Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-01 / 158. szám

1990. július 1., vasárnap Pszichiátriai klinika 3 Az elmegyógyintézet közgazdaságtana A szocializmus az elmegyógyintézet közgazdaságtana — idézi szovjet radikális közgazdászok véleményét az Economist a kelet-európai térség gazdasági válságát elemzó tanulmányában. Az írás a piacgazdaságban élő szakértők egyre nagyobb megdöbbenését tükrözi, annak felismerését, hogy a volt szocialista országokban a kommunista hatalom megdöntésével még semmi sem oldódott meg, sót most jön a neheze. A szerző szerint a szocialista országok nem egyszerűen rosszul irányított piacgazdaságok voltak, hanem egészen más elvek, módszerek szerint működő gazdaságok. Következésképpen az olyan fogalmak, mint az ár, a profit, a tulajdon, a hitel ezekben az országokban a mai napig egészen mást jelent mint Nyugaton. Ebből az a legfőbb és leginkább aggasztó tanulság, hogy ezeket az országokat az árrendszer, vagy a bankrendszer átalakításával nem lehet megmenteni — csak egy alapjaiban új gazdaság létrehozása teheti őket működőképessé. Az Economist a meglehetősen borúlátó körképben minduntalan kiemeli Magyarországot. hiszen nálunk 1968-ban valóban elkezdődött a központi tervutasításos gazdaságirányítás átépítése, s azóta is a reformok élén jár az ország. Ám ennek ellenére úgy véli. hogy még itt sem történt meg az áttörés a gazdaságban. Az állami tulajdon aránya ma is elsöprő, a komoly infláció és a termelés visszaesése egyszerre lépett fel, ami nem sok jót ígér, teljesen szétzilálódtak a létfontosságú rubelexport keretei. és mindennek tetejébe szinte reménytelen több száz ipari vállalat sorsa. Még a legjobb helyzetben lévő Magyarországon is olyan sok. egymásba fonódó és az egész gazdaságot alapjaiban megrendítő átalakításra van szükség, amely a gazdaságtörténetben szinte példátlan. Ráadásul mindezt egy frissen kialakított politikai pluralizmus játékszabályai szerint kell végrehajtani, az elkerülhetetlen népszerűtlen intézkedések bevezetését kétségkívül megnehezíti. Ráadásul ha siem is tündököl régi fényében, de Magyarországon is még igen jelentós hatalommal bír az a bürokrácia, amely a nagy változások lassításában. ha nem elszabotálásában érdekelt. Az Economist szerint a kelet-európai reformkormányok ma már tisztában vannak azzal, hogy a gazdaság átépítésének kockázatai félelmetesen nagyok. Ha ugyanis ez az átépítés tévútra jut, az nemcsak a gazdaságokat dönti romba, az országok népeit nyomorba, hanem a politikában is beláthatatlan következményekkel járhat. A lap szerint nem az a veszély, hogy a volt szocialista országok a kapitalizmusból kiábrándulva esetleg vissza akarnának térni a sztálini rendszerhez• Ennél sokkal nagyobb a düh és az elkeseredettség a kommunizmussal szemben. Sajnos azonban egy jobboldali diktatúra veszélye nem lebecsülhető — gondoljunk csak az elmúlt évtizedek dél-amerikai diktatúráira, amelyek szinte kivétel nélkül a szabad piacgazdaság „vadhajtásainak", a szegénység felszámolásának jelszavával kerültek hatalomra. Márpedig a szabad piacgazdaság „vadhajtásait" és a szegénységet aligha tudják elkerülni az átépítés ideje alatt a keleteurópai országok — írja az Economist. Tabán—Tisza vita Két lakás közt az utcán(?) Az első féltucat ember még 1987 szeptemberében tartotta építtetői megbeszélését. Öt hónap alatt a csoport félig kicserélődött. s újraalakultak azzal a céllal, hogy a 415 négyzetméteres területen hatlakásos társasházat építsenek. Mindezt a Tabán Lakásfenntartó Szövetkezet védőszárnyai alatt vélték elérhetőnek. A munka februárban elindult és meg sem állt májusig. Akkor ment el a Tabántól a műszaki vezető, ettől kezdve megállt az élet, nem forogtak a betonkeverők. Korcsolyapálya az emeleten A Tabán nem tudta folytatni a munkát. így kivitelező