező ország...); ráadásul számíthatunk Izrael Állam európai integrálására (ami azért is kívánatos, mivel a földrésznek példát kell mutatni, hogy ellenez mindennemű kirekesztési kísérletet), és a balti államok sem tétlenkednek: csapataik nem vesznek részt a Szovjetunió szövetségi bajnokságában, önálló kiírást kezdeményeznek, eleget léve a FIFA egyik követelményének... (Lásd: Skócia, a két Írország!) Örményországról, Grúziáról és Azerbajdzsánról még nem is esc 11 szó. Következetésképpen a kosár tartalma kiszámíthatatlan. Ezért figyelem — s csakis ezért! — ezen „magyarosch" (tehát szurkolói...) bizalommal az NSZK, úgyis, mint az egységes Németország tizenegyét... P.S. Kissinger és Agnelli ...avagy Agnelli és Kissinger. A torinói díszpáholy két „súlyos" vendége láttán azt sem tudja az ember, hogy mit hangsúlyozzon: politikusokról, üzletemberekről, focibarátokról, vagy kikről is van szó? Valószínűleg minden elképzelhető minősítés helytálló, amennyiben néhány apróságot figyelembe veszünk. Kezdjük „a" politikussal. Aki már régen üzletember is... Henry Kissinger még külügyminiszter korában elsőszámú támogatója volt a labdarúgás (Ámcrikában: soccer) térhódításának. A New York-i Cosmos erősítésekor személyesen járt közben Pelé és Bcckcnbaucr leigazolásában. Mivel tizenöt éves koráig a németországi Fürth városában élt, nem kell külön magyarázni, hol fertőzte meg a fociláz. Őazonban a soccer támogatása miatt, odahaza , Amerikában magyarázkodásra kényszerült. Ésszerű érvei közül egy: évente az amerikai egyetemeken a fiatalok százai, ezrei kerülnek kórházba az amerikai futball (a mi fogalmaink szerint: rögbi, de nem az európai...) szenvedélyes gyakorlása miatt. Napirenden vanak a kéz- és lábtörések, sót a sűrűn előforduló agyrázkódások miatt az „egyéb", kiszámíthatatlan és kimutatalhatatlan utóhatásokat föl sem lehet mérni. Ezért ajánlja népének az európai labdarúgást. Most, hogy az olaszországi vetélkedő lezárása után előtérbe kerül majd az újvilági vb, Kissinger nevével mind sűrűbben találkozunk majd (újra) a világsajtóban. Bizonyára tovább gurítja elképzeléseinek labdáját... Giovanni Agnelli, a FlAT-birodalom feje, a Juventus tulajdonosa ügyvéd-üzletemberként nem mindennapi nyitottságáról ismert. A „balos" város, Torino munkássága bizonyára elvár ja ezt a fajta hozzáállást tőle — őt azonban az üzleti érdekek hajtják, számítóan vegyítvén a szolgálatot a haszonnal. Ismeretes, hogy a FLAT-cég betört Lengyelországba és a Szovjetunióba; nem véletlenül játszatták évekig a vörös ha jú Bolniekcl, a lengyelek első számú játékosát... Üzleti megfontolásból került hozzájuk tavaly a moszkvai Protaszov és Zavarov, s bár idén már megválnak tőlük (többre vágynak, mint az UEFA Kupa), a gesztusnak a FlAT-márka biztosított értéket. Ahol az üzlet és a foci „jóbarátok". Mi mindent tárgyalhatott a két idős úriember mérkőzés, szünetek, hoszabbítás és tizenegyesrúgások közben? A jövő titka. Mindenesetre hatalom és befolyás: pénz van mögöttük. Tudomásul kell vegyük, a jövő focija elválaszthatatlan az üzletemberektől. Pataki Sándor Már az NDK-ban is „német" csapatról beszélnek — Könnyezve távoztak az angolok Egyöntetű ujjongással fogad ták a kelet- és a nyugatberlini lapok az NSZK válogatott jánakszerda esti diadalát Anglia tizenegyefölött. Az NDK lapjainak többsége is már „német csapatról" ír, megelőlegezve a politikai síkon csak az évvégén esedékes német egyesítést Brchme szabadrúgásból született gólja, majd Waddle elhibázott tizenegyese után petárdák durrogásától visszhangzott (Kelct-)Berlin belvárosa, mások gyertyák és csillagszórók meggyújtásával ünnepelték a „nemzeti" válogatott döntőbe jutását. Hogy a meccset közvetítő ZDF-kommcntátor mindvégig német csapatról beszélt, az már csöppet sem szokatlan dolog — ám hogy újabban már az NDK televízió riportere is a német jelzőt bigygyeszti Bcckcnbaucr legénysége elé, az mindenképpen figyelemre méltó. „Tizenegyes krimi után döntőben a német csapat"— írta csütörtöki címoldalas tudósításában a város keleti szektorában megjelenő Berliner Zeitung. Az írás szerint fcszültségésdráma jellemezte a szerdai torinói összersapást,amelyből végül a szerencsésebb együttes került ki győztesen. A