Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-02 / 101. szám

r 1990. május 4., péntek 88 Chikán Ágnes riportja Elhagyták fészküket a kiskócsagok „Mi az a Fehér-tó? Az Alföld legnagyobb szikes pocsolyája. Mikor jól érzi magát, ötezer holdas tenger, amely elér Szegedtől Kistelekig... Hal van benne annyi, hogy a puli is azt enne, ha bevenné a gusztusa a sárízű halat. Nagy nyarakon eltűnik a tenger, s akkor végeláthatatlan sziksó-sivatag lesz belőle, amely azonban szeret tengerrel álmodni. A sivatag álmát a költészetben és a fizikában úgy hívják: délibáb... " Ahogy Móra Ferenc látta a Fehér-tót a század elején, mi már aligha fogjuk. Klebelsberg Kunó ötletét hamarosan megvalósíttatta ugyanis a gazdasági kényszer: példás biotechnikai megoldással mélyebb halastavakat létesítettek a. hajdani sivár legelőkön és a halászat egyre több anyagi haszonnal örvendeztette meg az itt dolgozó embereket. A főként Tisza-vízzel töltött medreket nem „dobta ki" magából a természet, mint tőle idegen alakulatokat, sót: fokozatosan új honfoglalásba kezdtek itt a vízimadarak. Az ősi, vízjárta puszták egyszer s mindenkorra eltűntek — mutatóba maradt csak belőle a sándorfalvi rét —, keletkezett azonban egy haltenyésztést szolgáló, gazdasági törvények szerint működtetett tórendszer, meg egy természeti törvényekre hallgató, sajátos élővilág. A kétféle érdek azóta is harcban áll ezen a tájon. Ha a madár költeni akar Az állami gazdaság területére idegennek tilos belépnie. Kísérőimnek, dr. Molnár Gyulának, a Madártani és Természetvédelmi Egyesület űjszegedi helyi csoportja titkárának és Bakacsi Gábor természetvédelmi őrnek azonban szabad az út: velük sétálunk az enyhe szélben a gáton. Tőlünk balra tengernyi, hullámzó víztükör, jobbra keskeny, apadt vizű csatorna: a megtermett pontyok úgy „kúsznak" a meder fenekén, hogy közben feketéllő hátukat süttetik a nappal, mint óceánt szelő bálnáéknál szokás. A túlpartot a keskeny, kis szigeten sűrű nád borítja. — Látja, a nádszegélyen lemérhető, mennyit apadt a víz a lecsapolás után — mutatja a zöld egyenruhás Gábor. — Kértük a gazdaság embereit, ne engedjék le a vizet, mert az idén ezen a szigeten is fészket raktak a kiskócsagok. — Miért zavarja őket a vízszintcsökkenés? — Ha a nád alatt víz van — magyarázza a biológus Molnár Gyula —, a madár biztonságban érzi magát a fészkében: ez védelmet nyűjt a ragadozó állatok, s az ember ellen. Ha eltűnik a víz, elhagyják a fészküket. Most. a költés idején nem kétséges, miféle veszteséggel jár ez... — Próbálták menteni, ami menthető? Van szavuk a természetvédőknek a gazdasági szakemberekkel szemben? — Három hete meglepődve vettem észre, hogy fészektelep van itt is — veszi át a szót Gábor. Épp akkor, amikor abban a tóegységben készülődtek a lehalászáshoz. Ezt nem akartuk megakadályozni, de tudjuk: más technológiával ki lehetne szedni a halmennyiség felét, a másik felét pedig a fiókák kiköltése után. Mert maga a mozgás, az emberek közelsége is fészekhagyásra készteti a kiskócsagokat. Mi is szinte lábujjhegyen lépegetünk a „dicső természet" csöndjében. Jöttünkre egy-egy béka loccsan riadva a vízbe, fejünk fölött szürke gém hűz el méltóságteljes szárnycsapásokkal. A sziget mögötti tó zátonyain dankasirályok sütkéreznek. Gyula közben szakszerű előadást tart átutazó vendégünkről, a billegető cankóról és van szerencsém végre élőben is látni a Móránál olvasott halpusztítót, a kárókatonát is. Hiába kémleljük azonban az eget, a tópartot, kiskócsag nem tűnik föl sehol. Gábor hangja aggódó és egyre idegesebb. Kiheverik a stresszhatást? — A Kiskunsági Nemzeti Park szolgálatvezetője és a halgazdaság vezetője leültek tárgyalni. Hogy ez milyen eredményre vezetett? A mi tehetetlenségünket bizonyítja: a piac igényeinek megfelelően csak lehalásszák a tárolt halmenynyiséget. Az ő technológiájuk szerint három hétig szárazon kellene hagyniuk a tavat. Azt értük el, hogy a szigetet azért körbe veszi még a víz. De félek, máris óriási a természet által elszenvedett kár. — Hány kócsag fészkelhetett itt? — Kezdetben ötvenkettőt láttam fölrepülni, s ahogy folyt a lehalászás, fokozatosan csökkent a számuk: legutóbb már csak tizenhetet számoltam meg. Remélem, nem megy el anélkül, hogy ma egyet se látna... Gyula, aki közben távcsővel kémleli a tájat, megtorpan s lepisszeg bennünket. Történetünk féltett főhőse ott álldogál vakító fehéren a parton, délceg tartású fején ott díszeleg párzáskor viselt ékessége, a darutol]... Neszezésünkre azonban a levegőbe