után kellett nézni. Szeptemberig tartott a keresgélés, akkor vállalta szerződésben a Tisza Ipari Szolgáltató Kisszövetkezet, hogy 1989 szilveszterén pezsgőt bonthatnak a kulcsrakész épület boldog lakói. A szeptemberi szerződés után novemberben már el is kezdték a munkát. Februárra a falazással készültek el, a vasbetonszerkezetek és előregyártott elemek is helyükre kerültek. Épp csak tető nem volt az épületen, így az enyhe tél bőséges csapadékot hozó felhői akadálytalanul áztathatták a falakat. Ha a leendő lakók kellő jókedvvel fogadják az események ilyen fordulását, akár jégtánc házibajnokságot is rendezhettek volna a lakásokban: fagyosabb időkben ugyanis tízcentisjég állt a padlón. A falakon kivirágzott a salétrom, a jó előre beépített ajtók, ablakok elvetemülten, megvetemedtek. Minősége: osztályon kívüli S mintha ez nem lett volna elég: február végén a kivitelező Tisza Kisszövetkezet úgy vélte. a Tabánnak nincs anyagi fedezete a folytatásra — és leállt a födémezéssel. Mindössze fél évre volt szükség ahhoz, hogy eligazodjanak a könyvelések tételei között, s a mérleg végül is kedvező pozíciót mutatott. A Tisza vezetői az építtetők előtt ismerték el: ók tévedtek. Fölajánlották, hogy az eredeti árajánlat szerint fejezik be a munkát. Az építkezés mérleghintája billeghetett tovább. A december 31-i határidő természetesen éppoly tarthatatlan volt immár, mint Klinsmann az NSZK-Hollandia mérkőzésen (olvasóink futballt nem kedvelő hányadától elnézést kérünk a hasonlatért...). A november végén módosított határidő 1990. június 30-a lett. Február végén cserép is került a tetőre, ám a munka nem haladt olyan ütemben, ami megnyugtatta volna az építtetőket. Es ami elkészült, azzal sem lehettek maradéktalanul elégedettek, mert márciusban megbízták az Építésügyi Minőségellenőrző Intézetet, hogy vizsgálja meg a falakat még a bevakolás előtt. A szakemberek megszemlélték a falak dőlését, a téglák sűrűségét és jegyzőkönyvükbe az „osztályon kívüli"minősítést írták, ami nem a legmagasabb kategória... (A szerződés első osztályú munkára szólt.) Közben az is kiderült, hogy a gázkészülékek bekötésére tervezett kéményrendszerbe csak a padlástérben építették be a betétcsöveket, lejjebb, a lakásokban már nem. Ha így működtetik a gázberendezéseket, állandó életveszélyt idéztek volna elő! Izgalmas társasjáték folyik a Hajós utca 23/A szám alatti telken. A neve: társasházépítés. Játsszák: a Tabán Lakásfenntartó Szövetkezet és a Tisza Ipari Szolgáltató Kisszövetkezet. A játékszabályok legfontosabbika: a kölcsönös bizalmatlanság. A játék tartozéka még az építtető, aki majdan lakni is szeretne... ütemezésének számlázása — és annak kifizetése — körüli nézeteltérés, az átvett építőanyag tulajdonjogának tisztázatlansága (a Tiszánál a Tabán szerint eltűnt az átvételi jegyzőkönyv!), mind olyan tényezők, amelyek kiválóan alkalmasak az újabb idópocsékolásra. „Nem fizetünk a Tiszának, mert még ők tartoznak nekünk félmillióval!" mondja a Tabán. „Eddig kétmillióval adós a Tabán és minél többet dolgozunk, annál több lesz az adósságuk!" — így a Tisza. Mindkét cég úgy érzi, fut a pénze után. „Ha igazi elszámolásra tudnák kényszeríteni a Tabánt, kiderülne, ki kinek tartozik" — mondja a Tisza vezetője. Megítélése szerint ók az igazi kiszolgáltatottak. (A Tisza vállalta a minőségellenőrzés során megállapított hibák kijavítását.) Hogy végül ki nyeri a kötélhúzóversenyt? Ezt még nem tudni. Akik biztosan veszítenek: a leendő lakók. Eltűnt a jegyzőkönyv Amíg az építkezésen csak tessék-lássék munka folyt, annál nagyobb erővel feszült egymásnak a Tisza és a Tabán: vitájuk leginkább a kötélhúzáshoz hasonlítható. A munkák Fejük fölött az ég? Egyelőre sejtelmük sincs, mikor kapják meg a használatbavételi engedélyt. Aki vállalta, „saját erőből" végezhetné