Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-15 / 172. szám

1990. július 15., vasárnap Heti műsor 7 Szolgálat másodállásban? A Délmagyarország múlt hó 25-ei számának elsó oldalán megjelent „Mivel foglalkozik a Testvéri Közösség" c. cikkével kapcsolatban megjegyzésem a következő: Magát a közleményt, hpgy a Testvéri Közösség ezentúl minden kedden reggel találkozik és áhítatot tart a Parlamentben, azt el lehet fogadni. De Roszik Gábor lelkész, gödöllői képviselő nyilatkozatát már nem lehet szó nélkül hagyni. Nem tudom kiknek, hány evangélikus hívőnek a nevében nyilatkozik úgy, hogy „új, hiteles vezetőkre van szüksége az egyháznak", mert igenis, van hiteles és méltó vezetőségé az evangélikus egyháznak és nem is régiek. Az egyik püspökünket két és fél éve, a másikat két hónapja választották, illetve választottuk meg úgy, hogy abban benne volt minden egyházközség, gyülekezet véleménye. Tény. hogy néhány lelkész szembe helyezkedik az egyházvezetóséggel és szeretnék leváltani. De a május elsején Budapesten, a Fasori Gimnáziumban megtartott Lelkész Fórumon azonban bebizonyosodott, hogy ez egy szűk csoport, a lelkészek öt százalékát sem teszi ki. A lelkészi és képviselői hivatás közti ellentmondás feloldása pedig nem olyan egyszerű. A képviselőséget nyert lelkészek elsősorban gyülekezeti lelkészek és tudniok kellett.már a jelölésnél, hogy mit vállalnak. Mivel főállású képviselők lettek, idejük nagy részét az Országgyűlésben töltik, ezért képtelenek ellátni azt a szolgálatot, amit a „bíjlevél" aláírásakor vállaltak. Az, hogy képviselők lettek, nem probléma, szabad választásokon nyerték el a mandátumot, ezt el kell fogadnunk. Nekik pedig azt, hogy a főállást jelentő képviselőségük idejére a Luther-kabátot félre kell tenni, mert a gyülekezetet csak a szabadidőben — másodállásként — szolgálni nem lehet és nem is illendő. A gyülekezetek pedig elvárják az egyházvezetóségtól. hogy ennek érvényt is szerezzenek. Szarvas, 1990. július 2. Misik Lajos presbiter, egyházmegyei zsinatelőkészítő bizottság tagja Szent Benedek napja Július 11-e, Szent Benedek ünnepe. A bencés szerzetesrend fiainak ma hazánkban két rendháza és gimnáziuma működik, Pannonhalmán és Győrött. ZÖLDY PÁL és az ember nevezhetjük a rend kedvéért — vagy a történeti hovahelyezendóség miatt Ádámnak is bár amennyire ó az Éden Kertjében jelen volt úgy bennünk is jelen van tehát az ember — akár Ádám akár én vagy te — lényeg hogy elindult a maga akaratából * közvetve — amennyiben egyáltalán megfogalmazta a „nemaz" vagy „nemott" helyzeteket mégpedig a Tudás Fája alatt ahol is „olyan" akart lenni önmagáról állítva hogy „nemolyan" megszületett tehát a „nemaz" „nemott" „nemolyan" megszülve a törekvés lehetőségét „azzá" „oda" „olyanná" lenni megszülve az időt teret távolságot gondolkodást és két-séget az egy-ség helyett kilépett tehát a Kert kapuján sarkában a kerubok lángpallossal — illusztrálva a következmények kényszerű viselését és elindult a térben és az időben a halál felé a halál máig is úgy áll előttünk mint egy örökké nyitott de sötét kaputorok — aztán hogy ez a sötét — vagyis amit mi annak látunk — az valóság-e vagy csak a titkok függönye — ez majd kiderül mindent meg fogunk tudni idejében ezen az úton lépdelünk mindannyian a kapun kilépve társként kaptuk a hitet és a reményt fölöttünk pedig az Idó Angyala aki szárnyával éjszakánként sötétbe tartja fejünket — hogy ne legyenek túl hosszúak napjaink ja hit és remény mellé kaptuk még a szeretetet ez csak néha birtokolt töredéke annak aminek egykor — még indulásunk előtt — teljében voltunk ez az a talizmán ami emlékeztet bennünket