Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-22 / 179. szám

10 Hírek 1990. július 22., vasárnap DM RQU1DEN Maié v-magyarok Fürdős Júlia hetvenöt esztendős és Birlingtonban (Ontario) él. Kanadában született, tehát a nagy tengeren túlra kell tekinte­nie, ha szülőhazájára gondol — az anyanyelve viszont magyar. Ó kopottnak érzi és sűrűn mentegetőzik, némely fogalmat körül kell írnia, azért szót értünk. Férjével a Malév-magyarok népes táborát gyarapítják. Azokról van szó, akik bizonyos időközök­ben fölkeresik a légitársaság külhoni irodáit, megváltják a „hazáig" szóló jegyet, fölszabadultan hazajönnek — zsebükben azonban ott lapul a retúrjegy... Vannak, akik már nem váltják meg ezt a bilétát. A Fürdős család is arra készül, hogy Szeged környékén letelepedjen. Röpködő Malév-magyarból földhözra­gadttá válnának. Júlia asszony már átvitt értelemben is kénytelen magyar rögön járni. — Soroljam? Sorolom. Két hónapja nem tudtam elmondani hivatalos helyen a mi nagy bánatunkat. Illetve: elmondtam és mintha süket fülekre találtam volna... Volt időm olvasgatni a lapot, egyet gondoltam, s itt vagyok. Tudja, hogy három évvel ezelőtt még az áruházi eladók is kedvesebbek voltak? Nem ismerek a magyarokra... A mi nagy gondunk ott kezdődött, hogy elveszett az egyik bőröndünk. Amit a Malév szállított. Benne a családi képek, fontos iratok, anyagi helyzetünket bizonyító papí­rok. A ruhanemű nem érdekes. Most már bizonyos, hogy nem kapjuk vissza. Idős emberek vagyunk. Ügy érezzük, félvállról kezelnek bennünket. Minden szép Malév-emlékünk elröpült. Csak az maradt, hogy a csomagok megérkeztekor elözönlötték a várótermet az úgynevezett rokonok — bizonyára „véletlenül" valamelyikük csomagtartójában landolt a bőröndünk. Arra is emlékszem, hogy a ránk ügyelő farkaskutyák („drogszakértók"? — gondolom én) miként vizeltek a terem sarkába, s milyen egyképűen törölték fel — nem akármivel: újságpapírral! — az egyenruhások a foltot. Odakint, Kanadában nagy hangon hirde­tik az ügynökségek, hogy Magyarországon demokrácia van, települjünk csak nyugodtan haza. Ugy látszik, ez a Malév „gazda­sági" szakembereinek tetszik. Mi már mindent föltételezünk — azt is, hogy ók inkább azt szeretnék, mi időszakonként lepengessük a valutát, s maradjunk csak ott... Nem gondolnak arra, hogy innen is utaznánk. Most, az irataink hiányában, képtelenek vagyunk vásárlásba fogni. Augusztus 10-én indulunk vissza. Keserű szájíz­zel. Azt föl se tételeztem, hogy három év alatt a szegedi elárusító­nők udvariatlanná, idegessé és néha gorombává válnak... Hogy változik a világ! Még annyit elárulok, hogy a mi csomagunk elvesztésekor még 18 személynek tűnt el a bőröndje; egy idős bácsinak egyszerre három... Itta címem, Tápén lakunk rokonok­nál, járjuk a vidéket, hisz letelepednénk. Hihetetlen dolgokat állítok? Járjanak utána! ... Két napja morfondírozok Fürdós Júlia szavai fölött. A Malév-baki egyértelmű, a gazdasági szakembereket illető vádat nem fogadhatom el, az egyértelműen a keserűség diktálta. Ez az érzés azonban egyebet is föltételez. Ha nem vagyunk képesek igazságot szolgáltatni a megbántcttaknak, az önhibáján kívüli vesztesnek, magunkra vessünk. A legnagyobb gondnak viszont azt a megfigyelést tartom, mely a közhangulatot jellemzi. A Malév-hasonlattal élve: erről a mélypontról már csak emelkedni lehet. Hová? P. S. SZOMSZÉDOK LEMESZELVE Temetés után Valaki meghalt. Nem teszik közhírré az újságok, nem értesülünk róla a televízió­ból. „Csak" egy volt közülünk és mégis mennyire más. Amikor hároméves lá­nyomnak próbáltam elmagyarázni, hogy Gyuszi bácsi meghalt, nincs többé, tágra nyitott, mindentudó szemével rám nézett és ezt kérdezte: Anya van másik? Hogy mondjam egy ekkora teremtésnek: nincs másik, sosem látjuk