Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-30 / 157. szám

1990. június 23., szombat magazin [DM — Tavasszal a megyei tanács összehívta azon intézmények, cégek képviselőit, amelyek érdekeltek abban, hogy Szegedet (a közeli?, távoli?) jövőben biovölggyé alakítsák. Ismertették itt az ENSZ. egyik szervezete, az UNIDO szakembereinek a helyszínen készített tanulmányát is. Ön mennyire optimista e kérdésben, abban, hogy ez a biovölgy megvalósuljon? Agy koncentráció — Szegeden minden adott ahhoz, hogy a város a biotechnológia egyik legfontosabb magyar, sőt kelet-európai központjává váljék. A biológusok olyan agykoncentrációja található itt, amely nemcsak Európában, de a világon is párját ritkítja. Az SZBK — minden anyagi gondja és financiális nehézségei ellenére — a csúcs-alaptudományt képviseli, európai színvonalon áll. Lassúságunk miatt sajnos lekéstünk arról, hogy a mikroelektronika területén a világ élvonalába kerüljünk; s úgy tűnik, a biotechnológia most szándékozik elszáguldani mellettünk... Hozzá kell tenni, hogy hosszú távon megtérülő, és a mikroelektronikánál rizikósabb befektetésre van szükség a biotechnológiában. — Hogy állunk e téren, ha magunkat a többi kelet-európai országhoz és a Szovjetunióhoz viszonyítjuk? — Szerencsére a molekuláris biológia kutatása — a többi kelet-európai országgal és a Szovjetunióval ellentétben — időben indult meg hazánkban. Hasonló frissességgel talán csak Csehszlovákia dicsekedhet. A tudomány szintjén a nemzetközi élvonallal igen jó a kapcsolatunk, az üzlet területén azonban csapnivaló. Sajnos ma Magyarországon a kiművelt emberfők elképesztő sokasága külföldre „vándorol"; s ez mindaddig így lesz, amíg az alapvető feltételeket nem vagyunk 'képesek biztosítani. A tudományos eredmények szempontjából nem hátrány, A PÉNZ NEHEZEBBEN MOZDUL, MINT A POLITIKA Biovölgylakók leszünk? Köztudott, hogy Szeged nemzetközi hírű fellegvára a biológiai alapkutatásoknak. Számos felfedezéssel gazdagították mind a Szegedi Biológiai Központ, mind az egyetemek tanszékein dolgozó kutatók a tudományt. Ugyanakkor óriási nehézségekbe ütközik e felfedezések konkrét ipari hasznosítása; mind Szegeden, mind országos szinten. A Biotechnika Részvénytársaságot — amely 150 millió forintos beruházás, s mintegy 45 magasan kvalifikált kutató-fejlesztő szakembert foglalkoztat — pontosan ennek érdekében hozták létre, hogy hidat képezzen a tudományos felfedezések és az erre épülő ipar, a hasznosítás között. Hogy miért nem sikerült igazán ez a vállalkozás, annak okait — a vele folytatott beszélgetés során — dr. Kovács Kornél, a Biotechnika Rt. tudományos igazgatóhelyettese elemezte. hogy kis ország vagyunk, a hasznosítás szempontjából azonban igen. Nem pénzhiány az alapprobléma — Gondolom, nemcsak az ország kicsiny mivolta, és a külföldi kooperáció hiánya, a külföldi tőke lassú beáramlása miatt halad ilyen nehézkesen a biovölgy ügye. — Bármennyire is furcsán hangzik, nem a pénzhiány az alapprobléma. Ha „ide öntene" valaki ötmillió dollárt Szegedre, csak ebből nem tudnánk biovölgyet létrehozni. Sajnos — országos szinten is — az érdekeltség hiányzik az innovációs láncból. Ma az alapkutatásban serénykedő tudós munkájának igazi elismerését itthon nem kapja meg, azt tehát csak a nemzetközi tudományos közvéleménytől várhatja. Következésképpen eredményeit nem a hazai, lassan fejlődő biotechnológiai iparnak kínálja fel. hanem tudományos közlemények formájában