az elhagyott Kertre az otthagyott kincsre ez származásunk bizonyítéka — hogy képesek vagyunk túllépni önmagunk korlátain — hogy el tudjuk veszíteni határainkat — részként való önmagunkat a két-séget az egy-ségért isteni képesség ez a túlcsordulásra a kétely veszi föl a harcot ellenük . rabszolgái vagyunk attól a naptól fogva — miközben igyekszünk megismerni de mindig csak fölismerünk s részként szedjük össze egykori tudásunkat — ugyanígy minden új felismerésnél csak rádöbbenünk, hogy egykori birtokainkat hódítjuk vissza lépésről lépésre keservesen s kihűlt nyomainkból a halál fon láncot Talán először is az „ideológiával" kell kezdeni annak a kérdésnek és vitának értékelését, amely egyre hevesebben és egyre inkább a tárgyat mellózóen folyik az ország . médiumaiban. Legyen vagy ne legyen, ha legyen milyen legyen, ha ne legyen, miért ne legyen hitoktatás az iskolákban. Azért kell az ideológiánál kezdeni, mert úgy tűnik ennek mentén rendeződnek csoportba, frontba az ellenzők és a támogatók. Ideológiától fertőzött ország vagyunk. Az igazság ismeretének, kifejtésének (és módosításának) jogát a mindentudó és mindenható párt ideológusai tartották fenn maguknak. Bármennyire is az „állami iskola" fogalma felekezeti és ideológiai semlegességetjelent elméletileg, gyakorlatilag materialista, marxista hittanóra volt a földrajztól a magyaron át a történelemig még az ének is. Az igazoló példák felsorolásától mentesíthet az, hogy legtöbben emlékezünk arra, hogy mit tanultunk, ill. mit is tanítottak nekünk annak idején. A fertőzés ellen kell-e ma ellendózis? Egyoiásik ideológia, amely persze azóta, mióta a keresztnek vörös csillagra cserélésével kirekesztették az iskolákból, sokban alakult a mai kor nyelvezetéhez és kérdésfelvetéséhez. Ez azonban nem változtat azon a hajlamon és hajlandóságon, hogy a hittant sokan új ideológiának fogják fel és kívánják annak bevezetését, hogy a gyermekeink végre kigyógyuljanak abból a fertózöttségból, amely... Hová is vezetett? (Erkölcstelenség, megbízhatatlanság, pornó stb.) Az iskolákba nem ideológia kell, hanem szakismeret. A gyermekek tanulják meg, ismerjék meg és szeressék meg e csodálatos (talán végnapjait éló) világ számos titkát. Tanulják meg azt, hogy mit jelent másokkal együtt élni ezen a Földön, ebben a megszaggatott hazában. Érezzék át annak felelősségét, hogy az ország nem a munkanélküliség rémével várja óket a végbizonyítvány után, hanem közreműködésükre számít egy emberhez méltó társadalmi és politikai, munkahelyi és családi élet kialakításában. Ehhez it-tan? jó tanárok kellenek — akik nem jobb híján végeztek bölcsészkart, ehhez megfelelő tankönyvek és iskolaszerek kellenek — nem 35 fős osztályok és nem egyetlen félkréta csak, s ehhez kell szülői támogatás, mert az iskolának a tanítás a feladata, s a nevelést csak részben képes magára vállalni, a szülői érdekekkel ellentétben viszont nem. Milyen szép álom lenne... Az ideológiamentes iskola, melyben semleges világszemléletű tanárok igyekeznének mindent megtanítani, hogy majd a gyermek, ha felnőtt, akkor maga válassza meg azt, amit hisz, hiszen tudja, az iskolában megtanulta, hogy mi közül választhat. Az élet azonban nem ilyen álom. Éppen azok tanítanak, akik maguk is csak a legkegyetlenebb lelkiismereti küzdelmek vállalásával vagy legalább annyira kegyetlen elutasításával voltak képesek megmaradni a nemzet rabszolgáinak sorában. S a gyermekek sem semleges helyekről kerülnek az iskolákba, hanem éppen a mi családjainkból, ahol az igazság és ideológia kérdéseit a legmesszebbmenőkig kiegyensúlyozatlanul, az élet nagy titkait éppen elhomályosítva beszélhették