már többé szerettün­ket és te talán emlékezni sem fogsz rá? Pedig génjeidben ott él ó is, ha lélegzel, veled lélegzik ó is, ha szeretsz, veled szeret ő is. Éljük mindennapjainkat, dolgozunk, dolgozunk és dolgozunk, elsiklunk egymás mellett, akár a halak, peregnek a percek, az órák, a napok, és mi nem vesszük észre, hogy élünk, hisz ez természetes. És bár a halál is természetes, azt mégis észrevesszük, de akkor már késő. Kuta­tunk emlékeink között, keressük lelkünk­ben a szeretett lény képét és fáj, hogy mennyi mindent elmulasztottunk. Többet is adhattunk volna, több figyelmet, több szeretetet, több boldog pillanatot. Hihetetlen dolgok történnek velünk: embertársaink idegen bolygókon hagyják lábnyomaikat, utánozzuk és túlszárnyal­juk a madarak röptét, szobánkba lopjuk képernyőn a világot, láthatatlan sejtekből törékeny-erős csecsemőknek adunk éle­tet... A leghihetetlenebb és legérthetetlenebb mégis az, amikor társunk már nem válaszol többé a kérdésre, amikor az apa nem figyel többé aggódó pillantással gyermekeire, amikor a szeretett testvért nem simogat­hatjuk meg többé, amikor a nagybácsi nem vár többé ránk a szólótőkék alatt meleg mosolyával. Vannak emberi érzések, melyek öröktói fogva valók, mindegy melyik korban élünk, összetartozunk, mert emberek va­gyunk. Meghalt egy társunk. Egy kedves, szere­tetre méltó, mackó hangú, örök-dolgos embertársunk. De mi emlékezni fogunk, vonásait, mozdulatait átörökítjük gyerme­keinknek, akik már nem emlékeznek, és mégis magukban hordozzák az örökké­valóságot. N. M. ÜMSi Szieszta és süketek párbeszéde Gyenge az idegenforgalmi szezon — sajnál­koznak a dalmát, horvát és szlovén tengerpar­ton. Erre csupán bólintani lehet. Nem is csoda, ilyen árak mellett. A vendéglók, pan­ziók forgalma 8—10 százalékkal csökkent. Magyarázzák ezt elsősorban azzal, hogy a külföldiek nem szívesen időznek lőporos hordó tetején. A nagy pénzköltők a szerbek és a crnagá­cok, pedig mondhatni bojkottálták e régiót, ugyanis olyan rémhírek terjengenek Jugoszlá­via-szerte, hogy a szerbiai rendszámú gépko­csikat a vendéglátó testvéri nép fiai szétverik, békésen pihenó, üdüló tulajdonosaikat pedig úton-útfélen családostól molesztálják, bántal­mazzák. E híresztelések hatása is érzékenyen érinti az észak-adriai turizmust, hiszen a konvertibi­lisként kezelt dinár dollárra váltható, s a bevételkiesések ily módon a szabadságukon pénzüket két kézzel szóró szerbeken valame­lyest behozhatók volnának. Legalábbis így vélekednek a horvát vendéglősök, akik hirte­len fennen hirdetni kezdték a népek közötti megbékélés szükségességét. Ebben a sajtó is segítségükre siet — mindhiába. A crnagorai sziklás tengerpart ellenben fel­kapott lett, nem utolsósorban olcsósága miatt. Az albán határ tőszomszédságában seregle­nek hát szabadságuk idejére azok a szerbek, akik a horvátokkal való kitolás kedvéért in­kább a megszokottnál kisebb komfortfokkal is beérik. A jugoszláv politikai élet a szezonra elcsen­desedett, a köztársaságok közötti perlekedé­sek inkább megszokásból és rutinból folyta­tódnak. Éppen ezért kár kommentálni Sime Dzodan beszédének részleteit, annál is inkább, mert meglehetősen fenyegető tartalmú. Igazi nyár­közepi mazsola ez Jugoszlávia dermedt pu­dingjában. A Knin mellett Kijevo faluban „a kivándoroltak napja" alkalmából tartott hang­zatos és jellemző HDSZ-es szólamait idézem: „Szerbia ma is azzal fenyeget, hogy elfoglalja Koszovót, megszállja Macedóniát és Boszni­át, én azonban garantálom, hogy nem jut el Szarajevóba, mert Zágráb elsó védelmi vonala a Drinán van!" Továbbá: „A szerb népnek testvéri jobbot nyújtottunk, hogy felejtsünk el minden rosszat ami közöttünk volt. Mi ugyanis nem vagyunk bűnösek. Mi csak véde­kezünk, s Isten a tanúnk erre. Nem a