közkinccsé teszi. Ilyen módon a tudományos eredmények jó része a magyar biotechnológiai (és egyéb) ipar számára elvész. A nem létező innovációs lánc fogadó láncszeme, a nagyipar számára egyáltalán nem fontos, hogy bármilyen új technológiára pénzt áldozzon, ha a piac erre nem kényszeríti. Amíg nem a piac diktálja a vállalatoknak a feltételeket, amíg a gyárak egyik napról a másikra próbálnak sikeres túlélési stratégiát kidolgozni, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy hosszú távon megtérülő, új technológiák bevezetésén gondolkozzanak. A sokkal rugalmasabb kis- és középvállalatok pedig tőkehiánnyal küszködnek. A csőd széle — Beváltotta-e a Biotechnika Rt. az alapításakor hozzáfűzött reményeket? — A Biotechnika Rt. vadonatúj épülete félig üresen tátong. Éppen abban a felében nincs élet, amelyet arra terveztek, hogy ott termékeket — helyben — gyártsunk. Szegedi indíttatású termelés alapvetően két ok miatt nem folyhat a Biotechnika Rt.-ben: vagy nincs is olyan termék, amelyet termelni lehetne, vagy a termékeket nem az erre a célra létrehozott létesítményben gyártják. A termelés hiánya a vállalkozást mára a csód szélére sodorta, hiszen nincs olyan bevételi forrás, amelyikből e meglehetősen költséges, hosszú távon megtérülő kutató-fejlesztő tevékenységet tovább támogatni tudnánk. — Az izolált és kicsiny magyar piac tehát nem igazolta e komoly befektetést. Mi a helyzet a külföldi tőkével? ' — Csongrád megyében nincs annyi — hosszú távra befektethető, mobil — tőke, amely kiaknázhatná a fentebb említett szellemi potenciált. Világos, hogy kormányintézkedésre, illetve külföldi tókére van szükség. A Biotechnika Rt.-nek is azok a jelenleg legsikeresebb vállalkozásai, amelyeket külföldi kooperációval hozott létre. A külföldi tőke azonban — bár igen nagy a hazánk iránti érdeklődés — egyelőre kivár; igazolva azt, hogy a pénz sokkal nehezebben mozdul, mint a politika... Hozzá kell tennem, hogy a külföldi befektetők számára Thaiföld még mindig biztosabb pont, mint Magyarország. Ugyanakkor ismételten hangsúlyozandónak tartom, hogy félrevezető, ha beruházási nehézségekre fókuszáljuk a város figyelmét. Inkább arra kell közösen törekednünk, hogy a jelenlegi ellenérdekeltségi rendszert megszüntessük. Nem várható, hogy számottevő külföldi tőke megjelenjen, sőt még működni is tudjon, amíg mi magunk nem bizonyítjuk rátermettségünket, a biovölgy kialakítására való alkalmasságunkat SANDI ISTVÁN C

súzda, libikóka, két hinta és egy fából készült hajó: mindegyik üres. A „Blon Gyermekotthon" játszótere szomorú hely. Az otthonban gondozott 57 gyermek közt vannak, akik nem tudnak járni, vannak vakok, mások szellemileg visszamaradtak. Némelyik gyermeknek roszszul fejlődtek a szemlencséi, kéz, vagy láb nélkül születtek, összenőttek a végtagjaik, vagy óriási vízfejük van. Ebben az évben már tízen haltak meg közülük, és az élők közül is sokan nem fogják megérni az esztendő végét. A tíz halott gyermek közül hatan Mogiljov környékéről származnak. Ezt a területet a csernobili reaktorbaleset alkalmával — 1986 áprilisában — különösen erős sugárfertőzés érte. „A Mogiljov körzetéből hozzánk küldött gyermekek száma évről évre nő — mondja Maja Zloba orvosnő, az otthon vezetője —, és fejlődési rendellenességeik egyre súlyosabbak. Bizonyos vagyok benne, hogy ennek a sugárfertőzés az oka. A baleset nyilván kromoszómaelváltozásokat okozott a szülőknél." Nyugati szakértők már régen jelezték, hogy