a belső munkákat, ám erre egyelőre csak a munkásokkal való hallgatólagos megegyezéssel van lehetősége, vagy esetleg úgy. hogy munkaidő után „belóg" az építkezésre. (Mindez teljesen szabálytalan, ráadásul az erkélyeken még védőkorlát sincs, így aki vigyázatlan, könynyen kiléphet — nemcsak az építkezésből, de az életből is...) A hat építtető közül két család három gyerekkel várja, hogy lakása legyen, mások szociálpolitikai kedvezményt kértek és ennek fejében vállaltak két fő létszámnövekedést (a határidőkkel könnyen bajba kerülhetnek). Van, aki eladta feje fölül a régi lakását, és most szülőknél lakik, más öt-hatezres albérleti díjat fizet egykori saját lakása használatáért az új tulajdonosnak, csak hogy egy ideig még lakhasson valahol. De nem mindenki ilyen türelmes: az egyik vevő kilátásba helyezte, hogy visszakéri a pénzét, amit partnere már beforgatott a társasházépítésbe. Mutatvány az állványokon Ha az érintettek a jövőbe néznek, mindegyikük mást lát. A Tabán, ha a Tisza nem végez érdemi munkát, más kivitelezőt keres, s az időközben tetemesen megemelkedett költségeket bírói úton fizetteti ki a Tiszával. A Tisza szerint a Tabán fizetőképessége megrendült, és möst revolverezéssel akarják kikényszeríteni tőlük a munka ellentételezésnélkülifolytatását. A leendő lakók idegei lassan fölmondják a szolgálatot, anyagilag mind nehezebb helyzetbe kerülnek, és egyelőre kilátásuk sincs arra, mikor költözhetnek be végre. Hogy a Tabán-Tisza vitában kinek van igaza, egyszerű könyvelése gyeztetés-elszámolás eldönthetné. Ez azonban nem történt meg. és az idő közben úgy folyik szét, mint Dali híres festményén. Ez az állapot egyedül a környékbeli gyerekeknek felel meg, akik az elkeritetlen építkezés állványzatán időnként nyaktörő mutatványokat végeznek. Ók legalább jól mulatnak... Nyilas Péter Bevásárlószatyorral és iskolatáska méretű kopott válltáskával utazott a múlt héten a MÁLÉV menetrendszerű moszkvai járatával a Szovjetunióból haza Kulcsár Antal. A 67 éves. kék szemű, borostás, apró embernek ez a teljes útipoggyásza. Hosszú útról tér meg — reményei szerint végleg — Magyarországra. Életének legfontosabb állomásairól a hazaindulás előtti órákban a moszkvai repülőtéren mesélt az MTI tudósítójának. Dögcédulával A mosolygós, csibészes tekintetű öregúr 46 esztendei kálvária után végre hivatalos papírok birtokában térhet meg oda; ahova a háború vége óta vágyakozott — de újból és újból börtön és száműzetés volt az osztályrésze. Története tipikus (?) magyarsors: 1944ben. szovjet fogságba esett. Türkmenisztánban volt német, japán és finn katonákkal együtt, ahonnan a kazahsztáni Karagandába került. Magyar társai — mint később megtudta — 1949-ben szabad emberként térhettek innen haza. Ót azonban hajtotta a vére. nem tudta kivárni a szabadulás napját. 1948-ban megszökött — ezzel kezdetét vette a magyar „Pillangó" négy és fél évtizedes „röpülése". A Kárpátaljára ment — onnan már csak egy ugrás az otthon, mert Kulcsár Nyíregyháza szülötte. A határőrök elfogták, Ungvárra vitték (hogy hívják oroszul?), két évet sóztak rá, innen a világ túlfelére került, a messzi és hideg Csukcsföldre. Büntetése után került kényszerlakhelyére, a Szibéria kellős közepén elterülő krasznojarszki határterület Minuszinszk városába. Mint a számúzötteknek. neki sem volt semmiMagyar Pillangó lyen okmánya, alkalmi munkákból élt. Amíg bírta, építkezéseken dolgozott. (Egyetlen „papírja" a fogságba eséskor „dögcédulája" volt.) 1955-ben ismét szökésnek adta a fejét: az útirány ezúttal is a nyugati határszél, de megint elfogták. Öt évre ítélték. Harmadolták büntetését, három év és két hónap után viszontláthatta Minuszinszk városát. 