horvát katonaság ment felgyújtani a szerb falvakat és városokat, hanem ők jöttek ide. S ha a szerbek ezt nem értik meg, mi azt mondjuk nekik, adio mare, és megteremtjük a teljesen független horvát államot, melynek határai a Drinánál és a Tiszánál lesznek, mint Tomislav király idejé­ben!" Utalt még arra is, hogy a muzulmánok is horvátok és ezért „velünk kell tartaniuk, hisz a vallás nem fontos. A testvért szeretjük, bármilyen vallású, csak horvát legyen!" Dzo­dan végül leszögezte: — aki bántani meri a horvát demokratikus közösséget és annak ve­zérét, Franjo Tudmant, tizenkét millió horvát­tal gyűlik meg a baja. Ezért minden horvátnak tömörítenie kell sorait. „Ha védekeznünk kell. egy újabb csetnik veszélytói, mindany­nyiunknak a Drinánál kell lennünk, s ha kell, életünket adni Horvátországunk szabadságá­ért!" A külsó szemlélő számára egyre kevésbé világos, ki kit fenyeget. Delelón a Nap Balkán kék egén. Délen Koszovó-Metohiában is: a helyzet változatlan. Varga Iván Meleg idő Folytatódik a túlnyomóan napos, száraz, meleg idő. Az északi, észak-nyugati szél nap­közben többfelé lesz élénk, időnként erős. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 27 fok körül alakul. (MTI) Nyelv — Göncz Árpád a börtön­ben tanult meg angolul. — Mégsem lehet ezért egy egész népet lecsukni! MINI KOMMENTÁR Privatizáció A privatizációt pedig föl kell gyorsítani! — mondja minden közgazdász és kül­földi tanácsadó. A privatizáció pedig je­lenleg vagyonátmentés! — mondja legtöbb politikus. A klasszikus szovjet ta­nács jut az ember eszébe: A dolgokat pedig alapvetően meg kell változtatni! És úgy kell megváltoztatni, hogy minden maradjon a régiben! MAGYAR LAP BÍRÁLATA Felelőtlen vélemények címmel a Bukarestben megjelenő Ronta­nia Libera élesen reagál a Kapu idei 6-os számában megjelent cikkre, amely a magyar kisebbség védelme és a magyar hadsereg viszonya kapcsán fejti ki vélemé­nyeit. A cikk szerzője Babos Ándrás volt. A román lap a cikk gondolatát öngyilkos változatnak nevezi, mivel a Kapu kiáll amel­lett, hogy szélsőséges változat­ként, veszélyhelyzetben, sürgős segítségnyújtásként csapatokat és fegyvereket kellene eljuttatni a magyar kisebbség védelmére. ROSSZ HIR Tegnap fél órán belül két ízben riasztották a tűzoltó­kat. 12 óra 25 perckor a Ke­reszttöltés utca 27/B számú ház harmadik emeletén egy erkélyen gyulladt ki, a lakók távollétében egy televíziós doboz, feltehetőleg azért, mert valaki a felsőbb emele­tekről óvatlanul csikket do­bott rá. Egy órakor pedig Ópusztaszer térségében gyulladt ki egy irtáson ösz­szegyűjtött tűzifarakás. A hat gépkocsival érkező tűzol­tóknak sikerült megelőzniük az erdőtüzet. A rossz hír ezúttal nem is olyan rossz. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 29. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. 4 találatos szel­vénye 36 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 453919 forint. 3 találata 5332 fogadó­nak volt, nyereményük egyen­ként 1626 forint. A 2 találatos szelvények száma 189769 da­rab, ezekre egyenként 46 forin­tot fizetnek. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege 1000000 forint. (MTI) Megalakult a Délmagyarország Kft. Tagjai: e lap újságírói, a szerkesztőség dolgozóiból szerveződött Dél­magyarország Újságíró Egyesület és a Dcl-Francia Nice­Presse-Invest. (x) DÉLMA6YAR0RSZÁG Politikai napilap Főszerkesztő: Dlusztus Imre Főszerkesztő-helyettes: Sulyok Erzsébet Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház 6740. - Telefon: 24-633. Telex: 82-282. Telefax: 13­130. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Suranvi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egv hónapra 101 Ft - a vasárnapi lapokkal együtt 121 Ft. ISSN 0133-025X

Next

/
Oldalképek
Tartalom