meg — ha egyáltalán. Az ideológia e tekintetben legfontosabb elemére akkor bukkanunk, ha azt merjük bevallani, hogy milyen várakozásokat fűzünk az oktatáshoz? Azt várjuk a hittantól, hogy majd a gyerek erkölcsösebb lesz, ebben az erkölcsileg olyan dekadens országban? Vagy éppen attól félünk, hogy a gyermek a hittanoktatás révén olyan magatartási és erkölcsi mintákat kap az iskolában, amelyet családja nem akar vállalni, vagy éppen nem is helyesel? Érzésem szerint a félelmek és várakozások csak abból a szörnyű eszmei és gondolati mocsárhelyzetból érthetők meg, amiben vagyunk, s csak ennek tudatosításával kerülhetjük el, hogy azt kelljen mondanunk — na ne tessék bolondozni. A keresztény visszarendeződést akarni éppolyan anakronisztikus, mint az ilyen visszarendeződéstől tartani. A konkrét tényeket szemügyre véve elég csak a következőkre utalni: nincsen még nemzeti tanterv, melynek kidolgozói is az általános zűrzavarban igyekeznek ösvényt vágni a bölcsesség és a tényismeret bozótosában. A hittan tananyagát tehát egyelőre nincsen mihez igazítani, mibe integrálni — kakukkfiókát pedig senki sem akar újra. Nincsen megfelelő hittankönyvsorozat — egy-két szerencsés kivételtói eltekintve -, melynek anyagát a leendó hitoktatók, használhatnák. Nincsen megfelelő hitoktatói gárda a pap- és lelkészhiány és a civilek alulképzettsége vagy oktatási érdektelensége miatt. A gyorstalpalókon szerzett diplomákat pedig már jól ismerjük... Az iskolai hitoktatás '47-es visszaállítása tehát teljesen illuzórikus mind az iskolák, mint az egyházak szempontjából. A kapkodásra semmi ok. A kapkodás csak azt szolgálja, hogy a tárgyak — akár a hittan is —, fontosabbak lesznek a tanítandó nebulóknál — mint egykoron. Szeptembertói tehát csak az lehet megvalósítható, amit az egyes iskolák tanárai, az ott tanulók szülei és a helyi egyházak kívánsága és ereje lehetővé tesz. Bizonyos, hogy a körültekintést az egész oktatási (és hitoktatási) rendszer valamint a diákok iránti tisztelet megköveteli. A kapkodást viszont csak egykori és újkori ideológiák parancsolják. Újra kell értelmezniük az egyházaknak is veretes igazságok fényében azt a valóságot, melyet megéltek, s melynek alakítására most szabadabb teret kaptak. Mert nagyot fordult a világ, s nagyot az egyházi gondolkodás is. Mielőtt tehát túlságosan belemerülnénk a keretek fölötti vitába és küzdelembe, helyesebb lenne a tartalmak tárgyalása egyházakon belül. Szörnyű lenne, ha a hívó világszemlélettói államilag elriasztott diákokat és szüleiket most porosrozsdás, „átmentett" tanítással kívánnák az egyházak traktálni. A hitoktatás előtt az egyházak hittanulása a feltétel, melyet nemcsak a társadalom, hanem maga az Úr is elvár tólük. MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS Egyházi hírek SZEPTEMBER 1-9. KÖZÖTT II. János Pál pápa ismét ellátogat Fekete-Afrikába. Tanzániába, Burundiba és Ruandába. Elefántcsontparton pedig felszenteli a római Szent Péter-bazilika hasonmására épített katedrálist. Ezt június 28-án tették közzé a Vatikánban. A pápa 49. külföldi útján tíz várost látogat meg, elsőül Dar-es-Salam-ot, Tanzánia fővárosát. 