emelkedik, s riadójára vele rebbennek társai, mind az öten. — Megint kevesebben vannak... Amikor gumicsizmában átmentem a szigetre, 27 fészket vizsgáltam át, közülük négy volt ép, amely kotlott tojást tartalmazott — meséli Gábor. — Huszonháromban azonban már kihűltek a tojások... Kiváló táplálék szarkának, varjúnak, ezüst sirálynak. Hova menekülnek innen a kócsagok? Elűzetésük után újra otthont teremtenek? Érezhetnek ők „lelki csalódottságot" a családalapítás erőszakos félbeszakítása miatt? Az együttérző „élőlénytárs" önkéntelenül fölmerülő, ám lehet, laikus kérdései, melyekre a szakember ad választ. — Ezek az elmenekült madarak új otthont találnak talán a Tisza mentén — mondja Gyula. — Valószínű, összeszedik még maradék erejüket és neltilátnak újabb fészket építeni. Hogy kiheverik-e ezt a sztresszhatást? Ha képesek is lesznek másodköltésre, ezt megbosszulja a természet. A „szülő" szervezete nehezen viseli ezt a dupla megterhelést, a fiókák meg gyöngébbek lesznek, a vonulás közben bizonyára több elpusztul majd. Halászlé helyett sirály leves? A Szegedi Állami Gazdaság halászati ágazatvezetője Becsei Attila: — Mi rendkívül szeretjük a természetet, a madarakat, ameddig lehet. De gondolja el, az a millió madár úgy viszi a halat, hogy az embernek fáj a szíve. Nekem nem mindegy, meg a gazdaságnak se: tízezer dankasirály kosztol a Fehér-tón, vagy csak háromezer... Mert ugye maga se eszik halászlé helyett sirálylevest? — Amint hallom, a gazdaságnak nemcsak a madarakkal, a természetvédőkkel is meggyűlt a baja. Most, amikor 34 százalékos kamatra adnak kölcsönt, nem vállalhattuk azt a kockázatot, hogy esetleg nem fizetjük ki dolgozóink bérét... — Úgy tudom, ez jól jövedelmező gazdaság... — A hortobágyi halastó után ez az ország második legnagyobb gazdasága, ahol állami halászat van. Az összes évi jövedelemnek — amely 50—200 millió között változik — 25— 30 százalékát a szegediek „termelik". — 5 mennyibe kerül önöknek a temészetvédelem? Kérdezhetném úgy is — nézőpont kérdése — mennyi „kárt" okoz önöknek? — Nyolc halórt alkalmazunk, aki a halakra vigyáz, ez napi 3000 forint kiadás. A halászok bére napi 5000 forint. Hogy márciustól novemberig riasztjuk a madarakat, az nekünk havi 300 ezer forintunkba kerül. A természetvédelem miatt összesen évi 18—20 milliós a kárunk. Mi a legfőbb közérdek? A kiskócsagnak mint fokozottan védett állatfajnak a pénzben kifejezett értéke 30 ezer forint. A magyarországi állomány 10 százaléka itt fészkel, a Fehér-tó nádasaiban. Törvény mondja ki, hogy „A természetvédelem érdekeit... a gazdasági döntések és a hatósági intézkedések során figyelembe kell venni". A Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet rendeltetése a Természetvédelmi Hivatal határozata szerint az, hogy „biztosítsa a védett madarak háborítatlan fészkelését, táplálkozását és vonulását". A természetvédelmi őr feladata — azért fizetik —, hogy minden törvénysértésre, szabálytalanságra fölfigyeljen és az ellen szót emeljen. Mindannyiszor ezt meg is teszi, legyen az „elkövető" úgynevezett „kívülről behatoló", avagy a birtokon belül lévő halgazdaság. A levelezési füzet tanúsága szerint az őr teljesíti kötelességét, minekutána szinte állandósul a nézeteltérés a merőben más érdekek szerint működő gazdaság és a természet védelmének elkötelezett szakemberek között. — Mi nem tehetünk arról, hogy a kiskócsagok eddig a 3-as tóban, középen költöttek, 1990-ben meg gondoltak egyet, és máshol raktak fészket. Korábban a nagy, 8—10 hektáros szigeten nem vághattunk nádat miattuk, most meg azt követelték, a vizet ne engedjük le a kis szigetről, hogy ne halászszunk. — Késleltetni sem lehetett volna azt a munkát? — Mi terv szerint dolgozunk. Már tavaly októberben'eldöntöttük, hogy húsvét előtt innen látjuk el Csongrád és Bács-Kiskun megye lakosságát. Ebben a tóban 4 és félmillió forint „úszkált" egész télen át. Molnár Gyula felvételei Hogy mikor lesz béke a nádasok között? Mindkét fél iészéről elhangzott: ha az országos költségvetés juttatna annyi pénzt a természetvédelemre, hogy a gazdasági veszteségekért kárpótlást fizethetne. A környezetvédők szerint sAkség lenne egy független, szakértőkből, kutatókból álló bizottságra is, amely igazságosan eldöntené a vitás kérdéseket. Hogy ne kelljen részfeladatok ellátóinak nap mint nap ölre menniük egymással. Mindenekelőtt azonban össznépi fölismerésre kellene jutnunk: valamennyien e Föld szülöttei vagyunk, és közös életterünk védelménél nincs fontosabb közös érdekünk.