a sugárfertőzött szülők gyermekeinél genetikai károsodásokra lehet számítani. Belorusszia sugárfertőzött területeinek más kórházaiban is a koraszülöttek és a fejlődési rendellenességgel születő gyermekek számának növekedését tapasztalják. Maja Zloba elmondja, hogy minden évben megküldi jelentését az Egészségügyi Minisztériumnak, de választ még soha nem kapott. A reaktorbaleset negyedik évfordulóján Minszkben gyászolnak és tiltakoznak az emberek, mert a baleset utáni radioaktív lecsapódás 70 százaléka az ő köztársaságuk területén hullott le, és miniegy 2 millió ember van akut veszélyben. Csernobil elveszett gyermekei Eddig csak kevesen költöztek el közülük. Alexander Szgurszkij is egész családjával ott van a tüntetésen. Ó is egyike annak a 600 000 „likvidátornak" — baleset-elhárítónak — akiket az elmúlt négy év folyamán rendeltek ki Csernobil és környéke sugármentesítésére. „1987 májusában futószalagon soroztak bennünket, és mindenkit alkalmasnak találtak: életkor, betegség, családi állapot, semmi nem számított." Alexander Szgurszkij öt hónapon át töltötte zsákokba a reaktorblokknál a radioaktív törmeléket. Tizenöt ember számára mindössze egyetlen sugárzásmérő készülék volt, és esténként azt is elszedték tőlük. Az őket ért sugárterhelésről senkitől sem kaptak felvilágosítást. Mióta hazajött Csernobilből, elviselhetetlen fejfájások kínozzák, fáradékony és mindig száraz a torka. A „likvidátorok" közül azóta már hétezren meghaltak, sokan megrokkantak, és ezrek — többnyire fiatal férfiak — váltak impotenssé. A hatóságok nem hajlandók pontos adatokat nyilvánosságra hozni. Leonyid Taraszjenko, a belorusz Ökológiai Szövetség tagja szerint: „Az Egészségügyi Minisztériumunk a nép legádázabb ellensége." Viktor Bicskovszkij minszki atomfizikus gyakran utazik a Csernobil körüli sugárfertőzött területre, és méri a radioaktív sugárzás erősségét. „Mikor legutóbb Gomel környékén jártam. egy asszony odajött hozzám és arra kért, vizsgáljam meg a kertjében termesztett zöldséget. A zöldség radioaktív volt. De erősen radioaktív volt a kályhájukban a fahamu is. Azt tanácsoltam neki költözzön el. Csak annyit kérdezett: hová?" Ezrek élnek olyan falvakban, ahol négyzetméterenként 5,4 millió Becquerel a sugárzás erőssége. Még mindig kerülniök kell az erdőket, nem fürödhetnek a folyókban és a gyermekeket is csak napi egy-két órára engedhetik ki a szabadba. A hatóságok néha megengedik, hogy a saját szakállukra elköltözzenek, de hogyan találhatna egy paraszt régi lakóhelyétől több száz kilométerre munkát és lakást Sugárzásmérés — pontosabban A történelem elsó sugárveszélyes helyei azok a laboratóriumok voltak, amelyekben a röntgen- és radioaktív sugárzást fölfedezték és kutatni kezdték, tehát Röntgen, Becquerel, a Curie házaspár laboratóriumai... Ezeket a sugárzásokkal, az atom, az atommag természetével foglalkozó intézetek egész serege követte. Amikor a sugárzásokat az orvosi bajmegállapításban és a gyógyításban alkalmazni kezdték — a sugárveszély bekerült a kórházakba, rendelőintézetekbe is. A második világháború után — az atomreaktorok révén — lehetővé vált a radioaktív izotópok nagy mennyiségű termelése és széles körű gyakorlati alkalmazása. Nyilvánvalóan sugárveszélyben dolgoznak az atomreaktorokban, és sugárveszély van ott is, ahol az izotópokat felhasználják. A radioaktivitás alkalmazása ma már a mindennapi élet szerves része, a gyógyításban jótétemény, az iparnak, az ipari