Deutsches Sportecho (NDK) szalagcímei: „Valóra vált az álom, tizenegyes-párbaj után Németországa döntőben". A rövid tudósítás szerzője örömmel nyugtázza, hogy „amiről hetek óta minden német futballrajongó álmodott, mostvalóra váltavasárnapi döntőben a németek rcvansot vehetnek Argentínán az 1986-os vereségért". A tudósitásszerinta hosszabbítás után Brchme és társai higgadtan értékesítették a büntetőket, míg Pearce-t és Waddle-t cserbenhagyták az idegei—ésezdöntötl Bár címében a szocialistapárti Neues Deutschland még , Az NSZK tizenegyéről" ír, a tudósításban később már „német játékosokról" esik szó. A vasárnapi esélyekről a lap úgy véli, „ha a német csapat fokozni tudja a szerdai teljesítményét, akkor sikerrel veheti az Argentína nevű akadályt is". A nyugat-berlini lapok közül a Berliner Morgenpost megállapítja: a tizenegyesek rúgásakor Matthausnak és lársamiatt érzett elkeseredés randalírozásba, zavargásokba csapott át Anglia tucatnyi városában. Az angol-nyugatnémet elődöntő tvközvetítése után Brightonban az ivókból (pub-okból) k i tóduló feld ühödöt t fiatalok százai csapatokba verődve törtek-zúztak, dulakodtak és fosztogattak a tengerparti üdülőváros utcáin. Nyári nyelvHessler igazolta válogatói bizalmát inak drótkötélből voltak az idegei. A tudósítás elismeri, hogy a „kick and rush" (rúgd és rohanj) sablonba bpgyömöszölt angolok szenzációs játékkal rukkoltak ki. „Mintha homlokon csókolta volna őket a futball múzsája, Platt, Gascoigne és Waddle kezdettől fogva uralta a középpályát... Ráadásul Klinsmann igen gyenge napot fogott ki, Wright melett csak statisztálni tudott, Völler kiválása után pedig a német támadó ék gyakorlatilag nem jelentett veszélyt Shillon kapujára." „Szívtépő fájdalom" (Daily Mail), „Könnyek közt távozunk" (The Sun) — így összegezhető az angol nemzeti közhangulat csütörtökön a bulvárlapok elsöoldalasföcimeibeaAlabdarúgó világbajnokságon eddigi legjobb teljesítményét nyújtó válogatott balszerencsés veresége tanfolyamon résztvevő külföldi diákokat, köztük német fiatalok egy nagyobb csoportját egy rendőrkordonnal körülzárt iskolaépületben kellett védelem alá helyezni a felbőszült szurkolók elől. Southamptonban egy halálosáldozata volta kilengéseknek. Itt és más városokban sokan megsérültek a zavargásokban, a rendőrség többtucatnyi randalírozót vett őrizetbe. Az angolok nagy többsége természetesen nem az utcákon és rendzavarással, hanem otthonában, családi és baráti körben gyászolta csapata vereségét, amit — általános vélemény szerint — ezúttal nem egy jobb ellenf él, hanem a balszeren cse mért szívvel-lélekkel küzdő fiaikra. Margaret Thatcher miniszterelnökasszony, aki a NATO londoni csúcstalálkozójának előestéjén azállamügyeket két órára félretéve szurkolta végig tv-készüléke előtt a mérkőzést, kijelentette: „Büszke vagyok csodálatosan játszó csapatunkra." .Angliagyászol"—írja a The Times—, „miután nemzeti tizenegyccddigicsúcsteljcsítményét nyújtva, a legkcgyetlenebb módon, büntetőrúgás elvétcsévcl esettel adöntőbcjutástól. Az álom, amely a múlt este csaknem valósággá vált, lidércnyomásba fordult át Stuart Pearcc és Chris Waddle számára. Ezt a két balszerencsés játékost egész életében kísérteni fogja a büntetőrúgás elvétésénck rettenetes pillanata, amelyben a «futottak még» szerepérc ítélték Angliát egy káprázatos, ám végsősoron kegyetlen clődöntőa" A veszteni tudó, „fair play" magatartásukról híres angolok úgy érzik, hogy ezúttal jogosan keseregnek a vakszerencse igazságtalansága miatt, miután az alkalomhoz méltóan megtáltosodott csapatuk kezdettől fogva és csaknem mindvégig felülmúlta a vb legjobbjának tekintett német együttest „Bizony voltak könnyek az öltözőben, de nincs miért szégyenkeznünk" — mondta elcsukló hangon, csaknem könnyezve Bobby Robson szövetségi kapitány, akit két pillanatnyi kihagyás fosztott meg attól, hogy sokat vitatott nyolcéves kapitánykodásának megkoronázásaként a döntőbejutás dicsőségével távozhasson a nemzeti tizenegy éléről. „Nincs más hátra,mint bátorságot tanúsítani. Tisztességgel térhetünk haza, a játékosok mindent beleadtak, csak éppen nem volt szerencséjük" — tette hozzá önmagát és a hazai szurkolótábort is vigasztalva T bby Robson. i