1961-ben (!) innen szökött meg újból. Lettországba, ahová — megint dokumentumok nélkül — szerencsésen eljutott vasúton. Munkát vállalt, építkezéseken kereste meg a kenyérrevalót. Rabtársa: Szolzsenyicin A háborúban a szovjethatalom ellen harcoló Erdei Testvérek nevű szervezet illegalitásban tevékenykedő tagjai bújtatták és segítették újabb szökését. Gumicsónakot szereztek, motorral. Evezőket is adtak, hogy az út első szakaszán a motorzaj ne riassza a határőröket . Indulás előtt az erdeiektől még 50—60 svéd koronát is kapott. Kétszáz kilométeres út várt rá a Balti-tengeren, de a területi vizek határát őrző katonák elfogták. Rigából tíz napra bolondokházába („pszichiátriai klinika") vitték. A bíróság tíz évre ítélte. A börtönben olyan nevezetességgel hozta össze a sors mint Alekszandr Szolzsenyicin. Kulcsár a börtönre hamar ráunt, a csatornán keresztül leszökött a közeli folyóhoz, s a túlparton próbált köddé válni. Két hétig volt úton. azt evett, amit talált vagy kapott azoktól, akik megszánták. Elkapták — egy évet még ráadásként rásóztak. Két évig volt nyugta, majd irány Üzbegisztán, ahonnan átszökött Afganisztánba. Abban bízott, hogy a kabuli brit nagykövetség segítségével végre hazajuthat Magyarországra. A dolog „nem jött össze". Az afgánok elfogták, s visszaadták a Szovjetuniónak. A taskenti bíróság tíz évet szabott ki rá, amelyet különösen veszélyes államellenes bűnözőként büntetőtáborban kellett letöltenie. Tessék figyelni: 1980-ig bírta egyhelyben. A büntetés letöltése után Kárpátaljára került, ahol végre megkapta a szovjet állampolgárságot, a személyi okmányokat — több mint 15 éve az országban élő hontalanként. Kulcsár mosolyogva teszi hozzá: 6 sosem kérte a szovjet állampolgárságot. 1981 tavasza ismét a magyar határon találja. Át nem jut, a lvovi börtön vendégszeretetét „élvezi" három évig. Szabad emberként 1984-ben kerül vissza Minuszinszkbe. Itt végül lakást kapott, amit szerényen be is bútorozott. Ekkor kenyerét már utcaseprőként kereste, hajlott kora más munkát már nem engedett. Tőrtént itt azóta valami? Négy év után engedély nélkül vonatra ült. elindult Moszkvába. Leszedték — emlékei szerint visszakapta a jegy árát —. visszavitték Minuszinszkbe. Egy idegenforgalmi intézménynél kapott munkát. Legközelebb 1988-ban — Reagan elnök moszkvai látogatása idején — ül vonatra, el is jut a fővárosba. Ekkor felgy orsulnak a hazatérés eseményei, hivatalos mederbe jut az ügy. Kulcsár sorsát a magyar főkonzulátus vette a kezébe. Megindult a hazatelepítéssel kapcsolatos „ügymenet" de annak végéig — a szovjet belügyminisztériumtól kapott ingyenjegy segítségével — visszautazott Minuszinszkbe. A budapesti hivatalos intéznivalók után reméli, hogy a 46 évet elismerik munkaviszonynak, s nyugdíjat, talán valami kártérítést is kaphat. Nyíregyházára tart, felkutatni valakit az övéi közül. Mint elmesélte, a minuszinszki életet 1983ig, haláláig megosztotta vele egy ukrán aszszony, akit ugyancsak oda száműztek. Sztálintól Gorbacsovig megélte a szovjet párt összes vezetőjét, mégis, a politikai változások vajmi kevéssé hatottak sorsára. Derűjét — mondja mosolyogva — akaratereje, türelme és kitartása révén sikerült mindvégig megőrizni. Harag nincs a szavaiban, sót a börtönévek emlegetésekor sietve teszi hozzá, hogy sosem bántották, évtizedeken át tiszteletben tartották, hogy ó hadifogolyként esett fogságba. A hosszú évek alatt sikerült megelőznie a száműzöttek fő „nyavalyáját". Nem szokott rá az italra, mert — „szerencsére" — szervezete hem bírja az alkoholt. Ferihegyre az apró ember mást nem visz magával, mint a 46év legfontosabb dokumentumait; az emlékeket, a használati tárgyakat hátrahagyta Minuszinszkben. Fogalma sincs, mire megy haza, csak annyit tud, hogy „már nem az van, ami Horthy idejében volt". — De bármit találok is otthon, könnyebb lesz. hiszen mégiscsak az enyéim között és nem idegenek között leszek — mondja búcsúzóul.