Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-14 / 171. szám

1990. július 14., szombat 5 DM1 mq9qzin Prokop Péter tanúságtétele - avagy meditáció egyházművészetünkről Régi terv vált valóra: néhány évi készülődés után Szegeden is bemutatkozott az utóbbi időszak egyik leghatásosabb és leghatékonyabban mecenált festőművésze, a harminchárom éve Rómában élő pap-festóművész-író Prokop Péter. Rendkívüli fontossággal bír mindegyik meghatározás. tudniillik e hármasság életformát is jelöl, nemcsak vállalt hivatást és küldetést. Annyit mindenképpen szükséges tudnunk róla, hogy az idős mester Kalocsán született: hogy több mint három évtizede Rómában él: hogy a magyar kultúra nemzetközi követe: hogy gyakorta hazajár, szülőföldjét mártöbb. mint 4000 alkotással ajándékozta meg: templomi freskókat készített a világ több pontján Sükösdtól az amerikai Toledóig — ahonnan Hernádi atyától értesültem munkáiról: hogy több kötetet jelentetett meg, írásai sajátos műfaji szkecscsek: esszék, filozófiai eszmefuttatások, gondolatmorzsák, aforizmák, jellemrajzok, csipkelődések, interjúk, megnyitóbeszédek füzérei. Az egyetemek központi épületének aulájában a közelmúltban rendezték meg kiállítását a JATE és a Sajtóház Múvészklubjának összefogásával. (Csak sajnálhatjuk, hogy a tárlat időtartama igen szűkösre sikeredett, a szegedi nyár rangos eseménye lehetett volna a város szívébén.) Prokop Péter tárlata alkalmat adott számomra, hogy végiggondoljam napjaink Szegedhez és környékéhez kötődő egyházi művészetének általam ismert terepét is, s elmondjam észrevételeimet erről a külön kategóriaként kezelt művészetről. A gondolattöredékeket Prokop Péter Fügefám alól című kötetének részletei kötik egybe. A közönség tapsol a szemfényvesztőnek, bár biztos abban, hogy ami a színpadon történik, az csak álcázott ügyeskedés. A csodás megjelenések elkápráztatják, bizsergetik a népet. Kell nekik, s van, aki ki is használja készséggel. Miért, miért nem: nekem a Biblia tiszta, önmagában elég teljességét a kávépótlékok sértik. El kell mondanom őszintén, nem győztek meg Prokop Péter szegedi kiállításán látható festményei, sem könyveinek gazdag rajzillusztrációi, falképeiről készült reprodukciói. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Prokop ne lehetne világhírű alkotó, nemzetközileg jegyzett és keresett egyházi-vallási témájú művek festője. Túláradónak éreztem a tematika birtoklását, a motívumok ismétlődését. a vonalak esetleges kuszaságát. és mesterkélt rendjét, a színek drasztikumát. a kompozíció keresettségét. a merev dekorativitást, a fűtöttségében sem őszinte expresszionitást. Tudván, hogy Prokop végtelelehet, sohasem fanatikus. Kiszedi mindenből, a köznek jő, s a nép javát előrelendíti. Gondolom, nem szükséges bizonygatni. hogy az utóbbi negyven esztendő nem kedvezett különösképpen az egyházi—vallási —biblikus témájú művészet gyarapodásának. Mégsem mondhatjuk azt, hogy teljes lenne az elsivatagosodás. Az utolsó pillanatban. a végső rolóhúzások előtt, a legkisebb réseket is kihasználva igenis mértékadó és az európai művészet áramaiba is beleillő — tartalmait és megvalósításuk színvonalát is egyértelműen díjazható — alkotások születtek. Ismét csak emlékezetükre hivatkozhatom, amikor a vatikáni magyar kápolna szobrászi remekléseire utalok, azokra a felszabadított szellem és szárnyakra kapó lélek röptéire, melyekből megszületett A Magyarok Nagyasszonya, a Szent István embervoltában is magasztos alakja és a kísérő domborművek remek sorozata. Természetes, hogy ilyen nagy feladat csak ritkán adódik, de méretében és hatósugarában művek, kisebb müvek is lehetnek integráns részei művészi életünknek. Amerigo Tot Csurgói Madonnája remek példája a reneszánsz vérbó plasztikájának és a bibliai szellem emelkedettségének. Varga Imre tihanyi Szent István-alakja szokatlanságával is zseniális szimbólum, a budapesti Dohány utcai zsinagóga udvarán felavatott szintén Varga Imre-mű fúzfajelképe egy más kultúrkör, egy más vallás