9-én tesz eleget Elefántcsontpart elnökének, Houphouet-Boigny meghívásának és ekkor kerül sor az ország fővárosában emelt székesegyház felszentelésére is. A pápa már az év elején egyszer járt a fekete földrészen és 1991 elejére ismét tervez ilyen utat, amikor Sierra Leonet, Gambiát, Szenegált és Libériát keresi fel. (KathPress) AZ NDK IFJÚSÁGI ÉS SPORTMINISZTER-ASSZONYA, Cordula Schubert, egyházi és nem egyházi csoportokat egyaránt bátorította a „sportszerű és építő kritikára". „Együttműködésre és nyílt eszmecserére van legsürgősebben szükségünk", nyilatkozta a miniszter asszony a Lipcsében megjelenő katolikus hetilapnak, a Tag des Herrn-nek. Kifejezte reményét, hogy az ifjúsági munkát legalább annyira komolyan veszik az egyházak, mint a gazdasági átalakítás programját. Hiszen a fiatalok azért is vonultak ki az utcára, hogy a változások érdekükben és szándékaik szerint is történjenek. A múltban — emelte ki a miniszter asszony — az NDK-ban agyonhallgatták szinte az összes ifjúsággal kapcsolatos gondo't, mint jobboldali radikalizmus, drog és alkoholizmus stb. „Néhány egyházi kezdeményezéstói eltekintve" az ifjúsági segély és az ifjúság körében végzett szociális munka idegen szavaknak számítottak. Ezért most a megfelelő szervezeteket igen sürgősen fel kell állítani, amiben az egyházakra nagy felelősség hárul. (KathPress) JÚLIUS ELEJÉN ÜLÉSEZETT a nem hívók pápai tanácsa Speyerben. A tanácsot a II. Vatikáni zsinat után hozták létre a nem hívókkel való párbeszéd elősegítése érdekében. Akkor a munka középpontjában a létező szocialista országok ideológusaival való eszmecsere állt a tanács tevékenységének központjában. Hazánkban munkáját sokszor illették „kollaborációnak", s terjesztettek minősítéseket is olyan magyar teológusokról, mint Nyíri Tamás professzor, aki hazánk részéről tagja e bizottságnak. A mostani tanácsülés elsősorban szintén a kelet-európai változásokkal foglalkozott. Meissner, kölni bíboros, aki egyébként előtte Kelet-Berlin püspöke volt, hangsúlyozta, hogy helyre kell Európában állítani a „kultúra és a kultusz szoros összefüggését". „Római szempontból" a nyugat-európai kereszténység megfáradt. Kelet-európai testvéreiktől azt tanulhatják meg, hogy a „vallási kérdés komoly dolog", valamint „Isten tényleges jelenlétének életfontosságú jelentőségét". Tatjana Goritseva, akinek Istenről beszélni veszélyes címú müvét magyarul is olvashatjuk az Egyházfórum Kiadó gondozásában, kiemelte, hogy „könnyebb volt szenvedni, mint most kormányozni és könnyebb meghalni, mint élni". A további kelet-európai résztvevők egyhangúlag foglaltak állást amellett, hogy az egyház a kelet-európai országokban csak akkor őrizheti meg nagy presztízsét, ha bevonja a laikusokat és a klérusegyházból Isten népének egyházává válik. Hazánkat az egri érsek, Seregély István képviselte. MARIO CANCLANI római katolikus pap „Noé bárkájában" c. legújabb könyvében amellett érvel, hogy Jézus és az apostolok az utolsó vacsorán nem fogyasztottak húst, vagyis nem ettek a húsvéti bárányból. A lelkes és impulzív pap azt állítja, hogy az utolsó vacsora a jeruzsálemi Sion-hegyen volt, amely körül egy erősen vegetáriánus zsidócsoport lakott. így ki lehet zárni azt, hogy Jézus „állatgyilkosok"-kal szövetkezett. A pap nemcsak elméleti eszmefuttatásként képviseli a fentieket, hanem minden húsvétkor „keresztes hadjáratot indít" a húsvéti bárányok megszabadítása érdekében, amellyel ki is vívja rendre a római gasztronómiai szövetségek haragját, akik zsebükön érzik a „teológiai kutatás súlyát". A tisztelendő könyvében felszólítja az egyház vezetését, hogy húsvétkor ne olvassák fel a bárányok feláldozásáról szóló részt a Bibliából. Könyve megjelenése után a vitatható felfogású atya először a római bibliatudósról, Salvatore Garofalotól kapott szakkritikát: Jézus az utolsó vacsorán a zsidó pászkaünnepet ülte, ami a rítus szerint bárányevést is jelentett. Ahhoz, hogy az állatbarátok, vegetáriánusok stb. Jézusban példaképet láthassanak életük vezetéséhez és belőle reményt merítsenek, nem szükséges elvitatni tóle a húsevést, fejti ki a szakma jeles képviselője.