anyagvizsgálatnak hasznos eszköze, az anyagszerkezeti és egyéb kutatásban is segítség vagy magának a kutatásnak a tárgya. Ha pedig egy adott pillanatban a világ atomreaktorai megszüntetnék az elektromos energia termelését, biztosan mondhatjuk, hogy nehezen megoldható káosz keletkezne. A hamburgi Szent György Kórház kertjében álló oszlopra a második világháború előtt kétszáz olyan tudományos kutatónak a nevét vésték fel, akik sugárhatás következtében haltak meg. Akkor még sok mindent nem tudtak a sugárzások természetéről. Ma már — normális körülmények között ++ mindenütt lehetséges ügyelni arra, hogy elkerüljék a káros következményeket, enyhébb esetben a bórgyulladást, az égési sebeket, a legsúlyosabb esetben a halált. Ez főként annak köszönhető, hogy ismerjük, meg tudjuk határozni a sugárzás mértékét. Csernobil óta azonban tudjuk, hogy az atomerőművekben balesetek is előfordulhatnak, kisebb-nagyobb sugármennyiség kijuthat a szabadba, a levegőbe, a vizekbe. Biztonságos élet sugárveszélyes környezetben lehetetlen, egyre fontosabb feladat tehát a sugárzás mérése. Az elsó sugárméréseket a sugárzásnak az a tulajdonsága tette lehetővé, hogy gázzal, például a levegővel való kölcsönhatása során elektromosan töltött részecskéket hoz létre, ionizál. A sugárzásokat létrehozó atomátalakulások során ugyanis az atommagból roppant sebességű elektromos töltésű részecskék, vagy a fényhez hasonló fotonok repülnek ki. A részecskék az útjukba kerülő gázmolekulákkal összeütköznek és nagy mozgási energiájuk révén elektronokat szakítanak le róluk, a negatív töltésük egy részétói megfosztott gázmolekulák pozitív töltésű ionokká válnak. A képződött ionok mennyisége attól függ, hogy mennyi energiát adott át a sugárzás a levegőnek. A töltés mérésével a sugárzás mértéke megállapítható. magának? „Senkinek sem kellünk — panaszkodik egyikük —, még a fiataloknak is nehéz elhelyezkedniök, nekünk öregeknek pedig egyszerűen lehetetlen." Az áttelepítés vontatottságáért a bürokraták az óriási költségeket okolják. Szovjet szakemberek szerint a következő tíz évben legalább 540 milliárd márkára lenne szükség a reaktorbaleset következményeinek mérséklésére. A minszki Haematológiai Gyermekklinika sivár, lepusztult épület, körülötte törmelék és olajoshordók. Olga Alejnyikova főorvosnő és munkatársai 66 gyermeket kezelnek itt a köztársaság területéről, akik többnyire leukémiában és pajzsmirigy rákban szenvednek. O is megvan győződve, hogy betegei számának növekedése a reaktorbaleset következménye. Az ötéves, rákbeteg Irinán itt nem tudtak segíteni. Szülei egy éven át igyekeztek megszerezni az egészségügyi hatóságok engedélyét gyermekük külföldi gyógykezeléséhez. Az Egészségügyi Minisztérium végül beleegyezett, de a szükséges devizát a szülőknek kellett volna előteremteni. A televízióban indított kampány során nem gyűlt össze elegendő pénz, és csak egy NSZK-beli segélyszervezet útján sikerült helyet szerezni a gyermeknek a frankfurti egyetemi klinikán. Április 20-án Beloruszszia egészségügyi minisztere azt írta a kislány aktájára, hogy az ügyet haladéktalanul el kell intézni. amennyiben egy most alakítandó bizottság célszerűnek ítéli a külföldi gyógykezelést. Irina pontosan ezen a napon halt meg. Röviddel előtte még megkérte a fóorvosnót: „Doktor néni, ne hazudj nekem. Mond meg, amikor meg kell halnom. A babámat — arra kérlek — add majd Natasának; ö a legjobb barátnőm." (A Stern alapján). GOGOLA ALADÁR