lényegét ragadta meg magas művészi fokon. Absztrakt? Csupa fölfelé ívelést allelujázott a kollázsom. De rája kötelezték a húsvét Győztesét, s az a darabokra zúzta a föltámadás lendületét. Képeken nem tudunk elvonatkoztatni a fogható, a természetre hasonlító szimbólumoktól. Nyeglén odébbállunk: érthetetlen1 Becsméreljük a művészt. Költészetbe, varázslóversenyben, ráolvasó rigmusokban viszont elfogadjuk az abrakadabrát. Viszont az is vitathatatlan, hogy a mohamedán és zsidó arabeszknél töményebb a görög figurális. Közelebbi és mindenki által ismert példák is felsorakoztathatók — szerencsére. Először említem Vinkler László mesteri teljesítményét, még a negyvenes évekből — a petőfitelepi templom falképeit. Igaz, erősen érződik a nagy freskófestő mester, AbaNovák Vilmos hatása, mégis ietagadhatatlanul Vinkler-jegyeket mutat a mostoha körülmények között látható, nem kellően propagált mű. Nagyszerű ötlet nyomán született — és gyarapodik — a fodortelepi Szent Gellért-templom bronzkapuja, Tóth Sándor nagyszerű alkotása. Két szőlőfürt formálódik a különböző átmérőjű bronzérmék együtteséből, s a megidézett alakok, Dugonics Andrástól Mezei Márián át Szent-Györgyi Albertig és Hamvas Endréig igencsak gazdag. Egy zseniális ötlet kibomlásának páratlan művészi megnyilvánulása — részletes ismertetést, egész katalógust érdemelne. A dóm építése meglehetősen szűkös anyagi körülmények között fejeződött be, ezért néhány falfelület üresen maradt. A nyolcvanas évek elején — nem változó közegben — Patay László néhány kazettába olyan freskókat készített, amelyek részint Szeged városának történelméhez, részint a Biblia alakjaihoz és történéseihez kapcsolódnak. Ezt a szemléletet a gyulai belvárosi katolikus templom hatalmas freskóiban teljesítette k: — a hatalmas mű szerintem a huszadik század második felének legkiemelkedőbb festői teljesítményei közé tartozik. Szegeden restaurálták Vinkler László Szent Imre freskóját, új templomok épültek Domaszéken, Rúzsán, készülófélben van Szentmihályteleken. Rendkívül fontos, hogy ezen közösségi és szertartáshelyek nemes és színvonalas művészeti alkotásokkal együtt valósuljanak meg. Olyan freskókkal, szobrokkal, kultikus tárgyakkal, berendezési bútorokkal, melyek egy szellemiséget sugározva ízlést is fejlesztenek, a vizuális műveltséget is elősegítik. Figy eld csak hogy halad előtted a gerendaegyenes tizenhat éves és mellette a csoszogó öregasszony. Az előbbinek ruganyosak izmai, ez elbotlik a göröngyben is. A festő vonalaiból is kiüt kicsodasdga: magát akaratlanul, de okvetlen elárulja kézjegyeinek grafológiája. Prokop Péter fárlata kapcsán jutottak eszembe a fönti gondolatok. Ha valaki rendszeresen járja a kiállítótermeket, bemutató galériákat, megállapíthatja: egyre nagyobb divatja és keletje van a bibliai utalásoknak, a vallási tematikának. Korpuszok, pié- ] ták, stációk tömkelege, Madonnák sokasága. Noék, Salomék, Szent Ferencek. Ádám —Évák... Sok közöttük, mind több a felszínes, a kereslethez igazodó, a tartalom nélküli, a dilettáns, a primitív alkotás. A feladat kettős. Szerintem múlóban az idő, amikor el kell különíteni egyházi és világi művészetet — maradjunk annyiban: csak jó művészet létezik (a rossz már nem tartozik a művészet kategóriájába). S vigyázzunk: egy új divat ne devalválja az ősi értékeket. Hiszen a Biblia és különböző vallások kultúrköre megannyiszor feldolgozható, kimeríthetetlen, örök forrást kínálnak a művészeknek. A madárijesztőnek nincs szive, nehogy megsajnálja, akiket hessegetni kötelessége. TANDI LAJOS A dumaszéki templom freskójának tahiója nül termékeny alkotó, feltételezem, hogy Szegedre alkotásainak nem legszerencsésebb válogatása került. Ezek legfeljebb utalhatnak valódi értékeire. Arra a mély tartalomra és kifejezésbeli biztonságra, melyről az expresszív hatású Az utolsó pillanat meggyőzött; arra az üvegablakokat idéző, külső fényektől ragyogó dekorativitásra, mely az Anyaság-ból árad; arra a stilizációs biztonságra, melyre jó példa az Emmauszi vacsora. Sokféle avantgard stílus megérintette Prokop Pétert, legtöbbet átszűrve személyiségén be is épített piktúrájába. Konstruktivista jegyek, látomásos jelenetek/expresszív hatások, kubista elemek a legjobb művein szervesen alkotnak egységes egészet. Néhány művén viszont magukra maradnak, elhagyja őket a mesterség és személyiség kötőanyaga. Két giccsfestő Kifogásolta prédikációm modorát és tartalmát. Föllelkesített hogy ízlésünk itt is elkülönböző. Az ambóról sem hirdethetek meggyőződésemmel és stílusommal ellenkezőt, ahogy képeimben is maradéktalanul énemet törekszem beleadni. Elkopott, fásult, kifordult nyakú, ósdi divatú, kivásott sarkú, elálló ruhájú, kisimított tunikás, göndörített hajú, szókés arcocskákkal komponált eszméket nem vállalhatok. 'Úgy van jól, ahogy van' megnyugtatásokat nem cirógatok. Nagy szerencsém közben az is, hogy az inkvizíció a dinoszauruszokkal együtt a kihalt fajok közé érdemesült. A maiaknak kiéletleniil a foguk. Be sokszor Jézus sem adná helyeslését a magunk elgondolása szerint átrakosgatott és berendezett kirakatainkra! Ismerős talán a tény, hogy a magyar — s tegyük hozzá jószerével az európai — ábrázoló művészet évszázadai egybeesnek az egyházmüvészettel. Á pogány időszakot idéző tarsolylemezek, faragványok, ötvösremekek után olyan művek jelzik a magyar képző- és iparművészet fejlődését, mint például első templomaink szoborfaragványai, freskótöredékei (többek között a kiszombori rotunda pompás ábrázolásai), a Szent Lászlóherma és M. S. mester világhíres festménye, a Mária és Erzsébet találkozása, a garamszentbenedeki úrkoporsó, az ősnyomtatványok pompás iniciáléi, d szászsebesi oltárkép, Maulbertsch Krisztus mennybemenetele a sümegi plébániatemplomban vagy az alsóvárosi templom főoltára — hogy csak néhány útjelzőt és mértékadó alkotást idézzek. A 18. században vált ketté az egyházi művészet és a polgári — természetes társadalmi-politikai változások eredményeképpen. Az egyetlen mecénás elvesztette hegemón szerepét, a bibliai ábrázolások és vallási témák mellett megjelentek a polgárházakat díszítő táblaképek. Prokop Péter: Madonna Somogyi Károlvné felvételei portrék, tájak, csendéletek, történelmi tablók, a népélet jelenetei. De mégis, ennek ellenére is tovább él. egy más dimenzióban az egyház által mecenált, s ezáltal a témakört, műfajt. méretet, kifejezésmódot meghatározó egyházművészet, s mellette gyors ütemben gyarapodott a világi problematikát földolgozó művészet. A huszadik században is átszőtte a Biblia és a vallás a nem kifejezetten egyházi vagy vallásos szándékból született alkotásokat, gondoljunk csak példaként Por Bertalan Hegyibeszédének izmos figuráira. Csontvári Kosztka Tivadar a zsidó kultúrkörhöz kapcsolódó vásznaira, hasonlítsuk össze emlékezetünkben Uitz Béla Anya gyermekével és Molnár C. Pál Madonna című alkotását, idézzük Egry József zseniális festményét, a Szent Kristóf a Balatonnál című képet vagy Kovács Margit Biblia-ihlette kerámiáit, Aba-Novák Vilmos munkásságának ilyen vonatkozású alkotásait vagy éppenséggel Vinkler László háború előtti tevékenységének egyházi tematikát feldolgozó freskóit, festményeit. Szellemi rabság A bizánci festészet tíz századig nem engedte ki ketrecének rabságából az európai ábrázolási módot. Cimabue, Giotto, Szt. Ferenc az elsók között feszegették a kikandikáló réseket. De nagyon lassan, ahhoz mérten, hogy az utolsó században mennyi és mekkora szellemi és látásváltozat született. A skolasztika is kemény páncél, kényelmes búvóhely is, mely megvéd a támadó problémáktól. Ma is benne teknősbékáskodnak hátvédharcosként a próbálkozó előőrsöktől meszsze lemaradónak. A marxizmus a legutóbbi rohamsisak, melyet a hatalom nem enged leoperálni a fakszttikat el nem viselő modern ember koponyájáról, holott már senki sem hisz tarthatóságában. Jó politikus csak eklektikus A stációk egy jelenete a petőfitelepi templomból A dóm új freskóinak néhány részlete A Szent Gellert templom hronzkapuja